Az október 7-én Gázából indult, izraeli katonai célpontok és a civil lakosság elleni, jelen tudásunk szerint több mint 1300 halálos áldozattal járó támadások nyomán kialakult helyzetet elemző szövegeinket, az elismerések mellett sok kritika is érte. Schönberger Ádám barátunk, a magyar progresszív zsidó közösség egyik fontos képviselője olvasói levélként juttatta el – azóta közösségi oldalán közzétett – kritikáját. Szerkesztőségünk válaszát az alábbiakban közöljük, Schönberger Ádám szövegét pedig lejjebb teljes egészében.
Ami talán a legfontosabb: köszönjük, Ádám az „olvasói levélként” aposztrofált üzeneted, amely végül előbb került ki a Facebookra, mint a Mérce hasábjaira. Ahogy kezdetben te is, mi sem voltunk benne biztosak, hogy nyilvános közlés-e a célja a levelednek, és azt sem tagadjuk, hogy a szerkesztőség tagjai sem értettek abban egyet, hogy megjelentessünk-e egy olyan szöveget, amelynek lényegi állításaival nem értünk egyet, és amely néhány ponton szerkesztőségünk morális integritását is megkérdőjelezi.
Végül azért döntöttünk a közlés mellett, mert fontosnak érezzük, hogy ez a beszélgetés, és egyes kérdésekben a vita, folytatódhassék a jövőben is, és a leveled több olyan alapproblémát is érint, amiről még biztosan sokat kellene beszélnünk.
Először is, szeretnénk leszögezni mindazok számára, akik kegyeletsértőnek érezték a Mércén megjelent szövegeket, hogy ez egyáltalán nem volt célunk, az emberi élet méltóságának tisztelete lapunk egyik alapelve, amelyhez ezúttal is hűségesek voltunk. Minket is letaglózott az október 7-ei támadások nyomán kibontakozó tragédia, a tömeggyilkosságok. A vérfagyasztó események nyomában a tehetetlenség érzése, és annak a bizonyossága, hogy a szörnyű vérengzés, több mint 1000 ember halála csak több és még több szenvedéshez és halálhoz vezet majd.
A kritikád leglényegesebb eleme talán ez a gondolatsor:
„itt nincs mit összevetni, ami most történt és ilyen mértékben a történelem legsötétebb lapjain egy olyan fejezet, amit nem lehet és nem szabad semmivel sem összevetni. Nem lehet mérlegelni, mert ami itt történt az nem mérlegelhető semmivel, egy önmagában álló véres mementó, amit nem igazolhat semmi. Ami itt történt az a modern civilizációs keretekből nem értelmezhető, nem elemezhető, mert kívül esik azokon. Nincs, köze egy háborús csapás civil áldozataihoz, nincs köze a blokádhoz, a két állami megoldások elmaradásához. Egy valamihez van köze a humánumon kívül eső, természetellenes vérszomjhoz. Ami történt kívül esik a normalitás keretein, ezért összehasonlíthatatlan mindennel, amit épp ésszel fel lehet fogni, és amit bármilyen a normalitás keretein belüli törekvéssel meg lehetne magyarázni.”
Megértjük, hogy a történtek szörnyűsége, az áldozatokkal, családjukkal és szélesebb körben az izraeli társadalommal érzett empátia és szolidaritás azt az érzést keltheti, hogy a történtek „magukban állnak”, egyfajta mementóként, és ezzel az érzéssel nehezen összeegyeztethető minden olyan kísérlet, amely politikai-társadalmi magyarázatot keres az erőszakra, és kontextualizálni próbálja. Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy a magyarázatok keresése is épp oly humánus törekvés egy ilyen tragédia nyomán, sőt, éppenséggel vezérelheti a részvét és az empátia, a hasonló borzalmak megelőzésének vágya.
És szerintünk újságként épp ez az egyik legfőbb feladatunk: megpróbálni értelmezni azokat a helyzeteket is, amelyek a legnagyobb kihívás elé állítják az elmét, amennyiben a tétjük, mint feljebb írtuk, az erőszak, a halál és ártatlanok kilátástalan szenvedése.
Ez tehát egy olyan fontos pont, amellyel nem értünk egyet. Gondolkozni – mérlegelni és összevetni, és ezen most nem méricskélést értünk – nem inhumánus cselekedet, még a legnagyobb tragédiák pillanatában sem. Nem várjuk el senkitől, hogy ezt az utat kövesse, és biztosan nem szólítjuk fel azokat, akik rettegnek, halottaikat siratják, vagy életüket kockáztatják a konfliktusban, hogy így tegyenek. De itt és most, Magyarországon, azt gondoljuk, hogy nekünk ez a feladatunk. Ha érteni is véljük, miért kérsz arra minket, hogy ennek ellenkezőjét csináljuk, ennek nem tudunk eleget tenni.
Van egy másik állításod, amivel biztosan nem értünk egyet. Nem gondoljuk, hogy a Hamász és más palesztin fegyveres csoportok által elkövetett atrocitások, ez az Izrael történelmében valóban egyedülálló tragédia és terror függetleníthető az izraeli megszállástól, azaz lényegében attól, hogy a palesztin nép gyarmati elnyomásban tengeti életét évtizedek óta. Ezt állítani szerintünk nem „racionalizálás”, és biztosan nem igazolása ártatlan emberek meggyilkolásának – hanem szembenézés azzal, amit Tóth Csaba kollégánk cikke állít: ez háború, és nem most kezdődött. A hétvégén elkövetett borzalmak háborús bűnök, ahogy most a Gázai övezet bombázása során is háborús bűnöket követnek el, ártatlan civilek életét kioltva, sebesülteket és betegeket megfosztva az ellátástól, ahogy egyébként háborús bűn a telepek építése is a megszállt területeken.[1]
Hangsúlyozzuk, mert valóban értelmetlen a bűnöket egymáshoz méricskélni: nem gondoljuk, hogy bármelyik igazolja bármelyik másikat, vagy azt, hogy egyformán esne latba egy család lemészárlása és egy illegális telep létrehozása. Azt sem állítottuk, hogy több mint 1200 ember halála valamiféle jogos bosszú lenne. De azt sem tudjuk elfogadni, hogy a gázai civil lakosság bombázása jogos, bármilyen erkölcsi szempontból indokolható lenne, civilizációs misszióként hivatkozni rá, ahogy Benjamin Netanjahu tette, az embertelen cinizmus és politikusi gátlástalanság netovábbja.
Abban vagyunk csak bizonyosak, hogy az erőszak – és ebben nincs kivétel – kontextusa ez a háború és aszimmetrikus konfliktus, amelyben a küzdelem természeténél fogva más eszközei vannak a feleknek.
Azt gondoljuk, hogy a Mércén közölt cikkekből általad hiányolt aspektusokat – mennyiben okozója a palesztin vezetés a palesztin nép sorsának? mi vezetett a blokádhoz? – is ebben a keretben érdemes vizsgálni, és mi a jövőben is ezen leszünk.
Egy alapvető dologról nem esett még szó, amiben viszont biztosan egyetértünk: mi is azt szeretnénk, hogy Izrael minden polgára, származására való tekintet nélkül, és a palesztinok egy nap békében élhessenek egymás mellett. Épp azért, mert ebben biztosan egyezünk, fontos, hogy jól értsük a véleménykülönbségeket.
Mi azt gondoljuk, hogy mindaz, ami október 7-én történt, óriási, figyelmeztető jel, hogy az eddigi politikák zsákutcát jelentenek. A nemzetközi közösség, az izraeli társadalom és politikai vezetés, de az európaiak számára is annak „véres mementója”, hogy a békén kell dolgozni, minden erőnkkel, és nem szabad belenyugodni abba, hogy nincs rá esély. A mostani pillanat annyira sötét, hogy elképzelni is nehéz a változást, de a konfliktus történetében már volt rá példa, hogy a békefolyamat szörnyű atrocitások nyomán indult újra. Azt reméljük, hogy ha eljön az ideje, majd erről is tudunk beszélgetni.
Barátsággal,
a Mérce szerkesztősége
Schönberger Ádám olvasói levele
Kedves Mércés barátaim!
A Gázai-Izraeli háborúval kapcsolatos cikkeitek kapcsán egyszerűen muszáj írnom nektek. Mint tudjátok közel állok hozzátok az Auróra, a Bánkitó is melynek alapítója vagyok egy időben bontogatta szárnyait a Mérce.hu-val, és sok barátom, korábbi jelenlegi aktivista társam dolgozik nálatok. Épp ezért gondolom, hogy szólnom kell amiatt a szakmai, elemzői és néhol emberi mulasztások miatt, amit véleményem szerint az utóbbi napokban elkövettetek.
A baloldalon, az új baloldalon és sok esetben a nem „neo”, de liberális oldalon is az utóbbi évtizedekben sokszor túlzó, de véleményem szerint többségébe jogosnak mondható kritika fogalmazódott meg az Izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban. A diskurzus legtöbb elemével nem vitatkozom. A megszállt területeket, megszállt területeknek gondolom. A két állami megoldást pedig az egyetlen humánus, illetve a történelmi tapasztalatainkból következtetve a legkézenfekvőbb iránynak tartom. Sok egyéb követelésre most nem térnék ki, de ezek némelyikével vitatkozom, de általában nem ideológiai, hanem biztonságpolitikai okokból, ilyen a palesztin menekültek visszatérési joga Izraelbe, aminek jobb alternatívjának látom a kárpótlás megfizetését, de nem ez a mostani témám.
Az utóbbi években, jellemzően Izrael a Gázai övezetből való egyoldalú kivonulása után mindkét oldalon erősödött és hatalomra jutott a szélsőséges politika, sokáig azt lehetett állítani, hogy a gázai oldalon egy terrorszervezet rémuralma és szélsőségessége nyilván felülmúlja a legradikálisabb izraeli hatalmi tényezők ideológiáját is, de a szélsőséges pártok kormányra kerülésével Izrael is könnyen az eszkaláció útjára léphet. Ezt az utóbbi fejleményt is jogosan kritizálta már majd minden politikai irányzat Izraelen belül és kívül is, többek között kormányzati szinten Izrael legfőbb szövetségese, az USA is.
Izrael kétezerötös Gázai kivonulása után blokád alá helyezte az enklávét, de munkavégzésre lehetőséget nyújtott saját területén, ennek ellenére az a humanitárius helyzet, amely kialakult a kvázi Gázai kalifátusnak tekinthető földdarabon, tarthatatlan volt, miután nem csak Izrael, de a déli határszomszédja, Egyiptom is hermetikusan lezárta a határokat. A blokád egyrészt a Gázai lakosság számára elviselhetetlen következményekkel járt, de mindeközben Izrael jogos biztonsági igényét is támogatta. Nehéz morális ítéletet hozni ebben a helyzetben, hiszen minden állam elsődleges feladata a lakossága védelme. A sokszor felhozott apartheid vád, nem áll meg, hiszen a Gázai lakosok, és a politikai képviseletüket ellátó Hámászt előszpr szabad választásokon választották meg, míg a Gázai lakosok nagy része nem is izraeli állampolgár. A terület Izraeli egyoldalú kivonulása után, mondhatni, önálló entitásként működik. Az Egyiptom és Izrael által blokád alá vett terület ugyanakkor sok szálon függ főleg Izraeltől, hiszen áram -és vízellátásuk nagy részét Izrael biztosítja. Ez valamiféle abszurd egyensúlyt eredményezett idáig, miszerint a két állami megoldást elutasító, egész Izrael területén, Ciszjordánia egészében, illetve Gáza földjén, az ISIS mintájára önálló kalifátus létrehozásában gondolkodó terrorszervezet féken tartására alkalmasnak tűnt ez az Izraeli zsarolási potenciál. Úgy tűnt. Legalábbis egészen az elmúlt szombatig, hogy pár kisebb a térségben már-már kötelezően, erődemostrációs célból megindított, alapvetően kölcsönös bombázásra épülő háborútól eltekintve, valamiféle status quo kezdett kialakulni.
Fontos, hogy ne keverjük össze a Hamaszt a Gázai lakossággal, akik maguk is foglyai nem csak a blokád alá vont területnek, hanem az azt irányító terrorszervezetnek.
Ami viszont különbséget jelent a palesztin területek nagyrészét irányító politikai alakulatok és Gáza között, hogy ott a jelenleg irányító hatalmat gyakorló Fatah nem kérdőjelezi meg Izrael létét, nem kívánja eltörölni a zsidó lakosságot a föld színéről, hanem két állami megoldásban gondolkodik, mint ahogy a legutóbbi választásokig többé-kevésbé a mindenkori izraeli kormányok is tették. Ezért is tartom fontosnak a distinkciót, a Fatah által vezetett ciszjordániai területek, illetve a Hámász által uralt területek között. Mind a mai napig a Gázai övezetre nincs másnak befolyása, mint a Hámásznak, illetve legfeljebb az őket támogató iráni, katari és török vezetéseknek. Amikor tehát a jogos palesztin követeléseket nézzük, és a kevésbé jogosokon vitatkozunk, amikor a két állami megoldáson töprengünk, a Hámász által vezetett gázai terület nem tekinthető a palesztin diskurzus részének, hiszen ott egy Izrael eltörlésére alakított szervezet gyakorolja a de facto hatalmat, amíg az meg nem bukik valamilyen formában.
A Mércén legutóbb megjelent három cikkben, amit közöltetek, ezek a distinkciók nem találhatóak meg. Összemossátok a palesztin lakosság jogos követeléseit, az izraeli katonaság jogos önvédelmi csapásait, vagy annak elítélendő túlkapásait. Nem foglalkoztok azzal, hogy a békekötésnek nem csak egyes Izraeli kormányok a kerékkötői, hanem a Hámász terrorszervezet. Nem tesztek különbséget a gázai helyezt és az ottani izraeli beavatkozás, illetve az onnan induló Izrael ellenes támadások, és a más palesztin területeken zajló konfliktusok között. Nem említitek meg, hogy a palesztin nép szenvedésének ugyanúgy okozója saját vezetése, leginkább Gázában, mint Izrael. Nem említitek meg, hogy miért került blokád alá a terület. Az egyszeri olvasóban azt a hamis képet alakítjátok ki, mintha Izrael lenne alapjaiban a felelőse a Hámász soha nem látott mértékű embertelen mészárlásának, azzal, hogy a Gázai emberek milyen körülmények között kényszerülnek élni és, hogy a még a mai napig nincs állama a palesztinoknak. Mindezek, nem tagadom lehetne közvetett okozói a helyzetnek, de nem az oka. Egyetlen nagyon tendenciózus Izraeli szöveget hoztok le, mintha ez lenne Izraeli szemszögből a helyzet értékelése, pedig nyilván nem az. Ez pedig az izraeli baloldali béketábor instrumentalizálása a saját agendátok megerősítéséhez.
Ami viszont még ennél is felháborítóbb számomra, hogy az 1200 ártatlan, fegyvertelen ember, köztük anyák, csecsemők, holokauszt túlélő nyugdíjasok lemészárlását mérlegre vagytok képesek tenni, a már említett háborús kölcsönös csapásmérésekkel, vagy izraeli telepesek és a palesztin lakoság közötti fegyveres villongások palesztin áldozataival, vagy egyes izraeli túlkapásokkal, amelyek nyomokban sem hasonlíthatóak össze azzal, ami történt.
Hadd idézzem, hogy Tóth Csaba cikkében mivel hasonlítja össze a gyerekek, bulizó fiatalok lemészárlását:
„Április 5-én a jeruzsálemi al-Akszában, a muszlim hit egyik legszentebb helyén szabályosan össze-vissza verte az izraeli rendőrség az imára gyülekező híveket, a Vörös Félhold mentőseit pedig megakadályozták a sérültek ellátásában.
Július 3-án „legalább nyolc palesztin állampolgár meghalt és további 50 megsebesült az izraeli hadsereg reggel kezdődő ciszjordániai akciója során. A térség északi részén fekvő dzseníni menekülttábor területén először dróntámadásokat hajtottak végre, majd szárazföldi csapatokkal is bevonultak az IDF (Izraeli Védelmi Erők) egységei. A katonák a civilek lakásaiba is betörtek, átkutatták azokat. A nagy akciót megelőzően június 21-én legalább három palesztin vesztette életét egy dróntámadásban, június 19-én pedig heten meghaltak és 100-an megsérültek egy fegyveres helikoptereket is bevető dzseníni rajtaütésben.
Július 4-én az izraeliek általános támadása kiszélesedett, több ezren kellett, hogy elmeneküljenek a Dzsenín városa melletti menekülttáborból, a több napos akció során az áldozatok száma több tucatra nőtt.
Az akció után egyre durvábbá, kegyetlenebbé vált az izraeli zsidó telepesek által megkezdett ciszjordániai terror is. A Moszad egyik volt vezetője, Amiram Levin augusztus 16-án, az izraeli Kan rádióban a helyzettel kapcsolatban egyenesen úgy fogalmazott, az a „náci Németországra” emlékezteti, amennyiben, „a[z izraeli hadsereg] félreáll, végignézi, ahogyan a telepesek törnek-zúznak, és maga is háborús bűnök társtettesévé válik.” A kormányra visszatérő, szélsőjobboldali Benjamin Netanjahut, Itamar Ben-Gvirt és embereiket pedig még az izraeli katonai elit jó pár tapasztalt tisztje is fasisztákkal vetette össze. Amiram Levinen kívül Jáir Golan, a volt helyettes vezérkari főnök már 2016-ban úgy vélte egy holokauszt-megemlékezésen, „ha van valami, ami megrémít a holokauszt emlékezetében, az az, hogy a 70, 80 és 90 évvel ezelőtt Európában történt borzalmas folyamatokat felismerem, és látom, hogy azok itt, közöttünk, ma is zajlanak. […] Nehéz kimondani, de ez az igazság. Nézzenek körül Hebronban, nézzék meg az utcákat, amelyeket arabok nem használhatnak, csak zsidók, pontosan ez történt az ilyen országokban.”
Ezekben a cikkekben is már-már természetesen elfelejtetitek jelezni, hogy mind a négy esetben, az izraeli beavatkozásokat palesztin atrocitások előzték meg.
Barátaim, itt nincs mit összevetni, ami most történt és ilyen mértékben a történelem legsötétebb lapjain egy olyan fejezet, amit nem lehet és nem szabad semmivel sem összevetni. Nem lehet mérlegelni, mert ami itt történt az nem mérlegelhető semmivel, egy önmagában álló véres mementó, amit nem igazolhat semmi. Ami itt történt az a modern civilizációs keretekből nem értelmezhető, nem elemezhető, mert kívül esik azokon. Nincs, köze egy háborús csapás civil áldozataihoz, nincs köze a blokádhoz, a két állami megoldások elmaradásához. Egy valamihez van köze a humánumon kívül eső, természetellenes vérszomjhoz. Ami történt kívül esik a normalitás keretein, ezért összehasonlíthatatlan mindennel, amit épp ésszel fel lehet fogni, és amit bármilyen a normalitás keretein belüli törekvéssel meg lehetne magyarázni.
Amikor olyanokat olvasok tőletek, hogy ez, ami történt az izraeli megszállás eredménye, bosszú több ezer civil haláláért, akik háborús helyzetben vesztették életüket mélységesen felháborít. Az ártatlan áldozatok kegyeletének megsértése ez a racionalizálás. Hagyjátok abba ne racionalizáljátok azt, amit nem lehet! Ezt nem lehet, ez nem racionális. Babák kiírtása, lefejezése, nem racionális.
És ezt a palesztin békekövetelések nevében is kikérem magamnak, ez a fajta kommunikáció véglegesen ellehetetleníti ugyanis minden egyezség lehetőségét, és azt sugallja, mintha a palesztin áldozatok rokonai, túlélői számára ez lenne a jogos bosszú. Ez pedig végsősoron a palesztin emberek dehumanizálását is jelenti. Hiszen, ahogy írtam, abban, ami most történt nincs semmi emberi.
Kérlek, tartózkodjatok a továbbiakban a kegyeletsértő cikkek közlésétől.
Köszönettel:
Schönberger Ádám
(Marom Egyesület, Auróra, Bánkitó Fesztivál)
[1] – A negyedik genfi egyezmény 49-es cikkelye tiltja a megszállt területeken telepek létesítését, az izraeli kormány által támogatott telepek építése a béke akadálya, és szembemegy a nemzetközi joggal az ENSZ, háborús bűn az Amnesty International vagy a Human Rights Watch állásfoglalása szerint.
