A nők reproduktív jogainak felszabadítása továbbra is húsbavágó kérdés Magyarországon. Érthető, hisz közvetlen érint több millió állampolgárt, illetve valójában az egész társadalmat. Nem véletlen, hogy a Patriarchátust Ellenzők Társasága (Patent Egyesület) legutóbbi, sürgősségi fogamzásgátló tablettával kapcsolatos kampánya is futótűzként terjedt a közösségi médiában. Az erre válaszul érkező, teljesen alaptalan kormányzati elzárkózás, a 2022-ben bevezetett szívhangrendelet és a nőkre, mint a demográfiai célok eléréséhez szolgáló eszközökre való tekintés sokat elárul a döntéshozók hozzáállásáról.

Ezúttal az egyesület az abortuszhoz való hozzáférés helyzetéről készített Magyarország-fókuszú, érintetteket bevonó kutatást, melyből arra következtethetünk, hogy tíz év alatt (amikor legutóbb kutatták a témát) semmi sem javult. Eredményeiket pénteken, egy konferencia keretében tették közzé. Egy, sokszor bántóan elfeledett szempontra voltak kíváncsiak: a nők valóságos abortusz-tapasztalataira. Arra, hogy mit él át ma Magyarországon egy nő, aki rendelkezni akar a teste felett és a terhességmegszakítás mellett dönt. Ez a kérdés látványosan nem érdekli a regnáló, a társadalmi reprodukciót irányítani-maximalizálni kívánó hatalmat. De sok esetben még a nők közötti személyes beszélgetésekben is alig jelenik meg, hisz a témát számtalan tabu, ítélkezés, kéretlen vélemény/tanács és téves információ veszi körül.

A konferencián a kutatási eredmények bemutatása után Dr. Christian Fiala, a bécsi Gynmed Abortuszklinika orvosigazgatója adott elő, aki gyakorló orvosként beszélt a terhességmegszakításról, a gyakorlatot övező gyakori és káros tévhitekről, valamint a hatékony és empatikus orvosi kommunikációról. Dr. Fiala egy olyan intézményt vezet, melyet számos magyar nő választ, hogy elkerüljék a magyarországi eljárást övező megaláztatást.

Beszéljünk az abortuszról!

A konferencia első etapjában Dés Fanni és Les Krisztina, az egyesület munkatársai és a kutatás vezetői mutatták be eredményeiket, sok-sok, abortuszt átélő nőt idézve.

A kutatópáros először vázolta a Magyarországon történő terhességmegszakítások menetét. A folyamat a nőgyógyásznál indul, ahol megállapítják a terhességet és megmutatják a szívhangrendelet értelmében a magzat életjeleit. Ezután következik a kötelező tanácsadás a Családvédelmi Szolgálaton. A konzultációk célja a törvény értelmében a magzati élet megtartása. A tanácsadást védőnők végzik, előre rögzítve van minden, aminek el kell hangoznia a magzat megtartása érdekében: milyen anyagi és szociális lehetőségek állnak rendelkezésre, az örökbeadás lehetőségének részletei, a magzat fejlődésének bemutatása. Ezután minimum 3 nap gondolkodási idő következik a második tanácsadás előtt. Utóbbi már inkább adminisztratív jellegű, és magáról az abortuszról esik szó. A legtöbb esetben fizetni is kell a műtét előtt, ez általában egy 47 ezer forintos tétel, melyet csekkel lehet rendezni. Ha a befizetés is megtörténik, akkor áll rendelkezésre egy 8 napos periódus a kórházba vonulásra, ahol egy egynapos sebészeti beavatkozás során megtörténik az abortusz. A kutatás a folyamat összes állomása kapcsán gyűjtötte a nők tapasztalatait.

Dés és Les elmondása szerint a kvantitatív és kvalitatív módszertant kombináló kutatás során nagyjából száz, az elmúlt tíz évben abortuszt választó nő töltötte ki a kifejtős válaszadást lehetővé tevő kérdőívüket. Kilenc kitöltővel pedig „félig-strukturált” interjú is készült. A kutatás így nem reprezentatív, azonban eredményei a kutatók elmondása szerint határozottan egybevágnak több, nemzetközi szervezet és kutatás eredményeivel. A válaszadók többsége 1984-2004 között született, és inkább magasan iskolázott, Budapesten vagy megyeszékhelyen élő volt.

A megkérdezettek elsöprő többsége abortusz melletti döntését a nem megfelelő életkörülmények (gazdasági helyzet, túl fiatal kor, nem megfelelő párkapcsolat) és/vagy a nők elleni erőszak (szexuális erőszak vagy bántalmazó párkapcsolat) motiválta. Látszik a válaszokból, hogy a férfiak és nők közötti szexuális egyenlőtlenség nagy arányban vezet terhességmegszakítás melletti döntéshez. Ahogy az is, hogy a nők tudatosan és megalapozott indokokkal döntenek az abortusz mellett.

A törvényi keretek diktálta eljárásra rátérve az „elavult”, „bürokratikus”, „megalázó”, „embertelen” volt a válaszadók leggyakoribb szava. 90 százalékuk változtatna a szabályozáson. A válaszadók szerint az abortuszhoz való hozzáférés jelenleg Magyarországon akadályokkal teli, és kiszolgáltatott helyzetbe hozza a nőket.

„Nem szabad nyomasztani a nőket sem a kötelező lebeszéléssel, sem a kötelező szívhang-bemutatással. Sokkal-sokkal több elérhető információra van szükség. Gyorsabb, rövidebb, rugalmasabb és NEM bürokratikus procedúrára van szükség, mert rengeteg időt (heteket és munkaidőt) és felesleges ide-oda utazást igényel egy olyan folyamat, amiben rengeteget számít az idő. A szabályozásban nem a „magyar nép gyarapodásának”, hanem a nők testi és lelki egészségének, biztonságának, a felvilágosításnak és a megelőzésnek kell a középpontban állnia!” – idéztek egy válaszadót. 

Az is kiderült a kérdőívből, hogy a legtöbb nő magányosnak, cserbenhagyottnak érezte magát a folyamat alatt, se a partnerüktől, se a szorosabb vagy tágabb társadalmi környezetüktől nem kaptak megfelelő érzelmi támogatást.

„Egyedül vagyok. Egyedül vagyok tizennyolc évesen, sem az anyukám, sem a fiú nem támogatott ebben” – idéztek egy érintettet.

A magárahagyatottság érzését csak erősíti a nőkben az információhiány. A legtöbbjük elsődleges információforrása az internet, pontosabban a TASZ, a PATENT, az Emma Egyesület vagy egy magánkórház weboldala volt.

Ez a kutatók szerint nem csak az állami rendszer csődjét bizonyítja, de azt is, hogy a nők átgondolt döntést hoztak: a mítoszokkal ellentétben nem hirtelen felindulásból mentek el abortuszra, hanem igyekeztek alaposan utánanézni az eljárásnak.

Ezt megerősíti, hogy a kérdőív alapján a nők többsége utólag, évekkel később is kitart döntése mellett.

A konkrét eljárás, ahogy azt az előadás elején már felvázolták a kutatók, a nőgyógyásznál indul. A nők elmondása szerint – és ez az egész eljárással kapcsolatban visszatérő motívum – sok múlik a jelenlegi rendszerben a szerencsén. Volt, akinek empatikus nőgyógyász jutott és volt, akinek nem. De még a megértőbb orvosoknak is gyakran volt egy-egy odaszólásuk, kéretlen és személyeskedő megjegyzésük.

„Az nagyon rossz volt, hogy azt mondta a nőgyógyász – 24 éves voltam –, hogy hát, pedig már nem vagyok fiatal. Ez így eléggé megmaradt bennem.”

„Én közöltem, hogy mi lesz a döntés, és akkor a legborzalmasabb kérdés a nőgyógyásznál az volt, hogy (…) »Van férje, nem? Vagy nem tőle van?« Erre nem tud szerintem az ember ott akkor mit mondani.”

Ezek az „elszólások” azért is nagyon romboló hatásúak az előadók szerint, mert a nőgyógyásznál kezdődik a többhetes procedúra, az itt kialakuló érzések végigkísérik a nőket a folyamaton.

A kötelező tanácsadás már önmagában jelentős akadályként áll a nők előtt: sok időbe telik időpontot kapni, miközben a terhességmegszakítás versenyfutás az idővel.

„(Az időpontkérésnél) nagyon erőszakosnak kellett lenni (…) az egyik kerületben fel sem vették a telefont, akárhányszor hívtam. És akkor nekiálltam szisztematikusan végighívogatni az egészet, és akkor a 11.kerületben felvették és adtak egy időpontot. De maratoni telefonálgatások voltak. Nagyon meg kellett küzdeni érte.”

A tanácsadás maga sok nő számára megalázó, abszurd élmény, a műanyag magzatok mutogatásától az érzéketlen, megalázó hangnemig rengeteg kellemetlenségről számoltak be az érintettek. Az előadók összefoglalása szerint azok, akik erőszak következtében lettek terhesek, valamivel jobb bánásmódban részesültek, például esetükben nem firtatták a védőnők, hogy hogyan történt. De mondjuk pszichológiai tanácsadást ők sem kaptak. Továbbá itt is sok múlik a szerencsén, a válaszok között volt olyan történet is, amely a női szolidaritást példázta a védőnő és terhes nő között.

Összességében a legtöbb válaszadó haszontalan, adminisztratív időhúzásnak élte meg a kétalkalmas kötelező tanácsadást. Pedig sokan egyébként örültek volna egy valóban segítő, szabadon igénybe vehető tanácsadó szolgáltatásnak.

A kórházi élmények voltak talán a legsokkolóbbak a válaszadók számára: a helyszín kiváltotta jelentős szorongás és a feleslegesen fájdalmas eljárás szinte minden válaszban megjelent. Magyarországon terhességmegszakításokat általában a szülészeti osztályon végzik, az abortuszra váró nőket magzatokról szóló plakátok veszik körbe, így mélyítve a kreált bűntudatukat. Az előadók hozzátették, hogy a személyzet felé is ellentmondásos elvárás az, hogy ugyanabban a térben legyenek empatikusak a szülő és a terhességmeszakításra érkező nőkkel. Így itt is sok múlik a szerencsén:

„Az orvost szerintem fel is jelenthettem volna amiatt, amiket mondott, meg ahogy viselkedett (…) amikor tette fel a tágítót és rettenetesen fájt és felkiáltottam (…) azt mondta, hogy »amikor mást tettek be, az nem fájt, ugye?« Tehát igazából ott legszívesebben kiszaladtam volna a kórházból, csak tudtam, hogy nem tehetem meg, mert muszáj itt maradnom ahhoz, hogy túl legyek rajta.”

A tágítást Magyarországon egy alga kivonattal végzik, amit pálcikával helyeznek fel. Szinte minden nő fájdalmas beavatkozásként emlékszik vissza erre, amire ráadásul nem készítették fel őket. Létezik ugyan fájdalommentes, pirulás megoldás, de ezt nem használják itthon.

Összességében feleslegesen nehéz, de utólagos szempontból is szükséges időszakként élték meg a nők a terhességmegszakításuk. Olyan dologként, amit senki nem „hobbiból” csinál. És nagyon örültek neki, hogy már túl vannak rajta.

„Óriási felszabadulás. Már amikor az altatásból magamhoz tértem és kinyitottam a szemem, körülnéztem és tudtam, hogy túl vagyok rajta, és egy óriási megkönnyebbülés volt. Meg az utána lévő napokban is. Talán egy kis szorongás volt bennem, hogy jaj, csak ki ne derüljön a család előtt, hogy én hol voltam.”

Az előadás végén Dés és Les ismertették a kutatásból következő szakpolitikai javaslatokat.

A konferencia második felvonásában Dr. Christian Fiala előadását követhettük, aki az abortuszról gyakorló orvosként beszélt.  Dr. Fiala sok történeti példával tarkított előadásában rámutatott, hogy mai napig számos Európai ország görget megalázó akadályokat a terhességmegszakítás elé. „Ha a tanácsadás kötelező, akkor onnantól kezdve megszűnik tanácsadás lenni” – emelte ki.

Pedig az orvos szerint a szexualitás életünk legintimebb tere, ahol az államnak semmi keresnivalója nincsen. Emlékeztetett rá, hogy az abortusz korlátozása valójában katonai intézkedés, ezt régen az országok nyíltan ki is mondták: megfelelő számú fiatal katonára volt szükség a hadseregekbe, ezért kezdték el korlátozni és kriminalizálni az abortuszt.

„Nem morális okok, hanem katonai célok hívták életre a terhességmegszakítás korlátozását.”

A mostani moralizálás a téma körül csak utólag kitalált ideológiai harc az orvosigazgató szerint. És orvosi szempontból nincs értelmük a terhességmegszakítást övező morális narratíváknak: az abortusz egyszerűen csak egy megoldás a nem kívánt terhesség fiziológiai problémájára. A nők, ha tehetnék, maguk végeznének terhességmegszakítást. De nem tudják, ezért orvos segítségét kérik benne.

„A nők az orvoshoz nem tanácsért mennek, hanem a terhességmegszakítás elvégzéséért.”

Épp ezért az orvos szerint nem az orvos dolga például szívhang meghallgatásra kötelezni a segítségért orvoshoz forduló nőket. Főképp, mivel a szívhang nem is létezik: a magzatnak valójában nincs szíve, amely doboghatna, „mellkasa” hangnélküli, ritmikus összehúzódásokat végez. Ehhez a ritmushoz lehet mesterségesen hangot rendelni, de ennek semmi köze a valódi szívdobogáshoz.

„Ekkor még nincs szívhang, mert nincs szív. A méhben totális csend van.”

A számos izgalmas tényre kitérő előadás végén (egy ponton például megemlítette az ausztriai előadó, hogy a rendszerváltás előtt az osztrákok jártak Magyarországra abortuszért, hisz a kommunizmusban ez itt legális volt, míg ott kriminalizálták), az orvos minden abortusz-korlátozás beszüntetését követelte, hogy a nők visszakapják azt, ami eleve az övék: saját terhességüket.

Dr. Fiala teljes (angol nyelvű) előadása és a rákövetkező (magyar nyelvű) kerekasztalbeszélgetés visszanézhető felvételinkről: