A következő cikk, és az ezt követő sorozat a „Kis Varsó”-ként ismert, 1944 októberi józsefvárosi fegyveres antifasiszta ellenállás eddig feltárt eseményeit igyekszik a jelenleg elérhető források alapján összefoglalni, időrendben. A nyilaspuccsal egyidejű eseménysorozat a közvélemény előtt kevéssé ismert, pedig a II. világháború legszámottevőbb magyarországi antifasiszta ellenállásáról van szó. A felkeléssel két évvel ezelőtt több részes sorozatban foglalkoztunk, az újabb források alapján egyre pontosabb képet kaphattunk az ellenállásról. Az elmúlt évek kutatásainak eredményeit a következő hetekben több cikkben összegezzük.

1944. október 15-én a II. világháborúból való kiugrás hírére városszerte több házban vették le zsidók a sárga csillagot az azzal megbélyegzett „csillagos házakról”. Másnapra viszont kiderült, hogy végeredményben nem történt más, mint hogy a háborúból való kiugrás, és így a náciktól való függetlenedés gyanánt Horthy Miklós kormányzó gyakorlatilag visszaadta a náciknak az uralmat, akik 1944. október 16-án a Nyilaskeresztes Párttal alakítottak bábkormányt. Ekkorra már a Józsefvárosban felfegyverzett ellenállók vívtak tűzharcot nyilasokkal és nácikkal.

Ez Magyarországon a II. világháború legkiterjedtebb fegyveres antifasiszta ellenállási eseménye volt, egy főleg zsidó munkaszolgálatosok, szociáldemokraták, és illegális kommunisták által kirobbantott lázadás a nyilasterror mészárlásaira adott válaszul. A közel háromnapos tűzharc főként a Népszínház utcában és a Teleki téren zajlott, a nyilaspuccs első napjaiban.

Honnan volt az ellenállóknak fegyvere?

Az egyik legvitatottabb kérdés a józsefvárosi felkelés ügyében az ellenállók felfegyverzése: hogy honnan és hogyan szerezhettek elegendő fegyvert egy olyan háromnapos tűzharc lebonyolításához, amelyet a nyilasok és nácik végül együttes erővel is csak tankokkal, és még úgy is csak két nap alatt tudtak leverni. Ahányan kutatták eddig ezt a kérdést, annyi különböző választ vagy javaslatot vetettek fel. Először Gazsi József^[1] állítja, hogy az ellenállás munkaszolgálatosok által katonai raktárakból szerzett fegyverekkel történt; aztán R. L. Braham^[2] vázolja a munkaszolgálatosok felfegyverzésének meghiúsult tervét; később pedig Adler Tamás egyesíti a két verziót.^[3] Bartha Ákos abból indul ki, hogy a fegyverkereskedelemben bizonyíthatóan résztvevő Teleki téri feketepiac szolgált az ellenállók felfegyverzésének forrásául;^[4] Gellért Ádám pedig a már idézett K. A. beszámolóját^[5] tárta fel, mint egy konkrét eset példáját^[6] – úgy is mint az első olyan forrást, amelyik arra enged következtetni, hogy volt zsidó, aki a nyilasokon keresztül jutott fegyverhez.

Az első három felvetéssel az a gond, hogy bár nem kizárható, hogy a túlnyomórészt vidéken állomásozó munkaszolgálatosok onnan nagyobb tételben szállítsanak fegyvereket a fővárosba, főleg a nyilaspuccs előtti időkben, belvárosi lakásokban felhalmozva őket, ennek a valószínűsége minimális. Ahogy annak is, hogy éppen a nyilaspuccs napjaiban szervezzék meg mindezt, amikor a fővárosban a felkelésben használt fegyverek már bevetésre is kerültek. Bár Braham világosan leírja, hogy ezidőben még csak a „muszosok” felfegyverzéséről szóló kiáltványt sem osztották szét, de még ha annak a lehetőségét sem lehetne kizárni, hogy néhány munkaszolgálatos felfegyverkezve érkezett volna a fővárosba, a fegyvereket szédítő sebességgel és minden feltűnés nélkül kellett volna a város kellős közepébe szállítaniuk, mégpedig olyan mennyiségben, ami a körülményeket és következményeket tekintve aligha tűnik kivitelezhetőnek. A Teleki téri feketepiac önmagában szintén aligha kínált egy többnapos felkelés lebonyolításához elégséges katonai arzenált. Vélhetően a már idézett korabeli cikk sem véletlenül ócsárolja a „Teleki-téren felvásárolt ócska nevetséges mordályok”-at. A náci dezertőrök által hátrahagyott fegyverek sem jelenthettek érdemi segítséget egy ilyen méretű felkelésben.

A saját álláspontom szerint – amely ugyan nem bizonyítható, de ki sem zárható – a nyilas- és náciellenes felkelőket elsősorban nem más fegyverezte fel mint maguk a nyilasok. A nyilasterror totális katonai diktatúrájának talán alulértékelt pillanata az a ritka demokratikusság, amellyel hirtelen nekiláttak Budapest lakosságát példátlan bőkezűséggel felfegyverezni. A város több pontján „órák hosszat”^[7] fegyvert osztó nyilasokban vélhetően nem merült fel, hogy a csillagjaikat épp akkor letépő zsidók legalább annyira keveredhetnek a fegyverekért lelkesen jelentkezők közé, mint azok a nyilasellenes kommunisták, szociáldemokraták, vagy antifasiszták, akik a leírások szerint a józsefvárosi ellenállásban a munkaszolgálatosok mellett résztvettek. Ráadásul a bármilyen igazoltatás, nemhogy háttérellenőrzés hiányában „fegyverjogosult” külsőt biztosító nyilas karszalagokat, leventesapkákat, sőt még rangjelzéseket is nyilvánosan lehetett kapni városszerte, boltokban.^[8] Több haluc – illegális cionista ifjúsági mozgalom – ezeket a lehetőségeket már rögtön a nyilaspuccs első napjaiban ki is használta.^[9]

Mint K. A. beszámolója is mutatja, más esetben mindössze egy könnyen megszerezhető jelszó is biztosítékként működött, hogy a fegyverek „nyilaskézre” kerülnek. Akik képesek voltak „13-14 éves kölyköket” ily módon puskákkal ellátni, nem kizárt, hogy hasonlóan éles ítélőképességükkel egy-egy csillag nélküli zsidót vagy megbízható külsejű szociáldemokratát is kellőképp felfegyvereztek.^[10] Bár honvédekhez szólt az az október 16-i nyilas plakát illetve röpirat, mely szerint „Aki a fegyvert leteszi vagy erre parancsot ad, felkoncolandó!”^[11], illetve „Rendelkezésetekre bocsátjuk azokat a […] fegyvereket melyekkel biztosítani tudjuk hazánk határainak védelmét”, ez a gyakorlatban, legalábbis a puccs idején, éppannyira kizárólagosan vonatkozott a honvédekre, mint a határokra[12]12: leginkább semennyire, főleg Budapesten. A fegyverekre viszont annál inkább. Mindez többek közt azt is megmagyarázná, hogyan jutottak Budapesten egy adott városrészen belül egyszerre ennyien fegyverhez – főleg miután a hírek, mint a későbbi elbeszélésekből kiderül, ezekben a napokban futótűzként terjedtek a városban.

Összehasonlításképp: míg a józsefvárosi ellenállás leverésében is résztvevő KABSZ-tagok^[13] állítólag összesen 750 darab fegyverhez jutottak, addig egy nyilas tanúvallomás szerint egyedül az ellenállás harmadik napján 73 felfegyverzett ellenállót állítottak elő.^[14]

1944. Október 15.

Gazsi József máig kiadatlan kandidátusi értekezésében a következőt írja, forráshivatkozás nélkül: „Október 15-én a Vay Ádám u. 8. sz. házban a lakók ruháikról és a kapu felől levették a sárga csillagot. […] Valaki feljelentette őket, mire két SS katonát küldtek ki a „rend” helyreállítására. A lakók lefegyverezték őket, de azoknak sikerült megszökniük. Erősítéssel tértek vissza, berobbantották a kaput, s két embert rögtön megöltek. Barbár módon kézigránátot dobtak az óvóhelyre is, ahol 12 ember meghalt, 10 megsebesült.” Majd hozzáteszi azt, ami a legtöbb forrás szerint legkorábban másnap történhetett: „Az ottlakókat ezután a Városi Színházba, majd a Tattersallba terelték, miközben két személyt […] agyonlőttek.”^[15]

A Népszínház utcában lakó Tildy Zoltán, későbbi köztársasági elnök, aki ekkor az említett Magyar Front Intézőbizottságának volt tagja, egy későbbi interjúja szerint „[október 15] [e]stére már tisztán látszott az utolsó magyar kísérlet bukása. Éjjel bevonuló német csapatok éneke hallatszott be a Rákóczi útról.”^[16]

Raoul Wallenberg egy héttel későbbi követi jelentésében írja az október 15-ei illetve az azt követő napokra utalva, hogy többszáz ember életét követelő pogromok történtek Budapesten: „[a nyilas] puccs első napjaiban sok egyénileg végrehajtott őrizetbe vétel történt, és [a nyilasok] pogrom-cselekedeteket is hajtottak végre, amelyeknek során állítólag 100-200 személyt öltek meg. Továbbá a nyilaskeresztesesek különböző zsidóházakat kiürítettek és lakóit gyűjtőtáborokba hajtották.”^[17]

A rendőrség az első zsidó öngyilkosságot október 15-én este 19.32-kor regisztrálta. A mentők aznapi eseménynaplója az első gyilkosságot 21 óra 15 perckor rögzítette.^[18]Ezekről még a későbbiekben szót ejtünk.

Gazsi József még a rendszerváltás előtt írta a felkelésről, hogy „[m]a még az események pontos időbeli sorrendjét sem tudjuk összeállítani.”^[19] Ez a jelenlegi munka először tesz erre kísérletet.

A korabeli sajtóban az események után hetekkel, hónapokkal később megjelent cikkekben, illetve a háború utáni években tartott népbírósági perekben is a józsefvárosi ellenállás, illetve nyilasok által elkövetett tömeggyilkosságok részleteit többször az „október 15 után”-i eseményekként említik. Egyes később erről író szerzők, illetve a jóval később, már ebben az évezredben meginterjúvolt túlélők elmondásaiban gyakran közös vonás, hogy ez az „utáni” megkülönböztető jelző elmarad, és többen úgy beszélnek az eseményekről – amelyek a legtöbb kortárs forrás szerint október 15. és 18. között zajlottak –, mintha ugyanaznap, október 15-én, mind huszonnégy órán belül zajlottak volna. Ez több esetben vélhetően annak is köszönhető, hogy ezt a dátumot egyesek nem szó szerint, hanem a nyilaspuccs szinonimájaként, kvázi fogalomként, aztán sokáig az abból következő események megjelölésére is használták.

Azokat a leírásokat és vallomásokat, amelyekben a legtöbb, főleg kortársként író vagy nyilatkozó tanúk által október 16-ára illetve 17-ére eső eseményeket túlélők mégis október 15-re datálják, ennek megfelelően közlöm itt; a többi leírásból azonban kiderül, hogy az események kronológiája és idővonala másképpen valószínűsíthető.

„Délután”

A Népszínház utca 47.-ben lakó, akkor huszonnégy éves Büchler Klára 1947-es naplóleírása szerint 1944. október 15-én délután „egymáshoz jártak a lakók, a legújabb hírekért, mindenki találgatta, most mi lesz, az első nagy örömmámor elcsitult, az oroszok még sehol se voltak, német rengeteg volt, mindenki találgatott – egyszer csak valaki azt mondta, a rádió megint németül légó jelzéseket ad le. Ez gyanús volt. A ház férfi lakó[i], zsidó-keresztény, összeálltak a folyosón, és megbeszélték, hogy pár órás váltással kapuőrséget tartanak, nem lehet tudni, mi lesz. Délután 6 óra körül azt mondtam a [férjemnek], én nem érzem magam biztonságban itthon”.^[20]

„Éjszaka”

Salamon Mihály riportregénye szerint „[a] gátlástalan nyilas hóhérlegények már első éjszaka járták az utcákat, és belekötve egy-egy véletlenül eléjük kerülő zsidóba vagy munkaszolgálatosba, ott a helyszínen vagy a Duna partján agyonlőtték őket. Vasárnap éjjel az egyik Népszínház utcai házból rálőttek a nyilasokra.”^[21]

A zsidó lakosságra a kerületi pártvezetők irányítása alatt rászabadított nyilasok R. L. Braham leírásában „géppisztolyokkal és kézigránátokkal több száz zsidót mészároltak le csillagos házakban és a munkaszolgálatos alakulatoknál az október 15-éről 16-ára virradó éjjel”, amire „[e]gyik ürügyük az volt, hogy néhány fegyverhez jutott munkaszolgálatos néhány órával korábban [!] a Népszínház utca 31.-ben és a Teleki tér 4.-ben ellenállást tanúsított.”^[22] Az a fegyveres ellenállás tehát, amely a legtöbb kortárs és későbbi leírás szerint legalább három napig tartott, Braham fenti leírása szerint alig egy éjszakát élt meg.

Komlós János az eseményeket több mint másfél évtizeddel később, 1961-ben így írja le: „[o]któber 16-ra virradó éjszaka spontán önvédelmi harc is kirobbant a fővárosban. A Népszínház utca 31. és a Teleki tér 4. szám alatti házak lakói, munkások és munkaszolgálatosok irányításával fegyveresen védekeztek a rájuk törő nyilas brigantik ellen. Egész éjszaka folyt az egyenlőtlen küzdelem, amelyet végül a németek vertek le tankokkal és ágyúkkal.”^[23] Komlós itt már egyértelműen egyetlen napon történt eseményként kezeli a történteket.

Abban viszont szinte mindegyik forrás egyetért, hogy már október 15-én éjjel fegyveres harc kezdődött Józsefvárosban. Az idézett rendőrségi jegyzőkönyv és a mentők aznapi eseménynaplója szerint pedig a nyilasok már aznap mindenképp elkövettek gyilkosságokat ebben a kerületben.