Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Bezár az ukrajnai menekülteket fogadó tranzitszálló, ha nem találnak szponzort

Már nem tudják fedezni a költségeket, így június 4-én kénytelen lesz bezárni a budapesti Madridi úti menekültszállás, ha addig nem jelentkezik szponzor – írta meg az ATV.hu kedden.

A Migration Aid menekülteket segítő civil szervezet által fenntartott szálló tizenhat nappal az orosz ukrán háború kitörése után nyitott meg, mindenfajta állami támogatás nélkül, civilek összefogásával. 

A szálló megnyitásakor a Mérce is közölt helyszíni riportot az intézményről, amely 100 százalékig civil – ezen belül több céges és alapítványi – felajánlásokból működik. Az épület hivatalosan tranzitszállóként üzemel, azaz csak azzal a feltétellel vesznek fel ide menekülteket, ha maximum három éjszakára maradnak, és azt is meg tudják mondani, hogy hová szeretnének továbbutazni. Ritkább esetben huzamosabb ideig, akár hetekig vagy hónapokig is maradhat a szállón valaki,  ha vízumra vár vagy mert albérletet keres.

Tavaly március óta tizennégyezer menekült lépett be a szálló ajtaján, és kapott menedéket, ételt, segítséget ügyintézésben.

Végh Alexandra, a szálló vezetőségi tagja az aTV-nek azt mondta:

„Hónapok óta egyre nehezebb és nehezebb lett előteremteni a következő hónapi működéshez szükséges összeget, és végül tavaszra vált nyilvánvalóvá, hogy nem tudunk olyan forrást találni, ami tervezhető módon tudná biztosítani a mi költségeinket.”

A szálló havi működési költsége tizenegy millió forint.

Magyarország 35 ezer menekültnek adott menekültstátuszt tavaly február – azaz az orosz invázió kezdete – óta. Az Eurostat erre vonatkozó adatai szerint egyébként Németország adta ki a legtöbb ideiglenes védelmet biztosító státuszt az Ukrajnából érkező menekülteknek, összesen 1 067 755-t, amely a tagországokban kiadott összes menedékes státusz 27 százalékát tette ki. Lengyelország 976 575-öt (25 százalék), míg Csehország 325 245-öt (8 százalék) biztosított.

A szálló vezetői és önkéntesei most azon dolgoznak gőzerővel, hogy mindenkinek legyen hova mennie. 

(ATV, Mérce)
Címlapkép: A Migration Aid Madridi utcai menekültszállása. Fotó: Mérce