A piacgazdaság visszaállítása, a nagyarányú és erőltetett privatizációk és a nyomukban kiépülő oligarchikus rendszer Ukrajnát már bőven a 2014-től tartó háború előtt Európa egyik legszegényebb országává tette. A közszolgáltatások (nyugdíj, oktatási rendszer, egészségügy, stb.) leépültek, az ország államadóssága pedig az egekbe szökött.
Ilyen helyzetben érte az országot az orosz invázió, amely nem csak a frontokon éreztette pusztító hatását. Ezt jól mutatja néhány számadat. Egy tavaly őszi felmérés szerint a háború kitörése óta az ukrajnai dolgozók mindössze 61 százaléka tudta megtartani munkahelyét, közülük csak 36 százalék dolgozott teljes állásban. A Világbank becslései alapján eközben – egyéb gigászi infrastrukturális károk mellett – mintegy 817 ezer lakóépület rongálódott meg, ezek 38 százaléka teljesen elpusztult. A szegénységi ráta 2023-ban számítások szerint 58 százalékkal fog növekedni.
A háborús erőfeszítés és a szociális kiadások fenntartása irgalmatlan pénzeket emészt fel már most is. Ukrajna jelenleg havi 4 milliárd dolláros külső támogatásra szorul a nyugat részéről havonta (!) csak e kettő fenntartására, miközben a központi költségvetésnek idén 38 milliárd dolláros kiegészítésre lesz szüksége. A kiegészítések pedig javarészt nemzetközi hitelekből érkeznek.
Ukrajna újjáépítése tehát egyre sürgetőbb kérdés, a koncepciók azonban merőben eltérnek egymástól.
Visszavágni az államot: a BlackRock és JPMorgan ötletei
Mint arról mi is többször beszámoltunk, Ukrajna aktívan keresi már a háború utáni talpra állás gazdasági lehetőségeit. Legkésőbb tavaly november óta Volodimir Zelenszkij elnök szorosan együtt dolgozik a BlackRock vagyonkezelő gigacég „speciális tanácsadóival”, valamint idén év eleje óta az Egyesült Államok legnagyobb (és a világ egyik legkorruptabb) bankjával, a JPMorgannal.
Mindkét pénzügyi gigász maga mögött tudhatja a nyugati világ számos fontos döntéshozóját Zelenszkij elnökön kívül, úgyhogy jelenleg nem tűnik kétségesnek, hogy az általuk javasolt irányok lesznek a mérvadók a háború után, hacsak nem történik valami meglepő fordulat.
A BlackRock és a JP Morgan tervéről a Financial Times írt a „megbeszéléseket ismerő emberekre” hivatkozva: a cél az „alacsony költségű tőke bevonása” különböző kormányoktól, adományozóktól és nemzetközi pénzügyi intézményektől, amivel később „öt-tízszer annyi magánbefektetést” lehet majd bevonzani. A BlackRock és a JPMorgan a tanácsadás révén „korán áttekinthetik a lehetséges befektetéseket az országban”.
Csakhogy a BlackRock sok mindenről híres, csak éppen az emberbarát megközelítéseiről nem. A pénzügyi tanácsadó világszerte lobbizik ki és bonyolít le állami privatizációkat, és igen nagy energiákat mozgósít a különféle kormányok meggyőzésére, hogy azok minél inkább építsék le a piaci szabályozókat. Különösen visszatetsző húzása volt a vagyonkezelő alapnak a pandémia idén, amikor az Egyesült Államok jegybankját győzte meg tanácsadói segítségével, hogy az vásároljon minél több kötvényt, amely üzletnek az egyik legnagyobb nyertese végül maga a BlackRock lett: a Fed 2020-as programja alatt a BlackRock kereskedelmi kötvénye 4,3 milliárd dollárnyi új befektetést kapott, szemben a BlackRock versenytársai, a Vanguard Group és a State Street által kapott 33 millió, illetve 15 millió dollárral.
A vagyonkezelő alap működése tehát (pláne a JPMorgannal kiegészülve) egyértelműen azt jelzi előre, hogy Ukrajna társadalmi érdekei meglehetősen mellékesek lesznek az újjáépítési program során. A nemzetközi pénzintézetek és alapkezelők tanácsadóinak „áldásos” tevékenysége pedig már alighanem meg is kezdődött. Az ukrán parlament (Rada) többsége tavaly decemberben nyomta át a városfejlesztési szabályozás felhigítását, helyet csinálva a történelmi státuszú városi területekre régóta áhítozó magánbefektetőknek, de a munkajogot is sikerült szétverni a „zéró órás” szerződések bevezetésével, az alkalmazottakat védő szabályozások fellazításával és a szakszervezetek meggyengítésével.
Mindez a háború utáni ukrajnai gazdaság még az eddiginél is szélsőségesebb kapitalista átrendezését jelzi előre.
Megerősíteni a közösséget és megerősíteni az államot: szociális elképzelések a háború utánra
Egy merőben másik diskurzus mindeközben abból indul ki, hogy egy további széleskörű piacliberalizáció és az azzal párhuzamos privatizációk képtelenek jólétet biztosítani egy perifériás állam lakóinak.
A privatizáció mindemellett ráadásul erősen kétséges, hogy önmagában képes lenne jólétet biztosítani, viszont Ukrajna így könnyen kidobhatja az utolsó evezőit is a mentőcsónakjából:
„Az, hogy Ukrajnának – egy jelentős hazai energiaforrásokkal rendelkező országnak – teljes mértékben privatizálnia kell az összes állami energetikai vállalatot és piaci árképzést kell bevezetnie, ami valószínűleg szuperprofitot biztosít az oligarchák tulajdonában lévő vállalatoknak, és milliókat hagy szegénységben, nem a „gazdasági racionalitás” kérdése, hanem politikai kérdés: ki részesülhet Ukrajna gazdasági erőforrásaiból? A lakosok vagy a magánvállalkozások?”
– teszi fel az ukrán Commons-ra írt esszéjében a kérdést Thomas Barrett, a Max Planck Intézet kutatója.
A privatizációnak való ellenállás mellett Ukrajna államadósságának eltörlése is felmerült, mint lehetséges lépés egyrészt a külső függés enyhítésére, másrészt az amúgy is gyorsan romló közszolgáltatások helyzetének stabilizálására. A nemzetközi – főként IMF – kölcsönök így is többnyire az amúgy is borzalmasan alacsony szociális kiadások további visszavágását kötik ki feltételként.
A munkajogok megerősítése és a szakszervezetek jogainak visszaállítása ezzel karöltve összességében létrehozhat egy szolidáris gazdasági újjáépítést, amelyben Ukrajna népe nem nemzetközi magánvállalkozók, hanem saját vagyonát gyarapítja. Persze ne legyenek illúzióink afelől, hogy a közvagyon egy polgári államban teljesen a nép javára hasznosulhat azonnal, de mindenképpen jobb, mint a teljes gyarmatosítás.
Egyéb esetben Ukrajnát ismét lerohanják, csak nem egyenruhában, hanem Armani öltönyökben.
