Óriási felháborodást keltett a hetekben Tim Gurner ausztrál milliárdos és luxusingatlanfejlesztő kijelentése. A vezérigazgató egy ingatlanbefektetőknek szóló konferencián azt fejtegette, hogy a munkanélküliség szándékos növelésével kellene fegyelmezni a dolgozókat, és több munkára bírni őket:

„Szerintem az a probléma, hogy az emberek úgy döntöttek a COVID alatt, hogy nem igazán akarnak többet dolgozni, és ez komoly problémát okozott a termelékenységben… Sokat fizettek nekik azért, hogy ne tegyenek túl sokat, és ezen változtatnunk kell. Emelnünk kell a munkanélküliséget. Véleményem szerint a munkanélküliségnek 40-50 százalékkal kellene megugrania. Fájdalom kell a gazdaságnak. Emlékeztetnünk kell az embereket, hogy a munkáltatónak dolgoznak, nem pedig fordítva. Rendszerszintű változás következett be, ahol a munkavállalók érzik úgy, hogy a munkáltató rendkívül szerencsés, amiért rendelkezhet velük, nem pedig fordítva. Tehát ez egy dinamika, amelyen változtatni kell. Ki kell ölnünk az emberekből ezt a hozzáállást, és ehhez fájdalmat kell okoznunk a gazdaságban.”

Nem először történt, hogy Tim Gurner botrányos szavait felkapták az interneten. 2017-ben azzal okozott megütközést a milliárdos ingatlanbefektető, hogy elmondta, szerinte azért nem tudnak a fiatalok lakáshoz jutni, mert túl sok pénzt költenek avokádós pirítósra.

Tim Gurner szavai elsőre abszurdnak és túlzó kegyetlenkedésnek tűnhetnek. Azonban szó sincs arról, hogy véleménye radikálisan elütne a főáramtól, sőt, tökéletes összhangban van egyes „szakértői” álláspontokkal, kormányzati politikákkal és munkáltatói szándékokkal.

Hasonló véleményen van például Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, milliárdos vállalkozó, aki a 2023-as „befolyás-barométer” szerint Magyarország 40. legbefolyásosabb embere. (Külön érdekesség, hogy Parragh László 2018-ban felesége, Parragh Bianka havi 3 milliós fizetése kapcsán úgy fogalmazott, ő a családfő, felesége fizetése csak „aprópénz”.)

Parragh László az elmúlt években többször kifejtette, hogy az infláció letöréséhez recesszióra van szükség, sőt, egy tavalyi interjújában úgy fogalmazott, hogy a recesszió elérése érdekében „a munkanélküliség sem ördögtől való”.

Parragh László virágnyelven megfogalmazott szakértői véleménye mögött nyers érdekek húzódnak: a profitrátát szinten kell tartani a válságban. Hiszen az IMF 2022-es tanulmánya is megállapította, hogy a bérek növelése nem vezetne tartós inflációhoz.

Véleményével pedig nincs egyedül. Larry Summers, az USA volt pénzügyminisztere és Barack Obama egykori tanácsadója is kijelentette az év elején a Bloombergnek, hogy több embernek kellene elveszíteni a munkáját az infláció megfékezése érdekében. Summers mondanivalóját szépen illusztrálta, hogy az interjút pálmafák közt, egy trópusi tengerparton adta, ráadásul Zoomon keresztül, ahol elvileg el lehet takarni a hátteret. Jerome Powell, az USA központi bankjának elnöke és Janet Yellen pénzügyminiszter is hasonló megjegyzéseket tettek, bár előbbi legalább ügyelt arra, hogy a kamatemelések okozta fájdalmat „sajnálatosnak” nevezze.

Ezek a nyilatkozatok arról tanúskodnak, hogy a válság nem „természeti csapás”, hanem emberi döntések következménye, amelyek akár meg is változtathatók.

Emlékezetesek Marx és Engels „tartalékseregről” szóló gondolatai, amelyen keresztül azt szemléltették, hogy a tőkének szüksége van tartalékos munkaerőre, és hogy a strukturális munkanélküliség újdonság az emberiség történelmében, a kapitalizmus előtt nem létezett. Idézet A tőkéből:

„A tőkés termelés számára semmiképpen sem elegendő a rendelkezésre álló munkaerőnek az a mennyisége, amelyet a népesség természetes szaporodása szolgáltat. Szabad játékához ettől a természeti korláttól független ipari tartalékseregre van szüksége.”^[1]

Később, az 1940-es években, Michal Kalecki lengyel közgazdász így fogalmazott arról, hogy miért akarnak a munkáltatók és az őket kiszolgáló kormányok munkanélküliséget:

„[A teljes foglalkoztatás] olyan társadalmi és politikai változásokat idézne elő, amelyek új lendületet adnának a cégvezetőknek való ellenállásnak. A kirúgás már nem töltené be fegyelmező szerepét. A főnök társadalmi pozíciója csorbulna, a munkásosztály önbizalma, osztálytudata növekedne… A „fegyelmet a gyárakban” és a „politikai stabilitást” többre értékelik a vállalatvezetők, mint a profitot. Osztályösztönük azt súgja, hogy a tartós teljes foglalkoztatottság nem megfelelő az ő szemszögükből, és hogy a munkanélküliség a „normális” kapitalista rendszer szerves része.”

(via Jacobin, Independent)