A társadalom alsó hét jövedelmi tizedének nincs érdemi megtakarítása, így mostanra a magas infláció miatt elesett azoktól az előnyöktől, amelyeket a tízes évek második felének reálbér-növekedése hozott – állítja Pogátsa Zoltán közgazdász, akinek iparági szereplők meséltek arról, hogy mennyire nehéz eladni az ársapkás termékeken kívül mást.

Az infláció és annak a megélhetésre gyakorolt hatása nem egyformán érint mindenkit, nagyon is különbözően hat egyes társadalmi csoportokra. Ez triviális állításnak tűnhet, arra viszont mégis felkapja az ember a fejét, hogy a magyar társadalom 70 százaléka veszíti el a hozzáférést bizonyos termékekhez.

Márpedig Pogátsa Zoltán szerint elérkeztünk erre a pontra: a közgazdász saját podcastjában Büttl Ferenc közgazdásszal, lapunk rendszeres szerzőjével közösen értékelte azt a tényállást, hogy míg a gazdaság egésze harmadik negyedéve recesszióban van, a friss adatok alapján a termékek belföldi kereslete nagyot zuhant, a szolgáltatásoké még nőtt is egy kicsit. A podcast házigazdája ezekből az adatokból arra következtet, hogy mintha „kettészakadt” volna a társadalom, aszerint, hogy miképpen kénytelen viselni a válság velejáróit:

„A magyar társadalom alsó 70 százaléka „kiárazódott” egy csomó termékből, nem tudnak megvenni dolgokat. Eközben a felső három jövedelmi tized, akikről tudjuk, hogy van megtakarításuk és nyugat-európai értelemben középosztálybeli jövedelmük, ők továbbra is fogyasztanak, étterembe járnak, szállodában szállnak meg, nyaralnak”

– így szólt Pogátsa Zoltán összegzése, akit megkértünk arra, hogy ezt az következtetését bővebben is fejtse ki nekünk.  

A közgazdász szerint ennek a bizonyos 70-30-as, rendkívül egyenlőtlen megoszlásnak vannak direkt és indirekt jelei.

A kiskereskedelmi forgalom egészének visszaeséséről árulkodó mutatók önmagukban nem sokat mondanak el arról, hogy egyes termékcsoportok elérhetetlenné váltak-e vásárlói tömegek számára, ám ezzel együtt is figyelemre méltóak az aggregált adatok. A KSH szerint 2023 májusában a kiskereskedelem forgalmának volumene 12,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a tavalyi év második fele óta folyamatosan csökkenő élelmiszerfogyasztás is tovább zuhant: az élelmiszerüzletekben 7,3, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 10,9, az  üzemanyag-kiskereskedelemben a tavaly ilyenkor még aktív benzinársapka megszűnésével is összefüggésben nem kevesebb mint 25,9 százalékkal estek vissza az eladások. Az év első öt hónapjában pedig a kiskereskedelmi forgalom volumene összességében 10,8%-kal kisebb volt az előző év azonos időszakánál.

Pogátsa ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy ezek a nagy termékkategóriákra vonatkozó számok – bár önmagukban is beszédesek – nem teszik láthatóvá azt a jelenséget, amely során széles tömegek – azaz az alsó hét decilis –  szinte kizárólag vagy túlnyomórészt az ársapkás vagy akciós termékeket vásárolják (amíg lehet, hiszen augusztustól megszűnnek a hatósági árak), miközben korábban hozzáfértek a minőségibb, valamivel drágább árukhoz is.

A KSH tábláinál valamivel beszédesebbek azok a beszámolók, amelyeket Pogátsa élelmiszerláncokkal és tejipari cégekkel közös munkája során hallott arról, hogy a vállalatok saját tapasztalatai és statisztikái szerint hogyan váltak mára elérhetetlenné egyes társadalmi csoportok számára bizonyos termékek.

Egy tejipari cég képviselője például azt mondta a közgazdásznak, hogy a két-három hetente esedékes saját felméréseikben azt látják, hogy

a nagyvárosokon kívül nem tudják az emberek megvenni a sajtot és az egyéb feldolgozott tejipari termékeket, csak az ársapkás tejet tudják eladni a szegényebb rétegeknek.

Nagyon hasonlót hallott egy sütőipari cég oldaláról, miszerint csak a nagyon alacsony minőségű vizes kifliket tudja megvenni a vásárlók többsége, mert a magasabb minőségűekből „kiárazódtak”. Arról pedig két nagy élelmiszerlánc országos vezetője is beszélt a közgazdász tudomása szerint, hogy ha valóban olyan tempóban helyeznék ki a polcokra az ársapkás termékeket, ahogyan azt a napi kereslet diktálná, akkor szinte semmi mást nem tudnának eladni, csak az árstoppolt termékeket. Adott esetben tehát a még a kínálat folytonosságát előíró szabályok megszegése, és így a büntetés kockázatának vállalása is jobban megérheti a láncoknak. Az is közszájon forog az iparágon belül, hogy az elvben valamivel drágább termékeket is megvenni képes vásárlók is sokkal hajlamosabbak lettek a spórolásra, és az olcsóbb áruk felé kezdtek tendálni.

Aztán számos közvetett indikátora is van annak Pogátsa Zoltán szerint, hogy az alsó hét jövedelmi tizedbe tartozó emberek – és hogy éppen ez a hetven százaléknyi ember – az augusztustól megszűnő ársapkával védett termékeken élt. A közgazdász úgy véli, ezekről leginkább a magyar társadalom egyes rétegeinek megtakarításait vizsgáló felmérések tanúskodnak: az elmúlt évben több ilyen is részletesen bemutatta, hogy az „alsó” 70 százaléknak gyakorlatilag nincsenek érdemi megtakarításai.

Egy Portfolio által rendelt 2022-es kutatás szerint mindössze 39 százalék azoknak a magyaroknak az aránya, akik rendelkeznek legalább egy hónapra elégséges megtakarítással. Ennél valamivel frissebb, 2023 tavaszi felmérést közölt idén júniusban ugyancsak a Portfolio az Impetus Research jóvoltából, amely szerint  a lakosság mindössze 4 százaléka rendelkezik legalább 500 ezer forintos pénzügyi megtakarítással vagy befektetéssel. Néhány napja pedig a Blochamps Capital közölt még újabb adatokat, amelyek alapján kevesebb mint 300 ezer háztartásra koncentrálódik Magyarországon a 3-5 millió forintnál nagyobb megtakarítással rendelkezők száma, több százezer háztartás pedig képtelen megtakarításra elkülöníteni a jövedelméből. Ugyanez a felmérés egyébként arra is rávilágít, hogy a tavalyi évhez képest is romlott a megtakarítási képesség. A felmérés szerint

• a 18-64 év közötti korosztálynak mindössze 3 százaléka rendelkezik 5 milliónál nagyobb megtakarítással,
• a falusi háztartások több mint fele teljesen feléli a jövedelmét, ráadásul akinek mégis sikerül valamennyit megspórolni, azoknak a 45 százaléka készpénzben tartja ezt az összeget,
• a budapestiek 44 százaléka nem tud félretenni a havi fizetésből, ráadásul a megtakarítóknak a 26 százaléka ugyancsak készpénzben őrzi megtakarítását.

Az, hogy a  nyolcadik decilistől lefelé alig van (volt) valakinek látható mértékű félretett pénze, Pogátsa szerint azt is jelenti, hogy ezek a rétegek csak az inflációs hullám kezdetén tudták lekövetni a robbanásszerűen megnőtt árakat. Egy idő után azonban vagy felélték ezeket a pénzeket vagy visszafogták a fogyasztásukat, és mára elvesztették a hozzáférésüket a drágább termékekhez, ami egybevág az iparági beszámolókkal, illetve a KSH által közölt számokkal.

Ráadásul bődületes egyenlőtlenségek közepette estek el mára széles tömegek egyes termékcsoportoktól: a Szabad Európa 2022-es gyűjtése azt mutatta, hogy Magyarországon a lakosság egy százaléka rendelkezik a lakossági összvagyon 33,5 százalékával, ami világszinten is kiemelkedő vagyonkoncentrációt jelent. Továbbá a felső 10 százalék nettó vagyona közel a fele az összvagyonnak.

Hogy az utóbbi hónapokban kialakult új fogyasztási törésvonalak tovább mélyülnek-e, alapvetően határozza meg az infláció további alakulása, amelynek Pogátsa szerint idén júliustól radikálisan mérséklődnie kéne (már csak a bázishatás miatt is, hiszen a hazai infláció 2022 közepe táján lódult meg), ám a kormány költségvetési stabilizációs politikája – többek között az élelmiszer-árstopok kivezetése és a különböző adóemelések – még veszélybe sodorhatják az áhított egyszámjegyű infláció elérését 2023-ban. Ezek ugyanis folyamatosan nyomják felfelé a magától egyébként lefelé tartó inflációs pályát.

Pogátsa Zoltán szerint annak, hogy a hazai árak mostanra utolérték az európai uniós átlagárakat, az a következménye, hogy a társadalom kezdi elveszíteni azt az előnyt, amelyet az a 2014-2019 közötti, helyenként igen jelentős reálbér-emelkedések jelentettek.

„Ekkor a magyar társadalom nagy része elkezdett rendszeresen húst, sajtot friss zöldséget, gyümölcsöt enni”

– mondja a közgazdász, aki szerint ezt vesztette mostanra el a társadalom jelentős része a covid-válság és az azt követő inflációs időszak nyomán.

A baj ugyanakkor legalább akkora – ha nem nagyobb – a bérekkel, mint az árakkal. Bár Pogátsa szerint a nyugat-európai árakhoz nyugat-európai bérek dukálnának, ehelyett  a GDP-n belüli magyar bérarány messze a nyugat-európai alatt van: a bruttó hazai termék 48,2 százalékát viszik haza fizetésként a magyarok, míg viszonyításképpen Hollandiában ugyanez az arány 63,6 százalék.

Idehaza profitban viszi haza a cégtulajdonos a GDP-t – mondja a közgazdász.

A napokban publikált döbbenetes OECD-jelentés is azt igazolja, hogy a kiemelkedően magas haszon és az alacsonyan tartott bérek között egyre nagyobbra nyílik az olló. A számok alapján lenne pénz bőven a cégeknél a béremelésre: magyar cégek ugyanis a nemzetközi szervezethez csatlakozott 34 ország közül a legnagyobb mértékű extraprofitot zsebelték be. Eközben a magyar munkavállalók a legdrámaibb reálbérveszteséget szenvedték el, az OECD országok átlagosan 3,8 százalékához képest a hazai bérek 15,6 százalékkal érnek kevesebbet. 

A reálbérek változása az OECD-országokban 2022 első negyedéve és 2023 első negyedéve között. Forrás: OECD.

A következő időszak minimálbér-emeléseinek, béremeléseinek, nyugdíjemeléseinek Pogátsa Zoltán szerint az lesz a nagy kérdése, hogy a magyar bérek vissza tudják-e szerezni azt a veszteséget, amit az elmúlt időszakban elkönyveltek.

A közgazdász emlékeztet: a nyugdíjak reálértéke idén 4 százalékkal csökkenhet, ha nem történik évközi nyugdíjkorrekció. A második-harmadik jövedelmi tizedbe eső minimálbéreseknek pedig jelentős segítség lehet – ezért Pogátsa szerint nagyon fontos is lenne – egy évközi minimálbér-emelés, amellyel kapcsolatban ugyanakkor sem a munkáltatói, sem a munkavállalói oldal szereplői nem túl optimisták.