Önkénteskedjetek. Önkénteskedjünk.

Önkénteskedni jó. Olyan energiák szabadulnak fel bennünk, amelyek lehet, hogy eddig szunnyadtak és alkalom híján további szunnyadásra kényszerültek volna. Olyan képességeinket, tudásainkat hasznosíthatjuk, olyan tulajdonságainkat hozhatjuk a felszínre, amelyeket lehet, hogy jelenlegi főfoglalkozásunk, élethelyzetünk, anyagi vagy családi állapotunk egyszerűen parlagon hagyott.

Önkénteskedni jó, mert hasonszőrűekkel találkozhatunk. Önkénteskedni jó, mert másokkal, teljesen új emberekkel találkozhatunk, akikkel egyébként talán soha nem hozott volna össze a sors. Csapatban dolgozni, csapatként működni jó. Különösen akkor, ha a közös cél vagy maga a tevékenység – legjobb esetben a társaság, a tevékenység és a kitűzött cél szentháromsága – felvillanyoz.

Önkénteskedni jó, mert a jó társaságban másoktól és magunkról is sokat tanulhatunk.

Önkénteskedni jó, mert legalább egy picit mindig kimozgatja az embert a komfortzónájából.

Önkénteskedni jó, mert úgy élvezzük – közösen – az elvégzett munka jutalmát, hogy ezt a tevékenységet most nem pénzért, nem fizetésért, nem anyagi megfontolásból, nem saját magunk vagy a szűkebb családunk javára végeztük. Eltérít a pályánkról, a valóságunkból (vagy amit annak véltünk), kidöccent a megszokott mókuskerekünkből, a napi történéseinkből, földhözragadt gondolataink, függőségeink hálójából. Mint a friss szél, ami kifújja a szmogot a városból. Felszabadító. Az önkéntesség flow.

Önkénteskedni jó, de mindig nézzük meg, hogy hol, milyen szervezet (vagy emberek) zászlaja alatt, milyen cél érdekében önkénteskedünk. Nézzük meg és lássunk mögé, valójában miért is van az adott helyzetben erre szükség. Az állam nem végzi el a házi feladatát? Gyakori. De van olyan is, amikor egy – anyagiakban egyébként dúskáló – szervezet, legyen akár állami vagy egyházi, akar plusz erőforrásokra szert tenni. Ők szokták az „önkénteseink” szót a fizetett alkalmazottak ragyogó glóriáját helyrepöccentve lobogó zászlajukra tűzni. Senki szájából nem hangzik olyan fals módon ez a szó, mint amikor ők ejtik ki.

Ezt elkerülve, meg egyéni indíttatásból is én inkább az alulról jövő, „grassroots” kezdeményezésekben hiszek. A kevésbé intézményesült, spontán módon kialakuló, egy-néhány ember kitartó munkájából kiinduló, majd köréjük szerveződő kisebb csoportok tevékenységében. És ezek idővel egymásra találó, lazán összekapaszkodó, akár országhatárokon is átívelő hálózataiban. De mindegy, hogy ti hogyan, hol és kikkel, milyen témában kezditek, kezdjétek azzal, ami megtetszett. Amihez könnyű kapcsolódnotok. Ami megérintett.

Amellett, hogy jó társaságban töltjük az időt, új dolgokat tanulunk vagy már meglévő skilleket tökéletesítünk vagy mélyítünk el, az önkéntesség az egyik legalacsonyabb belépési küszöbű olyan tevékenység, ami kifele vezető utat mutathat az ország morális állapotából. Ebből a mélybe húzó, egyre csak süppedő, feneketlen mocsárból.

Ha önkénteskedünk, ha jó helyre, jó emberek közé megyünk, mindig lesz legalább egy pici olyan mozzanat, bátorító pillantás, támogató félmondat, vállveregetés, kézszorítás, ami megerősít. Megerősít, hogy érdemes kitartani. Igen, ebben az országban is. Embernek lenni. Embernek maradni.

Önkénteskedni azért is jó – itt és most –, mert van benne egy pici „csak azért” is. Nem tud, nem tudott a hatalom mindent tönkretenni. Nem tudta a NER tucatnyi szkanderbajnok éve a tisztességet, a kezdeményezőkészséget, a másokért tenni akarást végleg eltörölni. Erre persze nem gondol az ember menet közben, csak így visszatekintve, év vagy évek végén, összegzésként.

Az önkénteskedés egyben állásfoglalás. Az intézményesített suttyóság birodalmában egy olyan magatartás, ami összezavarja a rendszert. Ami a szolidaritásra épül. Ami közösséget épít. Ami az összetartozást erősíti és a társadalom szövetében új csatornákat nyit. Érthetetlen módon működik: különösebb ideológiák hajszolása nélkül, helyett egyszerűen csak teszi a dolgát az ember. És amit tesz, legyen akár csak egy délutánnyi krumplihámozás, bútor-összeszerelés vagy padfestés, az valódi, valóságos tett. Bármilyen apró is, tényleges cselekedet. Amire építeni, amiből építkezni lehet. Egy olyan társadalmat, olyan közösségeket, amelyeknek egészségesebb a lelke. Erre nagy szükségünk van ma. A következő éveinkben pedig még nagyobb szükségünk lehet.

Az önkénteskedés egyben állásfoglalás. Hitet teszünk azok mellett az értékek mellett, amelyek fontosak nekünk. Szívügyed a környezetvédelem, a vizeink tisztasága, az iskolák, óvodák, kórházak állapota, a gazdátlan állatok, betegséggel küzdő, hajléktalanságban vagy rossz anyagi körülmények között élő, bármilyen elképzelhető ok miatt nehéz sorsú emberek helyzete? Mivel fejezhetnéd ezt ki világosabban, szebben, mint hogy időt és energiát adsz, órákat szentelsz nekik az életedből? Órákat szánsz arra, hogy ezen ügyek mentén, ezen embertársainkért, élőlényekért vagy értékekért valamit ténylegesen tegyél. Bármilyen aprócska tettet.

Hidd el, nem marad aprócska tett ez a tevékenység, akár egyszeri, akár alkalmi volt, akár rendszeressé válik. Gyökeret ver a szívedben. Lassan-lassan vagy robbanásszerűen megváltoztatja a nézeteidet, az álláspontodat, a hozzáállásodat bizonyos emberekhez, helyzetekhez vagy helyzetekben. Elgondolkodásra késztet. Érzékenyít. Nyitottá tesz. Hatással lehet másokra. Bevonhatja őket, mintát és példát mutatva. Gondolj csak az unokahúgodra. Az unokádra. A szomszédodra. Megváltoztathatja az életedet, a szűkebb vagy tágabb környezetedét, a társadalmat. Ha pedig csak egyszeri alkalom marad, ha soha többé nem gondolsz rá, már akkor is tettél – másokért – valamit. Többet, mint életed bármely többi napján. Többet, mint sok ember egész életében. És ez biztosan nyomot hagyott valahol, valakiben.

Egy szót azokhoz is, akik önkéntesszervezésre adnák a fejüket. Nem vagyok a téma szakértője, így csak a tapasztaltak alapján néhány javaslat, kérés, gondolat.

Olyan célt tűzzetek ki, amivel könnyű azonosulni. Tervezzétek meg, mely részfeladatokhoz, milyen időintervallumban lesz szükségetek plusz kezekre. Alapos szervezés után, mellett legyen vészforgatókönyvetek is a váratlan helyzetekre. Bízzatok a jelöltekben, de megfelelően informáljátok, oktassátok, készítsétek fel őket. Legyen a kampánynak és ha kell, a részfeladatoknak is egy-egy tapasztalt, jól látható felelőse, akitől szabadon kérdezhetnek. Ha a tevékenység megengedi, legyen minél alacsonyabb a belépési küszöb, lehessen eleinte akár a partvonalról is figyelni, később pedig saját tempóban egyre jobban bekapcsolódni, bevonódni. Ez igényel némi szervezést, körültekintést, némi rugalmasságot is.

Figyeljetek oda az önkénteseitekre, de ne kezeljétek őket másképp, mint a saját munkatársaitokat, embereiteket. Legyetek ebben is hitelesek. Ha a körülmények engedik, ha adottak rá a lehetőségek, kovácsolódjon a csapat minél inkább egybe. Ebből tud profitálni a témában még kezdő és a már jártas szakértő. Az egyik tapasztalatot nyer, a másik friss nézőpontot.

Végül, mindig köszönjétek meg az önkéntesek munkáját és ha mód van rá, kérjetek tőlük később visszajelzést. Köszönetet mondani nem csak szavakkal lehet, a tevékenység végén, hanem a hozzáállásotokkal, apró gesztusaitokkal, odafigyelésetekkel már a kezdetektől. Például a jó szervezéssel, a minél kevesebb üresjárattal, a rugalmas feladatkiosztással. Senki ne érezze magát feleslegesnek vagy azt, hogy visszaéltek a felajánlott idejével, energiájával, bizalmával. Ha a fizikai fáradtságot túlszárnyalja az élmény, amit hazavisz, akkor kölcsönös a siker, win-win.

Én csak egy egyszerű biológus vagyok, furcsán hangzana a számból, ha azt mondanám, hogy azért önkénteskedjetek vagy fogadjatok önkénteseket, mert ez növeli a társadalmi kohéziót, helyreállítja a bizalmi deficitet, kiutat mutat a morális válságból.

Ezért inkább azt mondom, hogy azért vágjatok bele az önkénteskedésbe, mert ez szorosabbra fonja a hálót a valósággal, annak ismeretlen területeivel. Mert kapcsolódásokat teremt ember és ember között.

Mert a hajszálerezet erősítése mindig növeli az átjárhatóságot (nézzétek meg egyszer egy anatómiai ábrán a gyönyörű érrendszerünket) és lehetőséget teremt alternatív utak, megoldások kiépülésére. Így lehet hobbiból később akár fő tevékenység. És azért is, mert a magát pillanatnyilag magányosnak, elveszettnek érző ember újra gyökereket ereszthet a társadalom szövetébe, újból bekapcsolódhat valamilyen közös tevékenységbe.

Mindig legyetek önmagatok jól, önmagatokkal rendben, mielőtt másokhoz is kapcsolódó önkénteskedésbe kezdtek. Véletlenül se pótcselekvést vagy kapaszkodót keressetek benne. De ha szimplán csak társaságra vágytok, akkor bátran csináljátok.

Kezdjétek el akár egyedül, akár társaságban, családdal, barátokkal, lakóközösséggel. Fogadjatok önkénteseket vagy önkénteskedjetek együtt munkahelyi csapatként. A már kialakult viselkedési sémákkal rendelkező, megszokott kollektíva tagjai így egymást újabb és újabb, más oldalukról ismerhetik meg. Olyan beszélgetések, kapcsolódások alakulhatnak ki, olyan képességek, tudások, tulajdonságok mutatkozhatnak meg, amire nem teremt lehetőséget a munkahelyi környezet. Ez visszahat majd a munkanapokra, munkakapcsolatokra is.

Egy jól megválasztott vagy szerencsésen eltalált önkénteskedés nem kíván sokat tőled, cserébe boldoggá tesz. Élj vele.

És köszönd meg gondolatban, hogy mindig tükröt tart, visszajelzést ad. Például hogy váratlan, ismeretlen helyzetekben mennyire alkalmazkodóképes, kommunikatív, döntéshozó, elfogadó, nyitott, kreatív, rugalmas vagy.

Az önkéntességgel lehet világot látni, új szakmák alapjait elsajátítani, rövidebb távú vagy tartós, akár örökre szóló barátságokat kötni, esetleg párra találni.

Segíthet a megszokásainkat levetkőzni és valami új felé – alacsony belépési küszöbbel, kis kockázattal és befektetéssel – elmozdulni.

Olyan új tulajdonságokkal vértez fel, amelyekről egy gyorsan változó világban soha nem tudhatod, hol és mikor jöhet majd jól.

Kapcsolatokat építhetsz vele és portfóliót. Akár brandet is, ha ahhoz van kedved, bár ott könnyen elvész a tiszta szándék és bejön a jóemberkedés vagy az üzlet.

Az igazi önkéntes munka egyszerű. Csak az azt leíró szavak összetettek: kifele mutató perspektívát nyit a megszokásainkból, és ezzel úgy erősíti a közösséget, hogy egyben segíti az egyéni fejlődést.

A szavak helyett mindig bölcsebben beszélnek a tettek.

Ha beállsz önkéntesnek valamilyen társadalmilag hasznos ügy érdekében, az nem fogja megváltani, nem fogja máról holnapra megváltoztatni a világot. De meg fogja változtatni a te világodat.

Az önkéntesség bizalom. Önként adott bizalom. Árucsere nélkül adott kis szelet magunkból. Olyan jó gyakorlat a nyitottságra, ahol a sérülés veszélye viszonylag alacsony. A bizalmi háló egyben védőháló is, ha az elköteleződés előtt tájékozódtunk és jó helyet választottunk.

Az önkéntesség összeköti a generációkat. Hidat képez közöttük oly könnyedén,  erőfeszítések nélkül, mint talán más semmi. A lélekben fiatalok számára azt üzeni, hogy vannak örök értékek, amelyek nem vesznek el. Visszaköszönnek a gyerekkorunkból, viszontlátjuk őket ma is. Az éveik számában fiatalok számára pedig arra adhat bizonyítékot, hogy egy másik valóságban, a letűnt, mára patináját vesztett, hashtagek nélküli világban is lehetett élni. Lehetett jó dolgokat megélni. Lehetne akár most is.

Önkénteskedjünk, mert fontos, hogy a jó példa fennmaradjon.

Fennmarad, ha teszünk érte. Ha mi is teszünk érte.

Tegyünk érte. Évről évre, nemzedékről nemzedékre.