Novák Katalin és Varga Judit nyilvánvalóan azért voltak kénytelenek lemondani, mert a Fidesz súlyos önellentmondásba keveredett, miután éveken át sulykolta a lehető legszélesebb közönségnek, hogy a pedofíliával szemben minden eszközzel fel kell lépni. Hasonlóan, Szájer Józsefnek is azért kellett mennie, mert a homoszexualitástól rettegő kormányról kibukott, hogy képmutató.

Olyat még nem láttunk, hogy a Fidesz mások elvei alapján lett volna kénytelen belátni tévedését, és így nem nagy csoda, ha a válsághelyzeteket a kormány többnyire megússza egyszerű személycserével.

Ennek keserű igazságára Magyar Péter is rávilágított, amikor a Partizánnak adott interjújában előbb az impotens ellenzéket szidta, majd azt mondta, szerinte a NER csak belülről tud változni.

Visszatérő jelenség, hogy az ellenzék a „fideszességet” kéri számon a Fideszen. Számonkérik a migránsozó Fideszen, hogy migránsokat hoz, hogy szóban „üldözi a pedofíliát”, miközben gyerekek elleni szexuális bűncselekményben segédkezőnek ad kegyelmet, hogy nacionalista létére cserbenhagyja a „nemzeti minimumot”, és így tovább. Az is jellemző, hogy a Mi Hazánkat nem politikai alapon tartja „Fidesz-közeli” pártnak a többi ellenzéki, tehát nem azért, mert a Mi Hazánk a Fidesz-ideológia egy szélsőségesebb változatát képviseli, hanem azért, mert feltételezhetően a Fidesz segédjeként funkcionál.

Hiányoznak tehát azok a pártok és mozgalmak, ahol megfogalmazásra kerülhetnének olyan politikai célok és szempontok, amelyek eltérnek a mindenkori hatalom által jóváhagyott gondolkodástól. Feltűnő például, hogy amíg a korai SZDSZ-ben folytak elméleti viták a liberalizmusról, addig a Momentumból semmilyen számottevő politikai vita nem lát napvilágot azon kívül, hogy „Tomi fő politikai célja, hogy legyőzze Andrist”.

Ez effajta személyközpontú, mindenféle absztrakt gondolkodást elvető politikából törvényszerűen következik, hogy az ellenzék öntudatlanul is átveszi az uralkodó hatalom gondolkodását, és ezért aztán csak az uralkodó hatalom által elismert politikai célokat képes hatékonyan számonkérni a hatalmon.

S még ha fel is merül olykor a jobb- és baloldal közti különbség, akkor is jellemzően úgy, mintha nem kibékíthetetlen elvi álláspontokról lenne szó, hanem személyiségjegyekről: lásd, „baloldali érzelmű”, vagy „jobboldali beállítottságú”. Az újszerű politikai követelések rendre a képviseleti politikán kívülről érkeznek, például azért, mert sztrájkmozgalomba kezdenek a tanárok magasabb bérért és az oktatás színvonalának növeléséért.

Természetesen ez a gondolatnélküliség nem csak a Momentum sajátja. Az ő esetükben ez csupán azért volt különösen feltűnő már a NOlimpiás kezdetek óta, mert már ekkor kibukott, hogy folytatni fogják politikai elődeik legrosszabb hagyományát, az önálló politikai gondolkodás és elméletalkotás megvetését, és ezáltal a már bejáratott politikai keretrendszer öntudatlan továbbvitelét. Az a kritika, amit Pap Szilárd István 2017-ben megfogalmazott a Momentum nemzetpolitikájával szemben, ekkorra már az LMP-re is igaz volt:

„Amit eddig látunk [a Momentum részéről], az csupán egy karakter nélküli egyensúlyozás a létező szekértáborok között, és ezen szekértáborok kritikája anélkül, hogy a magyar politikai kétosztatúságot megteremtő paradigmákat újraértékelnék, az azoknak megágyazó hiedelmeket felszámolnák. Márpedig új politika nem lehetséges, ha a régi politikai gondolatokat, reflexeket öntudattalanul a helyükön hagyjuk, és azokon belül próbálunk egyensúlyozgatni.”

S amíg az ellenzék kifejezetten elméletellenes, a jobboldal olyan baloldali gondolkodók elméletével is mélyrehatóan foglalkozik, mint Said, Gramsci vagy Fanon. Nyilvánvalóan torzítanak ezen szerzők eredeti, baloldali jelentőségén, de aktívan foglalkoznak velük és hivatkoznak rájuk.

Az elméleti gondolkodás, elvi politizálás, programalkotás nem véletlenül képtelen szárba szökkenni.

Az ellenzék folytonosan és kényszeresen elhalasztja politikai különbségeinek és saját céljainak megvitatását az „antiorbánizmus” és a soha-el-nem-jönni-akaró választási siker oltárán.

Ezt támasztja alá az az immáron több mint tízéves tapasztalat, hogy a választások közeledte nemhogy kiélezné az ellenzéken belüli politikai vitákat, épp ellenkezőleg: inkább depolitizálja az ellenzéket, és olyan politikamentes, technikai jellegű vitákba hajszolja mint az „összefogás”.

A depolitizálódás a választókra is kihat, akik eszmék hiányában a legtökéletesebb bürokrata-működtető jelöltet fürkészik. Ilyen politikai környezetben nem csoda, ha Vitézy Dávid népszerűsége sebesen növekszik – rá inkább illik a zeitgeisthoz illő politikamentes, profi technokrata imidzse, mint Karácsony Gergelyre. Pedig a „Lázár-Karácsony paktumként” emlegetett bérletügy megmutatta, hogy mára Karácsony Gergely is ilyen „rendszerműködtető”, tárgyalóképes-technokrata vezetői szerepbe kényszerült. Nem emberi gyengeségből, hanem azért, mert már nem kötődik olyan politikai kínálat a nevéhez, mint 2019-ben.

A Szikráról sem igazán tudni, hogy „a szocializmus” vagy „a baloldal” történelmileg rendkívül terhelt örökségéből mit tekint magáénak, és mit nem. Pedig vannak elméleti újításaik, ezeket viszont nem szokásuk írásba is adni, talán azért nem, mert a képviseleti baloldal megteremtése mellett a depolitizált ellenzékbe is szeretnének integrálódni.

Az eszmék és programok hiánya az ellenzéki politikában a pártok megcsontosodásához, a részvételiség csökkenéséhez vezet. Minimális végcélok lefektetése nélkül minden politikai összekülönbözés személyes drámaként képes csak lecsapódni.

Személyi alapon viszont egyetlen tömegpártot sem lehet hatékonyan összetartani, főleg nem bővíteni. Pártvonalhoz, pártállásponthoz sokan képesek igazodni, pártemberekhez kevesebben.

Ha Magyar Péter kiállása után valóban elkezd repedezni a NER, akkor még inkább időszerű lenne rendezni sorainkat, és megragadni az alkalmat arra, hogy elgondolkozzunk, pontosan mit is akarunk látni az Orbán-rendszer után? Varga Judit és Novák Katalin lemondásával és Magyar Péter kitálalásával csupán annak a valószínűsége növekedett, hogy a fideszességet egy mérsékelt fideszesség fogja leváltani –

de az alkalom kiváló arra, hogy a rendszer repedéseibe beszivárogjon egy radikális, új program.