Jávor Benedek nemrég megjelent, A világ jövője a tét – avagy közösen kell kitaposnunk a zöld utat! című cikkében a biotechnológia, az informatika, a mesterséges intelligencia területein lezajló forradalomról és a pandémia nyomán világossá vált rendszerszintű válságok tanulságai levonásának szükségességéről ír, így felvezetve, mi a zöld politika feladata napjainkban idehaza. Bár a cikkben felsorolt megoldásokkal egyetértek, számomra összességében inkább egy példálózó felsorolás (amelyben a zöld válaszok között még utalás szintjén sem esik szó az európai zöld megállapodás hazánkra gyakorolt hatásairól), mint rendszerszintű áttekintés mindaz, amit írt. Emellett hiányolom annak világossá tételét, hogy mi az, amiben két zöldpárt közös európai parlamenti kampánya újat hozhat a magyar közéletben 2024 tavaszán, feltéve, hogy köztük az együttműködés létrejön. Miközben egyetértek Jávorral abban, hogy a válság rendszerszintű, és ezért a válságra adott válaszaink is azok kell hogy legyenek, írásommal egészen szűken a közelgő EP-választások hazai kontextusára kívánok reflektálni és a fenntarthatóság, igazságosság, biztonság és részvétel témakörök közül a demokráciával és részvétellel összefüggésben kívánok rávilágítani néhány jelenségre, amikben a két zöld párt közös kampánya előrelépést hozhat.

Kiindulópontként Jávor cikkének azon gondolatát választom, miszerint

„Magyarország gyors ütemben halad egy elmaradott, izolált, elnyomó, ökológiai katasztrófába süllyedő jövő felé. Ennek a megakadályozásához azonban nem elég tagadni az Orbán-kormányt: e történelmi kudarccal a zöldpolitika pozitív vízióját kell szembeállítani, amely egységes választ tud adni a hazánkban mostanra kiteljesedett, átfogó és mélyreható válságra.”

E gondolatokat a közelgő európai parlamenti választásokra szűkítve bennem ebből a felvetésből az a kérdés merül fel, vajon majdnem húszévnyi EU-tagsággal a hátunk mögött újból egy köldöknézős, brüsszelezős EP-kampány vár-e Magyarországra, ahol idegennek és távolinak láttatják velünk azt a közösséget, aminek tagjai és formálói vagyunk? Egyértelműen van felelőssége a két hazai zöldpártnak abban, hogy

esik-e szó majd a kampányban azokról az egész Európát érintő ökológiai, társadalmi és gazdasági kihívásokról, amelyek megoldásáért mi, magyarok, mint a közösség alkotó tagjai tehetünk,

és megjelenik-e olyan perspektíva, ami a zsákutcás magyar fejlődésből kiutat kereső közösség számára világos alternatívát kínál azzal szemben, ami (például a magyar környezetvédelem jogszabályi és intézményi keretének megszűnése) Magyarországon mindennapi valósággá vált. Egy ilyen közös kampány azonosíthatóvá tenné a zöld pólust a választók számára, annak keretében hiteles zöld hazai EP képviselő-jelöltek mellett az Európai Zöld Párt politikusai is megjelennek hazánkban, erősítve idehaza a közös európai identitást. A rendszer zöld átalakításának feltételeit ezért fontos egy jól kidolgozott, közös zöld EP-kampányban bemutatni, akkor is, ha annak hazai megvalósítására a jelen belpolitikai helyzetben a korlátozottak a lehetőségek.

A világ jövője-kérdéskört éppen csak egy példa erejéig érintve kérdés például a számomra, lesz-e olyan politikai közösség, amely az Ukrajna elleni orosz háború kapcsán felteszi a kérdést:

tanult-e Európa a földrészt a történelem során rendszeresen sújtó háborúkból, képes-e befogadóan viszonyulni a háború traumáit éppen napjainkban átélő ukrajnai néphez?

A földünk erőforrásairól globálisan gondolkodó, az emberiség békés együttélését kiindulópontnak tekintő zöldek számára ez a kérdés kiemelt jelentőséggel bír. Ebben nekünk, magyaroknak, és tágabb értelemben a visegrádi térség országainak a demokratizálódást és a piaci átmenetet az elmúlt három évtized alatt megélt közösségként olyan tapasztalataink vannak, amelyek révén fontos közvetítők lehetünk az Európai Unióhoz közeledő ukrajnai politikai rendszer és az Európai unió lassan, recsegve változó intézményei között.

Azért tartom fontosnak ezt a témát kiemelni, mert a rendszer zöld átalakítása egy olyan konstruktív EU-kritikát foglal magában, ami egyszerre képes megértően elősegíteni a posztkommunista országok gazdasági, társadalmi és politikai átmenetét, és fejleszteni az EU működtetésére kidolgozott közös szabályok rendszerét annak érdekében, hogy az egységesülő Európában az Európai Unió betölthesse integratív szerepét és történelmi küldetését: hogy békét, biztonságot és fejlődést biztosítson Európa népei számára.

Ukrajna európai perspektívája a közös erőfeszítéssel megvalósítandó újjáépítés: éppúgy, ahogyan a második világháború traumája után az Európai Unió alapító országaiban, ez a folyamat a tartós fegyvernyugvás másnapjától el tud indulni. Kérdés, fognak-e minderről 2024 tavaszán a kampányban beszélni, lesz-e olyan magyar európai parlamenti képviselőjelölt, aki e folyamatok alakítására kér mandátumot, vagy elmegy mellettünk az a történelmi lehetőség (is), hogy Ukrajna felzárkózásában és térségünk geopolitikai viszonyainak átalakulásában aktív, kezdeményező szerepet vállaljunk. Egyáltalán, hogy erről a kérdésről mi magyarok, immár közel két évtizede a közösség tagjaként közösen gondolkodjunk az Európai Unió jövőjéről szóló parlamenti választás keretei között.

Egyetértek Jávorral abban, hogy a zöld pólus felépítése a hazai politikában lehetőség arra is, hogy lebontsuk a pártpolitikát és a civilmozgalmi aktivizmust mesterségesen, károsan elválasztó falat. De e tekintetben sem elég tagadni az Orbán-kormányt, mert a hazai politikai élet valamennyi szereplőjének van felelőssége abban, hogy ez a fal felépült.

A zsákutcás magyar fejlődés tanulságainak levonásán túlmenően a fal lebontását talán nem túlzás éppen azoktól a pártoktól várni, amelyek parlamentbe jutásukhoz a zöld mozgalmi aktivizmust használták fel.

Ezek a pártok programjaikban rendszeresen írnak olyan megoldásokról, amelyek a politika és a civilek közötti távolság csökkentését, az állampolgárok bevonásának új intézményes lehetőségét teszik lehetővé. Ugyanakkor Magyarországon mára egyértelműen súlyos deficit alakult ki a pártok civil mozgalmakkal való együttműködésében, s ebben a folyamatban a magyarországi zöldmozgalmak pártsemlegessége, pártpolitikától való elzárkózása egész biztosan nem előremutató fejlemény. Cikkemben ezért az állampolgárok, civilek és pártok közötti specifikus együttműködésekről osztok meg néhány gondolatot az olvasókkal, figyelembe véve azt, hogy hazánkban, ahol a képviseleti demokrácia domináns szerpetet tölt be a közügyek megoldásában, a változás lehetőségének jelentős része a pártok kezében van.

Miközben a hazai ellenzéki pártok, politikusok az Orbán rendszert olykor ázsiai diktatúraként írják le, kevés szó esik arról, hogy maga a képviseleti demokrácia, mint a Magyarország által a rendszerváltás idején szinte mindenfajta kritikai reflexió nélkül átvett intézményrendszer képes-e megfelelni a 21. századi magyar társadalom igényeinek.

Vajon tényleg annyi a magyar állampolgárok szerepe a magyar politikai rendszerben, hogy 4-5 évente egyszer leadják a szavazatukat a pártok listájára és annak jelöltjeire?

Vajon a politikai válság egyik oka nem az, hogy magyar állampolgárok milliói érzik maguktól távolinak a politika világát? Az alábbiakban néhány példát kívánok felhozni arra, miként lehetne jobban bevonni az állampolgárokat a politikai döntéshozatalba, és mi lehetne ebben a szerepe egy sikeres zöld kampánynak.

A magyar képviseleti rendszerben a párbeszédes Karácsony Gergelyt 2019-ben Budapest főpolgármesterévé választották, így az ellenzék által megszerzett legfontosabb közjogi tisztséget zöldpárti politikus tölti be. 2022-ben mindkét zöldpárt parlamenti frakciót tudott alakítani, polgármestereik, helyetteseik, önkormányzati képviselőik vannak szerte az országban. Egy közös zöld EP-kampány egyfelől lehetőséget adna arra, hogy ezek a megválasztott képviselők a pártok Európai Parlamenti képviselő-jelöltjeivel együtt bemutassák az eddig elért eredményeiket, másfelől, hogy alkalmazzák az állampolgárok bevonásának nyugat-európai zöldpártok által alkalmazott eszközeit a magyar viszonyok között.

Az európai zöldpártok, különösen a belga vagy holland zöldek esetében bevett gyakorlat, hogy választási programjaikat az állampolgárokkal kialakított párbeszéd, deliberatív fórumok keretében alkotják meg. Egyáltalán nem törvényszerű, hogy kizárólag a pártok szakértői és politikusai kaphatnak szót egy választási program kidolgozásában (ahogyan az sem, hogy csak választott képviselők hozhassanak politikai döntéseket, egy ERC-kutatás keretében 2000 óta 159 olyan testületet azonosítottak Európa-szerte, amelyek helyi, regionális vagy országos szinten működött).

Nem csupán a zöldpártok, hanem az Európai Unió is teret adott már állampolgárainak az Európa jövőjéről szóló konferencián, aminek eredményei idehaza szinte teljesen visszhangtalanok maradtak. Pedig az állampolgárokkal közös gondolkodásban a budapesti polgárok is kivették a részüket, így a zöldek figyelembe vehetnék a budapestiek ajánlásait is. Egy a magyar választókkal közös gondolkodást elősegítő országos közösségi gyűlés szervezésekor a pártok figyelembe vehetnék a közösségi gyűlések szervezésének nemzetközi tanulságait is, annak érdekében, hogy programjuk kidolgozásakor azokat a társadalmi csoportokat is megszólítsák, akiket a pártpolitika hagyományosan nem ér el.

Egyáltalán nem törvényszerű az, hogy 2024 tavaszán Magyarországon az ellenzéki pártok kampánya arról szóljon, hogy egy ázsiai diktatúrában élünk, ahol demokratikus társadalmi együttműködésnek és újításoknak nincs semmi esélye megvalósulni. Egyfelől azért nem, mert egyébként deliberációra még Kínában is akad példa, s bár tény, hogy problémamegoldó képességét tekintve jóval korlátozottabb, mint a nyugati demokráciákban, ettől még az állampolgárokkal közös mérlegelés elméletileg lehetséges és gyakorlatilag működőképes autoriter rendszerekben is. Másfelől az ázsiai jelzőnek a demokratikus működéssel összefüggésben negatív megközelítésben történő alkalmazásával kapcsolatban fontosnak tartom megjegyezni, hogy a demokratikus fejlődésre a kontinens számos jó példával szolgál, így például Taiwan az e-demokrácia egyik úttörője, ahol a „join” közösségi platform tanúbizoysága alapján már felismerték: a kormánynak először a népre kell bíznia a politikai napirend meghatározását, s akkor a nép működőképessé teheti a demokráciát. A demokratikus újításoknak tehát igenis van tere, ezzel kapcsolatban a fő kérdés az, hogy a politikai pártok miként adnak azokra lehetőséget az állampolgároknak és mozgalmaiknak.

A két párt által elért eredmények ismertetése során elhangozhatna például, hogy a zöldeknek oroszlánrészük volt a közösségi költségvetés meghonosításában.

Mára Budapest kerületeinek felében működik ez az eljárás, a fővárosi önkormányzat pedig immár a harmadik ciklusban ad teret állampolgárok ötleteinek és valósítja meg a főváros lakói által legjobbnak tartott javaslatokat, a település polgáraival közösen. Van alternatíva az Orbán-rendszerrel szemben és vannak új megoldások, csakhogy azok híre országosan kevesekhez jut el. Egy a két párt által vitt zöld EP-kampány országszerte ismertebbé tehetné ezeket a módszereket.

Végül a pártpolitikát és a civil, mozgalmi aktivizmust mesterségesen, károsan elválasztó fal lebontásában, a program kialakításán túl, a képviselet megújítása szempontjából kétségkívül fontos szerepet tölthetne be egy, a két párt által közösen, civilekkel együttműködésben életre hívott zárt előválasztás, ami lehetőséget adhatna a két párt iránt érdeklődő választópolgárok számára, hogy dönthessenek a két párt közös listáját vezető személyről és a listán szereplő jelöltek sorrendjéről. A Magyarországon 2019-ben helyben, majd 2021-ben országosan kipróbált nyílt előválasztás intézményétől eltérően egy a két zöldpárt által szervezett zárt előválasztás számos előnnyel járna az említett fal lebontása szempontjából. A két párt kevesek számára átlátható háttéralkui helyett nyitást jelentene a magyar állampolgárok felé, új jelöltek mérettethetnék meg magukat, és a pártok megismertethetnék szavazóikat egy preferenciális, listás szavazás sajátosságaival, ami nagyobb rugalmasságot ad a választóknak a jelöltek rangsorolásában. Így bővülhetne e pártok tagsága és szimpatizánsi köre is, hiszen a zárt előválasztás iránt érdeklődők vállalhatnák, hogy valamelyik zöldpárt tagjává, szimpatizánsává válnak. E bővülés pedig az előválasztással együtt járó médiafigyelmen túl többlet erőforrást biztosíthatna a két párt közös kampánya számára is. Emellett célszerű figyelembe venniük azt is, milyen következményie lehetnek annak, ha elmulasztják megtenni az általam fent vázolt lépéseket: a német zöldpárt sajnálatos példája nyomán láthatjuk, milyen veszélyekkel jár az, amikor egy zöldpárt elengedi eredeti értékeit, s elveszíti a zöldmozgalmak támogatását.

Az Európai Parlamenti választások során a választók arányos, listás rendszerben adják le szavazataikat. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy valamennyi párt és irányzat megmutathassa önmagát, nincs olyan, a többségi választási rendszerekre jellemző kényszer, ami miatt az ellenzéki pártoknak együtt kellene indulnia. A két hazai zöldpárt közös kampánya viszont megmutathatja a társadalomnak, miként lehetséges hatékonyabban fellépni a globális és lokális környezetünk tönkretétele ellen, melyek etéren az Európai Unió előtt tornyosuló kihívások és melyek az azokra adott rendszerkritikus, zöld átalakítás javaslatai.

Új gondolatokat és európai lendületet adhat az egyébként sokszor öncélú, Orbán-tagadásba forduló ellenzéki politizálásnak, megszólítva a politikától elidegenedett állampolgárok széles körét.

Cikkemben amellett érveltem, hogy erre a közös listára szükség van, és azzal mindkét zöldpárt jól járna. A Párbeszéd bebizonyíthatná, hogy valódi társadalmi támogatottsággal bíró párt, az LMP pedig, EP-mandátumot szerezve feledtethetné a 2019-es EP-kampány kudarcát. Feltéve, hogy a két zöldpárt felismeri: több minden köti össze, mint amennyi elválasztja őket egymástól és azt, hogy együttműködve sokkal többet tudnának elérni, mint egymás ellen versengve.