A rendkívül szoros finnországi választási küzdelem eredményeként a 2019 óta kormányzó baloldali koalíciót liberális, konzervatív és szélsőjobboldali erők válthatják. A baloldali-zöld kormánykoalíció veresége, valamint a szélsőjobb megerősödése veszélybe sodorhatja a zöld átállás és karbonsemlegesség projektjét, valamint felgyorsíthatja a növekvő egyenlőtlenségeket, és alááshatja a finn jóléti társadalom alapjait. A jelentősen gyengülő radikális baloldal feladata egyelőre a vereséghez vezető utak elemzése, hogy idővel az elsősorban vidéken elvesztett szavazatokat visszaszerezhessék.

Az április 2-án tartott választást követően a liberális Kokoomus kezdhette meg a kormányalakítást 21,4 %-os támogatottsággal. A megszorító gazdaságpolitikát egyedüli járható útnak tartó neoliberális párt az éppen hogy 20%-kal második helyre befutó, radikálisan bevándorlóellenes, populista Igaz Finnekkel (Perussuomalaiset), és a szintén liberális Svéd Néppárttal (Ruotsalainen kansanpuolue) próbál kormányt alakítani.

Az újbalos-zöld Baloldali Szövetség (Vasemmistoliitto) drága árat fizetett a kormányban való részvételért. A Sanna Marin vezetése alatt markáns baloldali retorikát használó szociáldemokraták (SDP) mellett a Baloldali Szövetség radikális, progresszív profilja nem tudott előtérbe kerülni. A radikális baloldal parlamenti frakciója – hasonlóan a progresszív-újbalos Zöldekhez – jelentősen csökken majd az új parlamentben.

A baloldali pártok is beálltak a NATO-csatlakozás mögé, és a ”rabszolgatörvényt” is végigasszisztálták

A putyini rezsim bestiális támadása Ukrajna ellen gőzerővel lökte Finnországot a transzatlanti védelmi szövetség karjaiba. A sok évtizedes, Paasikivi-Kekkonen által lefektetett semlegességet, és a kelet-nyugat közötti közvetítő szerepet eddig hallgatólagosan elfogadó külpolitikát a finn választók egy szempillantás alatt dobták a történelem szemétdombjára. A közvélemény állásfoglalása egyértelmű és világos felhatalmazást adott a kormánynak és Sauli Niinnistö konzervatív-liberális köztársasági elnöknek: míg 2022 januárjában a finn közvélemény-kutatások szerint a lakosság 53%-a támogatta a csatlakozást, addig 2022 júniusában már 76%.

Árnyalja a képet, hogy a finn hadsereg rendszeresen folytat hadgyakorlatokat a NATO-val, valamint a hadsereg felszerelésének NATO-kompatibilissé tétele miatt a hagyományos finn semlegesség egyre inkább volt látszat mint valóság az utóbbi 8-10 évben.

Míg a háború kirobbanása előtt a NATO-csatlakozást a parlamenti pártok közül egyedül a választás győztese, a neoliberális Kokoomus támogatta, 2022. február 24-e után a teljes politikai paletta beállt az ügy mögé a szélsőjobbtól a radikális baloldalig.

A kormánykoalícióban résztvevő zöld-baloldali Baloldali Szövetség (Vasemmistoliitto) és a Zöldek (Vihreät) soraiban voltak ugyan elszórtan NATO-kritikus hangok, de ők sem merték kockáztatni a népszerűségvesztést egy évvel a választások előtt. Ezek a pártok korábban egyértelműen mindenféle katonai szövetségen kívül képzelték el Finnország jövőjét, de a Marin-kormány koalíciós partnereiként már a háború kitörése előtt is kénytelenek voltak ompromisszumokat kötni. Sokat elárul a párton belüli dilemmáról, hogy a Baloldali Szövetség 16 fős képviselőcsoportjának fele nemmel szavazott a csatlakozásra. A párt egyik prominens arca, az önmagát kommunistának valló Anna Kontula egy interjúban kijelentette, hogy nem tartja elfogadhatónak, hogy pártja egy olyan katonai szövetséghez csatlakozzon, ami tagjai között tudhat olyan országokat mint Törökország vagy Magyarország.

A szociáldemokratáktól balra álló, 7-9%-os Baloldali Szövetség számára szintén fájdalmas kompromisszum volt az ország történetének eddigi legnagyobb hadászati beruházása, melyet a jobbközép Centrumpárt által vezetett Védelmi Minisztérium vezetett elő, de kormánypártként a Baloldali Szövetség is megszavazott. Az USA -val kötött szerződés értelmében Finnország 64 darab F-35-ös bombázó vásárlására kötelezte el magát.

A zöld átállást, az egészségügyi reform végigvitelét és a leszakadó rétegek támogatását előtérbe helyező újbalos-zöld koalíciós partnerek nehezen nyelték le a 8,4 milliárd eurós gigabizniszt. A radikálisan megváltozott nemzetközi helyzet rákényszerítette az örök pacifista, Baloldali Szövetséget külpolitikai programjának újraértékelésére. A párt 2022 nyarán elfogadott új programjában kiáll ugyan a nyugati szövetségi rendszer és Ukrajna fegyveres támogatása mellett, hangsúlyozzák azonban, hogy atomfegyverek telepítését vagy idegen haderő állomásoztatását Finnország területén továbbra is ellenezni fogják.

A párt NATO-hoz fűződő viszonya pragmatikus. A szövetséget demokratikus, szabad országok és emberi jogok védelmét garantáló katonai egyezménynek tekintik, fontosnak vélik azonban leszögezni, hogy a NATO-t mint esetleges geopolitikai nyomásgyakorlás eszközét elfogathatatlannak tartják. Az orosz agresszió brutalitása, valamint a Putyin rezsim diktatórikus, nacionalista tendenciái viszont elég meggyőző erővel bírtak a párton belüli megosztottság meghaladásához.

A fiatalabb, új helyzethez alkalmazkodni kész, nyugatbarát hangok egyértelműen többségben vannak a Baloldali Szövetségen belül, míg az idősebbek által képviselt, vonalasabb, hagyományosan USA-kritikus vélemények háttérbe szorultak az utóbbi egy évben.

A párt álláspontja szerint a nyugati szövetséghez való tartozás jelen helyzetben jobban képviseli a párt értékrendjét mint a semlegességhez való ragaszkodás. A NATO ellenes hangokat Finnországban jelenleg csak parlamenten kívüli pártok, mozgalmak és civil szervezetek képviselik: a Békevédők nevű pacifista civil mozgalom  (Rauhanpuolustajat), a Kommunista Párt, a Feminista Párt, az Anarchisták, illetve a Baloldali Szövetség ifjúsági tagozata a Baloldali Ifjak (Vasemmistonuoret).

A Marin-kormány másik népszerűtlen és a Baloldali Szövetséget nehéz helyzetbe hozó intézkedése az egészségügyi dolgozók sztrájkjogának szűkítése, valamint a sok éve elmaradó béremelés halogatása volt. Az amúgy is túlterhelt, és a skandináv országokhoz mérten alacsony keresetű egészségügyi dolgozók elhúzódó sztrájkokkal és sorozatos tüntetésekkel adtak hangot nemtetszésüknek 2022 tavaszán.

A világjárvány árnyékában a kormány törvénybe foglalta az addig csak szokásjog szintjén létező hallgatólagos megegyezést, miszerint az egészségügyi dolgozók sztrájk esetén kötelesek biztosítani a szükséges alapellátást, különös tekintettel az intenzív osztályok működtetésére. A sztrájk folytatásával a szakszervezetet bírsággal sújthatják. Mivel a törvény által előírt ellátási felelősség korábban is teljesült a sztrájkok idején, a szakszervezeti vezetők ezt pusztán erőpolitizálásnak érezték, és megszületett a Magyarországon már ismerős „rabszolgatörvény” (orjalaki) kifejezés. A Baloldali Szövetség a pandémiára való tekintettel, valamint a kormányválságot elkerülendő kénytelen-kelletlen megszavazta az SDP javaslatát. Igaz, a párt érdeme, hogy a törvény nem eredeti formájában ment át, és számos enyhítést sikerült kieszközölniük, többek között azt, hogy a sztrájk folytatása esetén ne a dolgozó viselje a bírságot, hanem a szakszervezet.

Jobboldali dominancia a kampányban, taktikai szavazás a baloldalon

Az egészségügy rendszerszintű problémája, a háború és a világjárvány által kiváltott infláció, valamint a nyílófélben lévő társadalmi olló ellenére a tavaszi kampányt a jobboldali-liberális pártok témái dominálták: költségvetési fegyelem, az államadósság állítólagos elszállása, és „túlköltekező állami szektor”. Az állami szektor adóssága a nemzeti össztermékhez viszonyítva jelenleg 71%-os, a szűken vett államadósság pedig 52% körül van, amivel Finnország az EU középmezőnyébe tartozik, Svédországhoz és Dániához képest viszont jelentősen eladósodottabb. A költségvetési hiány azonban tartósan 3% körül maradt, ami az 1991-1995-ös válság óta legmagasabb, 75%-os foglalkoztatottságnak köszönhető.

A rekordmagas foglalkoztatottságot a Marin-kormány egyik legnagyobb eredményeként tartják számon. Ennek ellenére a jobboldal folyamatosan felelőtlen költekezéssel vádolta a kormányt, újabb válsággal riogatva, amit csak egy felelős jobboldali kormány rigorózus gazdaságpolitikájával lehet elkerülni. A Pénzügyminisztérium által összeállított 2022-es „megvágandó állami kiadások” listájából programot kovácsoló jobboldal jelentős megszorításokat tervez, többek között a munkanélküli járadékok, valamint a lakhatási támogatás megvágásával.

Akárhogy is alakul az elhúzódó kormányalakítás a győztes pártok között, a kiigazítás szükségességében konszenzus van a baloldalon is. Mind az SDP, mind a Baloldali Szövetség úgy véli, hogy a következő négy évben szükség lesz megszorításokra. A különbség a jobboldalhoz képest a mértékben és a módszerekben van. A baloldal általában véve szükségtelenül túlzónak tartja a 6 milliárdos kiigazítást, és nagyobb hangsúlyt fektetne az adóbevételekre, valamint a tőke megadóztatására.

Mind az SDP, mind a Baloldali Szövetség felvetette a kampányban a tőzsdére be nem jegyzett vállalatok adókedvezményeinek eltörlését, illetve általában a tőkejövedelmek progresszívabb adóztatását. A leköszönő kormány azt javasolta, hogy Finnország többek között a befolyó adóeurókból finanszírozza a balközép kormányok stratégiájában elsőbbséget élvező zöld átállást, annak minden szociális következményével. Egy klímasemleges finn gazdaság megteremtését pedig inkább lehetőségként fogják fel, semmint kockázatnak.

Meggyőzőerejük korlátait mutatja, hogy a vidéki, bérből és fizetésből élők körében a munkavállalói jogokat csorbítani kész, rendpárti, élesen bevándorlóellenes Igaz Finnek Pártja örvend jelenleg a legnagyobb támogatottságnak.

Az északi ipari központokban, elsősorban Kemi városában a Baloldali Szövetség elveszítette több évtizedes többségét a városvezetésben, további három vidéki városból pedig teljesen eltűntek a párt képviselői

Némi reményre ad okot a leköszönő Szociáldemokrata Párt relatív sikere a választásokon. Az SDP minimális, 1,5%-os különbséggel maradt le a kormányalakításról a választók által felhatalmazott Kokoomustól, és kevesebb mint 1%-kal második helyre befutó Igaz Finnektől. Igaz azonban az is, hogy ennek a győzelemmel felérő vereségnek kemény ára volt. A négy éven át hűséges koalíciós partner Zöldek, és a Baloldali Szövetség számos mandátumot vesztett a taktikai szavazatok magas száma miatt. A taktikai voksolás a baloldali szavazók tömegeinek reakciója volt a szélsőjobb előretörésére. Többek között ennek eredményeként a Zöldek parlamenti frakciója 13-ról 7 főre olvadt, a rekordalacsony 7%-os választási eredmény miatt.

Nem járt sokkal jobban a városi fiatal értelmiség pártja, a már említett Baloldali Szövetség sem. A fiatal, 36 éves pártelnök, oktatási miniszter Li Andersson rendkívüli népszerűsége és szenvedélyes, egyenlőtlenségeket fókuszba állító kampánya ellenére a párt elveszítette a parlamenti képviselőinek csaknem felét, holott a támogatottsága mindössze 1%-ot csökkent. Függetlenül a párt hitelességét próbára tévő kihívásoktól (NATO-csatlakozás, egészségügy nehéz helyzete), a választások előtti felmérések rendre kedvező eredményt jósoltak. A párt történetében először utolérte a Zöldeket, és elérte a 9%-os támogatottságot.

A közvélemény-kutatások a kampány idején még egyértelműen azt jelezték, hogy a Zöldeket elhagyó szavazók a Baloldali Szövetséghez pártolnak át. Jelentős foltot ejtett ugyanis a zöldek népszerűségén, hogy a pártelnök és egyben környezetvédelmi miniszter Maria Ohisalo ideje alatt megfeneklett a finn karbonsemlegességet 2035-re célul kitűző projekt. A zöld miniszter érdekérvényesítő képessége alulmaradt a fakitermelésben és celullóziparban érdekelt óriáscégekkel, valamint azok lobbiérdekeit kiszolgáló Föld és Erdőgazdálkodási Minisztériumot vezető Centrumpárttal szemben.

A zöld átállás és az ipari munkásság dilemmája felőrli a baloldalt

A választások óta eltelt két hónapban a Baloldali Szövetség számára egyre világosabbá vált, hogy mi is vezetett a bukáshoz. A taktikai szavazás önmagában nem magyarázza a vidéki szavazóbázis ilyen mértékű elszivárgását.

A déli nagyvárosokban a fiatal értelmiség körében abszolút kedvenc zöld-baloldali párt nem látta át kellőképpen azt a dilemmát, ami a karbonsemlegesség ambiciózus projektjét szembeállítja a vidéki ipari munkásság és erdőtulajdonos kispolgárság rövid távú érdekeivel.

A Nokia 2008-as csődje óta a cellulóz és faipar újra a kicsi és exportorientált finn gazdaság motorja és hajtóereje lett. A finn export mintegy 20%-át ebből az ágazatból származó termékek teszik ki. A három faipari óriás az UPM, Stora Enso és a Metsä Group hasonló szerepet töltenek be a finn gazdaságban mint a 90-es években a Nokia. Az előbb említett három tőkeerős multi az erdőgazdálkodás és fakitermelés globális piacán vezető pozícióra tett szert, és csak Finnországban több mint 70 ezer embernek adnak munkát, elsősorban vidéken. Az ágazat prosperitása azonban oda vezetett, hogy a karbonkibocsátás mérésének történetében először a finn erdők nettó karbonelnyelőkből nettó kibocsátókká váltak a folyamatos, és egyre fiatalabb erdők ritkítása és tarvágása miatt.

A zöld átállás nemcsak a klímaválság leküzdését következetesen és eltökélten vállaló baloldali-zöld pártok szívügye, hanem kőkemény gazdasági kérdés is. A karbonsemlegesség és a zöld átállás projektje iránt nemzetközi szerződésekben is elköteleződött Finnország súlyos milliárdokat lesz kénytelen fizetni, ha nem tudja időben megfordítani a folyamatot, és újra nettó szénelnyelővé alakítani a finn tajgát.

Ehhez azonban a hatalmas lobbierővel rendelkező, és a szakszervezetek leszerelésével kontrollt vesztett fakitermelő óriáscégeket kéne megzabolázniuk.

Ez a konfliktus lecsapódott a szakszervezetek és a politikával csak saját egyéni érdekeik szintjén foglalkozó munkások hétköznapjaiban is. Az északi ipari központok szakszervezeti részlegeiben az Igaz Finnek szavazói és funkcionáriusai egyre nagyobb befolyásra tesznek szert, folyamatosan agitálva a déli, általuk valóságtól elrugaszkodott, világmegmentő, naiv stb. jelzőkkel illetett zöld-baloldali menedzserréteg ellen. A populista jobboldalnak sikerült elhitetnie a szavazók 20%-ával, hogy a zöld átállás növelni fogja az inflációt és a munkanélküliséget vidéken. A klímaválsággal való megküzdés és a karbonsemlegesség elérése új törésvonalakat hozott létre a zöld-baloldal és a populista jobboldal között.

Jó hír, hogy a váratlan bukás Finnország-szerte felrázta a baloldali érzelmű embereket. A választások utáni két hónapban a Baloldali Szövetség tagsága növekedett a legnagyobb arányban. Több mint 3000 új tag lépett be a pártba, kétharmaduk vidéken. A kormányzóképességhez azonban a baloldali pártoknak az elkövetkező négy évben megoldást kell nyújtaniuk az inflációtól tartó és jelenleg jelentős részben a fafeldolgozó-iparból élő vidéki lakosságnak is.