Az Európai Unió a hétvégén átfogó megállapodást kötött Tunéziával, amelynek az a célja, hogy az észak-afrikai állam megakadályozza, hogy menekültek érkezhessenek Európába, írja a Zeit magazin.

A megegyezés jellegéről már magában az is árulkodik, hogy a Tuniszba látogató uniós küldöttség tagjai közt találjuk Mark Rutte holland miniszterelnököt, akinek a kormánykoalíciója július elején éppen azért omlott össze, mert Rutte pártja, a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) azt szerette volna elérni, hogy az ország havonta legfeljebb 200 embernek adja meg a lehetőséget a menekültstátuszt nyert rokonaihoz való csatlakozásra; Giorgia Melonit, Olaszország szélsőjobboldali miniszterelnökét, akinek kifejezett célja, hogy Tunézia „biztonságos országnak” számítson, ahová mind több menekültet lehet visszatoloncolni; továbbá Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, aki négy évvel ezelőtt gyakorlatilag az első munkanapján tízezer új határőrre és az „európai életmódunk védelmére” létrehozott új szervre tett ígéretet, s akinek az ösztönzésére uniós „migrációs reform” formálódik, amely azonban a mostani változatában vélhetőleg nem fogja megakadályozni, hogy kevesebb ember fúljon bele az Atlanti-óceánba és a Földközi-tengeren.

A vasárnap este Tunézia fővárosában megkötött „szándéknyilatkozat” lehetővé teszi, hogy a menekültek „visszafogásáért” csérébe az EU Bizottsága akár egymilliárd eurós pénzügyi támogatást folyósítson az észak-afrikai ország számára.

A megállapodás beleillik az Európai Unió évek óta űzött politikájába, amely a menekültek érkezését „migránsválságként” igyekszik beállítani, holott az Európai Unió válságáról van szó, mely például a „menekültprobléma” megoldásának kiszervezésében (Törökország, Szerbia, Líbia stb.) ölt testet.

Ursula von der Leyen vasárnap „a közös jólétbe és stabilitásba való befektetésként” üdvözölte a Tunéziával kötött megállapodást. Úgy állította be a paktumot, mint amely az „illegális migráció megfékezését” célozza a Földközi-tengeren annak érdekében, hogy mind kevesebben hunyjanak el a tengeren való átkelés közben.

Ez csakugyan fontos cél lenne, hiszen csak 2023 első felében több ezren hunytak el, miközben a Földközi-tengeren próbáltak meg átkelni Európába, köztük legkevesebb 289 kisgyermek.

Kérdés azonban, hogy elvtelen alkukkal visszafogható-e az, aki a teljes reménytelenségből kíván szabadulni.

A faji kérdés

A Tunéziával kötött „partnerségi megállapodást” – amely különös módon olyan megegyezéseket is tartalmaz, mint hogy eztán a tunéziai hallgatók bekapcsolódhatnak az európai Erasmus-csereprogramokba – a közelmúltban több olyan esemény előzte meg, amely árnyalja a most szövetségre lépők céljait.

Néhány nappal ezelőtt Kaísz Szaid tunéziai elnök beszámolt arról a jelentésről, amely az embercsempészek észak-afrikai tevékenységét taglalta. Ám beszédében nem vont különbséget a nem kevésszer éppen állami és paraállami szervezéssel működő embercsempészek (lásd a líbiai és a szudáni példákat) és a menekültek között. Az elnök emellett felszólalt a humanitárius szervezetek ellen is, amelyek, az ő nézőpontja szerint, „lejáratják” a nemzetközi médiában Tunéziát.

Az elnök ezzel arra az esetre utalt, hogy az elmúlt hónapokban több száz szubszaharai afrikai országokból származó embert vittek erőszakkal a tunéziai hatóságok a Líbiával és Algériával határos sivatagba. A menekülteket Szfax városából szállították az ellenséges területekre, miután július elején faji zavargások törtek ki Tunézia második legnagyobb városában.

A nemzetközi szervezetek, melyek a menekülőkkel egy időre elvesztették a kapcsolatot, a lincshangulat felkorbácsolásával és a fekete lakosság erőszakos kitoloncolásával is az elnököt vádolták meg.

Kisvártatva a líbiai határőrök több tucat embert mentettek ki, akiket a tunéziai hatóságok szerintük víz, élelem és menedék nélkül hagytak a sivatagban. A menekültek láthatóan kimerültek és kiszáradtak, a homokban ültek vagy feküdtek, amikor rájuk találtak, és cserjék alá bújva próbáltak védekezni a perzselő nyári hőség ellen, amely meghaladta a 40 Celsius-fokot.

A zavargásoknak az ágyazott meg, hogy a tunéziai gazdasági válságtól és a támogatott alapvető élelmiszerek, például a cukor, a növényi olaj és a rizs akut hiányától sújtott országban az elnök menekültellenes kijelentései visszhangra találtak.

Kaísz Szaid az utóbbi időszakban rendre arról szólt, hogy „a Szaharától délre fekvő afrikai országokból illegális migránsok hordái” érkeznek Tunéziába, akik „erőszakkal és bűnözéssel” az ország demográfiai összetételének megváltoztatására törnek.

Egy gyilkosság apropóján aztán Szfaxban eluralkodott az erőszak.

Arab és fekete

A fekete menekülteket megverték, szexuálisan bántalmazták és elűzték otthonaikból. Olyan emberekről van szó, akik az Európába való átkelés előtt pár hónapot Tunéziában töltenek, hogy kisegítő munkával némi pénzre tegyenek szert, mellyel a menekülésük megváltható.

A nemzetközi fellépés dacára a düh fokozódott, melynek következtében számos család magától indult el gyalog Líbia felé, másokat pedig a tunéziai hatóságok hagytak cserben a sivatagban.

A kitoloncolások következtében ketten biztosan elhunytak a tunéziai-líbiai militarizált övezetben.

2023 februárjában az egyre tekintélyelvűbbé váló tunéziai elnök már okozott erőszakhullámot a menekültek ellen, miután azt mondta, hogy a menekültek miatt Tunézia „arab-muszlim” helyett „afrikai” országgá válik.

Később, a nemzetközi felháborodás hatására enyhítette a szavait.

A most megkötött egyezség könnyen annak a kockázatnak a növekedésével járhat, hogy Tunézia fokozza a kitoloncolásokat. Ugyanis amennyiben az Európai Unió fokozódó nyomást gyakorol az észak-afrikai országokra, hogy állítsa le az Európába irányuló migrációt, Tunézia nem fog habozni, hogy a menekülteket erőszakkal eltávolítsa az országból.

(Die Zeit, Guardian, DW.de, Al.Jazeera, Mérce)