„Akik ma az elektromosakkumulátor-gyárak ellen hergelnek, azok súlyosan veszélyeztetik a környezetet, hiszen elektromos akkumulátorok nélkül nincsenek elektromos autók, akkor marad a hagyományos hajtáslánc, és akkor a közlekedés átalakítása elmarad, így a környezetvédelmi célokat sem tudjuk elérni” –
jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter idén februárban. A miniszter kijelentése nem egyedi, gyakori érv az akkumulátorgyártás mellett, hogy a klímaváltozás megfékezése érdekében elengedhetetlen átállítani a fosszilis alapú autóipart elektromos autógyártásra, vagyis a környezeti fenntarthatóság érdekében kell minél több akkumulátorgyárat építeni.
A magyarországi akkumulátorgyárak mellett élő helyiek viszont épp a környezetük lerombolására panaszkodnak, a talajvíz szennyezettségétől kezdve a termőföldek lebetonozásáig, egészen az értékes ivóvíz elcsatornázásáig.
Nemcsak a végterméket gyártó helyeken terheli meg rendkívüli módon a környezetet az akkumulátorgyártás által fémjelzett zöld kapitalizmus, hanem a termelés minden szakaszában.
Ideértve akár a hulladékfeldolgozást, akár a nyersanyagok kitermelését. Beszédes, hogy nemrég a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal felfüggesztette a bátonyterenyei akkumulátor-feldolgozó üzem engedélyét, amelynek egészségkárosító és veszélyes működése ellen a helyi lakosság is tiltakozott már. Az indonéz példa pedig azt mutatja, milyen hatással vannak a környezetre ezek a veszélyes anyagok ott, ahol kitermelik őket.
Indonézia rendelkezik a világ legnagyobb nikkelkészletével, becslések szerint 21 millió tonnával, ami nagyjából a globális készletek 22 százalékát teszi ki. A nikkelt rozsdamentes acélban, mobiltelefonokban és elektromos autók akkumulátoraiban használják.
Ahogy a világ fokozatosan áttér az elektromos járművekre, több újratölthető akkumulátorra lesz szükség. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzése szerint 2030-ra a nikkel iránti kereslet legalább 65 százalékkal fog nőni.
Az indonéziai nikkelkészletekre a hamarosan Debrecenbe települő kínai CATL tart igényt.
Ezért tavaly novemberben a CATL és egy kínai bank, a CMB International az Indonéz Befektetési Hatósággal közösen 2 milliárd dollár értékű alapot hozott létre az elektromos autógyártás fejlesztése érdekében. Nem ez a CATL első befektetése az országban, 2022 áprilisában már 6 milliárd dollárt fektetett be az indonéziai akkumulátoriparba.
Indonézia korábban betiltotta a nikkelérc exportját, hogy befektetőket vonzzon a feldolgozóüzemekhez. A kínai cégek rengeteg kohót állítottak fel Indonéziában, hogy nikkelt szerezzenek akkumulátorgyáraik számára, és hogy külföldre szorítsák a nikkel feldolgozása alatt keletkező szennyezést.
A nikkelipar fellendülése új munkahelyeket és gazdasági fellendülést hozott Indonéziában, de a gazdaság növekedésének nagy környezeti és társadalmi ára volt.
A nikkelbányászat pusztító hatással van a környezetre, a környezetkárosítás miatt pedig a halászattal foglalkozó helyiek megélhetése is veszélybe került. A BBC riportot készített arról, milyen hatással van a nikkelbányászat során keletkező hulladék a tengeri élővilágra, és a szennyeződés hogyan teszi tönkre a környezetileg fenntartható, helyi gazdaságot:
„Semmit sem láttunk a víz alatt, amikor lemerültünk” – panaszolta a BBC-nek egy, a Bajau népcsoporthoz tartozó indonéziai halász, miközben a háza mögötti barnás vízre mutatott. „Sziklába is ütközhettünk volna”. Az üzemanyagárak miatt nem praktikus, hogy távolabbra utazzon halászni, és azt mondja, ha felhajtást csinálnak, a rendőrség is közbelépne.
A nikkelbányászathoz szükséges aknák kiásásához nagy számban vágnak ki fákat, s minthogy a fák gyökerei már nem stabilizálják a talajt, esőben a föld könnyebben elmozdul, ami veszélyes földcsuszamlásokhoz vezet. A kormány adatai szerint 2022-ben legalább 21 áradás és sárlavina volt az indonéziai Délkelet-Sulawesiben, míg az aknák elterjedése előtt, 2005 és 2008 között évente alig kettő-három ilyen eset volt.
A New York Times helyi riportja szerint a nikkelbányákhoz közel lakó helyiek néha még maszkot is kénytelenek viselni a levegőben szálló por miatt, az emberek pedig gyakran járnak tüdőproblémákkal a klinikákra.
A cikk beszámol egy négygyermekes anyáról is, akinek megélhetését tönkretette a nikkelbányászat.
A negyvenhárom éves anya, Rosmini Bado rizsföldjét csupán egy betonfal választja el a nikkelbányászat füstkéményeitől és az olvasztási folyamat után lerakott gőzölgő hulladéktól. Idén, közvetlenül azután, hogy elültette a termést, földjét egy vihar során elöntötte a víz. Mielőtt a nikkelgyárat felépítették, elcsatornázhatta ilyen áradások után a vizet. Idén viszont a betonfal visszavezette a vízáramlást a parcellákhoz, és 18 millió rúpia (körülbelül 1200 dollár) értékű termése pusztult el így. A halak, amelyeket ő és családja nevelnek a birtokon egy arra kialakított medencében, rejtélyes módon már nem nőnek nagyra. Férje és fia nem kaptak munkát a gyárban.
A gyárban a magas beosztású pozíciókat szinte csak kínaiak töltik be, ami etnikai súrlódásokhoz vezet. A morowali ipari parkban, amelyet „a világ nikkelgyártó epicentrumaként” tartanak számon, a kínai alkalmazottaknak a munkáltatók már megtiltották, hogy a környező közösségekbe merészkedjenek, mert félnek, hogy ellenségeskedés fogadná őket. Előfordult már olyan is, hogy a helyi munkások heves tiltakozása miatt a rendőrségnek és egy indonéz katonai egységnek kellett közbelépni.
A New York Times szerint a kínai munkások továbbra is gyakran látogatják a helyi üzleteket és éttermeket, de a tulajdonosok attól tartanak, hogy ez nem fog sokáig tartani. Egy étterem vezetője így nyilatkozott: „Minél jobban tiltakoznak az indonéz munkások, annál kevesebb kínai munkás fog kijönni.” Az ott kialakult helyzet Iváncsát idézi, ahová betelepült a koreai SK Innovation, és ahol üzemi konyhává nyilvánítottak egy koreai éttermet, így jelenleg csak koreaiak járhatnak oda.
Az is kísérteties párhuzam, hogy az iváncsai SK akkumulátorgyárban nikkel, kobalt, mangán és lítium-oxid összetételű, úgynevezett „NCM-por” által okozott rosszullét miatt tartott júniusban vizsgálatot a munkavédelmi- és foglalkoztatási hatóság. A vizsgálat ellenére a gyár már júliusban megkapta a környezethasználati engedélyt.
Az indonéziai eset rámutat arra, hogy nem véletlenül tartanak a debreceniek a városukba települő CATL-gyártól, és hogy joggal szkeptikusok azzal kapcsolatban, hogy az akkumulátoripar a környezet védelmét szolgálná. Az akkumulátorgyártás ugyanis minden szakaszában felemészti az ivóvizet és a természetet, ami az emberiség jövőjének záloga.
