A szavazatok bő háromnegyedének megszámlálása után az orosz választási bizottság szerint Vlagyimir Putyin hivatalban lévő elnök a szavazatok több mint 85 százalékát szerezte meg a hétvégén tartott háromnapos elnökválasztás során. A második helyen a nacionalista-jobboldali kommunista párt jelöltje, Nyikolaj Haritonov áll. A szavazólapokon szerepelt még Leonyid Szluckij neve a nacionalista Liberális Demokrata Párttól és Vlagyiszlav Davankové, aki az Új Néppárt támogatásával indult. Közülük senki sem kérdőjelezi meg Vlagyimir Putyin elnök politikáját, Ukrajna lerohanását pedig mindannyian támogatják.
Az oroszországi kormány azt állította, hogy a részvételi arány a történelem során a legmagasabb, 74%-os volt. Azonosíthatjuk a karikatúra-szerű mozzanatot, amely magasra taksálja a választási mozgósítást a tétektől megfosztott voksoláson. Így Putyin az Ukrajnától elfoglalt „Luhanszki Népköztársaságban” 94,12, Herszon megyében 88,12, a „Donyecki Népköztársaságban” 95,23 százalékot kapott, Zaporizzsja megyében 92,83-ot szerzett. Jakutföldön 87,79, a Habarovszki területen 80,06, Csukcsföldön 90,49 százalékot stb., nem soroljuk tovább a választási bizottság adatait.
Ám téved az, aki azt hiszi, Putyin csakis azért győzött, mert a komolyabban vehető ellenzéket maga alá gyűrte, ellehetetlenítette, megölte vagy elüldözte.
Bár tény, hogy például a baloldalt szisztematikusan megsemmisítették a posztszovjet Oroszországban (az újbaloldal pedig még csak most van születőfélben a közösségi médiában). A legjelentősebb ellenállást ezúttal Julija Navalnaja, az elhunyt Alekszej Navalnij politikai aktivista felesége szervezte Berlinből, akinek a felhívására Moszkvában és más orosz városokban több szavazóhelyiségnél hosszú sorok alakultak ki vasárnap délben. Az ellenzéki sajtónak el kellett hagynia Oroszországot, aki pedig Ukrajna kapcsán a háborúról szól, akár 15 évig tartó börtönbüntetést kockáztat. S bár a nyugati államok vezetői sorra kifejezték, hogy az elnökválasztás semmilyen mércével sem volt demokratikusnak nevezhető, ami természetesen igaz, ám az elnökválasztás esetében a megjegecesedett szembeállítás, „demokrácia versus diktatúra”, önmagában csekély magyarázó erővel bír. Legalábbis erre következtethetünk Michael Roberts brit marxista gazdaságtörténész hétvégén megjelent átfogó elemzéséből.
A hadigazdaság csapdája
Roberts 2023 elején elsőkként elemezte az ukrajnai háború után bevezetett gazdasági szankciók hatását. Mint ahogyan arról a Mércén is beszámoltunk, a közgazdász kimutatta, hogy Oroszország a nyugati államok gazdasági szankcióinak bővülésével egyre fokozottabb módon hadigazdasággá alakul át. A The Next Recession blog elemzője akkor arra hívta fel a figyelmet, hogy dacára a háborús gazdaságnak, Oroszország óriási strukturális gondokkal küzd. Ezek közt említette azt, hogy a 130 milliós állam szinte teljes egészében az energia- és nyersanyagtermelésre és exportra épül, viszonylag gyenge, alacsony termelékenységű feldolgozóipari termeléssel. Ezen pedig semmiféle hadigazdaság sem segít hosszabb távon.
A mostani elemzése ezt a gondolatot viszi tovább. Roberts megállapítja, hogy több mint két évvel az ukrajnai háború kitörése után nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy egyes nyugati elemzők reményeivel és várakozásaival ellentétben az orosz gazdaság nem omlott össze, Oroszország pedig megőrizte a pozícióját az ukrajnai hadszíntéren.
Ha pedig a putyini győzelmet latolgatjuk, számba kell vennünk azt is, hogy az ukrajnai háború hajtóereje hatással volt rá; legalábbis a roppant emberáldozatok dacára mintha csak legfeljebb csüggedt beletörődés fogadná a harci jelentéseket.
Roberts a gazdaságpolitikai fejtegetéseiben megállapítja, hogy Oroszország hadigazdasága „kitart”. A bérek kétszámjegyű mértékben emelkedtek, a rubel viszonylag stabil, a szegénység és a munkanélküliség pedig rekordalacsony szinten állnak. A munkaerőhiány miatt, melyet a tömeges migráció (félmillió ember hagyta el az országot másfél év alatt) és a katonai toborzás eredményez, a keresetek nőttek, főként az ország legalacsonyabb keresetű rétegeinek a fizetése nőtt. S noha az infláció továbbra is jelentős, februárban 7,7%-ra emelkedett az előző év azonos időszakához képest, a bérek követik a pénzromlást. Az átlagos havi bérek 2023-ban több mint 74 ezer rubelt (300 ezer forintot) értek el, a reáljövedelem-növekedés elérte az öt százalékot.
Összességében elmondható, hogy Oroszország hadigazdasága – a várakozásokkal ellentétben – növekszik. Az IMF előrejelzése szerint a reál-GDP növekedése 2024-ben 2,6% lesz, azaz meghaladja a 7 legjelentősebb gazdaságot tömörítő G7-ekét. Oroszország tehát átvészelte a szankciókat – már amelyet például Törökország révén nem játszottak ki távol-keleti országok. Emellett növelni tudta a Kínával folytatott kereskedelmet, mi több, Kína első számú olajszállítója lett. A keleti szomszéddal való intenzív kereskedelem és egy árnyék tankerflotta segítségével komolyabb akadályok nélkül képes értékesíteni az olajat, amely a háborúzás alapvető anyagi forrása.
Süllyedő beruházási és termelékenységráta
A nyugati előrejelzésekkel ellentétben az orosz ipar növekedett, miközben a szankciók következtében történt importcsökkenés miatt a hazai gyártmányok iránti kereslet nőtt. Több mint jelzésértékű, hogy az autóipar, amelyet a szankciók kezdetben súlyosan érintettek, mivel a nyugati és japán autógyártók tömegesen hagyták el Oroszországot, erőteljesen talpra állt, mivel a kínai vállalatok beszállítóként beszálltak a termelésbe. Mindebből arra következtethetünk, hogy az orosz katonaság és az oroszországi kormány a harctéri status quo fenntartásában érdekelt, ahogyan erre az International Institute for Middle East and Balkan Studies (IFIMES) hírlevele felhívja a figyelmet.
Ugyanakkor, mint azt Roberts fölhívja ráa figyelmünket,
nem vakíthat el bennünket az oroszországi háborús gazdaság fénye.
Hiszen az államot csakis és kizárólag a háború húzza felfele. Például a polgári gazdasági ágazatok stagnálnak, a megnövekedett szociális és háborús kiadások pedig tátongó költségvetési hiányt eredményeztek. A szövetségi költségvetés hiánya február végén 1,5 billió rubel volt, miközben a pénzügyminisztérium 2024 egészére 1,6 billió rubeles hiányt tervezett, és Oroszország vagyontartalékai is kifulladóban. Emellett a gazdaság alapvetően továbbra is a természeti erőforrásokhoz kötődik. Inkább a kitermelésre, mint a gyártásra támaszkodik.
Végezetül pedig, érvel a marxista közgazdász, a háborús gazdaság hosszú távon alapvetően nem produktív a tőkefelhalmozás szempontjából. Ehhez növekvő populáció, a termelőerők aktív fejlődése, magas beruházási és termelékenységi ráta szükségeltetne. Ezek azonban nem adottak Oroszországban.
„A hadigazdaság jól működik ahhoz, hogy szükség esetén még néhány évig folytassa a háborút, de amikor a háború véget ér, Vlagyimir Putyin a termelés és a foglalkoztatás jelentős visszaesésével fog szembesülni”, összegzi a meglátásait Roberts.
