Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Letakarták Szálasi özvegyének sírkövén a nyilas vezetőre emlékező feliratot

Ez a cikk több mint 1 éves.

Letakarták Szálasi Ferenc özvegyének sírkövén a nyilas terror vezetőjére emlékező feliratot – tudta meg az Énbudapestem, a Fővárosi Önkormányzat lapja. A lap meg nem erősített információi szerint a Farkasréti temetőben található sírhely bérlője alakíthatott a sírkő kinézetén. 

Eddig a „Szálasi Ferenc emlékére” szöveg állt a kövön, ma már viszont –  egyetlen nappal azelőtt, hogy a Fővárosi Közgyűlés határozatot hozott volna a nyilas emlékhellyé vált sírhely ügyében — az olvasható rajta:

„…persze, hogy hittem, ha az ember szeret valakit, annak hisz”.

A „Szálasi Ferenc emlékére” feliratot letakaró idézet Lutz Gizella sírján. (A képet Enbudapestem.hu engedélyével használtuk fel.)

Az idézet Szálasi özvegyének, Lutz Gizellának egy 1988-as interjújából való – írja az Énbudapestem.

Szálasi arcképe és a nyilaskeresztre emlékeztető jelkép ugyanakkor továbbra is látható a síron.

Mint arról korábban beszámoltunk, szerdán, azaz holnap tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés azt a jogszabálytervezetet, melynek révén Szálasi özvegyének neonáci emlékhellyé vált sírhelyét a Budapesti Közművek letakarhatja. A sírkert fenntartója, a Budapesti Közművek Zrt. lapunk megkeresésére azt jelezte, hogy a síremlék visszaállítására március végéig adtak határidőt a rendelkező számára. Ha pedig a készíttetője nem távolítja el a nyilas vezető képét és a nyilaskeresztre hajazó szimbólumot a sírkőről március végéig, akkor a főváros maga váltja meg a sírhelyet, és eltávolítja róla a követ – mondta korábban Kiss Ambrus főpolgármesterhelyettes.

Így nézett ki a sírkő a változtatás előtt. Fotó: Mérce/Fazekas Lázár Benjámin

Lapunk írta meg elsőként, hogy a „nemzetvezető” özvegyének sírjára a közelmúltban végzett átalakítás során felkerült a Szálasi Ferenc emlékére felirat, a politikus fényképe, valamint egy nyilaskeresztre hajazó szimbólum is. Kutatásunk nyomán kiderült, hogy ezeket az átalakításokat a sír új rendelkezője, az újfasiszta Magyarelvű Mozgalom vezetője végezte el, a főváros szerint engedély nélkül. Cikkünk megjelenését követően előbb két magánszemély felháborodásában egy kis útjelző táblát állított fel a sír mellett, ami a Világ Igazainak végső nyughelyére mutat, majd Szálasi Ferenc rokonai egy, a Népszavához eljutatott nyilatkozatban fejezték ki tiltakozásukat a síremlék ellen. Március elején a DK ifjúsági tagozatának, a Demokratikus Lendületnek (DEL) egyik aktivistája fekete festékkel fújta le Szálasi Ferenc fényképét, a róla megemlékező feliratot, illetve a torzított nyilaskereszt széleit.

(Enbudapestem)