Sorozatunk harmadik része az 1944 októberi józsefvárosi antifasiszta ellenállásnak – a legszámottevőbb magyar antifasiszta fegyverténynek – leverését írja le. Amint az előző részekben részletesen kifejtettük: 1944. október 15-én a magyar kormány fegyverletételi közleménye alkalmából a rendőrség a nyilasokkal együttműködve fegyverosztást rendezett a fővárosban. Aznap este, és a másnapi nyilaspuccsal egy időben, nyilasok és antifasiszta ellenállók között fegyveres összetűzésre került sor Józsefvárosban, főleg a Népszínház utca és Teleki tér környékén. A nyilasok a nácikkal együttműködve harcoltak a felkelők ellen, illetve a környék civil zsidó lakosságát is kollektív büntették egy többnapos pogrom keretében.
Sorozatunk a „Kis Varsó”-ként ismert, 1944 októberi józsefvárosi fegyveres antifasiszta ellenállás eddig feltárt eseményeit igyekszik a jelenleg elérhető források alapján összefoglalni, időrendben. A nyilaspuccsal egyidejű eseménysorozat a közvélemény előtt kevéssé ismert, pedig a II. világháború legszámottevőbb magyarországi antifasiszta ellenállásáról van szó. A felkeléssel két évvel ezelőtt több részes sorozatban foglalkoztunk, az újabb források alapján egyre pontosabb képet kaphattunk az ellenállásról.
A jelenlegi sorozat egyik fő célja, hogy az események időrendjét szemléltesse. Az ellenállással kapcsolatban sokat hangoztatott ellentmondások ugyanis elsősorban nem magukra az eseményekre, inkább a kronológiájukra vonatkozóan fordulnak elő.
1944. október 17.
A Népszínház utcai harcok, mint Számvéber Norbert datálva idézi az itt már részben idézett Gúth Zoltán naplóját, annak leírása szerint még 1944. október 16-án éjjel, 17-ére virradóra is tartottak: „Másnap [1944. október 17-én] – de mondták, a csata éjjel sem szünetelt – folytatódott [a harc]”.[1]
„Reggel”
Dr. Balázs József leírása a több elmondás szerint német tankok által támadott Kun utcai épületet még két nappal később, október 17-én is az ellenállás helyszíneként említi. Beszámolója szerint, melyet szemtanúként írt, október 17-én már „reggel 9 óra felé óriási puskaropogás zaja töltötte be a Népszínház utca és a Teleki tér vidékét. Egymás után dobálták ki minden élelem nélkül a ház lakóit. Míg azonban a Teleki téren fegyverhasználat nélkül folyt le a kiürítés, a Népszínház utca 46., 59. és Kun u. 12. sz. házakban sok vér folyt. Tigris tankok voltak felállítva és tüzeltek a házakra, és a Kun utca kapui alól civil emberek puskával a kezükben tüzeltek a [Teleki] tér irányába”.[2]
Radnótiné Gyarmati Fanni azzal kezdi október 17-i naplóbejegyzését, hogy „[k]ezdődik a lövöldözés. Ágyúszónak hangzik […] Valószínű, hogy az üzemeket robbantják valahol kint, de este megtudjuk, hogy a Tisza Kálmán téri OTI-házakból folyik a harc a német Tigris tankok ellen kézigránáttal”. [3] Balázs József megerősíti Radnótiné Gyarmati Fanni leírását, amennyiben október 17-én „[a] Tigris tankok […] az OTI-házakat lőtték.” Hozzáteszi: „Jóllehet, köztudomású tény, hogy ezekben a házakban zsidó nem lakott, hanem [!] baloldaliak laktak.[4]”
1945. július 12-én a KABSZ-tag Sugár Ottó, aki az események idejére már több tömeggyilkosságban részt vett, nyilasperében gyanúsítottként ezt vallotta: „Október 17-én reggel Dandár [sic!] parancsnokunk kihirdette, hogy össze kell állítani egy szakaszt s ezzel a szakasszal ki kell menni a Teleki térre, ott majd a további utasítást megadják. […] Kb. 30-an felültünk egy teherautóra felfegyverezve s elindultunk a Teleki térre.”[5]
„Délelőtt”
Gazsi József kutatásai szerint „[o]któber 17-én délelőtt a nyilasok nagyméretű razziát, átfésülést kezdtek. A Teleki tér 4. sz. házból azonban tűzzel fogadták őket. Hamarosan német harckocsik érkeztek a helyszínre, amelyek lőni kezdték az Erdélyi út sarkán levő házat, majd a Népszínház utca Teleki tér felé eső házait, így a »Glaser pék házát« és a mellette levő épületet [is].”[6]
Az ellenállás leverése és a Teleki téri tömegmészárlás
Gazsi József kutatása szerint a Teleki tér és Népszínház utca kereszteződésénél a „házak lakói, munkaszolgálatosok, munkások hosszabb időn át vívták elkeseredett harcukat. Főleg a tetőről lövöldöztek.” Dr. Pethő Róbertet idézve írja, hogy az ellenállók „[b]enzines palackkal felgyújtották az egyik harckocsit, amelynek roncsa még a felszabadulás után is ott állt a ház előtt.”[7]
Amikor harmincfős szakaszával megérkeztek a Teleki térre, akkor Sugár tanúvallomása szerint: „A következő kép tárult a szemünk elé. A Teleki téren német katonák lőtték a házakat s tankok szaladgáltak. A zsidókat összeszedték s csoportokba szedve oda hozták hozzánk a Teleki térre.”[8] Egy másik vallomása szerint „itt a zsidókat összefogdosó német katonák szakaszunkat két részre osztották. Az egyik rész[t] a zsidók összefogására és az életben hagyottak bekísérésére, a másik rész[t] pedig a halálra szántak kivégzésére rendelték ki, én Csepey Rudolf választása alapján a kivégző osztagba kerültem.”[9] Ekkor, az előző vallomás szerint „[k]iadták a parancsot, akik fegyveresen védekeztek s fegyver volt náluk [!] azokat ki kell végezni. Erre négyünket jelölt ki Csepei [sic!] hadnagy név szerint (Szijgyártó Béla, Frankovits, Csizmadia és engem) 8-10-es csoportokban hozták a zsidókat, kiket a németek motoztak meg.”
Miután ebbe a „[n]égyes kivégző osztagba rendeltek minket”, és „[í]gy kb. 73 zsidó gyűlt össze” – akik tehát „fegyveresen védekeztek s fegyver volt náluk” –, akkor „a Teleki tér Fiumei úti részén egymás után 4-4 zsidót felállítottunk, úgy, hogy minden kivégzőre egy-egy zsidó jutott és a vezérlő zászlós vezénylésére agyonlőttük őket”, „míg társ[a]iknak nézni kellett. A lövések után Csepei nézte meg, hogy meg-e halt [sic!], amelyik nem halt meg abba ő lőtt újra bele. Nálam kb. 3 esetben történt ez meg. 17 vagy 18 zsidót lőttem agyon, kik közül 2 vagy 3 nő volt.[10]”
K. A. beszámolóján kívül ez az egyetlen forrás, amely szerint nők is fegyveresen harcoltak a felkelésben.[11] A fentiek voltak azok a „lövöldözők” és „ellenállók”, akiket, közli megnyugtatásunkra tárgyilagosan a már idézett altábornagy, „a statárium rendelkezése szerint agyonlőttek.”[12]
Maga Sugár Ottó tizenhét éves volt ekkor. Elmondása szerint „[a] kivégzéssel dél felé végeztünk. 200 zsidó volt olyan, akiket sorba állítottunk, a laktanyánkba kísérve a tornateremben helyeztük el őket. Mi lett velük, nem tudom […]”[13]Két másik tanú szerint Sugár informális keretek között más részleteket is megosztott azokban a napokban a józsefvárosi vérengzésekről, többek között azt, hogy „a többiek dobálják fel a gyerekeket, míg a másik alája tartja a szuronyt, hogy abba beleessenek.”[14]
Sugárt a háború után korára hivatkozva a népbíróság felmentette a tömeggyilkosság vádja alól.[15] Egy Kormos János nevű nyilast azonban, aki „[v]olt pártszolgálatos, SS-legény”, és szintén október 17-én „azok között a gyilkosok között szerepelt, akik valóságos hullahegyeket »építettek« a Népszínház utcában, 70-80 [!] ember legyilkolásában vett részt”, 1948-ban halálra ítéltek.[16] Kormos szellemi fogyatékosságot színlelve próbálta megúszni a halálbüntetést.[17]
A Csató Géza nyilasperében valló S. Gy. tanú szerint október 17-én „vitéz Sándor [József] Csató útján azt az utasítást adta, hogy nyírják ki a [zsidó ellenálló] társaságot.”
„Én adtam ki a parancsot […], melynek alapján a VIII. kerületben a kivégzéseket végrehajtották. Beismerem, hogy a Teleki téri és a Sándor téri nyilvános kivégzéseket én vezettem le”, közli 1945 áprilisában a Szabadság című lap Bart László vallomását, aki saját bevallása szerint „helyettes vezetője és karhatalmi parancsnoka [volt] a VIII. kerületi nyilaspártnak. […] A Teleki téren több száz zsidót lőttünk le, a Sándor téren pedig megfélemlítésül nyilvános kivégzéseket hajtottunk végre […] Kerületemben […] Szamolovszky Vilmos kerületvezető, Orosz Mihály ítéletvégrehajtó és Fardás Pál különítményvezető „közreműködésével” körülbelül ezer embert végeztünk ki. […] Szamolovszkyék […] több mint kétszáz szerencsétlent lőttek le a Teleki tér körüli utcákban.”[18] Mikor Szamolovszkyt elfogták, „[e]lmondotta, hogy nem Bart, hanem ő volt a VIII. kerületben élet és halál ura, és Bart, valamint a nyomozók gyilkosságaira ő adta ki a parancsokat. […] Szamolovszky nem ezer gyilkosságot ismert be, hanem bevallott kétezren felülit. Az áldozatok neveire nem emlékezett, az időpontot sem tudta megjelölni […]. Arra emlékezem — mondotta –, hogy a Népszínház utca 18. számú házban lelövettem egy Boda nevű szabót. Ezt a gyilkosságot csak azért követtük el, mert tudtam, hogy Boda baloldali érzelmű volt.”[19]
Hogy a rendőrség mindeközben mit csinált, az az október 17-i napi parancs alapján sejthető, mely elrendeli, hogy „[a] rendőrség a Nyilaskeresztes karszalaggal, vagy Nyilaskeresztes Párt igazolvánnyal ellátottakat feladataik elvégzésében támogassa”, [20] illetve hogy „a fegyelmezetten [!] fellépő jobboldali alakulatokkal szemben nem szabad ellenségesen fellépni, sőt bajtársként kell őket kezelni.”[21]
A nyilasokat „feladataik elvégzésében” való „támogatás” a gyakorlatban például többek között azt jelentette, hogy volt olyan rendőr, aki civilt agyonlőtt az utcán[22], illetve csendőrőrmester, aki résztvett a Teleki téri kivégzésekben. Ilyen volt Tér István csendőrőrmester, aki „a Teleki téren több ellenálló munkást és zsidót kivégzett.”[23] Egy másik nyilas, aki részt vett a Teleki téri tömeggyilkosságban, „[é]rdemei elismeréséül főhadnagy lett, sőt sorozóbizottsági elnök.”[24]
Wilde Ferenc aznapi leírása szerint „[a] hivatalban mindenféle rémhírek vannak elterjedve: a zsidók elviteléről, kommunista puccskísérletekről stb., de annyi tény, hogy egész délelőtt behallatszottak a robbanások és lövöldözések a Rákóczi út felől.”[25]
K. A. beszámolója szerint október 17-én „[d]élelőtt tíz órától délután háromig dörögnek a fegyverek, néha egy-egy ágyúlövés is, kézigránátok robbannak, gépfegyverek kattognak.”
Tömeggyilkosság a Népszínház utca 59-ben
A józsefvárosi felkelés egyik legtöbb szempontból vitatott része a Népszínház utca 59.-ben október 17-én történt tömeggyilkosság és az ellenállás közötti összefüggés, vagyis hogy történt-e a házban ellenállás, vagy anélkül gyilkolták meg a nyilasok a ház férfiait. A Népszínház utca 59.-ben – bár dátum nélkül, de – több helyi lakos említ ellenállást.[26]
Számos független forrás és szemtanú – mint például Balázs József, aki 1947-ben írt az eseményekről, és az ebben az időben az 59.-ben lakó Kutas Péter interjúalany – állítják, hogy október 17-én a Népszínház u. 59.-ben történt egy pogrom[27] is. Balázs József a Kun u. 12. mellett konkrétan a német tankok célpontjaként említi a Népszínház u. 46.-ot és 59.-et.
Kutas elmondásában ezt követően „[h]uszonkét férfit gyűjtöttek össze a [Népszínház utca 59.] ház udvarán, aztán kivezették őket és egyesével mindegyiket tarkón lőtték […] A nőket és a gyerekeket a Tattersallba terelték”.[28]
Az akkor szintén az 59.-ben lakó Yoseph Ben-Nun elmondása szerint „[a]zt mondták, hogy megtámadták őket, hogy ellenállók lőttek a nyilasokra”.[29]
A Népszínház utca 46.-ban lakó Márton Tamás elmondása szerint „[a] Népszínház utca 59. [előtt] […] egy csomó embert agyonlőttek. Megtámadták a nyilasok a zsidókat, ők pedig a házakból visszalőttek […] a szemben lévő házakból is lövöldözések voltak.”[30]
A közelben dolgozó Gúth Zoltán beszámolója a kivégzéseket az ellenállás intenzitásával és a Tigris tankok offenzívájával együtt alátámasztja, utóbbiak „lőtték a házakat gránátokkal”.[31] A már idézett Petrovics György 1947. január 10-én Nagy Miklós őrnagyhoz írt levelében azt írja, hogy 1944. október 17-én a Népszínház utcában „harckocsi ágyúkkal kilőtt felső emeleti lakásokat és tetőket láttunk, és az utca vége felé a jobboldali járdán kb. 25-30 zsidó férfinak a hulláját, ami[ke]t a németek előtte géppuskáztak le”.[32]
Figyelemreméltó, hogy a helyszíni túlélők, mint például a Népszínház utca 59.-ben lakó Kutas Péter és a 46.-ban lakó Márton Tamás is, a tömeggyilkossággal kapcsolatban elsősorban nyilasokat említenek, akiket Petrovics viszont nem. Ezenkívül azonban – miután a Népszínház utca 59. az utca végén a Teleki tér előtti kereszteződés egyik sarokháza – amit Petrovics György a tömeggyilkosságról ír, nem mond ellent a korábban idézett szemtanúk állításainak. Hozzáteszi, hogy nem sokkal ezután „kijött a csendőrség, rendőrség is, és így a katonaságot kivonták. A csendőrség megérkezte után újra felélénkült a lövöldözés”.[33]
A Népszínház utca 59.-es ház lakóit délelőttől késő délutánig fogva tartotta a rendőr a 46.-os ház udvarán, miközben, Ben-Nun elmondása szerint, kinn az utcán harc zajlott: „Hallottunk dörgéseket, lövéseket, durranásokat – nem csak pisztolylövést, [hanem olyat, ami] sokkal erősebb; rém nagy zajt, a kapun kívül […] tűzharcot hallottunk.”[34]
„Dél”
Gúth korábban idézett leírása szerint „délben mondták, Budáról telefonáltak [a nyilasoknak], hogy Tigris tankok jönnek a hídon át Pestre a harcot befejezni. 13 tank! […] A közlekedést meg leállították. Félóra se telt el, már hallani is a dörejeket. Tompán, hiszen a házak felfogják, szétszórják a hangokat! Sok dörej, vagy két óra alatt! Sokan kimenekültek a házakból a légópincékbe vágott átjárókon. Azokat később üldözőbe vették. Így lehetett, mert egyszer csak [a következőket] látom, amint éppen a hátsó udvarba megyek, hogy a szemközti fal felől – a környező házak tűzfalai voltak ott – hangos fegyverropogás hallatszik [sic!]. Egyes lövések, majd néhány géppisztolysorozat! Csattannak a lövések, visszhangzik a zárt udvarunkon! Ez már csak egy-két házzal odébb lehetett! Honnan kerültek ide? Akkor, ahogy ott állok, földbegyökerezett lábakkal, látom, hogy ott, ahol a kis beugró van a tűzfalon, ahol három ablak nyílik, az egyik – jobboldali – ablakból valaki átugrik a szemközti ablakba. A távolság van két méter, ez meg a második emeleten történt! Az egész egy pillanat volt! Más nem is volt az udvaron! Aztán még valaki átugrott, de utána mindjárt valaki kibújt ugyanazon az ablakon, de nem ugrott, hanem több lövést adott le pisztolyából a másik ablak irányába!”[35]
Az akkor huszonkét éves Binzberger (Ferenczi) György, aki menyasszonyával a Nagyfuvaros utca 22-24.-ben lakott, épp az esküvőjére indult aznap, de elmondása szerint „délben nem tudtam elmenni anyuéktól, mert egyszerűen bombázás volt. Aztán mikor ki akartam menni, akkor pedig a puskalövések a Nagyfuvaros utcában úgy röpködtek, mint egy jégeső alkalmával a jegek, vagy egy eső alkalmával esőcseppek – szóval, fütyültek, nem lehetett kilépni az utcára. Akkor ostromoltak a németek egy zsidó házat […] páran összehívták a tankjukat, és akkor ott […] a [Népszínház] utca sarkán…szétlőttek egy házat. Aztán láttuk, ahogy viszik a zsidókat az utcára, de lepellel letakarva, és rugdosták őket, és gúnyolták, és rakták föl kocsira őket.”[36] Ez a leírás vélhetően nem a Teleki tér 25. / Kun utca 12.-es háztömbre vonatkozik, melyre több helyi lakos tankok által „szétlőtt”-ként hivatkozik, hanem a Bese János által is leírt Bérkocsis utcai sarokházra, amelyben „szétlőtték a mozibejáratot”. Bese leírása szerint „[a] Tisza Kálmán tér és a Népszínház utca sarkán egy vöröskeresztes vászon hordágyat letettek”.[37]
„Délután”
Wilde leírása szerint „3 órakor, hogy megtudjak valamit, a Tisza Kálmán térnél mentem haza: tényleg, a Tisza Kálmán tér, Népszínház utca és Vay Ádám utca által határolt háztömbből – csupa zsidóház – elhurcolták a zsidókat, és mivel ellenállás volt, formális csata fejlődött ki. Egyesek azt mondták: a zsidók az ablakból kilőttek a katonákra (de ez teljesen hihetetlen […])”[38]
Mádi Mária naplója október 17-én a következő helyzetképet adja az OTI-házak területéről a kora délutáni órákban: „Az O[TI] felé menet már a körútról a Keleti Pályaudvarig hallottam robbanásokat, nem túl messze. A Keleti Pályaudvarnál az összes villamos mozdulatlanul állt a Fiumei útnál, rohantak emberek az O[TI] irányából, az ember nem tudta megközelíteni. Sokan ácsorogtak és a híreket tárgyalták. Párat meghallgattam, és mind állítólagos zsidó ellenállásról beszélt, hogy kézigránátokat dobálnak, stb. Ez megint egy jól ismert n[émet] recept, mért is dobálnának kézigránátokat pont most, amikor az esélyek főleg ellenük szólnak? Miután folytatódtak a robbanások, felszálltam egy villamosra, igyekeztem nem golyót kapni, és a körútnál szálltam le.”[39] Bár Mádi a harcok helyszínét nem látta, egy arrafelé tartó „harckocsit” említ: „egy n[émet] harckocsi fordult be a Rákóczi úton a Tisza Kálmán tér felé, ahol a harcok java zajlott […] ahol [a zsidók] nem nyitották ki a kapukat, n[émetek] és nyilasok kézigránátokat és harckocsikat is bevetettek.”
Gúth Zoltánnak a helyszínen mondta el Alfréd nevű nyilas barátja másnap, október 18-án, hogy ő is „lőtte a házakat három napon át, míg a Tigris tankok segítségével harmadnap leverték a lázadást. A házakban zsidók voltak többségben. Sokakat lelőttek, mások meg fogságba kerültek a végén. […] Az utca szinte minden közeli háza egy kis erőddé volt kiépítve! Még a padlásokról is lőttek. A visszalövő németek szétlőtték a tetőket, cserepeket géppuskával. A falakban sokezernyi puska- és géppisztolylövedék becsapódása volt látható […] háromméteres lyukak tátongtak a falakban. Több tucatnyi! Rengeteg ember harcolt a németek ellen [október] 15-17-ig! A németek meg a Teleki téri fabódék mögül tüzeltek a bennlévőkre”.[40]
Gúth, akárcsak Petrovics, a németeket hangsúlyozza agresszorként, szemben a helyi túlélők elmondásaival, akiknek nagy része a nyilasok agresszori szerepét emeli ki. Az áldozatokról Gúth, mint korábban idéztem, annyit ír: „Talán kilenc német halt meg! Alfréd annyit mondott. Abban már az első nap meggyilkoltak is benne voltak! De sebesült sok volt. Hatalmas túlerővel szemben kellett harcolniuk! Így is csak tankokkal sikerült őket leverni!”[41]
„Este”
Az aznapi rendőrségi napi parancs „19 órától a további intézkedésig” többek közt a Népszínház utcába, a Teleki térre, a Tisza Kálmán térre, illetve közösen a Magdolna és Koszorú utcákba küldött egy-egy őrjáratot.[42]
1944. október 18.
A Tattersalltól hazáig
A józsefvárosi zsidóságnak a Tattersallba (és máshova, környező kerületekben kijelölt gyűjtőpontokba[43] ) való terelése azonban éppannyira egybeesett az ellenállás leverésének megkezdésével, mint amennyire az emberek hazaengedése egybeesett az ellenállás leverésének befejeztével. Vagyis nem kizárt, hogy a helyi zsidó lakosság hadifogolyszerű összegyűjtése, feltartott kezekkel való meneteltetése és fogvatartása mind a fegyveres ellenállás leverésére szánt „stratégia” volt, hogy a nyilasok így szűrjék ki a feltehetően zsidó ellenállókat a helyi zsidó lakosságból.
Így miután a budapesti rendőrség városszerte megnyitotta a nyilasok számára a fegyverraktárakat, ezzel nagy valószínűséggel szándéka ellenére az ellenségeiket is felfegyverezte, és polgárháborús tűzharcokat robbantott ki. A nyilasok a helyzetet többek között azzal igyekeztek megoldani, hogy legfőbb ellenségüket, a civil zsidóságot kiterelték a legközelebbi lóversenypályára. Az akcióhoz segítségül hívták a városban lévő náci haderőt is. A rendőrség mindeközben egy fasiszta miniszterelnök síremlékét őrizte.
„Hajnal”
„Október 18-án hajnali négy órakor egy bőrkabátos nyilas jelenik meg az emelvényen – a Tattersall valamikor népgyűléseket látott falai között – és kihirdeti, hogy »Szálasi kormányzó úr kegyelméből« hazemehetünk. Kettős rendekben kísérnek bennünket rendőrök az éjtszakai [sic!], néma városon át a Tisza Kálmán-térre, egyszerre német autó fordul be a sarkon, SS-ek ugrálnak le róla és puskatussal ütik, gyilkolják, akit érnek. A megmaradtak hazatérnek lakásukba. A lakások nagyrészét időközben nyilasok és németek – a rablásban is hű szövetségesek – kifosztották.”[44]
A Tattersallból való hazaérkezés után sok halott és halálhír fogadta a hazaérkezőket. Bihari Tibor több barátját vesztette el: „Mikor jöttünk vissza másnap (az elmondás szerint október 16-án), akkor tudtam meg, hogy több barátom meghalt […] a kis Fagott Jóskát, Cencit, szegényt […] ott laktak a Népszínház utca és Teleki tér sarkán, jó gyerekkori háverok; akkor a Blasszer Elvira, jaj de szép kislány volt!, udvaroltunk neki […] a Teleki tér sarkán laktak; azokat agyonlőtték ott a nyilasok. […] Nyilván ellenálltak, vagy nem – nem tudjuk, hogy mi volt pontosan; senki se tudta soha meg, hogy pontosan mi volt ott. […] [O]tt nagy vérengzést csináltak, a Teleki tér és Népszínház utca sarkán rendesen lövöldöztek a nyilasok.”[45] A Yad Vashem adatbázisa szerint az akkor 18 éves „Safir” Fagott József a Népszínház utca 58.-ban lakott, és a ház előtt lőtte agyon egy nyilas. Halála dátumaként azonban itt 1944. október 22-e van megadva.[46] Ez a dátum viszont nagy valószínűséggel téves, miután egy másnapi, október 17-i halotti anyakönyvi kivonat szerint Szafri Fagott József 1944. október 17-én halt meg.[47]
A pár nappal korábbi lelkes fegyverosztást mostanra a fegyverek elővigyázatos begyűjtése váltotta fel.
1944. október 19.
Mádi Mária naplója egyedülálló kortárs forrásként rögzíti, hogy október 19-én is volt még – illetve újra – lövöldözés a Tisza Kálmán téren: „Az O[TI-]nál lövöldözés volt az utcán. Később körülnéztem a hírhedt Tisza Kálmán téren.”[48]
A sorozat további részeiben az ellenállók kilétét, illetve az ellenállás elhallgatásának lehetséges okait fogjuk vizsgálni.
Köszönet Forgács Évának, Gáspár Zsuzsának, Nemes-Jakab Évának, Molnár Krisztina Ritának, Tamás Ábelnek
Nyílt felhívás: Ha bárkinek van bármilyen információja, amivel a fenti kutatást tudná segíteni, kérem, írjon a szerzőnek a [email protected]!
[1] – Gúth Zoltán naplóbejegyzését idézi Dr. Számvéber Norbert: Királytigrisek „Kis-Varsóban”, német nehéz harckocsik harci bevetése a budapesti Teleki László tér körzetében 1944. október 15-17. között, Historia est lux veritatis, Szakály Sándor köszöntése 60. születésnapján, Főszerk. Martinovich Endre. Bp., Veritas Történetkutató Intézet – Magyar Napló, 2016. 391-396. old.; Belvárosi Könyvkiadó, Budapest, 1997.
[2] – Dr. Balázs József: Teleki-téri csata 1944-ben, Új Élet, 1947. november 5. (A helyesírást helyenként a mai írásmódhoz igazítottuk – a szerk.)
[3] – Gyarmati Fanni: Napló, 1935-1946, II. kötet, Jaffa Kiadó, Budapest, 2014, 340-341. old.
[4] – Balázs József, i. m. Ezzel minden bizonyíték nélkül két feltevésnek is hangot ad: egyrészt, hogy a házakban harcoló ellenállók ott is laktak, másrészt hogy a baloldaliság és a zsidóság ebben a kivételes helyzetben kizárná egymást. Az, hogy e kettőnek a fenti, kategorikus és mesterséges szétválasztása, annak szól-e, hogy a nyilasok általában, illetve konkrétan a józsefvárosbeli eseményekben részt vevő nyilasok is saját, népbírósági bevallásaik alapján, illetve tanúk vallomásai szerint is azonosították a zsidóságot a baloldallal, itt ennyiből nem derül ki. Ami a kettőben mindenképp közös és a felkelés leírásaiban is megfigyelhető, az az, hogy a kisebbségben lévő vagy üldözött identitását – legyen az ellenálló, baloldali, vagy zsidó – implicite szitokszóként kezeli az is, aki nem akként használja.
[5] – „Ez a szakasz Csepei Rudolf és Bíró hadnagy vezetésével indult el. Ebbe a szakaszba Szijgyártó, Frankovits, Csizmadia, Küvesdi, Bolla, Márfai és én is belekerültünk.” Sugár Ottó peranyaga, BFL VII.5.e.1949 – 16759, 68, 68. old. Máshol (uo., 64. old.): „1944. október 16-án reggel parancsot kaptunk négyen: Bolla Zoltán, Kiss Géza, Kövesdi Zoltán és én […]. Másnap október 17-én reggel azt a parancsot kaptunk, hogy menjünk ki a Teleki térre. A parancs szerint egy szakaszt kellett össze (olvashatatlan)… és mink is négyen kispesti fiúk belettünk osztva a szakaszba.”
[6] – Gazsi, i . m., 255. old.
[7] – Gazsi, i . m., 255. old.
[8] – Sugár Ottó vallomása, Sugár Ottó peranyaga, 68. old.
[9] – Sugár Ottó vallomása, Sugár Ottó peranyaga, 76. old. Bartha Ákos kutatása szerint egy akkor tizenhét éves Sugár Ottó nevű „nemzetőr” [!] későbbi, „többször visszavont, majd megerősített” vallomása szerint október 16-ától több nyilassal együtt részt vett egy pogromban a Népszínház utcában (Bartha, i. m., 143-144, 366. old.). Sugár népbírósági perének iratai azonban sem október 16-ról, sem pogromban való részvételről nem számolnak be: Sugárt saját elmondása szerint október 17-én vezényelték ki a Teleki térre, ahol konkrétan fegyveres ellenállásban részt vett zsidókat kellett kivégeznie.
[10] – Ez a másik vallomásban „ily módon kb. 17 zsidót végeztem ki én magam”.
[11] – Lásd Szemtanú elbeszélése, i. m. Szabad Szó (Marosvásárhely), 1944. 11-22. oldal, 1. évfolyam, 17. szám.
[12] – Harcok az Árpád állásban, i. m.
[13] – Sugár Ottó vallomása, Sugár Ottó peranyaga, 68. old.
[14] – D. J. tanúvallomása, Sugár Ottó peranyaga, 51. old.
[15] – Bartha, i. m., 144, 366. old.
[16] – Uo., Vö. Halálra ítélték a „buta nyilas”-t, Szabad Szó, 1948. március 10, 50. évfolyam 58. szám
[17] – „Kormos állandóan butának nevezte magát a fogházban, és a tárgyaláson is és az ellene emelt súlyos vádak ellen is azzal védekezett, hogy »buta vagyok«. Uo.
[18] – Beismerő vallomást tett Szamolovszky kerületvezető, a kétezerszeres gyilkos nyilas, Szabadság, 1945-04-07, 1. évfolyam, 67. szám. (A helyesírást helyenként a mai írásmódhoz igazítottuk – a szerk.) A cikk szerint az említett Szamolovszky „testvérrel” hurcolták a kerület zsidóit a VII. kerületi gettóba is. „Szamolovszky méltatlankodott, hogy mennyit kell járni zsidókkal, és azt az ajánlatot tette, hogy a „munka” megkímélése céljából a helyszínen lőjjék agyon őket. Ez ellen Bart tiltakozott […]”
[19] – Uo.
[20] – Napi parancs, 291. szám. 1944, 5481/28/Rfp. 1944. szám, HU BFL VI 13 a 1944 291 007
[21] – „A fosztogatókkal szemben azonban erélyesen kell fellépni és el kell őket fogni.” Uo., Utasítás 23.
[22] – „[…] a 170. számú rendőr egy nő lábába lőtt, majd belekötött egy középkorú jól öltözött férfibe és azt agyonlőtte.” HU BFL. VI.13. b. 155. kisdoboz, Fegyelmi iratok (1501-1841), 1944; 1624/1944. F. Rfp. Szám rendőri jelentés; „tárgy: Pöck Ernő és társa feljelentése a 170. Számú Farkas B. Ferenc r. tiszthelyettes ellen”, hiv. szám: 2524/1944.fk.fegy. Adler Tamás a Kommentár 2019/1. számában megjelent, Józsefvárosi zsidó ellenállás c. tanulmányában idéz a feljelentésből.
[23] – Tömeggyilkosok és fosztogatók a népbíróság előtt, Népszava, 1945. 05 03, 73. évfolyam, 81. szám
[24] – „[…] a Dunaparton, a Teleki téren, a budai pártházakban halomszámra gyilkolta a zsidókat és a katonaszökevényeket.” – Van kisnyilas, ki nagynyilas PÉLDÁUL KASZA VINCE, Világosság, 1946-03-31, 2. évfolyam, 74. szám, 5. old.
[25] – „Kegyetlenebb, mint bármelyik országban” in: Enigma 23. évf. 86. sz. / 2016 94.
[26] – „Onnan föntről lőttek az 59.-ből. Elszöktek a munkatáborból és fölmentek. Nem tudom, miért. Valakik, fiatalok. A padlásra. Amikor a nyilasok jöttek és mondták, hogy »Lemenni!«, akkor lőttek.” – Szántó Györgyné, „Sirat minket az eső”, i. m., 163. old. „[…] a Népszínház utca 59. […] [a]rról volt híres, hogy ott föllázadtak a zsidók. Amikor megtudták a németek, lezavartak mindenkit az udvarra, és mindenkit legépfegyvereztek.” – Harkányi Endre, uo.
[27] – A „pogrom” orosz szó, amely egy adott közösség ellen szervezett, többnyire olyan támadást fed, amely tömegmészárlásból, nemi erőszakból, rablásból és fosztogatásból áll; ilyeneket orosz területeken leginkább keresztények követtek el zsidók ellen. A Népszínház utca 59. esetében szűkebb értelemben zsidó férfiak tömeges kivégzésére használják; a nyilaspuccs utáni józsefvárosi atrocitások viszont a pogrom legtöbb kritériumát kimerítik.
[28] – „Sirat minket az eső”, i. m., Kutas Péter interjúja, 168. old.
[29] – Uo.
[30] – Márton Tamás interjúja, „Sirat minket az eső”, i. m., 169. old.
[31] – Gúth, i. m.
[32] – Petrovics György, i. m.
[33] – Uo.
[34] – A szerző interjúja Yoseph Ben-Nun-nal, i. m.
[35] – Gúthot idézi Számvéber, i. m.
[36] – A Molnár Krisztina Rita készítette interjúhanganyag alapján. Molnár nagyszüleiről írja: „Elbeszélésük szerint »futva, kapualjról kapualjra«, nehogy egy lövedék eltalálja őket. Nagyapám erről minden alkalommal úgy számolt be mint a zsidó ellenállók és a nyilasok közti lövöldözésről. Hogy a házakból és az utcáról is lőttek.” Hozzáteszi: „Hogy a lövéseket leadók személyét illetően honnan voltak értesülései, azt nem tudom. De evidenciaként beszélt erről.” (E-mailben a szerzőnek.) Ez utóbbi leírás egybecseng egyrészt a Bese János által Nagyfuvaros utca-Népszínház utca sarkán történtek leírásával – bár Bese dátum gyanánt „’44. október 15-én a nyilaspuccsnál”-t említ – (lásd: Bese János interjúja, United States Holocaust Memorial Museum Collection, Perpetrators, Collaborators, and Witnesses: The Jeff and Toby Herr Testimony Initiative, 50:09 – 59:58 perc. RG Number: RG-50.670*0081. Accession Number: 2011.288.81.; URL: https://collections.ushmm.org/search/catalog/irn87880, letöltve 2023. jan. 2.-án), másfelől a Kassák által leírtakkal (lásd Kassák: Az út vége, 1963, 270-271. old.)
[37] – Bese János interjúja, i. m.
[38] – „Kegyetlenebb, mint bármelyik országban” in: Enigma 23. évf. 86. sz. / 2016 94.
[39] – Mádi Mária naplója (Maria Madi Diaries), a szerző fordítása (Mádi angolul írta az eredeti naplót). United States Holocaust Memorial Museum, letöltve 2023 április 18: https://collections.ushmm.org/search/catalog/irn50967#?rsc=138864&cv=126&c=0&m=0&s=0&xywh=1032%2C660%2C1071%2C702. Az október 17-i bejegyzés szerint valamikor délelőtt 10 és délután 4 között látta a fent leírtakat.
[40] – Gúth, i. m.
[41] – Uo.
[42] – Napi parancs, HU BFL VI 13 a 1944, 255-256. old.
[43] – Gazsi József a Népbírósági Közlöny, 1946. febr. 9-i számára hivatkozva írja, hogy „[m]integy 600 elfogott embert tereltek a Nagyatádi utca 27.-be, ahol megkezdődött az igazoltatás. Innen a Rumbach utcai templomba, majd egy Pest környéki táborba vitték őket.”
[44] – Szemtanú elbeszélése, i. m., Szabad Szó (Marosvásárhely), 1944. 11-22, 1. évfolyam, 17. szám
[45] – Bihari Tibor interjúja, i. m.
[46] – Yad Vashem adatbázisa: https://yvng.yadvashem.org/index.html?language=en&s_id=&s_lastName=fagott%20&s_firstName=j%C3%B3zsef&s_place=Budapest&s_dateOfBirth=&cluster=true, letöltve 2023. jan. 2-án.
[47] – Nick Barlay 2020. október 29-i e-mailben küldte az idézett, több helyről – sírfeliratokról és interjúalanyoktól – összegyűjtött listát a szerzőnek. Fagott József a Yad Vashem adatbázisában „Safir”-ként regisztrált vezetékneve ezen a listán „Szafri”-ként szerepel.
[48] – Mádi Mária naplója (Maria Madi Diaries), i.m.
