Mint a „Kis Varsó”-ként ismert, 1944 októberi józsefvárosi fegyveres antifasiszta ellenállásról szóló sorozatunk első részében megírtuk, a józsefvárosi antifasiszták nagy valószínűséggel az 1944. október 16-ai nyilaspuccsot megelőző, a budapesti rendőrség és a nyilas part együttműködésével szervezett, október 15-én Budapest-szerte történt fegyverosztás folyamán szerezték fegyvereiket. Az előző részben az október 15-i eseményeket szemléltettük, minden általunk elérhető forrást feldolgozva. Ez a cikk az ellenállás október 16-i eseményeit dolgozza fel.

1944. október 16.

„A következő napokban olyan volt a város képe, mint a megbolygatott méhkas”, írja egy 1944 decemberi cikk a nyilaspuccs utáni napokról. „Német tankok és páncélkocsik után nyilas-zászlós teherautók robogtak az uccán [sic!], a főútvonalakra pedig ágyúkat állítottak. Megmozdul a külvárosok söpredéke: nyilasruhás géppisztolyos, és puskás, fiatal suhancok és a börtönökből szabadult bűnözők jártak házról-házra, bekerítették a zsidó negyedeket, megkezdődött a fosztogatás. A Népszínház ucca Teleki-tér környékéről napokon keresztül ágyúdörgés hallatszott”, jegyzi fel a két hónappal az ellenállás leverése után megjelent cikk.^[1]

„Hajnal”

Bár az 1947-ben publikált^[2] Darvas József nem említi, hogy szemtanú lenne, illetve értesülései forrását sem nevezi meg, szinte az összes többi ezt említő leírással ellentétben október 16-a hajnalára teszi a náci tankok érkezését: „[t]ankok robogtak elő, s alig pirkadt a hajnal, közvetlen közelből lőni kezdték a házakat.” Ekkor „[l]őtték az emeleteket, a földszintet, ágyúval lőttek be a pincékbe.” (Az ágyút és a tankot a legtöbb leírás felcserélhetően használja; hol egy és ugyanaz, mint amikor a „harckocsi ágyúkkal kilőtt”^[3] lakásokat, hol külön bevetésre utalnak, mint amikor a nácik „tankokkal és ágyúkkal”^[4] verték le a felkelést. Egy leírás szerint a nácik „mozsárágyúkkal támogatott […] „Tigris” tank”^[5]-okat vetettek be.) „Néhol egy-egy sebesült vánszorgott ki az utcára, félőrült anyák rohantak ki a kapun, kisgyermeküket a mellükre szorítva, kegyelemért sikoltozva: lelőtték őket, mint a kutyát. Az ágyúdörgések, amelyek hajnalban olyan jó reménységgel ébresztették a belső ellenállásban hívőket, s amelyek kisebb-nagyobb szünetekkel majd délig tartottak, jórészt innen hallatszottak.”^[6]

„Reggel”

Az események után egy jó hónappal nyilatkozó, a Népszínház utcában lakó K. A. elmondása szerint október 16-án „reggel […] a Tisza Kálmán-tér felől fegyverropogást hallani. Kilenc órakor a mi utcánkban is dörrennek a revolverek, robbannak a kézigránátok. Két sarokkal odébb (az Eldorádó-mozi van a házban) [ez a Népszínház utca 31. – G. P.] valóságos ostrom a házat fegyverrel védő munkások ellen. A nyilasok az első lövésre szétszaladnak, most német katonaság vonul fel.”^[7]

„Délelőtt”

Salamon Mihály leírásában aznap „[d]élelőtt a Népszínház utca és a Teleki tér környékén utcára terelték az összes csillagos ház lakóit, és fegyveres nyilasok tömege kísérte a feltartott kezű embereket a Körút felé. A csillagos házakban retteg a zsidó tömeg. Munkára hajszoltak tömegével van tele a Tattersall, a Dohány utca és a Rumbach utcai templom, ahol napokon keresztül étlen-szomjan tartják őket.”^[8]

A felkelés folyamán többek között a Népszínház utca 47.-hez is kivezényelt KABSZ^[9]-vezető Bolhóy Imre tartalékos százados^[10] és az „SS-zászlós” nyilas propagandista grafikus Szennik György voltak jelen. A Népszínház utca 47.-től alig egy sarokra lévő Kun utcai tűzoltó laktanyából nem sokkal korábban a Népszínház utcának indult „20-30 fő levente SS uniformisban” leírása egybecseng a Népszínház utca 47. egyik lakójának, illetve házparancsnok-helyettesének leírásaival. Az előbbi elmondása szerint október 16-án délelőtt tíz körül a ház ablakából látott egy ennek a leírásnak nagyjából megfelelő csapatot.

Népszínház utca 47.

A ház egyik lakója, Sz. S. visszaemlékezése: Aznap „délelőtt 10 óra körül volt, amikor a Népszínház utca 47. szám alatti házban lévő lakásom ablakából néztem ki az utcára. Egyszerre a házzal szemben egy német katonai egyenruhába beöltözött egyén kb. 18-20 fiatalabb emberből álló csoporttal előbb megállott majd bejöttek a házba.” ^[11] Szennik saját elmondása szerint „[a] Népszínház utca 47. szám elött nagy csoportosulás volt. Körülbelül 20 halálfejes karszallagos [sic!] és egy tűzoltó felügyelő állt a jelzett ház előtt. Kérdésemre előadta a felügyelő, hogy a házból kilőttek, és közülük három embert lelőttek.”^[12] A tanúként kihallgatott S. F. házparancsnok szerint ellenben „a házból nem lőttek ki.”^[13] Egy jóval később meginterjúvolt környékbeli lakos, Reisler Ferenc azonban azt állítja, „[z]ombori munkaszolgálatosok […a] Népszínház utca 47. és az Erdélyi utca 19. szám alól lőttek ki.”^[14] Forczek Ákos korabeli nyilas publicisztikára hivatkozva állítja, hogy a Népszínház utca 47.-ből „állítólag kilőttek a zsidók”.^[15] Szennik szövegének valószerűségét erősen csökkenti, hogy három emberük „lelövése” után az SS-ruhába öltözött nyilasok ezek szerint még csak meg sem kíséreltek semmiféle retorziót a ház lakóival szemben. Arról egy vallomás sem szól, hogy bármelyik lakónál találtak volna fegyvert. A nyilasok viszont – három emberük állítólagos lelövése után – annyira alaposan motozták meg a ház zsidóit, hogy az egyik lakó, az akkor ötvenkétéves Büchler Béláné, ki tudott csempészni egy kést (ételvágásra).^[16]

Szennik azt állította, hogy „[a] férfiak ekkor egy riadó autóba kerültek [!] és elszállitották [őket].”^[17] A lakó szerint „[v]alamennyiünket a Városi Színházba vittek. Ott összevertek, és két nap múlva elengedtek. A vádlott azonban a Városi Színháznál már nem volt jelen. A vádlott […] csak lövöldözött az udvarban, de a levegőbe adta le a lövéseket.”^[18]

S. L. elmondása szerint ez az „SS szakasz” „kezdeményezte és egyben részt vett az 1944. október 16.-i. Népszínház utcai harcokban”, amit egy alhadnagy jelentése a különítmény „Teleky téri [sic!] utcai lövöldözésben” való részvételével egészít ki.^[19]

Egy kérdéses katalizátor: német katonák célkeresztben

Az akkor tizenhatéves Weinmann Éva, aki ezidőben a Rákóczi út 59.-ben lévő csillagos házban lakott, azt írja naplójában, hogy október 16-án „[d]élelőtt […] Pista jön lélekszakadva a hírrel, hogy a Tisza Kálmán téren lelőttek német katonákat, és a Kenyérmező utcai zsidó házat már elvitték.”^[20] Az eseményhez legközelebbi, hasonló esetet említő kortárs beszámoló Gúth Zoltán naplóbejegyzése, aki feltehetően október 18-án írva a német katonák meggyilkolását előző napi, október 17-i eseményként tárgyalja, bár a datálása nem világos.^[21] De Gúth leírása szerint az ellenállóknak köszönhetően „talán” nem kevesebb, mint „kilenc német halt meg”.^[22][23]

A Népszínház utca 40. majdnem szemben van a Népszínház utca 47.-tel, az Alföldi utca sarkán, a Vay Ádám utca 8.-beli sarokház utcafrontjával szemben. A ház egyik lakosa szerint ebből a házból is kilőttek. Az akkor húszéves Tarnovszki Éva a Népszínház utca 40. első emeletén lakott, ahol állítása szerint „egyik nap ordítoztak a németek meg a nyilasok az utcán; az volt, hogy lelőttek állítólag valamilyen németet.”^[24] (Azt nem állítja, hogy a németet a Népszínház utca 40-nél lőtték le, csak azt, hogy az esetről való ordítozást ott hallotta.) A közelben dolgozó Gúth Zoltán napokkal későbbről származó naplóbehegyzése a Teleki térnél említi egy német meggyilkolását, és az esetet szintén délutánra teszi: „délután egy német járőrre rálőttek a Teleki tér egyik házából! Egy németet berántottak a kapu alá, lelőtték, és kidobták a járdára!”^[25] Darvas József szerint „október 15-én éjjel” történt, hogy „állítólag az egyik Népszínház utcai sárgacsillagos házból a zsidók kilőttek egy német katonára.” Az események után alig egy hónappal író Weinmann Éva értesülései szerint nem a Teleki, hanem a Tisza Kálmán téren, és nem október 15-én éjjel, hanem október 16-án délelőtt történt, hogy „lelőttek német katonákat”. A Népszínház utca 40-es ház nagyjából félúton van a Tisza Kálmán és a Teleki tér – és Tarnovszki leírása etekintetben Weinmann és Gúth leírásai – között. Egy 1944. november 25-i cikk szerint „[a] lakosság ellenállási akciója október 16-án délután kezdődött. Egy német csapat vonult a Népszínház utcán, és erre az egyik házból rálőttek. A németek tüzelőállást foglaltak el, majd hatalmas tűzharc keletkezett.^[26] Tarnovszki hozzáteszi: „Nem tudom, hogy ellenállók lőtték le [a németet], vagy ők [a nácik] maguk rendezték meg.^[27] És ezért az egész környéket kiürítették, és elvitték [a zsidókat] a Tattersallba.”

Salamon Mihály leírása az egyetlen forrás, amely szerint nem nácikra, hanem nyilasokra való lövés volt az ellenállás kirobbanásának katalizáló mozzanata, bár nyilas áldozatot ő sem említ.

„Dél”

„Délben német SS és Gestapo emberek járják sorba a Népszínház-utca összes házait, a kapukat bezáratják, ha valaki kilép, az összes lakókat deportálják, ha valaki ellenáll, mindenkit kivégeznek^[28]”, állítja a már idézett K. A. helyi lakos. Ugyanannak a lapnak az 1944. december 9-ei számában egy szintén névtelen „munkaszolgálatos fiatalember” nyilatkozata jelenik meg, aki vélhetően azonos az előbbi nyilatkozóval, amennyiben több mondata szószerint az október 22-ei cikkből van átemelve.^[29] Eszerint „október 16-án, a déli órákban […] a német páncélosok rohammal leverték az ellenállási mozgalmat.”^[30] Ez az egyetlen forrás, ami az ellenállás leverésének ezt az időpontot adja meg.

Vay Ádám utca 8.

A Népszínház utca 47. a Vay Ádám utca és Alföldi utca sarkával, illetve a közöttük lévő Alföldi térrel fekszik szemben. Az utcafrontra a Vay Ádám utca 8. számú sarokház néz. K. A. fenti leírásában „[a] közeli Vay Ádám utca 8. szám alatti házban az óvóhelyre menekült lakók kézigránáttal védik a pincét a németek ellen.”^[31]

Gazsi József az előző napra teszi a Vay Ádám utcában a fegyveres ellenállást; szerinte amint október 15-dikén a Vay Ádám utca 8. lakói levették a ház kapuja fölül a sárga csillagot, két német – Bartha tolmácsolásában – „rögvest” megjelent. Ez a „rögvest” azonban nem kizárt, hogy másnapig is eltartott, mint legtöbb esetben, főleg, hogy Gazsi leírása szerint például az SS csak egy, az ellenállást követő, de a retorziót megelőző feljelentésre szállt ki. Azután a lakók lefegyverezték a két SS-katonát, akik azonban érintetlenül szöktek el, és erősítéssel tértek vissza, berobbantották a kaput, és két embert megöltek, majd az óvóhelyre is kézigránátot dobtak, amivel 12 további embert öltek meg, és 10 másikat megsebesítettek.”^[32]

Csató perében egy másik tanú, K. J. vallomása szerint a Kun utcai különítmény, amely „részt vett rablásokban is az alkalommal, amiről személyesen meggyőződtem”, aznap „déltől kezdve vitéz Sándor és Csató vezetésével részt vett a Népszínház utcai, Telek[i] téri, Vay Ádám utcai és Alföldi utcai lövöldözésben és pogromban. Én személyesen ez alkalommal 4 halottat láttam, akiket v. Sándor és Csató SS legényei lőttek agyon.”^[33] Ez az egyetlen forrás, amely az Alföldi utcát is megemlíti „lövöldözés” és „pogrom” helyszíneként.

„Délután”

Népszínház utca

Tarnovszki Éva maga a Népszínház utca 40.-ben egy világítóudvarra néző kamrában bújt meg, ahol „miután a géppisztolyok állandóan [lőttek], a hüvelyek estek a fejünkre”.^[34] Jelenleg ez az egyetlen beszámoló, amely arra engedhet következtetni, hogy a Népszínház utca 40.-ben is történt fegyveres ellenállás.

Gazsi József kutatásai alapján a Vay Ádám utca 8.-on kívül a Népszínház utca körút-közeli végéből a Népszínház utca 16.-ot is megjelöli fegyveres ellenállás helyszíneként, igaz, ezt is az előző napra datálja. Gazsi megjegyzi, hogy ez alatt a cím alatt „volt a fások szakszervezeti helyisége és egy ifjú munkás könyvtár is”, illetve hogy a lövésekre válaszul a „Centrum Nyomda 36 fős nyilas őrségét vezényelték ki”, akik „nagy lövöldözés közben a házat átkutatták, a lakókat az udvarra terelték”, és bár találtak a házban fegyvert – amit, a leadott lövések ellenére, „sokak szerint provokatív céllal maguk a nyilasok vittek oda” –, ezután a ház kétszáz lakóját az utcára hajtották, „miközben egy odaérkező német osztag sortüzet adott a védtelen emberekre”. ^[35]

Az akkor tizenötéves Jakab Endre szerint ekkor már nem csak az utcán lőtték az embereket a nyilasok. „Az édesanyámnak be volt kötve a feje, mert, mesélte, hogy mikor álltak ottan a falnál, lőtték [a nyilasok] ottan az ablakokat, és az üvegszilánk megsértette a fejét, és valaki bekötötte neki.”^[36]

Tarnovszki Éva elmondásában mindeközben egyszer csak „onnan föntről lőttek, az 59-ből […] valakik, fiatalok. Amikor a nyilasok jöttek, és mondták, hogy „Lemenni!”, akkor lőttek.”^[37]

Tisza Kálmán tér/Népszínház utca 31.

Az akkor tizenötéves Bese János aznap több házzal odébb, a Tisza Kálmán térről (jelenleg II. János Pál pápa tér) nézve a következőket látta az akkori Nap mozinál, a Népszínház és Bérkocsis utca sarkánál: „Ott gyűltek össze szökött munkaszolgálatosok, katonaszökevények, bujkálók. Lövöldöztek az utcán haladó nyilasokra.”^[38]

M. H., egy másik, Szennik ellen valló tanú emlékei szerint „[a]z október 15-iki események után egy alkalommal [Szennik] elmondta, hogy a Tisza Kálmán téren orvul rálőttek, mire a vádlott kijelentette, hogy „mondanom sem kell, hogy az egész házat elintéztem.”^[39]

Gazsi József kutatásai alapján „[h]arc bontakozott ki a Népszínház utca és a Bérkocsis-Nagyfuvaros utca határolta saroképületnél is.^[40] A padlástérben levő fegyveresek rálőttek a nyilasokra, akik hamarosan egy német harckocsit hívtak a helyszínre.”

Egy kortárs cikk szerint „nyilas „rendvédők” és közönséges betörők behatoltak az egyik környébeli házba, rabolni akartak, az ott lakó férfiak azonban lefegyverezték és a rendőrnek adták át őket. A rendőr természetesen azonnal szabadon engedte a „hősöket”, ezek német katonasággal tértek vissza a házba.” A cikk korábbi változata szerint „[a]z ellenálló férfiakat a helyszínen kivégezték, az asszonyokat és gyerekeket a Városi Színház pincéjében ütötték, verték, kínozták félholtra vagy nyomorékra.”

S. M. interjúalany elmondása szerint többedmagával „[a] Tisza Kálmán téren leállítottak a Városi Színház falához háttal, és kezdtek [ránk] lövöldözni. Azt hittük, hogy mindnyájunkat agyonlőnek”.^[41] Ezt K. A. beszámolója is alátámasztja: „El vagyunk készülve a halálra. Meg is szólal egy géppuska, de csak a levegőbe lőnek.”^[42]

De mint egy másik túlélő beszámolójából kiderül, a Városi Színháznál nem csak a levegőbe lőttek a nyilasok. Az akkor tizennégy éves, szintén S. M. monogramú nő leírásában aznap „[ó]rákon át feltartott kézzel álltunk a Városi Színház falánál, aki megmozdult, azt lelőtték, közöttük egyik osztálytársamat, Essenfeld Évát is.”^[43]

Bár az előbbi S. M. interjúalany elmondása szerint a Városi Színház előtt a nyilasok „abbahagyták a lövöldözést”, eközben „a szemben lévő házból a nyilasok lövöldöztek ki, s [a minket fogva tartók] azt mondták, ha még egy lövés eldördül, akkor megtizedelik az előttük álló csoportot.”^[44]

Bese János elmondása szerint a Tisza Kálmán térről nézve a Népszínház utca és Bérkocsis utca sarkánál „kézifegyverekkel lövöldöztek egymásra…ha valamelyik az ablaknál megjelent kifelé lőni, akkor [a másik] így fedezékben volt […] Kiabálás nem volt, mindenki csak a töltéssel meg a lövöldözéssel volt elfoglalva […] A nyilasok mentek katonai segítségért, mert ugye, kézifegyverekkel egy épületre nem boldogultak”.^[45]

A Budán lakó Mádi Mária doktornő, aki több zsidót is bújtatott és mentett meg, október 16-ai dátummal jegyzi le naplójába, miután Budáról jött be Pestre aznap: „Lövöldözés volt az O[TI] környékén és Népszínház u.[-nál délután] 2[-kor], később 4[-kor].”^[46] Bese János visszaemlékezését – e tekintetben – egyedüli kortárs forrásként Mádi Mária támasztja alá: „Azt mondták, hogy délután géppuskákkal lőttek a sarokházra a Népszínház és Bérkocsis u.[-nál], ahol egy mozi volt, n[émet] és m[agyar] katonák részvételével.”^[47]

K. A. az év november 22-ei beszámolója szerint a Tisza Kálmán térrel szembeni – a Népszínház utcával párhuzamos Bérkocsis utca és a Tisza Kálmán tér között álló – Népszínház utca 31.-es csillagos ház „órákon át tartja magát, revolverrel, kézigránáttal, benzines üveggel harcolnak a munkások a géppuskákat felvonultató, sokszoros túlerőben lévő németek ellen.”^[48] „És akkor megjelent egy német harckocsi”, emlékszik Bese János.^[49] Ezt K. A. korabeli leírása alátámasztja: „A Körút felől megjelenik egy „Tigris” tank, mely ágyúval lövi a rögtönzött barikádot.”^[50] Az 1946-ban publikáló Lévai Jenő beszámolójában a Népszínház utca 31.-ben „megkísérelnek szembeszállni, azonban gépfegyverrel, sőt ágyúval nyomják el őket”.^[51]

Gazsi József kutatásai szerint „ [a] támadók a ház ablakaira tüzeltek, kézigránátokat dobáltak, még a harckocsi a padlásteret és a legfelső emeletet lőtte ágyúval, gépfegyverrel. A robbanások az emeleti ablakokat, a tetőt teljesen szétrombolták. A házat eztán nyilas őrség szállta meg. Híre járt, hogy a lakókat másnap kivégzik.”^[52]

Teleki tér/Kun utca 12.

A napokkal az események után író Gúth Zoltán feljegyzése szerint miután a Teleki tér egyik házából egy német járőrre rálőttek, „[r]ögtön lezárták a németek a környéket” – a Teleki térnél. Itt az egyik „háztömböt körülvették, és felszólították a bennlévőket – magyar segítséggel –, hogy mindenki jöjjön ki a házból! Persze, senki se jött ki! A vastag bejárati keményfa ajtó zárva! Belelőttek a zárba, de az nem nyílt ki. Akkor a másik ház első emeletéről rájuk lőttek. Újabb halott, és több sebesült! Akkor a németek elkezdték válogatás nélkül lőni az ablakokat mindkét házon! Az üvegek kitörtek, az elsötétítő papírok mögött meg téglából falazott ablakok, kis lőréssel a közepén!”^[53]

S. Gy. azt állítja az október 16-i Teleki téri fegyveres összetűzésről, hogy „[a]z eseményeket én az ablakból néztem. Szemtanúja voltam, mikor [Csató Géza] az SS. alakulat szolgálatvezető őrmesterének utasítást adott. Jelentették ugyanis, hogy a Kun utca és a Népszínház utca sarkán kilövöldöznek a házakból. Ekkor a vádlott a következő utasítást adta az őrmesternek: „Menjen ki és nyírja ki ezt a zsidó bandát.” Hogy ezt a kijelentést hallottam a vádlottól, arra meg is merek esküdni. Erre az alakulat fegyveresen kivonult.”^[54]

Tigris tankok

Egy másik tanúvallomásában S. Gy. azt állítja, „[a] német tankok és német katonaság vitéz Sándor és dr. Csató hívására jelent meg és avatkozott bele a harcba. A környéket aztán végigrazziázták és a zsidókat bevitték a Tattersallba.”^[55]

Kaesmann Baritz István, a nyilas párt „partizánelhárító részlege” vezetőjének vallomása szerint „[a] Népszínház utcai partizánlázadás leverését is én végeztem, én mentem német Tigrisekkel és SS-legényekkel a helyszínre.”^[56]

Csató a vallomások szerint a Kun utca 2. szám alatti tűzoltólaktanyából érkezett a Kun utca 12.-höz, miután hallotta, hogy a „Kun utca és a Népszínház utca sarkán kilövöldöznek a házakból”, és parancsot adott a megtorlásra.^[57]

Egy már idézett, korai 1945-ös cikk szerint a nyilasokkal szemben tanúsított ellenállás következtében „[m]egkezdődött a nagyméretű öldöklés. A németek hóhér gyakorlatuk szerint barbár módon álltak boszút a zsidókon. A Népszínház uccában mozsárágyúkkal támogatott két „Tigris” tank megtámadta a zsidóktól lakott házakat. Több mint négyszáz férfit, asszonyt és gyereket gyilkoltak meg.”^[58]

Egy kortárs elmondás szerint a Teleki téri ellenállók „[p]uszta kézzel [!] rohanták meg a német tankokat. Szabályos ostrom fejlődött ki, melynek folyamán minden egyes házért az utolsó leheletig harcoltak a szabadsághősök.”^[59]

K. A. leírása szerint „[a]kik harcolnak, aránylag kevesen vannak, nagyrészt 18 évnél fiatalabb gyerekek és 56 év fölötti öregek – a többiek katonák, vagy munkatáborban vannak. Nők is harcolnak az utcán”.^[60]

A már idézett Márton Tamás a Kun utca 12.-t említi meg fegyveres ellenállás helyszíneként. Elmondása szerint a Népszínház utca Teleki téri végéről viszont, a tér és az utca kereszteződésének egyik sarokházánál, „[a 46.-tal] szembelévő sarkon, ahol most a Csemegeüzlet van, az a zöld ház [mai Kun utca 12., ill. Teleki tér 25.], onnan állítólag valaki kilőtt az ablakon. Ezt nem lehetett bizonyítani, de egy óra múlva megjelent egy […] páncélos tank, itt leállt, a ház [Népszínház u. 46] előtt, és elkezdte lőni a szembelevő házat [a Kun utca 12.-t].”^[61] Moldova György önéletrajzi regényében, A Szent Imre-indulóban megerősíti a Kun utcai ellenállást: „A Népszínház utcában és a Kun utcában a munkaszolgálatosok és a kommunisták állítólag rálőttek a nyilasokra, de nem tartott sokáig a harc. Német tankok álltak a házak elé, és mindent szétvertek.”^[62]

A Teleki tér 3.-ban lakó Reisler Ferenc már idézett elmondásában a „Népszínház utca 47. és az Erdélyi utca 19. szám alól lőttek ki” olyan „[z]ombori munkaszolgálatosok,” akik „normális keretlegényeket kaptak”, és „fegyverhez jutottak.”^[63] (A „normális keretlegények” és a „fegyverhez jutás” közt sejtetett esetleges összefüggés még nem támasztja alá a munkaszolgálatosok felfegyverzése tervének részleges sikerét.)^[64]

Kuczka Péter író halála előtt, 1998-ban megjelent Seregek ura című versének 76. strófájában írja le ritka részletességgel a Teleki téri összecsapásokat: „Apró, olasz, Abesszíniából maradt páncélautók kanyarodtak a / Teleki-tér csillagos háza elé, nyilasok ugráltak ki / belőlük, lőtték őket az ablakokból, válaszul gránátokat / zúdítottak a védekezőkre, tört a vakolat, pattogtak a / golyók”.^[65]

Kassák Lajos eredetileg 1946-ban leírt, egy tanúvallomást dramatizáló regényében, Az út végében említi, hogy „az üres, vasárnapi téren láttuk, ahogyan sebtiben felállítják a Tigriseket, hosszú csövüket egy házra irányítják, és ordítoznak, majd kirepülnek a hatalmas gépekből a lövedékek.^[66]

Bereményi Géza, aki családjával a háború után költözött a Népszínház utca 35.-be, önéletrajzi regényében egy szemtanút idéz, bár dátum és pontos helyszín nélkül: „Megyek a Népszínház utcán […] Látom, hogy a túloldalon a zsidó házakban lázadás van. Kilőnek onnan, belőnek nekik, még egy német tank is lő”.^[67]

Kassák leírása szerint „[a]zt mondták, a fellázadt zsidóság egyik fészkét lövik, s csakugyan, az emeleteken felbukkant egy-egy ember, s aztán holtan alázuhant a magasból.”^[68]

Vitányi Iván 1969-ben megjelent, Széltenger c. regényében a következőképp írja le az eseményeket: „A Népszínház utcában nagy csődületet találtam. Éppen idejében érkeztem, hogy egy kis valódi utcai harcot láthassak, magyar módra. Az egyik zsidóház kapuját bezárták, a nyilasok hiába dörömböltek. Kivonult egy német tank – kézigránátot dobtak rá. Persze nem sok kárt tettek benne. A németek tűz alá vették a házat, betörték a kaput és benyomultak. Az ellenállók egy része öngyilkos lett, magának tartotta az utolsó golyót, vagy kiugrott az ablakon. A harmadik emeletről egy anya két gyermekét lökte ki, s utánuk ugrott maga is. Akik ezt nem tették meg, azokat a németek végezték ki, ott helyben.^[69]

A kortárs, Budán bujkáló és napi hallomásokat tomácsoló Heltai Jenő naplójában október 16-án írja – nem konkretizálva, hogy a leírás aznapi vagy előző napi eseményre vonatkozik-e –, hogy „[e]gy Népszínház utcai háznak lakói védekeztek, kilőttek az ablakokból, kétségbeesett emberek az ablakokból kiugrottak.”^[70]

A utcán és a közeli Teleki téren mindeközben zajlott tovább az élet. Vitányi leírása szerint „[m]indeközben az volt a magyar specialitás, hogy a harcnak sokkal kevesebb résztvevője volt, mint nézője. Nagy sokaság vette körül a házat, bámulták az eseményeket, mint egy futballmeccset, vagy mint Radu Lukács és Moreyon pankrációs mérkőzését. Nem volt senki se gyáva, hiszen a golyók ugyancsak röpködtek, s mégsem gondolt senki a menekülésre. De a beavatkozás gondolata sem vetődött fel. Igaz, hiába is lett volna. Én is azon kaptam magam, hogy a hátsó sorokban lábujjhegyre állok. Aztán ennek is vége lett. A gyilkosság és a vér ízével számban álltam tovább.”^[71]

Kuczka leírása szerint pedig „megálltak a villamosok, nézték a harcot kofák, / ócskások, eltévedt vásárlók, nem tartott sokáig, egyik / ablakból halott hajolt az utca fölé, füst tódult az égre, / robbant valami, aztán csend, hosszú csend, kinyílt a ház / kapuja, férfiak léptek ki rajta lassan, felemelt kézzel.”^[72]

Bereményi leírása szerint „a nyilasok kirángatnak két zsidó suhancot a harcoló zsidó házból. Azoknak feltartva a keze, közben nevetnek. Hát létezik ember, aki nevet olyankor? Falhoz állítják őket kivégezni. Akkor is nevetnek, és úgy halnak meg, hogy nevetve esnek össze.”^[73]

A Teleki téri, a Népszínház utcán legtöbb irányba elágazó kereszteződéstől körülbelül 500 méterre, a második legnagyobb, akkori Tisza Kálmán téri kereszteződésénél, a Bérkocsis utcabeli Nap mozinál Bese János a Tisza Kálmán térről nézve azt látta, hogy „szétlőtték a mozibejáratot, és betörtek aztán, úgy, hogy kivezették [az ellenállókat], sorra […] tarkóra tett kézzel, vagy feltartott kézzel […] Azok[nak], akik munkaszolgálatosok voltak, legalább egy honvédségi sapkájuk volt. Egy ilyen vegyes társaság volt; voltak […] rendes katonaruhában, aki még nem vetette le a katonaruháját, csak mégis szökni próbált; volt, aki félig civilben, félig katonaruhában volt; meg a munkaszolgálatosoknak, ugye, volt karszalagjuk is^[74][…] Voltak más felekezetűek is, hogy úgy mondjam – egy összeverődött társaság […] azokat elvezették.”

Helyszínek és stratégia

Miután több, egymástól független szemtanú a Teleki tér-Népszínház utca kereszteződés legtöbb házát megnevezi annak a tűzharcnak helyszíneként, amelyre a nácik legalább egy, de a legtöbb leírás szerint több tankot bevetettek, nem kérdéses, hogy a hat utca sokszögű kereszteződése a térrel és a ránéző négy házzal mindkét „fél” szempontjából stratégikus lehetett. Ez a harcok legtöbb helyszínére érvényes: az ellenállás helyszíneként megnevezett házakban az a közös, hogy a Népszínház utcának vagy egy nagyobb kereszteződésére vagy útelágazására esnek. Feltehetően a stratégia a Tisza Kálmán tér-Népszínház utca 31., illetve a Vay Ádám utca-Alföldi tér útelágazás-közeinél is hasonló volt, mint a Teleki tér házainál: hogy az ellenállók minél több oldalról támadhassanak fentről az utcára.

Rendőri atrocitások

Október 16-a délután, nem nyilasok hanem civilek ellen elkövetett rendőratrocitásokat és egy gyilkosságot részletez az az Adler Tamás által megtalált, két kereskedő által előterjesztett rendőrségi feljelentés, amely egyike az eseményeket rögzítő legritkább, korabeli, napi dokumentumoknak. A jelentés szerint „a 170. számú Farkas B. Ferenc rendőrtiszthelyettes 1944. évi október 16-án délután 4-5 óra között a Népszínház-utca és Erdélyi-utca sarkán lévő villamos megállónál, puskatussal [a két kereskedőre] támadt és ütlegelte őket; Parádi Tibort puskatussal arcon vágta, később töltött puskáját gyomrának irányította, majd egy rongyos csavargóval rontott rájuk [sic!], s mivel előle egy házba menekültek, a rendőr kétszer utánuk lőtt. Egyik lövedék Parádi Tibor könyökét találta, s […] alsó karját el kellett (itt „amputálni” áthúzva – G. P.) távolítani. Később a 170. számú rendőr egy nő lábába lőtt, majd belekötött egy középkorú jól öltözött férfibe és azt agyonlőtte. Ugyanekkor egy százados jött oda motorkerékpáron és a történtekről meggyőződve, a rendőrt elvitte magával.”^[75]

Hogy a VIII. kerület rendőreinek mi volt aznap előírva, miközben nyilasok és nácik tankokkal rendeztek pogromot a Józsefvárosban, az 1944 október 16-i napi parancsból kiderül: Gömbös Gyula síremlékének őrzése. Az aznapi „5.1 vezénylés” szerint „Október hó 16-án 12 órától 17-én 12 óráig a Kerepesi temetőben lévő néhai vitéz jákfai Gömbös Gyula miniszterelnök síremlékének őrizetére, 4 óránkénti váltással, nappal 1 rendőrt, éjjel 2 rendőrt vezényeljen a 3. század.”^[76] Ez vélhetően a Marót-csoport akkor alig pár héttel korábbi, október 6-i antifasiszta akciójának köszönhető, melynek során felrobbantották Gömbös Gyula budai szobrát.

Október 16-án 40, a környéken lelőtt embert jegyeztek fel a helyi mentősök naplójába.^[77]

„Éjjel”

Wilde Ferenc naplóbejegyzése szerint október 16-án „[k]éső éjjel aztán lövöldözéseket hallottunk.”^[78] Ugyanezen az éjszakán a Magyar Hazafiak Szabadság Szövetsége (MHSZSZ), egy „keresztény középosztálybeliek” alkotta ellenállócsoport, melynek a Teleki térnél volt a központja, a Népszínház utca 31. előtt állomásozó nyilas őrségére támadt.^[79] Gazsi József kutatásai szerint ez előbbi egy 60 [!] fős akciócsoportból állt. Gazsi szerint „[a] harcban a nyilas őrség több tagja elesett.”^[80] A lakókat onnan a Teleki tér 10.-be kísérték, akik onnan tovább menekültek.^[81]

Bartha Ákos kutatása szerint az egyetlen dokumentált nyilas sérülést az október 17-ére virradó éjjel szerezte az akkor tizenhétéves „nemzetőr”, Vizovitzky György, aki ekkor „lövési sérülést” szenvedett a Népszínház utcában. Bartha Vizovitzkyval folytatott levelezésére hivatkozva hozzáteszi, hogy a „fiatalember személyes motivációja” – feltehetően a lövöldözésben való részvételben – „tisztázatlan” [!].^[82]