Ötven éves az egyik legfontosabb magyar marxista filozófiai mű, a Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan?, becenevén Überhaupt. Szerzői megírásakor még a marxizmus programjának megújítását tűzték ki célul. Megjelenése után azonban a könyv a rendszerváltó nemzedék szocializmusról való lemondásának kordokumentuma lett, ezért ragadt rá végül az Überhaupt, azaz magyarul az egyáltalán becenév. A szerzők valódi kérdése ugyanis inkább az: lehetséges-e egyáltalán kritikai gazdaságtan?
Cikkünkben az évforduló alkalmából 2022 novemberében megrendezett, tudományosan és politikailag is lelkesítő konferencia előadásait közöljük, az előadók eredeti absztraktjaival. A felszólalások 50 év távlatából járják körül Bence György, Kis János és Márkus György 1972-ben elkészült, de hivatalosan csak 1992-ben megjelent tanulmányának filozófiai és történeti jelentőségét, folytatják vagy épp vitába szállnak annak gondolataival. A felvételek között meghallgatható Tamás Gáspár Miklós egyik utolsó nyilvános előadása is.
Az előadásokat a konferencia menetrendje szerint közöljük. Az eseményről szóló, vitákat is magába foglaló írásos beszámolónkat itt olvashatjátok. Az előadások teljes lejátszási listáját pedig itt találjátok.
A konferenciát Forczek Ákos, Kapelner Zsolt és Nagy Dániel Gergely szervezte az ELTE BTK Filozófia Intézetében. Az előadásokbók készült tanulmányok az ELPIS Filozófiatudományi Folyóirat tematikus lapszámában olvashatók.
A mából visszatekintve az Überhaupt 1972-es szamizdat megjelenése igazi filozófiai és társadalomtörténeti esemény volt: lezárt Magyarországon egy korszakot, és megnyitott egy másikat. Ez a mű képezte az 1973-as ún. filozófusper alapját is, ennek keretében Lukács György halála után nem sokkal hurcoltak meg több filozófust, szociológust, főleg volt Lukács-tanítványokat. Hegedűs Andrást, Kis Jánost és Vajda Mihályt antimarxistának bélyegzett nézeteik miatt kizárták a Magyar Szocialista Munkáspártból, és összesen hét megbecsült tudóst (Bence Györgyöt, Hegedűs Andrást, Heller Ágnest, Kis Jánost, Márkus Györgyöt, Márkus Máriát és Vajda Mihályt) távolítottak el a munkahelyükről, továbbá publikálási és utazási korlátozásokat vezettek be ellenük.
A könyv szerzői, Márkus György és két tanítványa, Kis János és Bence György is elvesztették kutatói státuszukat, állásukat. Márkus ezt követően emigrál, és külföldön posztmarxista filozófusként válik ismertté. Kis a liberalizmus felé fordul, a késő Kádár-kor legjelentősebb ellenzéki csoportosulása, a demokratikus ellenzék tagja lesz, majd a rendszerváltás után az SZDSZ első elnöke. Bence a konzervativizmus hagyománya felé lép el, de egészen 1989-ig nem védheti meg doktori disszertációját, a rendszerváltás után egyetemi oktató és négy évig Orbán Viktor tanácsadója lesz.
A 2022-es novemberi konferencia idején volt 50 éves az Überhaupt, és kevesebb mint egy hónapon belül lesz ötven éves az a 1973. május 8-ai határozat, amely kimondta a filozófusper „ítéletét”. De több mint 30 év telt el a rendszerváltás óta is, így lehet, hogy időszerű feltenni a könyv eredeti kérdését újra: megvalósítható egyáltalán a szocializmus? Ha nem, miért igen?
Az előadások podcast formájában is meghallgathatók.
Kis János: Ideáljainkról gondolkodva
Az előadás absztraktja
Ötven évvel a keletkezése után egy új nemzedék felfedezte magának Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan? című munkánkat (házi nevén: az Überhauptot). Ez természetesen óriási öröm. De egyben gondolkodásra készet. A mi pályánkon az Überhaupt – noha ezt akkor még nem láttuk – a marxizmustól való eltávolodás döntő állomása volt. Könyvünk mai felfedezőit a marxizmushoz való közeledésük fordítja felé. Értem az indokokat, melyek a társadalomkritikus fiatal értelmiség egy részét a marxista vagy – tágabb értelemben – a szocialista eszme felé fordítja. Előadásom arról szól, hogy engem a fennálló világ mély és sokrétegű válságából miért nem az általuk helyeselt irányban keresem a kiutat.
Érvelhetnék azzal, hogy a szocializmus az elérhetetlen célok birodalmába tartozik: nincs járható út, amely a mai világból a vágyott szocialista világba vezetne. Vagy azzal, hogy ha el is lehetne jutni a szocializmusig, a rendszer nem – vagy csak a létrehozását igazoló ideálok feláldozása árán – volna fenntartható. Ideáljainkon gondolkodni azonban akkor is érdemes, ha jelen tudásunk szerint megvalósíthatatlanok. Tegyük fel, hogy megvalósíthatók: tényleg vonzó, tényleg követésre méltó célokat állítanának elénk? Ezzel a kérdéssel szembesítem a szocialista eszmét.
Tamás Gáspár Miklós: „A szocializmus mint politikai projekt halott, mint gondolat eleven”
A filozófus eredetileg tervezett, „A kétféle Marx kettős bírálata” című előadása elmaradt, ehelyett TGM a jelenlévő Kis János és a könyv méltatásával kezdte beszédét. Kiemelte, hogy az Überhaupt a kelet-európai marxizmus egyik legfontosabb dokumentuma, amely paradox módon egyben antimarxista mű is. Azt is hangsúlyozta, hogy hasonló helyzetben vagyunk, mint Marx fiatal korában: a szocializmus mint politikai projekt halott, de mint gondolat eleven.
Pogátsa Zoltán: Következett-e az SZDSZ az Überhauptból?
Az előadás absztraktja
A hozzászólás célja annak vizsgálata, hogy az Überhaupt amúgy érvényes diagnózisából levonhatók-e azok a teleologikus következtetések, amelyekre a szerzők jutnak? Az Überhaupt alapvetően marxi alapállásból bírálja a létező szocializmust. Nem kétséges, hogy azok a kritikák, amelyeket a szerzők megfogalmaznak, érvényesek. Ami azonban kétséges, az az, hogy valóban szocialista rendszert kritizálnak-e? Marx definíciói alapján ugyanis a szovjet típusú rendszerek nem nevezhetők a kapitalizmus meghaladásának, érvényesebb rájuk az „államkapitalizmus” megnevezés, amely álláspontnak jelentős irodalma van. Amennyiben pedig ez igaz, akkor a szerzők nem a marxi utópia megvalósulását kritizálják, hanem egy torz kapitalista rendszert.
Kérdés az is – definiáljuk bárhogyan is a szovjet típusú rendszereket –, hogy azok kritikájából következik-e, hogy Marx kapitalizmuskritikája érvénytelen lenne? Álláspontunk szerint ez a szovjet típusú rendszerek érvényes kritikájából nem következik. Ebből adódóan a szerzők politikai utópiaváltása sem következhetett belőle. Maradhattak volna továbbra is kapitalizmus-kritikusak, akár marxi, akár más alapokon. Az a fajta liberális piacorientált álláspont, amelyet az Überhaupt utáni időszakban magukévá tettek, az Überhaupt diagnózisával nem indokolható. A politikai utópiaváltásnak tehát sokkal inkább külső, szociológiai okai voltak, mint sem az Überhauptból mint meghatározó műből kiolvasható inherens politikai filozófiai okai.
Szalai Miklós: A hallgatólagos tudás problémája és a marxi kommunizmus-kép
Az előadás absztraktja
A „Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan?” három szerzője Marx kommunizmusát úgy határozta meg, mint „központosított munkaidő-gazdaságot”, amelyben a „társult termelők” (illetve az általuk megbízott tervezők) a munkaérték-elmélet segítségével határozzák meg a termelési és fogyasztási javak árait, és ezek segítségével szervezik meg racionálisan a termelés egész rendszerét.
A Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan? arra mutatott rá, hogy a központosított munkaidő-gazdaság csak a fogyasztási igények kényszerrel való korlátozása/szabályozása és a technológiai változások lelassítása/leállítása révén működhetne, ez pedig ellentmond a marxi dinamikus antropológiának és az ebből következő marxi humanista-emancipációs ideálnak. Azóta ezeket az ellenvetéseket a marxista közgazdászok – Cockshott és Cottrell – megcáfolták, mert bebizonyították, hogy lehetséges olyan munkaidő-alapú tervezés, amely a fogyasztási javak árazásába beépíti a fogyasztók állandóan változó és bővülő igényeit, a termelési javak árazásába pedig a technológia fejlődéséből adódó értékváltozásokat.
Azonban Cockshott és Cottrell modelljének – amint arra liberális és szociáldemokrata bírálóik (S. Horwitz, illetve G. Hodgson) rámutattak – az a gyenge pontja, hogy nem veszi figyelembe, hogy a gazdaságra vonatkozó és a termelésben felhasznált tudásunk egy jelentős része nem explicit, hanem „hallgatólagos” (tacit) tudás, és ezért nem táplálható be a számítógépekbe.
Cockshott és Cottrell megpróbáltak erre az ellenvetésre válaszolni, de a választ nem tartom kielégítőnek. Hanem arra igyekszem választ adni, hogy honnan-miből eredhetne egy ilyen nem-explicit, hallgatólagos tudás a kommunista társadalomban. Arra mutatok rá – Marx és Dilthey összevetésével –, hogy a kommunista társadalomban az embereknek – a termelésre vonatkozó explicit/tudományos tudás mellett – lesz egy, a közös emberi történelem „átéléséből” eredő nem-explicit jellegű, nem definiálható kollektív identitásélményük, és ez a kollektív identitás – hasonlóan például az anyanyelvhez – meghatározza-hordozza a gazdasággal kapcsolatos tudatos tudást, és beépülhet a gazdasággal kapcsolatos döntésekbe.
Jánossy András: Marx történelemfilozófiai szabadság-fogalma a történelmi változások tükrében
Az előadás absztraktja
A Marx figyelmének központjában álló országokban azon szükségletek köre, amelyek a kielégítésükhöz a természettel való társadalmi anyagcserét előfeltételeznek, bővült ugyan, de a kielégítésükhöz szükséges társadalmi munkaidő radikálisan csökkent. Ahogy ő elvárta. Ennek ellenére a munkanap nem lett arányosan rövidebb. És a társadalom tagjai sem a munkanapjuk megrövidítését kívánják, hanem azért fohászkodnak, nehogy a Marx által a kipontozott részen elemzett munkatermelékenység további növekedése részmunkaidőssé vagy épp munkanélkülivé tegye őket. Ekképp felvetődik a kérdés: Mi hiányzik Marx szabadságfogalmából, és mi alakult a gazdaságtörténetben másképp, mint ahogy a munkás-törekvésekhez tudományos megalapozást teremteni kívánó filozófus prognosztizálta?
A kérdés másként is megfogalmazható: „A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték; a (Engels javítása: de a) feladat az, hogy megváltoztassuk” – ezt olvashatjuk az 1845 tavaszán keletkezett Feuerbach-tézisek záró, 11. tételében. Marxéknak nem sikerült megváltoztatniuk a világot, és azoknak a marxistáknak sem, akik a saját korukban értelmezték a világot és benne a saját feladatukat – megmagyarázandó, hogy miért nem. Nos, én itt most csupán a világ értelmezése igényével kívánom az elemzést elvégezni.
Grósz Eszter: Az érték kritikái és a kritika értéke
Az előadás absztraktja
Előadásomban elsősorban azt a kérdést szeretném vizsgálat tárgyává tenni, hogy hogyan viszonyult az Überhaupt a nyugati marxizmus Marx-kritikájához, tehát a mű nemzetközi összefüggéseinek témájához kapcsolódnék. A nyugati marxizmus Marx-kritikájához való viszonyt mindenekelőtt a Louis Althusser és tanítványai által írt Olvasni A tőkét kötettel való szisztematikus összevetésen keresztül fogalmazom meg, mely műre egyébként, mint az ismeretes, az Überhaupt szerzői maguk is hivatkoznak.
Az előadás első részében, követve az Anti-Tőke kifejtési logikáját, a használati érték marxi fogalmának kritikáit teszem elemzés tárgyává, mely kritika mindkét műben hangsúlyos szerepet kap – A hogyan lehetséges kritikai gazdaságtanban talán hangsúlyosabbat is (Márkus György: „A használati érték antinómiái”), mint az Olvasni A tőkét c. könyvben (Pierre Macherey: „A tőke kifejtési folyamatáról − A fogalmak munkája”). Ahogy a használati érték A tőke kezdetének kitüntetett pontján elhelyezési értékkel bír, úgy ugyanez elmondható a használati érték kritikájáról az Anti-Tőkében. A használati érték fogalmának elemzéséből kiindulva jutnak el az Überhaupt szerzői ahhoz az Althusserék vállalkozása szempontjából is központi kérdéshez, hogy vajon mennyiben tekinthető Marx diskurzusa tudományos diskurzusnak.
Mindkét kötet kérdése tehát az, hogy vajon beszélhetünk-e a marxi diskurzus esetében valamilyen előzetes, A tőke kifejtésétől független tudományeszményről, és ha nem beszélhetünk erről, akkor vajon hogyan tudnánk meghatározni Marx kifejtési módszerének sajátosságait, kell-e beszélnünk egyáltalán ilyen speciálisan marxi módszertanról? A két kötet válaszai ezekre a kérdésekre messzemenőkig eltérőek, az Überhaupt szerzői egyenesen arra a következtetésre jutnak, hogy a marxi érvrendszer csak a szocialista gazdaság ellentmondásmentessége esetén működhetne. Az előadás egyik fő célja éppen ezeknek az eltéréseknek és konfrontációknak (hiszen a két kötetet egymás mellé helyezve már-már az az érzésünk támad, hogy az Anti-Tőke mintha nem is csak Marxal, de kifejezetten Althusserékkel vitatkozna, őket igyekezne megcáfolni) a kibontása és szisztematikus elemzése.
A használati érték két különböző kritikájának és ezekből a kritikákból levont eltérő következtetéseknek az összevetése nemcsak e két kritika tartalmi összevetését teszi lehetővé, hanem általánosabban is rálátást enged egyrészt a nyugati marxizmus és az Überhaupt kritikai perspektíváinak különbségeire, másrészt pedig lehetőség nyílik a kritika mint kritika általános funkcióinak és lehetőségfeltételeinek a meghatározására is.
Magát az Überhauptot ezzel az előadás egy olyan értelmezési keretbe szeretné helyezni, amelyben az – végképp feladva immár a marxi kritikai vállalkozást – a szocializmus sajátos „kritikai elméletének” kidolgozására vállalkozik. Az előadás második szakasza így általánosabb irányba mozdul el, és a használati érték két eltérő kritikai megközelítéséből, a Lehetséges-e egyáltalán kritikai gazdaságtan? című, központi jelentőségű fejezeten át jut el a hogyan lehetséges egyáltalán kritika? kérdésköréhez. Végső kérdésünk tehát, hogy mi a kritikának saját tárgyához való viszonya, milyen pozícióból szólalhat meg, és milyen lehetőségfeltételeit határozhatjuk meg a kritika megszólalásának. Hogyan határozhatjuk meg tehát a kritikát, és beszélhetünk-e ennek a kritikának valamifajta értékéről?
Szilágyi Botond: Kritikai politikai gazdaságtan vagy a politikai gazdaságtan kritikája?
Az előadás absztraktja
Az Überhaupt-könyv a marxi kapitalizmuskritika és a marxi alapokon elgondolt szocializmus szisztematikus és átgondolt bírálata, olyan kihívás, amelyet állniuk kell azoknak, akik a marxizmus hagyományából indulnak ki akár elméleti, akár gyakorlati tevékenységükben. Előadásomban elsősorban az érték munkaelméletének Bence, Kis és Márkus által e könyvben megfogalmazott kritikájára fogok reflektálni, különös tekintettel a magyar nyelvű radikális antikapitalista berkekben egyre gyakrabban hírbe hozott értékkritikai perspektívára. Ez a megközelítés ugyanis épp az érték munkaelméletében látja a kritikai elmélet felfrissülésének lehetőségét.
A problémát egyszerűen szemlélteti a Moishe Postone által hangsúlyozott különbség: egyáltalán nem mindegy, hogy kritikai politikai gazdaságtanról vagy a politikai gazdaságtan kritikájáról beszélünk. Postone és a német értékkritikusok szerint Marx legjobb pillanataiban az utóbbit művelte. Ez a különbség kibillenti az Überhaupt egyik központi tézisét, miszerint a marxi kapitalizmuskritika a szocializmus politikai gazdaságtanának koherenciáján áll vagy bukik. A politikai gazdaságtan kritikája ugyanis épp a politikai gazdaságtan fogalmait teszi kérdésessé – és ez az, amit az Überhaupt szerzői nem tesznek meg.
Az értékkritikai perspektíva arra enged következtetni, hogy az érték munkaelméletét és a profitráta süllyedő tendenciáját a kapitalizmus történetiségére vonatkozó állításokként érdemes értelmeznünk. A kapitalista társadalom olyan társadalom, amelyben az emberek dolgoznak, mégpedig történetileg meghatározott módon – és olyan társadalom, amely arra törekszik, hogy csökkentse a dolgozó emberek számát. „A tőke maga a folyamatot végző ellentmondás” – írja Marx. Ez az ellentmondás a kapitalizmus végességének hírnöke, a kapitalizmus sine qua non kategoriális mátrixának „rejtett titka.”
Mivel az Überhaupt szerzői nem a politikai gazdaságtan kritikájának lehetőségére (vagy a benne rejlő lehetőségekre) kérdeznek rá, hanem a kritikai gazdaságtan hogyanjára, ez a történeti-kritikai szempont elsiklik, és a közvetlen munkaidő-gazdálkodás problémáiból visszajutnak a kapitalista kategoriális mátrixba – vagyis nem jutnak ki belőle, amennyiben a közvetlen munkaidő-gazdálkodás ebben az absztrakt formában maga is a kapitalizmus fogalmi horizontján innen található.
Az Überhaupt szerzői a fent vázolt perspektíva általános lehetőségét anticipálva többször jelzik az utópikus gondolkodás elfogadhatatlanságát – a nagy bankók lobogtatása helyett aprópénzzel kellene előállni, mondhatnák. Előadásom második felében erre a problémára szeretnék kitérni. Nézetem szerint az Überhaupt megjelenése óta a klímaválsággal olyan radikális szükséglet jelentkezett, melynek kielégítése (az élet pusztulásának mielőbbi és minél messzemenőbb megakadályozása) a kapitalizmus kategoriális mátrixához képest csakis utópikusnak tűnhet – ettől azonban nem kevésbé szükséges a munka társadalmának radikális és gyors ütemű meghaladása. Minden jel arra mutat, hogy a kortárs árutermelő társadalom tevékenységét drasztikusan csökkenteni kell.
Ennek komoly következményei vannak a szocializmus eszméjére nézvést is. Ha feltételezzük, ahogyan azt Bence, Kis és Márkus teszik, hogy a szocializmus „dinamikus ipari társadalom”, amely a szükségletek sokoldalú és intenzív fejlődését kell megvalósítsa – ebben az esetben a klímaválság radikális szükséglete még a piaci szocializmus kompromisszumát is kizárja. Azonban mind a társadalmi dinamizmust, mind a szükségletek kielégítésének módját radikálisan történeti módon kell megközelítenünk: utóbbi esetében például az Überhauptban mintha végig azzal az előfeltételezéssel volna dolgunk, hogy szükségleteket csakis árukon keresztül lehet kielégíteni…
Az, hogy a klímaválság megoldása összeegyeztethetetlen a kapitalizmus kategoriális mátrixával, az Überhaupt fentebb említett tézisének fordítottjára enged következtetni: nem a szocializmus eszméjének megvalósíthatóságán múlik a kritika érvényessége, hanem a kapitalizmus kíméletlen kritikája az, amely negatíve felfedheti a szocializmus egyáltalán megvalósítható formáját.
Weiss János: Az Anti-Tőke mint kritikai elmélet
Az előadás absztraktja
„Most legyünk azzal tisztában […], hogy nincs még marxista logika, nincs még marxista esztétika, nincs még marxista etika, nincs még marxista pedagógia” – állapította meg valaha Lukács György a Petőfi Kör Filozófusvitájában. Föl lehet és föl kell-e vennünk ebbe a sorba a politikai gazdaságtant is? Minden bizonnyal ez volt az Anti-Tőke szerzőinek legmélyebb motivációja. Megtett útjukon azonban kitűnik, hogy az igazi kérdés mégsem az, hogy hogyan lehetséges a politikai gazdaságtan, hanem az, hogy hogyan lehetséges a „kritikai gazdaságtan”. Az „igazi kérdés” pedig arra világít rá, hogy a szocializmus politikai gazdaságtana nem lehetséges mint „kritikai elmélet”, mert nem lehet megkoncipiálni a marxi elmélet meghosszabbításaként. Hogy ezt esetleg valamilyen más megközelítéssel lehetne-e helyettesíteni, azt nem tudjuk (meg). Nem nehéz észrevenni, hogy ezen a ponton a marxizmus reneszánsza is megbukott: nem lehetséges a szocializmus politikai gazdaságtana, mint a marxi alapokra épülő tudomány.
Szücs László Gergely: Márkus György és a Budapesti Iskola a marxizmuson belüli pluralizmus lehetőségéről
Az előadás absztraktja
Az előadás Márkus György, Bence György és Kis János egy-egy az Überhaupt-könyv előzményét képező tanulmányát vizsgálja abból a szempontból, hogyan interpretálták e szerzők a keleti és a nyugati marxizmuson belüli hasadást a diákmozgalmak időszakában, hogyan gondolkoztak a marxizmuson belüli pluralizmus lehetőségéről, és hogyan mozdultak el egy lehetséges szintézis irányába. Márkus, Bence és Kis egy-egy cikkének elemzésével amellett érvelek, hogy e szerzők a „törésről”, a „szakadásról” és annak meghaladásáról szóló gondolatmenetükben eltérő stratégiákat követnek.
A „marxista reneszánsz” és az „ontológiai megközelítés” mellett még a hatvanas évek végén is elkötelezett Márkus György az irányzatokat egyre inkább széttartónak látta. Mivel a szintézis lehetőségét egy ismeretlen távoli jövőbe helyezte, így a marxista reneszánsz programját egyre kevésbé a szintézis és egyre inkább a „reorientáció” igényével kapcsolta össze. Bencénél és Kisnél a szintézis megteremtésének igénye ugyan nem tűnt el ebben az időszakban, ugyanakkor összekapcsolódott a „marxista reneszánsz” és az ontológiai irányzat meghaladásának, valamint egy olyan átfogó kritikai társadalomelmélet megalkotásának igényével, amely az állammonopolista kapitalizmus sajátos ellentmondásait és új típusú konfliktusait társadalomtudományos igénnyel vizsgálta volna. Ezek az eltérő igények az Überhaupt-könyv fontos részét képezték, ugyanakkor a Bencénél és Kisnél körvonalazódó kritikai elmélet végül csak ígéret maradt.
Orthmayr Imre: Lehetséges-e egyáltalán marxi értelemben vett kommunizmus?
Az előadás absztraktja
A címben foglalt kérdés költői, mivel hosszú ideje sok értékes elemzés mutatott rá egyértelműen, hogy nem lehetséges. Mindazonáltal nem fölösleges vázlatosan áttekinteni a jól kidolgozott elutasító válaszok némelyikét, mert tanulságokkal szolgálnak a gazdaság és társadalom tényleges működésének fontos sajátosságairól, valamint azért, mert segítségükkel világosabban felismerhetjük a marxi kommunizmus-koncepció elleni elfogult és leegyszerűsító támadások, valamint az egzaltált posztmodern és posztstrukturalista kommunizmus-elméletek hibáit.
A címbeli kérdés három részből áll, amelyeket fontos önállóan megvizsgálni. 1. Meg lehet-e alkotni a kommunizmus, „a szabad termelők társulása” működőképes gazdasági modelljét és intézményi felépítésének realisztikus tervét? 2. Milyen társadalmi és személyközi viszonyok hálózatai jellemeznék a „szabadon egyesült emberek” világát, s hogyan teljesülne egyszerre az egyéni törekvések korlátlan érvényesülése és a közösségi érdekek maximális figyelembevétele? 3. Hol, mikor és hogyan lehet mindezt megvalósítani?
Előadásomban az első kérdést Bence György, Kis János és Márkus György Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan? című könyve, a másodikat Kis János „Marx és a liberalizmus” (2016) c. tanulmánya és Jon Elster Making Sense of Marx (1985) c. könyve segítségével tekintem át. A harmadik kérdésre nem térek ki.
Forczek Ákos: A marxi és a hegeli dialektika viszonya az Überhaupt tükrében
Az előadás absztraktja
„Lehetséges-e egyáltalán kritikai gazdaságtan?” – teszik föl a kérdést az Überhaupt szerzői, és mindenekelőtt – még a válasz kidolgozásához szükséges előkészítő munkálatok során – azt szögezik le, hogy ha egyáltalán lehetséges, csakis a hegeli örökség nélkül az. Előadásomban az Überhauptban kirajzolódó antihegeliánus-antidialektikus pozícióra és e pozíció problématörténeti összefüggéseire fogok koncentrálni. A téma marginálisnak tűnhet, ám tárgyalását mégsem puszta széljegyzetnek szánom. A hegeli dialektikus örökséghez fűződő viszony megkérdőjelezése – akár e tradícióval való szakításnak, akár a tradíció megelevenítésének jegyében – mindig egybeesett a marxizmus történetének nagy fordulópontjaival. Ilyen fordulópontot jelöl az Überhaupt, ez a ’70-es évek demarxizálódása szempontjából oly jelentős, nagyszabású, letehetetlenül izgalmas könyv is. Aligha találhatnánk tehát alkalmasabb dokumentumot arra, hogy segítségével átgondoljuk a „Hegellel vagy Hegel nélkül” dilemmájának marxológiai tétjét.
Kapelner Zsolt: Egy másik világ lehetséges?
Az előadás absztraktja
Az Überhaupt egyik központi állítása, hogy a fennálló kapitalista társadalom marxi kritikájának csakis az adhat értelmet, ha legalább általános vonásaiban megadható az az alternatív társadalmi berendezkedés, amelyben a kapitalizmus központi ellentmondásai és patológiai – elsősorban az elidegenedés és eldologiasodás – felszámolhatók. Ezen állítás mögött egy általánosabb elv látszik meghúzódni, amely később Márkus György, illetve Kis János gondolkodásában is fontos szerephez jut: a fennálló társadalmi rend radikális átalakításának pártolása, esetleg tevőleges elősegítése csakis akkor lehet elméletileg koherens és gyakorlatilag igazolt, ha – legalább általános vonásaiban – meg tudjuk adni azt az alternatív társadalmi rendszert, amely a fennállót felváltaná, és meg tudjuk mutatni, hogy ez az alternatíva képes lenne a fennálló patológiáinak megszűntetésére újabb és rosszabb patológiák létrehozása nélkül.
Első ránézésre az elv vonzónak tűnhet: a radikális társadalmi változást sürgető elmélész vagy aktivista javaslata jelentős kockázattal jár embertársai számára, így rá nehezedik a bizonyítás terhe, hogy megmutassa, a radikális változás kívánatos és lehetséges. Ugyanakkor úgy vélem, megmutatható, hogy az elv nem bír általános érvénnyel: ahhoz, hogy a fennálló társadalmi rend radikális megváltoztatását követeljük, nem mindig kötelező előzetesen megmutatnunk, hogy egy másik világ lehetséges. Pontosabban: bizonyos esetekben eljárhatunk úgy, mintha egy másik világ lehetséges volna anélkül, hogy előzetesen – akár általános vonásaiban – megmutattuk volna, hogy hogyan festene ez a világ. Ez igaz minden olyan esetben, amikor a fennálló rend elviselhetetlen, amikor tehát e rend igazságtalanságai olyan mértéket öltenek, hogy a radikális változtatás imperatívusza minden másnál sürgetőbb lesz. Brecht példázatával élve: ha ég a ház, nem kell – és nem is helyénvaló – feltennünk a kérdést, hogy milyen körülmények várnak ránk a házon kívül, el kell hagynunk a házat, amilyen gyorsan csak tudjuk.
Valóban, a radikális társadalmi változást követelő mozgalmak és gondolkodók jellemzően nem csupán azt állítják, hogy egy alternatív társadalmi berendezkedés jelentősen jobb lenne, mint a fennálló, hanem, hogy a fennálló patológiái, igazságtalanságai, és az általa okozott károk immár olyan mértéket öltöttek – avagy hamarosan olyan mértéket öltenek –, hogy a gyökeres változtatás imperatívusza mindent felül fog írni. Ugyanakkor szembe kell néznünk a ténnyel, hogy a jelenkor társadalmaiban nem uralkodik egyetértés arról, hogy a fennálló viszonyok csakugyan elviselhetetlenek-e ebben az értelemben: a fennálló viszonyok elviselhetetlenségével kapcsolatban észszerű pluralizmus jellemzi a jelenkori társadalmakat.
Felmerül a kérdés: ilyen körülmények között – mikor tehát a fennálló viszonyok elviselhetetlen volta nem nyilvánvaló, e kérdés kapcsán morális bizonytalansággal szembesülünk – a radikális társadalmi változás pártolóiként tartozunk-e ember- és polgártársainknak azzal, hogy megmutatjuk, egy másik világ lehetséges, vagy ellenkezőleg, meggyőződésünk, hogy a fennálló helyzet – még az alternatíva általános vonásokban történő kidolgozása híján is – radikális változást követel, elégséges-e ahhoz, hogy ezt a változást szorgalmazzuk akár elméletben, akár gyakorlatban? Előadásomban ezt a kérdést fogom körüljárni.
