Nehéz lenne plasztikusabban érzékeltetni a szolidaritás lényegét, mint ahogyan abban a rövid kis jelenetben történt, amellyel kezdetét vette hétfőn Győrben a tanáraikért tüntető diákok és az otthonaikat akkumulátorgyártól féltő győrszentivániak közös tüntetése. Kertész Márton, az Egységes Diákfront (EDF) győri szervezetének elnökségi tagja, a tüntetés főszervezője bemelegítésként „megszavaztatta” a résztvevőkkel, hogy ki miért is érkezett a demonstrációra: először annak kellett felemelnie a kezét, aki az oktatásért tüntet (nagyjából a tüntetők fele), másodszor annak, aki az akkumulátorgyár ellen (szintén körülbelül a résztvevők fele), végül pedig annak, aki aggódik a jövőjéért (mindenki). A játék nyilván arra ment ki, hogy a harmadik kör szemléltesse a megjelentek sorsközösségét, de már az is beszédes volt, hogy az első felszólítás után többen félszegen, halkan vissza-visszakérdezve emelték csak a karjukat, hiszen őket mindkét probléma érdekelte és érintette.

A kedves, néhány másodperces kis intró élő közvetítésünk legeslegelején nézhető vissza:

A közös nevező megállapítása után a hangulatra nem lehetett panasz egészen a tüntetés végéig, a demonstrálók létszáma miatt ugyanakkor maradhatott némi hiányérzete a szervezőknek. Hétfőn összességében nem voltak sokkal kevesebben – talán mintegy háromszázan –, mint egyenként azokon az eseményeken, amelyeket a közelmúltban külön-külön szerveztek az akkugyár vagy az oktatás témájában Győrben: a leglátogatottabb tüntetéseken általában négy-ötszázas részvételt állapítottak meg a helyszíni tudósítások.

Ha azonban onnan vizsgáljuk a helyzetet, hogy elvileg most két – még ha átfedésben is levő – külön érdekcsoport kapcsolódott össze, talán csalódást keltőnek hathat a valamelyeset alacsonyabb érdeklődés. Lehet magyarázni a helyzetetet a meleggel (noha a 30-31 fok a múlt heti hőhullámhoz képest még egészen istenes körülménynek számított), vagy inkább az alig munkaidő utáni kezdési időponttal, de a végeredmény szempontjából ez mindegy is. Ha csak a Városház téri összjelenlét optikáját nézzük,

nagyjából két dolog hiányzott a megelőző tüntetésekhez képest: a diákok és a szentiváni traktorok.

Előbbiek akadtak ugyan csekélyebb számban, de túlnyomórészt felnőttek, szülők, nagyszülők alkották a tömegeket.

„Nem tudjuk megszólítani a saját korosztályunkat, és ez a legrosszabb. Egyszerűen nem érdekli őket a politika” – erről még a demonstráció előtt panaszkodott nekem Kertész Márton, aki előzetesen is hasonló átlagéletkort tippelt. Azért is bántja a dolog, mert ő maga az országos EDF korábbi elnökségi tagjaként Pesten is járt már többször tüntetni, ahol üdítő volt látnia, mennyivel több a fiatal. Ami a diákok utcára hívására igaz, az a szervezőmunkára és a toborzásra is. Kertész szerint a 2022 októberében – az országos egységfront kihirdetésénél egyébként napokkal korábban – alakult győri EDF-nél a kezdetektől kevesebb a tag, mint amennyit az elvégzendő feladat igényelne, ám kezdetben még akadt elég munkára fogható diák. Az érettségire ráfordulva azonban radikálisan megcsappant a szervezet kapacitása, a hétfői demonstrációt is gyakorlatilag két ember hozta össze aránytalanul sok munkával.

Ahogyan fogytak a diákok, úgy a győri tanárok jelenléte is csökkent a tilakozásokban. A győri diákvezető úgy emlékszik vissza, hogy míg saját iskolájában 2022 elején, az első sztrájk alkalmával még a tantestület fele beleállt a munkabeszüntetésbe, a pedagógusok sztrájkjogának kiüresítése óta nem is tud felidézni sztrájkot ugyanebben az intézményben.

Kertész szerint azt is kár lenne tagadni, hogy a most tüntető diákok utánpótlása legalább annyira kérdéses, mint amennyire az alacsony bérek, az elviselhetetlen munkaterhek és a státusztörvény miatt távozó tanároké. Ahogyan az a hasonló mozgalmakra általában jellemző, mind Budapesten, mind vidéken sok a végzős a közéletben aktív tanulók között, ráadásul sokan külföldön tervezik a továbbtanulást.

Az ősszel még lendületben levő diákszervezetek mindenhol küzdenek a „sorcsere” problémájával, noha – valószínűleg – szeptembertől is bőven lesz mi ellen tüntetni, különös tekintettel a jövő héten végszavazásra kerülő státusztörvényre.

Így tehát kissé sovány, ám annál lelkesebb tömeg vonult végig a belvároson, hogy a tüntetés végén hidat foglaljon. Mint az a szervezőkkel folytatott beszélgetésből egyébként kiderült, nem volt magától értetődő, hogy a rendőrség engedélyezi a Jedlik híd lezárását: Kertész Márton szerint

blöffölve, nem létező jogszabályokra hivatkozva próbálta a kapcsolattartó rendőr lebeszélni őket arról, hogy erőteljes demonstrációt szervezzenek, többek között olyan mondatokat is elejtve, mint hogy „nem lenne jó, ha a Pesten látott képsorok megismétlődnének”.

Végül aztán egy ügyvéd segítségével viszonylag gyorsan sikerült elérni, hogy a hatóság tudomásul vegye a tüntetést abban a formában és azokon a helyszíneken, ahogyan azt a diákok elképzelték. Ugyanakkor – teszi hozzá a most érettségiző győri diák – még így is jobban jártak a rendőrséggel, mint pesti társaik. Mint mesélte, éppen a szerenádos buszon ült májusban, amikor a Mérce élő közvetítéséből látta az eddigi legerőszakosabb rendőri fellépést hozó, Karmelita előtti tüntetést.

„Mondom, mégiscsak ránézek, hogy hogy vannak a többiek, aztán ott verték őket éppen…” – idézte fel, milyen volt messziről követni a tonfázást és a könnygázfröccsöket.

Az átlagéletkor mellett azért is volt alapvetően más élmény a Baross út nevet viselő sétálóutcán végivonulni a tüntetőkkel egy átlagos pesti demonstrációhoz képest, mert a „Gyertek velünk!” rigmus fogadtatása is egészen más reakciókat szült.

A fővárosban ha spontán tömegek nem is verődnek a fősordorhoz, az utcáról, erkélyekről gyakran biztatják a tüntetőket. A sziesztázó, fagyizó győri belvárosi közönség arcára többnyire ugyanakkor az volt írva, hogy fogalmuk sincs, mi történik, esetleg odavetettek egy-egy lagymatag sértést (pl. „Idióták!) a vonulóknak. A Budapesten slágernek számító szolidaritási dudaszót is igen ritkán sikerült kisajtolni az autós forgalomból. Illetve ha dudálás volt is, az eleinte a győri ipar ékkövéből, egy, a vonulás miatt ideiglenesen feltartóztatott, türelmetlen Audiból jött. Később egy empatikus opeles sofőr törte meg a jeget, így nem maradt végül dudás biztatás nélkül a tömeg.

Minden nehézség vagy akár hiányosság ellenére sok tekintetben úttörőnek tűnt a hétfői tüntetést a Mosoni-Duna hídján befejező néhány száz fős csoport.

Az, hogy ilyen olyan szimbolikus, szolidaritási akciónak hívott tessék-lássék tevékenységeket bemutassanak valakik a tanárokért, nem példa néküli az elmúlt másfél évben, de az, hogy első blikkre közvetlenül össze nem függő ügyek mentén felismerje két csoport az érdekközösségét, és ezt aktívan demonstrálja is, meglehetősen ritka.

A Szívügyünk Szentiván és a győri EDF a visszaemlékezések szerint úgy találtak egymásra, hogy egy idén januári diáktüntetésen épp foghíjas volt a rendezői csapat, amikor megláttak két megkülönböztető mellényes résztvevőt, akikről kiderült, hogy győrszentiváni civilek, akik eredetileg csak a szolidaritásukat jöttek kifejezni, végül aztán maguk is segítettek levezényelni az akkori demonstrációt. Mire Kertész Márton felvetette, hogy a jövőben összefoghatnának. Ezután mindkét szervezet törekedett az együttműködésre, noha a hétfői tüntetés technikai lebonyolítása a diákok reszortja volt.

Mindkét fél kiemelte, hogy nemcsak a Városház téri felszólalásokban, de különbeszélgetéseinkben is, hogy a közös kapcsolódási pont a jövőjük (vissza)követelése: a diákok az oktatás helyzetéért aggódnak, a jövőbeli lehetőségeket féltik, ahogyan a győrszentivániak is egy biztonságos és élhető jövőt szeretnének. Mint az a tüntetésen is kiderült, annyira közvetlen párhuzamosságok is adottak a két mozgalomban, hogy a Pedagógusok Szakszervezetének megyei elnöke egyben a Szívügyünk Szentiván tagja is, de emellett természetesen számos győrszentiváni szülő és gyermek is érintett mindkét problémában.

„Sokkal nagyobb esélye van, hogy a döntéshozókra nyomást tudjunk gyakorolni, ha együtt állunk ki, mintha elszigetelten, kisebb csoportokban próbáljuk a hangunkat hallatni”

– mondta Szabó Andrea, a Szívügyünk Szentiván csoportból. Azt is remélik, hogy nem csak helyben talál célba az üzenetük, hanem országosan is, mert ahogyan a beszédekben is utaltak rá, szerintük nagyon fontos lenne észrevenni, hogy szolidaritás nélkül senki sem fogja tudni érvényesíteni az akaratát a hatalommal szemben.

„Példával szeretnénk elöljárni, hogy az ország más részeiben is megértsék, hogy együtt van esélyünk”

– tette hozzá.

Az is jó kérdés persze, hogy az összefogás után mi lehet a következő a lépés a nyomásgyakorlásban, és egyáltalán milyen eszközei, korlátai lehetnek a civil cselekvésnek, és osztanak-e ebben az egészben lapot egyáltalán a pártpolitikának. Amikor erről érdeklődtem, mind a diákoktól, mind a szentivániaktól hasonló választ kaptam.

„Mi civil szentiváni lakosokként léptünk fel és lépünk fel a jövőben is, viszont van egy pont, ami után már elengedhetetlen az, hogy politizáljunk, és ebbe a pártok is beletartoznak” – mondta Szabó Andrea, hozzátéve, hogy kezdettől szívesen vették minden párt segítségét.

„Szükségünk van ezekre az emberekre ahhoz, hogy érvényesíteni tudjuk az akaratunkat. Mi nem tudunk jogszabályt módosítani, nem tudunk visszavonni egy kormányrendeletet, nem tudunk közgyűlés elé vinni egy témajavaslatot, bizottsági ülésen felszólalni. Kellenek olyan emberek, akik kihangosítanak minket”

– érvelt a szentiváni aktivista. A tüntetésen egyébként civilben jelen volt Pollreisz Balázs MSZP-s győri önkormányzati képviselő is, aki magánszemélyként már beadott egy helyi népszavazási kérdést, amelynek lényege, hogy megakadályozza Győrszentiván határában a veszélyes ipari területnek kinézett 400 hektáros földterület önkormányzati kisajátítását. Ezt a – bíróság által már átengedett – népszavazási kezdeményezést a fideszes vezetésű önkormányzat éppen időhúzással próbálja meg okafogyottá tenni.

Szabó Andrea azt mondja, ők teljes mértékben Pollreisz kezdeményezése mögött állnak, bár maguk korábban nem tudtak dűlőre jutni abban, hogy pontosan milyen kérdést lenne érdemes beadni, de ha már így alakult, felkészültek az aláírásgyűjtésre. (Ha az önkormányzat alkotmányjogi panasza ellenére zöld utat kap a népszavazás, ősszel indulhat a szignók gyűjtése.) Mindemellett a szentiváni civilek abban is bíznak, hogy a jövő évi önkormányzati választás közeledtével hátha mégis kockázatnak érzékeli a hatalom a kisajátítás végrehajtását.

„Amikor elkezdtük ezt az egészet, én országos EDF-elnökségi tagként is azon a véleményen voltam, hogy hagyjuk a pártokat. Volt, hogy hátráltattak minket, hogy ostoba dolgokat mondtak” – válaszolta Kertész Márton. Azonban azt ő is elismeri, hogy hosszú távon a tiltakozást sem lehet erőforrások, főként pénz nélkül csinálni. Ahhoz, hogy valaha is érvényt szerezzenek a követeléseiknek, ugyanúgy pártokra van szükség, teszi hozzá. És hogy mi lehet még a politikusok dolga?

„Nem gondolom, hogy az országgyűlési képviselőknek velünk együtt kellene a rendőrökkel birkózni, sokkal jobb lenne, ha hitelesek lennének, és azoknak az embereknek kínálnának alternatívát, akik ilyen vagy olyan okokból nem jönnek ki tüntetni.”