Ugyan hivatalosan július elsejétől átkerültek az önkormányzatoktól az államhoz, még most is rengeteg kérdés tisztázatlan a védőnők jövőjét illetően. A százéves hagyományra visszatekintő rendszerrel minden szereplő szerint vannak gondok, de az érintettek abban is egyetértenek, hogy a kapkodva lefolytatott központosítás ezekre nem kínál valós megoldásokat.

A védőnői rendszer hiányosságairól, az átalakítás problémáiról és a szükséges változtatásokról beszélgettünk Keszler Viktóriával, a Másállapotot a szülészetben! nőmozgalom aktivistájával és Szalainé Pintér Boglárkával, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) Védőnői Alapszervezetének koordinátorával.

A kormány tavaly decemberben fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely államosítja az addig az önkormányzatokhoz tartozó védőnői szolgálatot. A változtatás értelmében a védőnői tevékenység ezentúl kizárólag egészségügyi szolgálati jogviszonyban végezhető, a munkáltatói jogokat a vármegyei intézmények, jellemzően a megyei kórházak gyakorolják tovább, akik lehetőséget kaptak a védőnők átvezénylésére is az egyes szolgáltatási helyek között. A szakmai irányítást ezentúl az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) látja el. A törvénymódosítás célja elvileg az egységes védőnői szolgálat megteremtése, az egységes szakmai színvonalú ellátás biztosítása, valamint az önkormányzatok tehermentesítése lenne, de a sietség, bizonytalanság és az érintettek bevonásának hiánya miatt sokak szerint a jelenlegi problémák még el is mélyülhetnek.

A július elsejére kitűzött átállási határidőig ugyan bő fél év állt rendelkezésre, az átszervezést mégis az utolsó pillanatban vitte véghez a kormányzat. A védőnők a határidő előtti utolsó pillanatokban kapták meg a gyakran hibás szerződéseiket, és az önkormányzatok által addig biztosított szolgálati lakások, telefonok, többletjuttatások kérdésében sem kaptak megnyugtató válaszokat.

Az 1915-óta működő, hungarikumnak nyilvánított védőnői rendszerben dolgozók közül sokan ez utóbbiak, tehát a munkaeszközeik, jelenlegi lakhatásuk elvesztésétől félnek. Az eddig kézhez kapott szerződések alapján is úgy látszik, hogy amíg többeknek megemelik a fizetését, addig mások a béren kívüli juttatások „eltüntetésével” akár több mint százezer forintnyi támogatástól is eleshetnek.

Takács Péter egészségügyi államtitkár az rtl.hu kérdésére a napokban elmondta, a szerződések elkészítésére a vármegyei kórházaknak még 30 nap áll a rendelkezésére, mindenkinek egyedi ajánlatokat tesznek, és az eddigi pótlékokat is meg fogják kapni a védőnők, csak „más néven”. Hozzátette, hogy a munkához szükséges eszközöket az állami ellátórendszer fogja biztosítani, a béren kívüli juttatásokat pedig egyesével ítélik meg. Ezzel szemben például az önkormányzati tulajdonú szolgálati lakások további használatához helyi rendelet módosításra van szükség.

A kapkodva véghezvitt átszervezés miatt már most több helyen mondtak fel védőnők, vagy döntöttek úgy, hogy nem írják alá az új szerződésüket: Csömörön arra számítanak, hogy csak átvezényléssel lehet megoldani az üresen maradt helyek betöltését.

A kormány ezért a módosítás életbelépését követően keményebb eszközökhöz folyamodott.

A lapunknak is nyilatkozó Szalainé Pintér Boglárka arról számolt be az rtl.hu-nak, hogy az elmúlt napokban már több mint 70 védőnő panaszkodott arra, hogy kényszerrel próbálják meg rávenni a védőnőket a számukra sokszor kedvezőtlen, sokszor hiányos szerződések aláírására – azzal fenyegetve őket, hogy ha nem írják alá, akkor megszűnik a munkaviszonyuk.

A védőnői rendszer átalakítása ellen több önkormányzat is tiltakozott. A Népszavának nyilatkozva Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester például úgy fogalmazott:

„Ezeknek az ellátásoknak a helyi szükségletekhez kell igazodniuk, erről pedig legjobban helyben tudnak dönteni. Ez a döntés nem szól másról, mint az önkormányzati jogok és vagyon elvételéről, a kormányzat önmagáért való központosítási mániájáról. Az egységes szakmai kontrollja ugyanis államosítás nélkül is megoldható lenne.”

Úgy akarják központosítani a rendszert, hogy igazából nem is tudják, mi volt a baj vele

„A védőnői ellátással kapcsolatban van egyfajta nemzeti büszkeségtudat, hungarikumnak tekintjük, és ez a szolgáltatás akár lehetne jó is – de jelen állapotában már hosszú évtizedek óta nem látta el megfelelően a célját. Talán illúzó is, hogy legyen egy szakember, aki ennyiféle célra bevethető.”

– mondta a Mércének Keszler Viktória a Másállapotot a Szülészetben! csoport aktivistája. Kiemelte, hogy eddig is hullámzott a védőnői ellátás színvonala, maguk a védőnők is panaszkodtak az extrémen növekedő terhelésre, a szakemberhiányra, azonban a mostani átszervezést átgondolatlannak látja. Problémás, hogy az intézkedés előkészítésébe nem vonták be az érintetteket, miközben a megfelelő adatok gyűjtése és elemzése nélkül végbevitt központosítás „könnyen még rosszabb helyzethez is vezethet”.

Magyarországon a védőnő az egyetlen az ellátásban, akivel kötelezően együtt kell működniük a szülőknek a gyermekük érdekében, de akinek a személye nem választható, és aki hatósági szerepet is ellát – ez pedig hatalmas felelősség.

Az elmúlt évtizedeket mégis az jellemezte, hogy egyre többféle feladat és felelősség került a védőnőkhöz anélkül, hogy a feladatok korszerű ellátásához szükséges képzéseket és feltételeket biztosították volna számukra. A családtervezéstől és a szexualitásra, fogantatásra, szülésre való felkészítéstől kezdve, a szoptatástámogatáson, a méhnyakrákszűrésen át a szülés utáni depresszió, az anyai öngyilkosság, valamint a családon belüli erőszak megelőzéséig és a gyermekvédelmi jelzésig terjed a hatáskörük. Ilyen iszonyatos teher és a romló munkakörülmények miatt csökkenő létszám mellett Keszler Viktória szerint nem is csoda, hogy egyes területeken a tudásuk nem evidencia alapú.

„Jelenleg több szakma terhelése van a védőnőkön, aminek képtelenség megfelelni, és ami magában hordozza annak a veszélyét, hogy egy szakmailag megalapozatlan magánvéleményt adnak ki szakvéleményként. Mindeközben azt várjuk a védőnőktől, hogy ismerjék fel a bántalmazott gyerekeket, a szoptatási nehézségeket, a gyermekágyi depressziót, és tegyenek gyermekvédelmi jelzést, és mindezt megfelelően adminisztrálják”

– mutatott rá a rendszerszintű problémákra. A tudásfrissítést, a szakmai naprakészséget sem mindig biztosítja a rendszer, így fordulhat elő akár az is, hogy életük legfontosabb és legintimebb kérdéseire a nők 40 évvel ezelőtti tudásanyagokra alapozva kapnak tanácsot. Ráadásul miközben a védőnővel kötelező az együttműködés, szakembert nem választhat az ember. Így ragadhatott rá az – egyébként a szakmához Keszler Viktória szerint méltatlan – „ártónő” gúnynév is:

„Mert ki szereti, ha valakit kötelezően be kell engednie az otthonába, aki adott esetben rosszul kommunikál, nem tájékoztat pontosan, tévhiteket mond, minősíti a szülői választásainkat, megfélemlít? Ez természetesen bőven nem minden védőnőre igaz, de tény, hogy nem egységes színvonalú a rendszer, és nehezen tud igazodni ahhoz, hogy egy-egy egészségügyi, gyermekgondozási kérdésre több válasz is adható, legyen az akár a szülés helyszíne, akár a baba altatása, táplálása.”

A Másállapotot a Szülészetben! aktivistája szerint éppen ezért jó törekvés lenne az egységes színvonal megteremtése, azonban ezt nem az OKFŐ általi „bekebelezés” fogja elhozni. Mivel eddig éppen ott működött jól ez a szerepkör, ahol a védőnő jelen van a családok mindennapjaiban a helyi közösség részeként, és az önkormányzattal együttműködve tudott az igényeknek megfelelően dolgozni. A központosítás és azzal járó átvezénylések így egyrészt éppen a dolgozók elidegenedésének kockázatát hordozzák magukban, másrészt a helyi igényekre való gyors reagálás lehetőségének elvesztését is: hiszen eddig, ha a szakembernek technikai eszközökre, kellékekre vagy egészségügyi felszerelésre volt szüksége, akkor az önkormányzattal rövid úton forrást tudott találni azokra – félő, hogy az ilyen igényeket majd csak esetleg negyedévente lehetne jelezni.

„Nekem úgy tűnik, hogy úgy akarják központosítani a rendszert, hogy igazából nem is tudják, mi volt a baj vele. Hiányzik a minőségbiztosítás, a monitorozás és a visszajelzés lehetősége.”

Ez utóbbival kapcsolatban Keszler kiemelte, hogy jelenleg sincs olyan telefonszám vagy online rendszer, ahol az esetleges problémákat, rossz tapasztalatokat a családok jelezni tudnák. Kifejezetten kritikus azzal kapcsolatban is, hogy egy „vízfejűvé” tett rendszerben ez könnyebbé válna, különösen az átalakítás véghezvitelének módját látva.

Pedig egyértelmű a recept: az adatok gyűjtésére és elemzésére, a szolgáltatás igénybevevőivel és nyújtóival való beszélgetésekre támaszkodva a jó gyakorlatok összegzésére lett volna szükség. Ez mind nem történt meg.

„Ha meg szeretnénk tartani ezt a hungarikumot, a hatékonyság jegyében redukálni lehetne. El lehetne dönteni, hogy védőnő a gyermekvárás időszakának szakértője legyen-e, szoptatási tanácsadó, gyermekágyas segítő, a szűrések, prevenció szakértője vagy a legelesettebbeknek, a hátrányos helyzetű családoknak legyen egy mankó.”

Miközben a hátrányos helyzetű, sérülékeny csoportok számára egy védőnő szerepe sokféleképp lehetne támogató, gyakori tapasztalat az, hogy éppen ezek a családok tartanak tőlük a gyermekek kiemelésének veszélye miatt. A szociális, gyermekvédelmi kérdésekben való eljárás összetett kompetenciát igényel. Kérdés, hogy a védőnők kapnak-e ehhez elegendő felkészítést és támogatást, vagy csak annak a felelősségnek a terhét cipelik, hogy nekik kell megelőzni a veszélyeztetést. Keszler Viktória szerint éppen ezért

„nagyon fontos lenne az ügyfélközpontú szemlélet kialakítása, hogy a hátrányos helyzetű csoportok számára a védőnő ne egy potenciálisan fenyegető személy legyen, aki a sorsukról dönt.”

A megfelelő átalakítási irányt inkább a szolgáltatás igénybevételének választhatóvá tételében, a terhek csökkentésében és a védőnői kompetenciák megerősítésében látja – különös tekintettel a szülészettel kapcsolatos jogok és lehetőségek átadására, a gyermekbántalmazás és családon belüli erőszak eseteinek felismerésével és a szüléssel kapcsolatos információk átadása terén. A Másállapotot a Szülészetben! aktivistája hangsúlyozta, a védőnőkkel szembeni bizalmi viszony (vissza)építéséhez szükség van a folyamatos monitorozásra, működő szakmai felügyeletre és a jogérvényesítés lehetőségeinek tisztázására is.

Csak a kapkodás látszik

Bár a törvénymódosításról a kormány oldaláról többen is azt nyilatkozták, hogy „a változás a bérkülönbségek okozta problémát is megoldja”, Szalainé Pintér Boglárka a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) Védőnői Alapszervezetének koordinátora (aki maga is védőnő) lapunknak elmondta, hogy a kézhez kapott szerződésekben nem látják megvalósulni az egységesítési törekvéseket. Kórházanként változó, gyakran még egy intézményen belül sem egységes szerződéseket adtak ki, „átláthatatlanul kusza” bérelemekkel és bérmódosításokkal.

„A béren kívüli juttatások eltüntetésével pedig mindenki, aki eddig kapott ilyet, mínuszba fog kerülni – ezekkel akár havi 100-120 ezer forint is kieshet.”

Sőt, ezek közül bizonyos, az önkormányzatok által nyújtott előnyök megszűnése akár előre meg sem becsülhető anyagi terheket is jelenthet a védőnők számára. Gondolhatunk például a szolgálati lakásokra, ahol szintén esete válogatja, hogy az átszervezés után tudnak-e maradni, hiszen ezeket elsősorban az önkormányzattal munkavállalói jogviszonyban állóknak tartják fent. Hogy a védőnők megtartása érdekében élnek-e a helyi rendeletmódosítással a települések, mindenhol a helyi vezetésre vannak bízva, fő iránymutatás vagy egységes kérés nélkül az OKFŐ részéről.

Valóban iszonyatos különbségek alakultak ki a védőnők juttatásai között a támogató és kevésbé támogató önkormányzatok korábbi döntései nyomán: amíg egyes helyeken jelentős béren kívüli juttatást biztosítottak, addig másutt semmit (ebben a fentiek alapján kérdéses a változás), amíg valahol még a béreket sem állapították meg megfelelően. Azonban a védőnői koordinátor szerint erre nem megoldás a most körvonalazódó központosítás, sem az, hogy „húzunk egy vonalat és mindenkit vissza küldünk oda”.

„Egyszerű OKFŐ utasítással vagy egyértelmű állásfoglalással, esetleg a Magyarországi Önkormányzatok Szövetségének a megkeresésével el lehetett volna juttatni a helyi önkormányzatokhoz egy olyan tájékoztatót, ami szerint a védőnői bérek meghatározásánál el kell járni. Ilyesmit az önkormányzatok valószínűleg be tudtak volna tartani.”

A szerződésekkel a tartalmi problémák mellett több esetben formai gondok is adódtak, Szalainé Pintér Boglárka arról számolt be, hogy náluk ötből négyben voltak hibás személyi adatok.

„A kapkodás, az látszik. Annak ellenére, hogy decemberben jelent meg a törvénymódosítás, most hanyagul előkészített szerződésekkel, egységes megoldás nélküli bér és (lakhatási) fenntartási, üzemeltetési kérdésekkel szembesülünk. (…)

Egyelőre semmit nem látunk, és ez a legtöbb, amit mondani tudok. Nem tudjuk, hogy milyen szerződésben fogunk tudni megállapodni a kórházakkal, sem a bérünket, sem a munkavégzés helyét, de még a besorolásunkat tekintve sem.”

Ez utóbbiról elmondta, az új szerződésekben számtalan védőnőtől visszaveszik a magasabb fizetési besorolási kategóriát, vagyis nem ismerik el minden végzettségüket – másoknál „korrigálják a besorolási fokozatot”, azaz bizonyos munkaviszonyokat nem ismernek el, amiket az önkormányzatok még beszámítottak.

„Ezek mind forintban mérhető problémák. Én azt gondolom, hogy az első igazi meglepetés augusztusban lesz, amikor már a védőnő maga állja a benzinköltséget, a lakhatását, maga fizeti a »szép kártya helyett« a nyaralást, és így tovább. Közben pedig érkezik egy »valamilyen bér«, amiről nem tudjak előre pontosan, hogy mekkora.”

A birtokába jutott dokumentumok alapján a Népszava később arról is írt, hogy bár az önkormányzatok munkáltatói jogköre megszűnik, az állam továbbra is tőlük várja a béren kívüli juttatások és a rezsiköltség megfizetését.

Az egészségügyi államtitkár által elmondottakkal szemben, miszerint a személyi és tárgyi feltételek biztosítása a vármegyei intézmények feladata, ehhez ők nem rendelkeznek se ingatlanokkal, se szakemberekkel – így az önkormányzatokkal kötött megállapodásokon keresztül tervezik megoldani azokat. Számos önkormányzattal viszont még a mai napig nem kötöttek semmilyen szerződést az ügyben a kórházak.

Sőt, már most látszik, hogy van kórház, amely „fedezethiányra tekintettel” az év végéig indokoltnak tartja az önkormányzat anyagi kötelezettségvállalását.

Akad olyan fővárosi centrumkórház is, amely havi 30 ezer forinttal szállna be a védőnők által használt ingatlanok fenntartásába – tehát a takarítás, az őrzés-védelem, a telefon- és internetszolgáltatás díjába. Ráadásul az erről szóló szerződést itt nem az év végéig, hanem határozatlan időre kötnék meg. Amíg az ilyen megoldások alkalmazhatók a saját ingatlanjaikat ingyenes használatba adni köteles önkormányzati helyiségek esetében, addig nem ennyire egyértelmű, hogy mi lesz ott, ahol bérlik azokat. A Népszava egy belvárosi példát említ (de ehhez hasonló üzleti modellt számos magyarországi településen alkalmaznak):

„Érden például a 24 védőnői körzetből hetet a Bajcsy-Zsilinszky út 143. szám alatti épületben látnak el. Ugyanitt működik több háziorvosi rendelő és egy patika is. Utóbbié maga az ingatlan, az önkormányzat addig kapta használatba a helyiségeket, amíg kötelező feladatként ott működteti a védőnői szolgálatot. Ha ez jogilag kikerül az önkormányzati feladatok közül, akkor nem lesz jogcíme a használatra sem.”

Hiába kozmetikázzák az adatokat, a gondozottat nem lehet megtéveszteni

Sokakat a változtatásokat levezénylő kollegiális védőnői mentorok hozzáállása is elborzaszt – tette hozzá a Szalainé Pintér Boglárka:

„A szerződésünk átadásához több település körülbelül 35 védőnőjét múlt hét szerdán a hőségriadóban odarendelték az egyik településre úgy, hogy a tanácsadóban még zajlott az orvosi rendelés, vagyis nem lehetett bemenni, így kint álltunk délben a napon harmincan. A védőnői mentor végül huszonnyolc percet késett.”

A kollegiális mentorok rendszere is viszonylag új, két éve állították fel. Ők gyakorolják az átruházható munkáltatói jogköröket a védőnők felett. Miközben korábban maguk is védőnők voltak, a háziorvosok kollegiális mentorrendszerével ellentétben, őket nem demokratikus választással jelölték ki a feladatra. Hanem „egyszerűen jöttek valahonnan, állásra pályáztak, és lettek”.

A szakszervezeti koordinátor szerint eddig csak az ukrán menekülthelyzettel kapcsolatos plusz adminisztrációs terheket, feleslegesnek tűnő táblázatok kitöltését hozták a védőnőknek. Ráadásul gyakran kevesebb munkatapasztalattal – például 20 évvel ezelőtt dolgoztak 3 évet a szakmában – írják meg majd azokat a minősítéseket, melyek nyomán felülbírálják az egyes védőnők fizetését, akár 20%-kal is csökkentve azt a következő évre. Ezzel szemben az emelés maximális mértéke 40% lehet – ehhez azonban fontos tudni, hogy erre nincs plusz forrás,

vagyis ahhoz, hogy valaki maximális mértékű emelést kapjon, két védőnőnek kell jelentősen csökkenteni a bérét.

Ez a kollegiális rendszer így az eredeti céljának, vagyis a szakmai mentorálásnak és a védőnők képzési támogatásának egyáltalán nem felel meg. Pedig erre a védőnő szerint is hatalmas szükség lenne – ők is érzik a Keszler Viktória által feljebb említett, túlterhelésből és a továbbképzések hiányából fakadó gondokat. Összetettebb, felkészültebb és igényesebb ellátást az tud adni, aki magát képzi, például saját költségén olvas külföldi szakirodalmat, és nem elégszik meg a negyven éve elvárt minimummal, hogy az adminisztráció rendben tartására koncentrálva találkozzon a családokkal.

„Véleményem szerint a jelzőrendszeri feladat a védőnők egyik legfontosabb szerepköre, hiszen amíg nevelési-oktatási intézménybe nem kerül a gyermek, addig majdnem egyedül vesznek részt benne. Ez a felelősség pedig kifejezetten úgy hárul rájuk, hogy ehhez megfelelő képzést, továbbképzést vagy támogatást az embert próbáló feladathoz nem kapnak”

– illusztrálta a helyzetet Szalainé Pintér Boglárka. Pedig a családból való kiemelés során nemcsak a pszichés teherrel kell egyedül megküzdeniük, az érintettekkel egy közösségben élő védőnő akár a fizikai fenyegetés és erőszak kockázatát is vállalja a jelzéssel, döntéssel.

Mindezekre rakódik rá a szakemberhiány problémája is: a KSH 2022-es adatai szerint a 4036 területi védőnői állásból 3769 volt betöltve – ez az arány az átszervezések miatt várhatóan tovább fog romlani.

Már a váltást megelőző napokban volt olyan település, ahol az összes védőnő beadta a felmondását. Szalainé is személyesen ismer olyan védőnőt, aki két hete még a maradáson gondolkodott, de a napokban inkább a felmondásához kért segítséget.

Az összecsapott szerződések és az utolsó pillanatban összetákolt kényszer megoldások meg sem kísérelnek megoldásokat nyújtani a tényleges problémákra. Sőt, az OKFŐ gyakran 1-2 hónapig, vagy akár határozatlan időre a munkáltatói jogaikat elvesztő önkormányzatoknál hagyná egyes terhek viselését. Az új munkaviszony által biztosított átvezénylés ugyan lehetőséget adhat a szakemberhiány KSH és NNK előtti „kozmetikázására”, a tartós hiányok elfedésére a védőnők körbetologatásával, de Szalainé Pintér Boglárka szerint

„a gondozottat nem lehet megtéveszteni. A család észreveszi, hogy nem ugyanaz a védőnő, hogy a negyedik embernek mondja el a nemi szerveit érintő problémákat, a legbelső félelmeit, a párkapcsolati gondjait… Kérdezem én, hogy hogyan lehetne felelősen jelzőrendszeri tagként úgy létezni, hogy nincs időd arra, hogy felmérj egy helyzetet?!”

A gyermekveszélyeztetés felismerése összetett folyamat, ami még egy jól képzett szakember számára is többszöri látogatást igényel.

„Az ember odamegy, elkezdi érezni, hogy valami nincs rendben, visszamegy, beszélget, kérdez, figyel, és nagyjából három-négy alkalom múlva egyszerűen rákérdez, hogy »figyelj, jól gondolom, hogy a férjed alkoholista?«. És akkor ott vagy elindul valami, vagy nem”

– magyarázza Szalainé Pintér Boglárka, hozzátéve, hogy ez egy gondozási folyamat, és a kórházakhoz kerüléssel éppen az egyik legnagyobb probléma, hogy ott más a hozzáállás, ők nem tudnak hosszú távon gondozni – ők ellátnak, ápolnak. Miközben elhiszi, hogy az átalakítást végzőknek nem célja a védőnők ide-oda pakolása (hiszen ők is védőnők voltak), aközben fél attól, hogy miután évente egyre kevesebben végzik el a képzést, és a szakma korfáján több a nyugdíjas, mint a pályakezdő, előbb-utóbb nyomás kerül rájuk a „mindenrendben” látszat megteremtésére.

„Ennyire a központosítás felé terelni a védőnőket nem volt jó ötlet. Nagyon sok helyi problémára igenis a helyi önkormányzatokkal kell gyors és hatékony megoldást találni. De hogy ennek a lehetősége hogyan maradna meg, azt egyelőre nem látni.”

Annak lenne értelme, ha a munkáltatás megmaradna helyben, az irányítás pedig egységessé válna – így a különböző körzetekben dolgozókra ugyanazok a kritériumok és minimumfeltételek vonatkoznának – azonos bérezés mellett.

„Ezzel szemben a mostani átalakítással a munkáltatás, a szakmai irányítás és a szakmai ellenőrzés is egy kézben van, sőt néhány nappal ezelőttig még a szakmai érdekképviselet is. Ezt máshol úgy hívják, hogy diktatúra.”

Köszönet az EMMA egyesületnek a cikk elkészültéhez nyújtott segítségükért.