„Ebben a világban minden szépség fennakad a hálókon, amiket mi magunk szőttünk.”

Nuri Bilge Ceylan filmjeinek főszereplői jellemzően olyan férfiak, akik írnak, fotóznak, filmet rendeznek, a róluk alkotott kép és mások önképének alakítása mozgatja őket. A természeti elemeket látványos tájképként, az emberi viszonyokat drámai kompozíciókként fogják fel.

Az Elszáradt füvekről főszereplője, Samet (Deniz Celiloğlu) rajztanár, aki évek óta nem rajzol. Törökország keleti, kurdok lakta részén Karayazı unalmat és keserűséget jelent a számára, csak arra vár, hogy végre áthelyezzék Isztambulba. Hogy elüsse az időt, fotókat készít a helyiekről a tájban. Egy nyolcadikos diákjával, Sevimmel (Ece Bağcı) való kapcsolatában átlépi szerepköre határait. Lakótársával és kollégájával, Kenannal (Musab Ekici) pedig a diákok és egy szomszédos település tanárnője, Nuray (Merve Dizdar) rajongásáért verseng.

Ceylan történetének a sötét szobák derengő lámpafénye, a világító hóvihar, a hideg pusztaság, majd a hirtelen szárazság a közege.

Mintha a rendező a szereplők végletes életkörülményein, zavaros látási viszonyain élezné a nézők érzékeit a szerteágazó motivációk, indulatok, kötődések megértésére.

Az Elszáradt füvekről első képén Samet fekete pont egy grandiózus beállításban, a fehér hóesésben, a westernhősök antréjával tér vissza egy szünetről Karayazıba, hogy folytassa jelentéktelen bomlasztását. A film végén hasonlóképpen vonul ki: egy forró napon a dombtetőről néz vissza mindarra, amit maga mögött hagyott.

Samet libidóját az adja, hogy hatalmat gyakorolhat a környezete fölött. Visszaél a helyzetével, manipulál, Sevimet ajnározza és bünteti: az osztálytársait eleinte megalázza, hogy kiemelhesse közülük a lányt, majd amikor ő elfordul tőle, ellene hangolja a közösséget. Kenant a gyerekekkel közösen kinevetik, de amikor Nuray előtt próbálna a társa fölé kerekedni, nem jár sikerrel.

Samet olyan manipulátor, aki senkit sem képes megtéveszteni, akin mindenki átlát, és éppen ettől válik irtózatossá.

Egy ponton Sevim számára is világossá válik, hogy a tanára átveri, még sincsenek eszközei arra, hogy érvényesítse az igazát. Hasonlóképpen látja át a férfi szándékait Nuray, amikor egy Kenannal hármasban tervezett vacsorára csak Samet jön el, aki azt hazudja, hogy barátja családi okok miatt maradt távol. Samet lelepleződik ugyan, de addig bonyolítja a helyzeteket, amíg a mesterkedése célt ér.

A férfi legfőbb eszköze a szűk tekintete. Szuggerál, sulykol, provokál, a másik reakcióit sürgeti ahelyett, hogy kifejezne valami belsőt. Hatni akar a többi szereplőre, egyúttal önkéntelenül lelepleződik a néző előtt. Ceylan technikailag óvatos bravúrokkal tökéletesíti a rideg főgonosz tekintetét: egy beállításban például Samet gyerekrajzokkal díszített fal mellett, a kislámpa fényénél ül, a szemöldöke szinte teljesen eltakarja egyik szemgolyóját, mintha az arc egyik oldalán csak a szemüregből szivárogna a számító indulat. Máskor a rendező egy egyszerű napszemüveggel teszi nevetségessé Sametet, amikor a férfi az iskolaudvaron bujkál, vagy épp magára vonja a figyelmet – Ceylan ezt is nyitva hagyja.

Samet akkor gyakorolhatja legtisztábban a hatalmát, amikor a kamera mögött áll és azon keresztül néz a természetre, a helyiekre. Az Elszáradt füvekről rövid szekvenciákban mutatja meg a fényképezés előtti utolsó pillanatot és az elkészült képeket. Ezeken a stilizált fotókon a kelet-török régió nyomorúságos hétköznapjai helyett a tájba komponált embereket látunk, a fotósra reagáló modelleket. A fényképek nem a témájuk, hanem Samet jelenlétének a lenyomataiként tűnnek fel a film nézője számára.

Arról, hogy miből következik (vélt) hatalma, Nuraynak árul el a legtöbbet. Nuray baloldali feminista, aki aktívan politizált Ankarában egészen addig, amíg egy öngyilkos merénylő robbantásában megsérült és amputálni kellett az egyik lábát. Amikor Samettel beszélget, a férfi politikai elköteleződésére kíváncsi, a közösségért való felelősségvállalás kérdését firtatja. Samet arról beszél, hogy bármiféle izmushoz való elköteleződés a saját szabadságának korlátozásával járna, hogy végre a saját életével akar foglalkozni a Karayazıban töltött értelmetlen évek után. A film kulcsbeszélgetése igazolja, ami addigra már egyértelművé vált: Samet legjobban féltett értéke a kívülállósága, és áldozataiban is a kívülállóságukat akarja felismertetni, Sevimet és Nurayt nem mint a környezet nyomorultjait, hanem mint a közegnél, a tájnál különbeket akarja leigázni.

„Csak annyit tudok, hogy ez a hely visszahúz engem. Csak ürességet látok” – mondja Samet. A kívülállás mégis olyan hatalom, amellyel gyengeségként szembesül.

Azért engedheti meg magának, hogy kizárólag manipulatív viszonyrendszereket működtessen, mert kívülállóként lép elő, de minél inkább belebonyolódik a saját manipulációs hálóiba, annál jobban távolodik a körülötte alakuló valódi kapcsolatoktól. Amikor Kenant és Nurayt összeismerteti, egy valódi vonzalom margójára kerül.

„Igazából elég érdekes arcod van. Olyan, mintha valahogy megtestesítené ennek a földnek a történetét” – mondja Nuray Kenannak, mielőtt egy fotót készítene róla.

A két férfi közötti különbségről az a jelenet árul el a legtöbbet, amelyben Samet és Kenan vízért mennek egy hegyi forráshoz. Amikor megérkeznek, Samet készít néhány telefonos fotót a tájról, majd leül egy sziklára háttal a hegyvonulatnak és elkezd képeket keresni Nurayról az Instagramon. Kenan mellette áll és nézi az alkonyattal egyre szürkülő hóbuckákat, a kamerának háttal.

Ceylan itt nem egyszerűen a közvetítettség és a közvetlenség, a fölvértezett és a védtelen között tesz különbséget. Látjuk a telefonjával ügyködő Sametet, miközben nem látjuk a táj hatása alatt álló Kenant. Hiányzik a férfi megrendült közelije és hiányzik a totál, amelyben Ceylan az arc vonásainak lenyomataként mutathatná meg a természeti formákat, ahogyan azt ennél szentimentálisabb filmekben szokás. A tájat nem tükrözi vissza emberi arc, az emberi arcot nem tükrözi vissza a táj. A rendező nem vállalkozik a transzcendencia megörökítésére, mert annak a kamera szükségképpen útját állná. A szépség fennakad a hálón.

Az Elszáradt füvekről ott ér véget, ahol Ceylan 2006-os Éghajlatok című filmje kezdődött. Samet a nyári melegben ókori romok közé megy kirándulni Nuray és Kenan társaságában. Az Éghajlatokban két szerelmes jár hasonló díszletek között, a szereplőket maga a rendező, illetve alkotótársa és felesége, Ebru Ceylan alakítják. A férfi kamerájával megörökíti a romokat, a nő ebben a momentumban látja meg a kapcsolatuk végső határait. A hozzáférhetetlenség tapasztalata ciklikusan ismétlődik Ceylan életművében: a saját érzéseinkhez, emlékeinkhez és a megismerés tárgyához való hozzáférhetetlenség tapasztalata.

Ceylan számára, akinek a tizenkilencedik századi nagyregény és Csehov drámái a legfontosabb inspirációk, magától értetődő, hogy

a magánélet, a nyilvánosság és a művészet bármely részletét csak ezzel a szövevényességgel, egészlegességgel lehet megragadni. A különböző tekintetek – a szereplőké, a rendezőé, a nézőé – komplex viszonyrendszerének az ábrázolása a film politikuma.

A pedofília, a terrorizmus, a kurd kisebbség helyzete a fesztiválok sikerfilmjei számára mind témák, amelyeket különféle harcok zászlaján rendszerint reprezentációra butítanak, a maguk puszta képviseletiségével, instrumentalizációjával kiszakítanak az emberi és társadalmi motivációk felfejthetetlenül bonyolult rendszeréből.

Ceylani alkattal politikai harcot folytatni olyasféle, mint mikroszkóppal diót törni. A vizsgálatban gyakorlatlan szemeink számára a részletek ilyen közelről zavarosak, elbizonytalanítóak. Talán Samet őszintén szerelmes a lányba, talán tudatában van a maga köré épített konstrukciónak, talán még elvetemültebb annál, mint amilyennek elsőre látszik. Ilyen káoszban nem lehet üzenni, tanulságot fogalmazni, felszólítani, mégsem érdemes másként a viszonyainkról beszélni. Az Elszáradt füvekről után joggal várhatjuk a közfelháborodást: többé nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennél kevésbé bonyolult filmek készüljenek az emberekről.

„Keserű lelkemet kiadtam,
mint fájó gennyet a beteg:
magamtól is védve maradtam:
akarva sem szenvedhetek.”
Babits Mihály, Sírvers