Tudvalévő, hogy a Magyar Posta válságban van. Tömeges elbocsátások zajlanak, a helyi posták többségét bezárják, a megmaradó munkavállalókat megalázóan alacsony bérért dolgoztatják. A bértárgyalásból kizárták a harciasabb szakszervezeteket, az ország lakosságának ötöde maradhat postai szolgáltatás nélkül. A sort lehetne folytatni.

A Magyar Posta helyzete nemzetközi viszonylatban nem egyedülálló. A brit Royal Mail dolgozóinak története is azt mutatja, hogy a profitalapú postai szolgáltatás hosszútávon fenntarthatlan: idővel leépítésekhez és a munkaerő kizsákmányolásának fokozásához vezet, és közszolgáltatásból üzletté silányítja a postát.

Az 1516-ban alapított Royal Mail fennállásának nagy része alatt közszolgáltatás volt, azaz kormányzati szervként vagy állami vállalatként működött. A 2011-es postai szolgáltatásokról szóló törvényt követően a Royal Mail részvényeinek többségét 2013-ban vezették be a londoni tőzsdére. Az Egyesült Királyság kormánya kezdetben megtartotta 30%-os részesedését a Royal Mailben, de a fennmaradó részvényeket 2015-ben eladta. Röviden így ért véget egy 499 éves állami közszolgáltatás, a brit posta.

A következmények máig tartanak, sőt idővel súlyosbodtak. Hiába állapodott meg múlt hónapban, egy 18 napos sztrájk után a postásokat is tömörítő szakszervezet, a Királyi Levelezési és Kommunikációs Szakszervezet (CWU) a munkáltatóval, számos dolgozói érzi úgy a WSWS hírportálnak küldött levelek tanúsága szerint, hogy a sztrájkkal sokkal több engedményt is el lehetett volna érni, miközben továbbra is alulfizetik és túlhajszolják őket:

„A Royal Mail és a CWU közötti megállapodás a postai dolgozók elárulása. Nem változtat semmit. Több munka és kevesebb idő a kötelességek megfelelő időben történő elvégzésére. Ráadásul a téli 16.30-as befejezési idő hosszabb napokat és sötétedés után végzett munkát jelent. És 16.30 után is. A legtöbb szállítás meghiúsul, mert nem tudják időben kézbesíteni. A lista végtelen.

A munka már így is elég stresszes. Az elmúlt három év pedig mentális problémákhoz és betegségekhez vezetett. Többé nem szolgáltatást nyújtunk az ügyfélnek. Az egész a haszonszerzésről szól, amit a postai dolgozók visznek el a hátukon, hogy a főnökök és a részvényesek kitömhessék a zsebeiket.”

„20 éve vagyok postás, és ez a legrosszabb helyzet, amiben valaha voltam, nevetséges a munkateher, teljesen levert vagyok, sok kiszállítás nem megy ki a munkaterhelés miatt a megadott időben, a morál a lehető legalacsonyabb, és a menedzsment húz hasznot a bónuszokkal, a kemény munkánkkal” – írja egy másik dolgozó.

A Magyar Posta profitorientált piaci működését az EU-s jog is biztosítja. Az Európai Bizottság irányelvének értelmében legfeljebb ötmilliárd forinttal támogathatja a magyar állam a posta bérrendezését, és ezt is csak akkor teheti meg, ha egyébként veszélybe kerülne a postai szolgáltatás. Ezt az apró részletet leszámítva piaci alapon kell működnie a postáknak az Európai Unióban.

Többek közt az ilyen versenyalapú működésnek következménye az is, hogy olyan feladatokra kényszerítik a postai dolgozókat Magyarországon, mint a sorsjegy vagy állampapír kötelező értékesítése a postafiókban, vagy ahogy azt a dolgozók nevezik, „tukmálása”.

Csáki György, a Magyar Posta korábbi elnöke szerint „cinikus és pökhendi” az a feltevés egy minisztertől, hogy az államnak minél kevesebb pénzébe kerüljön a posta. Szerinte a posta jóesetben „nemzeti közszolgáltató” és „mindenkinek törvényes joga, hogy az ország bármelyik két települése között leveleket, csomagokat, pénzt küldjön”. A gyakorlatban viszont ennek a törvényes jognak a felszámolását látjuk.