Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem a munkásság tolódik jobbra, hanem a hataloméhes „baloldali” politikusok

A most vasárnap tartott európai parlamenti választások egyik központi kérdése Németországban, hogy Sahra Wagenknecht új pártja milyen eredményt ér el, és mennyire képes átrajzolni a német politika térképét? A cikkben azt járjuk körbe, hogy kiknek a szavazatára számíthat, és hogy valóban jobbra tolódott-e a munkásság, amit Wagenknecht a saját bevallása szerint vissza szeretne szerezni.

Sahra Wagenknechtről szóló első cikkünkben bemutattuk a politikus életútját a keletnémet állampárttól a saját nevét viselő mozgalomig (Bündnis Sahra Wagenknecht BSW – Sahra Wagenknecht Szövetség). A kommunistaként induló politikus mára a szociális piacgazdaság híve, ami a második világháború utáni nyugatnémet gazdasági-, és jóléti növekedést tette elméletben lehetővé. Amellett érveltem, hogy ez rávilágít arra, hogy milyen társadalompolitikát képvisel a volt balpárti politikus valójában: ugyanis ez a „gazdasági csoda” nem lett volna lehetséges bizonyos államhatáron belül (nők, bevándorlók), vagy kívül élő (harmadik világbeli dolgozók) csoportok kizsákmányolása nélkül. Wagenknecht állításával szemben nem szeretné képviselni az egész munkásosztályt – ami szerinte amiatt fordult el a Balpárttól (die Linke), mert az túlzottan identitáspolitikai témákkal kezdett el foglalkozni.

Hiszen az alacsonybér szektorban dolgozók – elsősorban nők és bevándorlók – esetében az ő pártja is neoliberális szankciós politikát tartja kívánatosnak – jól illeszkedve ezzel a német politikai elitbe.

Wagenknechtet azt különbözteti meg a többi párttól, hogy azokhoz beszél, akik korábban haszonélvezői voltak a német gazdasági modellnek, azonban profitráta csökkenésére adott neoliberális válaszok negatívan érintették őket: a húzóágazatokban – például az autóiparban dolgozó – ipari munkásság, valamint a kis és középvállalkozók.

Habár a tavaly októberben bejelentett párt első valódi megmérettetése a június 9-i európai parlamenti választás lesz, a közvélemény-kutatások alapján úgy látszik, hogy nem fog nekik problémát okozni az 5%-os küszöb megugrása: a Forsa kutatócég legutóbbi felmérésében például 6%-on állt, ahogyan az INSA is 7%-ra méri.

Ebben a cikkben azzal foglalkozunk,, hogy kik és miért támogatják Wagenknecht pártját, és hogy képes lehet-e a „baloldali-konzervatív” politikájával megszólítani azokat a munkásokat, akik a szélsőjobboldali/ etnonacionalista AfD (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért) szavaznak most? Továbbá, hogy mi az oka annak, hogy a növekvő társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek ellenére sem egy valódi baloldali, fentről lefelé újraelosztó, hanem sokkal inkább „teljesítményt” hangsúlyozó, „középosztályosító” politikát hirdetett meg?

Az új protesztpárt

Az előzetes várakozások szerint a magát baloldali-konzervatívként definiáló Wagenknecht azokat a választókat lesz képes megszólítani, akik a gazdasági kérdésekben újraelosztás-pártiak, tehát – kissé leegyszerűsítve – baloldaliak, kulturális(nak tekintett) kérdésekben – mint a migráció, szexuális és nemi kisebbségek, klíma – pedig inkább konzervatív beállítottságúak. Ezt a feltételezést erősítette az is, hogy jelenleg nincs olyan párt a német közéletben, amelyik ennek – az elképzelt – csoportnak politizálna. Továbbá a 2017-es szövetségi választások során a Balpárttól az AfD-hez vándorló 420 ezer választó is ezt a tézist látszik alátámasztani.

A BSW első kongresszusa 2024. január 30-án. (kép: Sahra Wagenknecht facebook-oldala)

Ebből egyelőre mindössze annyi látszik beigazolódni, hogy Wagenknecht képes lehet visszahódítani az AfD-hez vándorolt szavazók egy részét. Ugyanis az eddig megjelent kutatások ellentmondanak a feltételezéseknek:

a potenciális Wagenknecht szavazók gazdasági értelemben is inkább jobboldaliak.

A belfasti egyetem kutatója, Sarah Wagner és társai kutatása szerint az AfD-szavazók 54%-a potenciális választóként merülne fel Wagenknecht pártja esetében, amíg ez a szám a Linke esetében 25%, viszont a piaci liberális FDP esetében közel 30%. Továbbá pozitív összefüggést találtak aközött, hogy valaki gazdaságilag jobboldali, és szimpatikusnak találja Wagenknechtet.

Carsten Braband a Jacobin szerzője, valamint a berlini Humboldt egyetem hallgatója saját elemzésében is arra jut, hogy Wagenknecht potenciális szavazói a társadalmi átlagnál nem támogatják jobban az újraelosztást, inkább enyhén jobboldali beállítottságúak ebben a kérdésben.

Az Infratest közvélemény-kutató cég felmérése segít megérteni, hogy a magát mindeddig inkább balra pozicionáló politikus támogatói miért nem kimondottan baloldaliak: a kutatás szerint a BSW potenciális támogatóinak mindössze 18%-a szavazna a pártra gazdaság- és társadalompolitikai okokból. Az eredmények azt mutatják, hogy a párt inkább a proteszt-szavazókra számíthat, mivel a legtöbbet – a válaszadók 40% által – megnevezett indok a más pártokban való csalódottság. Második helyen Wagenknecht személye áll 28%-kal. Ettől nem sokkal lemaradva pedig a bevándorlási politika következik 25%-kal. (A válaszadók két okot jelölhettek, amiért lehetségesnek tartják, hogy a BSW-re adják a voksukat – ezért haladja meg a 100%-ot a százalékok összege.)

Ezt a proteszt-párti karaktert támasztja alá az is, hogy az AfD szavazói mellett az erősen piacpárti FDP támogatói körében a legnépszerűbb, ugyanis ahogyan arra Lisa Caspari, a Zeit politikai, gazdasági szerkesztője elemzésében rámutatott, az FDP szavazói azok közül kerültek ki – a gazdag vállalkozói törzsszavazói mellett – akik számára egyfajta „protesztpárt light”-ként jelentek meg a szabad demokraták. Ezek azok az emberek, akik nincsenek megelégedve a kormány tevékenységével, mert nem növekszik a megfelelő ütemben a gazdaság, vagy éppen úgy érzik, hogy az állam túlságosan beleavatkozik az életükbe. Ezekre a szavazatokra kormánypártként az FDP aligha számíthat. De ennél sokkal fontosabb, hogy a korábban az FDP által képviselt témákat jelenleg Wagenknecht sokkal hitelesebben tudja képviselni: a koronajárvány alatt állami túlkapásokról beszélt, ellenzi a belsőégésű motorok betiltását, és a rászoruló családok direkt pénzügyi támogatása (Kindergrundsicherung) helyett a gyermekmegőrzési és oktatási infrastruktúra kiépítését támogatja annak érdekében, hogy a szülőknek legyen ideje dolgozni, és ezáltal magukat emeljék ki a szegénységből.

Ezt az anti-establishment pozíciót erősíti az is, ahogyan Wagenknecht igyekszik magát az ukrajnai háború kérlelhetetlen kritikusaként feltüntetni. (Bár az általa képviselt pozíciók inkább arra utalnak, hogy valójában a német ipar számára elsődleges fontosságú olcsó energia a lényeg: az orosz gáz.) Amivel az AfD-n – és az erről hatékonyan kommunikálni képtelen Balpárton – kívül egyedüli a német politikai palettán. Emiatt a „békepárti” álláspontja miatt az FDP egyik korábbi berlini politikusa, Christian Schuchert átlépett a BSW-be. Ugyanis a szabad demokraták teljesen beálltak a fegyverkezési lázba, mondván: erős hadseregre van szükség ahhoz, hogy megvédjék Németország szabadságát. Sőt, az európai parlamenti választásokon a listavezetőjüket, Marie-Agnes Strack-Zimmermannt a választási plakátokon egy vadászgép után, „Eurofighterin” – nek nevezték.

Valóban képes Sahra Wagenknecht megállítani az AfD-t?

Wagenknecht új pártjával kapcsolatban az egyik legnagyobb várakozás, hogy éppen a protesztpárti jelleg miatt, képes lesz megállítani majd a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért előretörését – amely jelenleg a második helyért versenyez a szociáldemokrata SPD-vel (Sozialdemokratische Partei Deutschlands – Németország Szociáldemokrata Pártja) párt a felmérések szerint, 15% körüli eredményekkel. Az országos második-harmadik helynél még aggasztóbb az, hogy azokban a keletnémet tartományokban, ahol idén ősszel választást tartanak – Brandenburg, Szászország, Türingia – kivétel nélkül az első helyen állnak, 30 százalék közeli eredményekkel.

A fenti adatok alapján azt láthatjuk, hogy van erre esély, ahogyan Carsten Braband szerint is, aki a Mérce kérdésére elmondta, hogy ehhez viszont elengedhetetlen, hogy kielégítse az AfD mostani szavazóinak a preferenciáit.

Braband több politikatudóssal egyetértésben azt gondolja, hogy a konzervatív pártok azért képtelenek visszanyerni a szavazókat a szélsőjobboldali, populista pártoktól – amivel például a Friedrich Merz vezette CDU jelenleg próbálkozik – mert habár a témáikat képesek átvenni, a populizmusukat nem.

Azonban Sahra Wagenknecht személye erre alkalmas lehet, mivel ő pontosan ezt populizmust a elégíti ki, amikor a kormány ellen polemizál, amikor másokhoz képest kritikusabb álláspontokat képvisel a bevándorlással kapcsolatos kérdésekben, vagy amikor technológiai megoldásokat javasol a klímakatasztrófa megoldására – ezáltal a problémát a távoli jövőbe helyezve. Ahogyan más olyan világnézeti pozíciókat is felvesz, amilyeneket mindenekelőtt a jobboldali politikai szereplők képviselnek.

Amennyiben a pártja is ezeket az álláspontokat fogja képviselni, akkor lehetséges, hogy sikerül szavazatokat elhalászniuk az AfD elől. Braband szerint erre egyrészt szüksége van a BSW-nek, ugyanis a baloldali táborban nincs számára elég szavazat. (Ugyanis a felmérések szerint a Balpárt támogatóinak mindössze csak 13%-a tartja valószínűnek, hogy Wagenknechtre szavazzon.) Másrészt viszont veszélyeket is hordoz magában ez a stratégia, mivel az emberek inkább „kultúrharcos eredetit” választják a „másolat” helyett, ami pedig nem más mint az AfD. (Ez egyébként jól megfigyelhető a CDU esetében is, amely hiába tolódik egyre inkább jobbra, ez nem jár együtt az AfD gyengülésével. Sőt.)

Azonban itt Braband arra is figyelmeztet, hogy az, hogy mennyi szavazót veszít a Linke a BSW irányába, erősen múlik rajtuk is: „Ugyanis, ha a Linke magát a nyilvánosságban mindenekelőtt a klímavédelem és az emberi jogok pártjaként prezentálja, és kevésbé mint egy párt, amely a munkásokat és az ügyeiket képviseli – aminek minden önmagát szocialistának nevező párt számára alapvetésnek kéne lennie – akkor az veszélyt jelenthet számukra a BSW-vel szemben.”

Jobbratolódó munkásság?

Mindezek alapján megkérdőjeleződni látszik a „baloldali-autoriter” szavazó mítosza, aki baloldali gazdaságpolitikát szeretne, de a baloldali pártok progresszív társadalompolitikája miatt elfordul ezektől a pártoktól. Ahogyan a kutatások azt is megcáfolják, hogy a „klasszikus” baloldal első számú választói csoportjára, a munkásokra lenne igaz ugyanez az állítás, mivel az osztályhovatartozás – tehát, hogy valaki munkásosztálybeli, vagy „középosztálybeli” – nem magyarázza érdemben azt, hogy az adott egyénnek mi a véleménye a bevándorlással, a nemi és szexuális kisebbségekkel, vagy éppen a klímapolitikával kapcsolatban. A kutatók egyetlen olyan demográfia változót találtak, amely tényleg képes magyarázni ezeket az attitűdöket: az iskolázottság mértéke.

Wagenknecht és pártja mindazonáltal jól ismerte fel, hogy milyen attitűdök a meghatározóak a német társadalomban, és épp ezért nem is annyira meglepő, hogy nem az újraelosztást tűzik a zászlójukra. Még akkor sem, ha egyébként az elmúlt 20 évben jelentősen nőttek a jövedelmi és vagyoni különbségek, és a szegénység is szembetűnő a világ negyedik legerősebb gazdaságával rendelkező országában. A szakszervezetekhez közel álló Hans-Böeckler Alapítvány adatai szerint a jövedelem eloszlása 2017-ben egyenlőtlenebb volt Németországban, mint Magyarországon. A vagyon egyenlőtlen eloszlását tekintve pedig kizárólag Litvánia előzi meg az Európai Unióban. És miközben a gazdagok gazdagabbak lettek, a szegények szegényebbek: 2006 és 2022 között 14%-ról 16,7%-ra emelkedett – a gazdasági növekedés ellenére is – a jövedelmi szegénységben élők aránya, tehát azon embereké, akik jövedelme nem éri el a medián jövedelem 60%-át – ami 2018-ban havi 1040 euró volt.

Hiszen hiába nőnek az egyenlőtlenségek, ezeknek nem feltétlenül lesz baloldali mobilizáció a következménye, még akkor sem feltétlenül, ha van valódi baloldali politikai ajánlat – ahogyan azt például a Genug ist Genug (Ami sok az sok) mozgalom sikertelensége is mutatja, amely a 2022-es megélhetési válság során próbálta az embereket kimondottan erős, újraelosztást célzó követelésekkel. Ezt az állapotot nevezi a német szociológus, Klaus Dörre demobilizált osztálytársadalomnak.

A baloldali mozgósítás nehézségei részben abból adódnak, hogy még lecsúszás által érintett, vagy veszélyeztett emberek sem feltétlenül gondolják azt, hogy újraelosztásra lenne szükség. A Berlini Humboldt Egyetem makroszociológia tanszékének vezetője, Steffen Maunak, és munkatársainak – Linus Westheusernek és Thomas Luxnak – a tavaly megjelent Triggerpunkte (Trigger pontok) című könyvükben empirikus kutatásokra támaszkodva kerestek válaszokat a fenti ellentmondásra.

A kutatók arra jutottak, hogy osztályokon átívelően megfigyelhető az a hozzáállás, hogy a társadalmi egyenlőtlenségeket – habár túl magasnak tartják az emberek -, a saját maguk pozíciójával többnyire elégedettek. A szerzők ezt arra vezetik vissza, hogy az emberek nem szeretnék beismerni maguknak a saját szegénységüket, és igyekeznek „átlagos, normális” emberként látni magukat. (Ez még a szupergazdagokra is igaz.)

Sahra Wagenknecht még a Linke politikusakáként 2021-ben (kép: Die Linke)

A baloldali mobilizáció hiányát ennél sokkal jobban magyarázza, hogy rendkívül erős, és széles körű a meritokráciába és a teljesítménybe vetett hit. Sőt, az eredményeik szerint az alacsony jövedelmű emberek körében ez a hit még erősebb is mint más csoportoknál. A meritokrácia, és a teljesítményelv azért hat az újraelosztás ellen, mivel eszerint ha valaki szegény, az biztos nem dolgozott eléggé, és épp ezért nem is érdemli meg, hogy mástól elvéve támogatást kapjon. A jólétet csak az érdemli meg, aki keményen dolgozik.

A kutatás arra is rámutatott, hogy a szupergazdagok privilégiumai és vagyona sokak szemében már nem megérdemelt. Ez megmagyarázza azt, hogy Wagenknecht miért hangsúlyozza a kis és középvállalkozások kemény küzdelmét a német gazdaság növekedéséért, szembeállítva őket a nagyvállalatokkal, akik a monopol pozíciójukat, és az állami összeköttetéseiket kihasználva valódi teljesítményt nélkülöző profitra tesznek szert.

Ugyanez a „nem megérdemelt”, munka nélkül szerzett jövedelem jelenik meg akkor is, amikor csoportokat játszik ki egymás ellen Sahra Wagenknecht – például amikor a munkanélküliek, a menekültek, vagy éppen a szexuális és nemi kisebbségekkel szemben polemizál.

Ezt segít közelebbről megérteni az idézett könyv egyik szerzőjének, Linus Westheusernek, a göttingeni egyetemen kutató Linda Beckkel közös tanulmánya, amiben annak jártak utána, hogy valóban jobbra tolódott-e a munkásság. A munkásokkal készített interjúik alapján arra jutottak, hogy nem mutatható ki alapvető ellenérzés a munkások között a melegekkel, a városi középosztállyal, vagy éppen a bevándorlókkal szemben. Viszont amikor arról van szó, hogy ki kap anyagi és szimbolikus elismerést, akkor úgy érzik, hogy ők nem kapnak eleget, míg mások „teljesítmény nélkül” kapnak pénzt, vagy éppen figyelmet. A szerzők szerint fontos részét képezi ennek a dinamikának, hogy a munkások jelenleg nem tartják elképzelhetőnek, hogy a jelenlegi elosztási rendszer megváltoztatható, és ezért a jelenlegi rendszeren belül úgy érzik, hogy ha másoknak jutó anyagi és szimbolikus elismerés az ő kárukra történik.

Politikai vállalkozó egy demobilizált osztálytársadalomban

Mauék könyvének központi állítása, hogy messze nem olyan polarizált a társadalom, ahogyan azt a kultúrharccal kapcsolatos médiabeszámolók alapján gondolnánk. Az elmúlt 30 évben egy stabil liberalizáció figyelhető meg a migrációval, vagy éppen a szexuális és nemi kisebbségekkel kapcsolatos attitűdök kapcsán. A legtöbb kérdés esetében a nézeteltérések egy jól azonosítható sávon belül maradnak, aminek az alapját egy hozzávetőleges konszenzus képzi. Például a migráció esetében a legtöbb ember egyetért abban, hogy azok a bevándorlók, akik dolgoznak és megtanulták a nyelvet, azok integráltak a német társadalomba. A vita leginkább arról van, hogy vajon legitim okból érkeznek-e a bevándorlók, és hogy a többségüknek sikerült-e integrálódnia, és ha nem, akkor a bevándorlót, vagy a többségi társadalmat terheli-e ezért a felelősség.

Azonban vannak olyan témák, amelyek esetében nem alakultak ki ilyen konszenzuális sávok, amelyeken belül zajlik a vita, viszont érzelmileg erősen meghatározottak. Amelyek esetében az emberek úgy érzik, hogy határátlépés történik, vagy pedig úgy érzik, hogy elvesztették a kontrollt a saját életük felett. Ilyenek például a menekültek, vagy az lmbtq+ közösségekhez tartozó emberek feltételezett plusz jogai, vagy pedig amikor azt gondolják, hogy „már nem lehet semmit mondani”, „elveszik az autókat, és már nem lehet többet rántott húst enni”. Ezekkel az úgynevezett „trigger pontokkal” – amelyekről a könyv a címét kapta – sokszor tudatosan játszanak politikusok, közszereplők, akiket a szerzők polarizációs vállalkozóknak neveznek.

Sahra Wagenknecht ilyen polarizációs vállalkozó, aki különösebb gond nélkül használja a jobboldal sémáit, amelyek „a normalitáshoz” szeretnének visszatérni a „túl messzire ment woke őrültségekkel” szemben, heccel a menekültekkel, vagy queerekkel szemben.

Miközben egy pillanatig nem kérdőjelezi meg az egyenlőtlenségeket legitimáló teljesítményelvet, és az egyenlőtlenségekkel kapcsolatos kritikákat becsatornázni és képviselni képes intézmények – amelyek klasszikusan a baloldali pártok, és szakszervezetek – építésére sem tesz kísérletet. Ugyanis Sahra Wagenknecht nem mobilizálni akarja a kizsákmányoltakat, hanem képviselni azokat, akik egy elképzelt normalitáshoz szeretnének tartozni.

Ez azonban se nem emancipatórikus, – és ahogyan, arra TGM a legutóbbi EP-választási eredményeket elemző cikkében figyelmeztet – a baloldal elmúlt több mint 100 éves történetében, még csak különösen nem is sikeres: „A baloldal, mint mindig, azon bukik el, hogy hatalomvágyó siettében elkezd hasonlítani az ellenfélhez. Mintha a néphez való hűség ugyanazt jelentené, mint az uralkodó osztály és a tőkés állam által manipulált, represszív közvéleményhez való alkalmazkodás. (Ráadásul vakon és ügyetlenül. Még ez is.)”

Ezt a cikket csak azért tudtuk közreadni, mert olvasóink támogatása lehetővé tette. Támogass bennünket egyszeri adománnyal vagy havonta, akár csak 1000 forinttal, hogy írhassunk mindarról, ami szerinted is fontos!

Kiemelt kép: Sahra Wagenknecht Facebook-oldala