Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Újabb meglepetés: Graz és Salzburg után Innsbruckban is erős befolyása lesz a kommunistáknak a városi politikára

A vasárnap tartott önkormányzati és polgármester-választáson a szavazatok 6,71%-át kiérdemelve bejutott az innsbrucki városi tanácsba az Ausztria Kommunista Pártjának (KPÖ – Kommunistische Partei Österreich) három tagja, írja a Nachrichten.at oldal.

A híroldal kiemeli, hogy bár az egy hónappal ezelőtti salzburgi választási eredményekhez hasonló sikert – a voksolás első fordulójában a második helyen végezve majdnem polgármestert adtak a városnak – Tirol tartomány székhelyén nem sikerült elérniük, a mostani

innsbrucki voksolás legnagyobb meglepetései ezúttal is a kommunisták.

A részletes adatok szerint 4 ezer szavazattal a hatodik helyen végeztek az önkormányzati választásokon, így pedig megelőzték például az országosan sokkal ismertebb NEOS liberális pártot, továbbá számos helyi tömörülést is.

Az a párt, amely az öt évvel ezelőtti önkormányzati választáson még ahhoz sem volt elég erős, hogy megmérettesse magát, most stabil helyet szerzett a városi tanácsban, s erős befolyással fog bírni a 130 ezer fős település politikájára.

A tiroli KPÖ Plus aktivistái Innsbruckban. Középütt Pia Tomedi, a KPÖ innsbrucki polgármesterjelöltje. (Forrás: Facebook)

Pia Tomedi, aki a KPÖ listavezetője és polgármesterjelöltje volt, a választások után azt írta az Instagramra, hogy:

„Mind több ember elégeli meg az elrugaszkodott politikát, amely csak a gazdagokat szolgálja, miközben a lakhatási költségek robbanásszerűen nőnek, a heti bevásárlás egyre drágább, és a jövedelmek már nem elegendőek a megélhetéshez. Hogy ez ne így legyen, erős társadalmi alternatívára van szükség: a bevett pártokkal szemben mi a választások után sem fogjuk elfelejteni a megfizethető lakhatás kérdését!”

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

KPÖ (@kpoe.at) által megosztott bejegyzés

Ezzel a szociális munkásként, idősgondozóként és a fogyatékkal élők gondozásával foglalkozó Pia Tomedi a KPÖ sikerének titkára világított rá. Mint ahogyan arra Mikus Áron az ausztriai kommunistákról, kivált a salzburgi KPÖ-ről szóló írásában hangsúlyozta, a KPÖ fiataljai következetesen képviselik a lakhatási nehézségekkel küzdők érdekeit, tematizálják a lakhatási problémákat, s emellett kiterjedt szervezőmunkát, aktív utcai politikát folytatnak. Ebben – úgy a Michael Dankl vezette salzburgi KPÖ Plus, mint az innsbrucki kollégáik, a grazi párttársaik és kamarádjaik példáját követik.

A munkája osztályjellegét hangsúlyozó Pia Tomedi is gyakorta kiemeli, hogy a politikai eltökéltségére Elke Kahr 2021-es választási kampánya, s a polgármestersége idején véghez vitt szociális program döntő befolyással volt.

Pia Tomedi, a KPÖ innsbrucki polgármesterjelöltje. (Forrás: Facebook)

A vasárnapi választásokon a legjobban a Zöldek (Grünen) szerepeltek, amely párt a szavazatok közel ötödét szerezte meg. Ám a párt nem lehet önfeledten boldog, hiszen öt százalékkal visszaesett a támogatása a 2018-as választáshoz viszonyítva. A második helyen a Johannes Anzengruber, ex-néppárti (ÖVP) polgármester-helyettes vezette JA-Jetzt Innbruck tömörülés végzett, míg a szélsőjobboldali FPÖ a harmadik helyet szerezte meg. A két nagy párt, a szociáldemokraták (SPÖ) és a néppárt csak a 4. és 5. helyen végeztek.

Az ÖVP mélyrepülését az okozta, hogy Anzengruber alpolgármester nem a párt által támogatott Florian Tursky mellé állt, hanem önállóan mérette meg magát, mellyel kétségkívül megosztotta a néppárti szavazókat. Azonban érdemes felfigyelni rá, hogy a tartományi választásokon elszenvedett sorozatos vereségek és a salzburgi polgármesteri poszt elvesztése után a Néppárt most Innsbruckban is kínos eredményt ért el. Bár egyes elemzők arra figyelmeztetnek, hogy az önkormányzati választások dinamikájából nem lehet közvetlenül leolvasni az országos erőviszonyokat, úgy tűnik

az ÖVP komoly bajban van.

A 2018-as választások után a Zöldek négypárti koalíciót kötöttek az ÖVP-vel, a Für Innsbruck párttal és az SPÖ-vel. Ez a koalíció azonban számos vita után 2021-ben felbomlott, a városi politikát pedig a pillanatnyi erők közti megegyezések játéka határozta meg. Sokáig bizonytalan volt az is, hogy Georg Willi zöldpárti polgármester egyáltalán újraindul-e a választáson.

Mivel az egyfordulós önkormányzati választás mellett a polgármester-választás kétfordulós, és az indulók egyike sem szerezte meg a szavazatok ötven százalékát, az innsbruckian a polgármester személyéről április 28-án fognak dönteni. Most úgy tűnik, Willi az esélyesebb, de Anzengruber számíthat a másik konzervatív lista voksolóira is.

Idén úgynevezett „választási szuper év” zajlik Ausztriában. Számos városban önkormányzati és polgármester-választást tartanak, júniusban uniós választásra, ősszel pedig parlamenti választásokra kerül sor.

(wahlen.at, nachricten.at, Kurier, Die Presse)
Kiemelt kép: Pia Tomedi, a KPÖ innsbrucki polgármesterjelöltje. (Forrás: Facebook)