Érthető, hogy Szalman al-Basír összeomlott a hírek súlya alatt. A Palesztin Hírügynökség televíziós újságírója november 3-án éppen bejelentkezés közben tudta meg, hogy kollégája, Mohamed Abu Hattab meghalt egy izraeli légicsapásban, amely a házát érte a gázai övezet déli részén, Hán Júniszban. A riporter családjának 11 tagjával – köztük feleségével, fiával és testvérével – együtt veszett oda. Abu Hattab utolsó jelentése szülővárosából arról szólt, hogy az izraeli légierő megkezdte a város polgári lakóházainak tömeges bombázását, noha Izrael korábban azt tanácsolta a civil lakosságnak, hogy meneküljenek abba az irányba.

A palesztin televízió élő adásában a halálhírt követően egy mára világhírűvé vált jelenet játszódott le. Szalman al-Basír megtörten eldobta kék védősisakját és „sajtó” feliratú golyóálló mellényét, miközben a szintén gyászoló stúdióbemondónak azt mondta:

„Ezek csak jelszavak, amiket magunkon viselünk, ezek nem védenek meg egyetlen újságírót sem itt. Ezek a pajzsok nem védenek meg minket. Áldozatok vagyunk, egyenesen élő adásban. Egymás után veszítjük el az embereket – és mindez teljesen büntetlenül zajlik”.

The Palestine News Agency reports journalist Mohammad Abu Hattab was killed in an Israeli strike on his home in the southern Gaza Strip on Thursday, along with eleven members of his family. This is the moment his colleagues responded to his death on air. pic.twitter.com/4yQsm4WWXo

— Democracy Now! (@democracynow) November 3, 2023

A november 3-i televíziós esemény óta a helyzet csak tovább romlott. November 23-ig legalább 57 újságírót és médiamunkást öltek meg a Gázai övezetben a New York-i székhelyű Committee to Protect Journalists (CPJ) jelentése szerint. A jelentés kiemeli, hogy

a jugoszláv háború óta ebben a háborús konfliktusban ölték meg a legtöbb médiamunkást,

és hogy hiányoznak a források a helyben beágyazott hírközlő szervek jobb védelmére a támadásoktól. Közzétették a konfliktusban megölt vagy eltűnt újságírók teljes, részletes névsorát is. Ez a névsor a borzalom és a gyász listája, az újságírói tehetetlenség egyik legfontosabb dokumentuma.

A világ legveszélyesebb sajtóküldetése: Gáza

Sherif Mansour, a CPJ közel-keleti és észak-afrikai programjának koordinátora szerint az izraeli oldalon két újságírót a Hamász fegyveresei közvetlenül október 7-én öltek meg; a rave-fesztiválon részt vevő jeruzsálemi Mááriv-szerkesztőt, Shai Regevet pedig néhány nappal túszul ejtése után végezték ki a terroristák. A többi, szám szerint 57 újságíró megerősített halálát izraeli katonák okozták – vagy a Gázai övezetben, vagy az izraeli-libanoni határon, a Golán-fennsík környékén. A program közösségi platformján azt írták, hogy november 18-a „volt a második leghalálosabb nap ebben a háborúban, 5 újságíró halálával, amit csak az izraeli-gázai háború első napja, október 7-e múlt felül, amikor 6 újságíró vesztette életét”.

Mansour kérdéseinkre válaszul hangsúlyozta, hogy a jelenlegi izraeli konfliktus példátlan, legalábbis az elmúlt 30 évben. „Legalább 1992 óta biztosan nem láttunk ilyen sok halottat egyetlen hónap alatt” – azóta vezetik ugyanis a halálesetek nyilvántartását. „Gáza már a mostani háború előtt is hagyományosan veszélyes hely volt a palesztin újságírók számára” – tette hozzá Mansour – „de ez azt jelentette, hogy az elmúlt 21 évben 20 újságíró halt meg a tűzvonalban”. Most ezt a számot mindösszesen hét nap alatt felülmúlta a legújabb háború. Jelenleg a világ legveszélyesebb újságírói megbízatása Gázából hírekről tudósítani.

Sőt, az újságíróknak, akik mégis kísérletet tesznek erre, más nehézségekkel is szembe kell nézniük. Mint mindenki másnak az övezetben, nekik is meg kell küzdeniük azért, hogy nap mint nap ivóvizet és élelmet találjanak, ahogyan a stabil internetkapcsolat is ritka, hogy megírhassák a riportjaikat, vagy videokapcsolatot létesítsenek. Mansour szerint

„ezek közül az újságírók közül sokan elvesztették otthonukat és stúdióikat, szerkesztőségeiket, amelyeknek épületét a gázai háború korai szakaszában lebombázták. Néhányan pedig akár teljes családjukat is elvesztették, vagy a családjukkal együtt megölték őket, amikor esetleg hazamentek. Nincs biztonságos menedék, és nincs kiút”.

Az izraeli hadsereg számára minden médiamunkás potenciális „terrorista”

Az al-Dzsazíra gázai fő tudósítója Váel Al-Dahdú ugyancsak munka közben tudta meg, hogy elvesztette minden gyermekét és feleségét is, amikor gázai otthonát lebombázták. A katari székhelyű al-Dzsazíra az egyetlen olyan nemzetközi kábeles hírcsatorna, amelynek még mindig vannak tudósítói közvetlenül a halálzónában.

Mansour szerint az áldozatok rendkívül magas száma annak is köszönhető, hogy az izraeli erők figyelmen kívül hagyják a bevetési szabályokat, amelyek között szerepel a civilek és különösen az újságírók szándékos célba vételének tilalma.

Hogy ez miért fontos a gázai háború lefolytatásában, az nyilvánvaló.

„Az újságírók egyedülálló szemtanúi beszámolókkal rendelkeznek – az ezekhez való hozzáférés megnehezítése az izraeli erők érdeke. Sokan közülük helyi, szabadúszó fotóriporterek, akiket semmilyen szervezet nem támogat, nemhogy nemzetközi szervezet” – mondta Mansour. Az is „nagyon aggasztja”, hogy az izraeli kormány nem hajlandó garanciákat adni az olyan nemzetközi médiaszervezeteknek sem, mint a Reuters vagy az AP, hogy bejuthassanak Gázába és biztonságosan tudósíthassanak.

A CPJ aggodalmát a francia székhelyű Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű érdekvédelmi csoport is osztja. Legutóbbi jelentésében az RSF is felhívta a figyelmet arra, hogy október 7-e óta

több izraeli közéleti személyiség nyíltan újságírók meggyilkolására szólított fel a Gázai övezetben. Megalapozatlan vádak hangzottak el izraeli oldalról például azzal kapcsolatban, hogy a gázai újságírók „segítik a Hamász fegyvereseit és vezetőit terrorcselekményeikben”.

Benny Gantz védelmi miniszter egyenesen odáig ment, hogy kijelentette, amennyiben egyes nemzetközi tudósítók előre tudtak a Hamász mészárlásáról, akkor „nem különböznek a terroristáktól, és úgy is kell kezelni őket”. Danny Danon, a Knesszet tagja, később szintén a Hamász mészárlásait dokumentáló fotóriporterek „bűntársként” történő likvidálását követelte.

A vádakat, amelyek szerint a Reuters, az AP, a CNN vagy a New York Times egyes munkatársai előzetesen tudtak volna a Hamász mészárlásairól, ezek a médiumok hevesen és gyorsan cáfolták. Nem került elő bizonyíték arra nézve sem, hogy bármelyik másik alkalmazottjuk előzetesen tudott volna a terrortámadásokról. Az RSF szerint az izraeli kormánytisztviselők (és különösen a védelmi miniszter) nyilatkozatai zöld utat adtak az Izraeli Védelmi Erők (IDF) számára, hogy példátlan számú médiamunkást, fotóst és riportert vegyenek célba és öljenek meg.

„Nyomatékosan felhívjuk a figyelmet arra, hogy a konfliktusokról tudósító újságírók üldözése háborús bűncselekmény”

– írta november 10-i nyilatkozatában a szervezet Közel-Keleti Osztálya. Amint pedig arról a Politico amerikai kiadása november 21-én beszámolt, egy meg nem nevezett amerikai kormányzati forrás szerint washingtoni aggodalmak is megfogalmazódtak a harcok „rövid szüneteltetésének” következményeivel kapcsolatban. Ez a helyzet ugyanis „szélesebb körű hozzáférést biztosítana az újságíróknak a Gázai övezethez, és lehetőséget adna arra, hogy még jobban megvilágítsák az ottani pusztítást, és a közvéleményt Izrael ellen fordítsák” – tehát károsnak találták azt, hogy a sajtó esetleg bemegy és közzéteszi, mit látott Gázában.

Mansour egy másik, egyre súlyosbodó problémára is rámutatott: ez pedig az újságírókat érintő, október 7-e óta növekvő cenzúra és üldözés Izraelen belül és Ciszjordániában:

„Legalább egy tucatnyi újabb támadásról, fenyegetésről és megfélemlítési kísérletről számoltunk be, amelyek célja a nemzetközi és helyi újságírók tudósításainak akadályozása Ciszjordániában. Egy példátlan cenzúrarendszer megjelenésének is tanúi vagyunk Izraelen belül, a parlament ugyanis elfogadott egy törvényt, amely lehetővé teszi a kormány számára, hogy megszakítsa és leállítsa bármely külföldi média adásait, amennyiben a »nemzeti morál rombolása« és a »nemzetbiztonság károsítása« felmerül velük szemben.”

Az izraeli kormány válasza

Az izraeli kormány eközben tagadja, hogy szándékosan vennének célba újságírókat a Gázai övezetben, Izraelben, Libanonban vagy Ciszjordániában. A Reutersnek október 27-én elküldött, sokat idézett levelében az Izraeli Véderő nemcsak azt állította, hogy „nem tudja garantálni” a gázai újságírók biztonságát, hanem azt is írta, hogy „az Izraeli Véderő a Hamász minden katonai tevékenységét célba veszi a Gázai övezet egész területén”, és hogy a militáns csoport szándékosan hajtja végre hadműveleteit „újságírók és civilek közelében”. Az izraeli hadsereg szerint tehát minden áldozat a Hamász elleni célzott támadások „járulékos vesztesége”.

A legtöbb nagy hírügynökség, valamint az RSF és a CPJ mind azonnali és tartós tűzszünetet sürget, és arra kérik a nyugati kormányokat, gyakoroljanak nemzetközi nyomást Izraelre annak érdekében, hogy a helyi és a nemzetközi sajtó a konfliktusövezetben is végezhesse munkáját. Sherif Mansour úgy véli, hogy ez a politikai nyomás még mindig deeszkalálhatja a helyzetet: „Mi, mint a 200 szervezet egyike, már három hete tűzszünetet követelünk (az interjú november 16-án készült – a szerk.), mert úgy véljük, hogy a civilek, köztük az újságírók kritikus és sürgős ellátására van szükség”.

Ezekben az órákban dől el, hogy a november 24-én kezdődött rövid tűzszünet érvényben marad-e, stabilizálódik-e egyfajta fegyverszüneti állapot, vagy a háború ezek után töretlenül folytatódik tovább.