Csunderlik Péter már 2017-ben megírta a Galilei Kör történetét, az első kiadás azóta el is fogyott, ezért a Napvilág Kiadó 2022-ben újra kiadta a könyvet – és milyen jól tette! A magyar történelem egyik alultárgyalt témája a Galilei Kör, sok, magát baloldalinak valló ember máig nem tud róla.

Olyan baloldali körökben jól csengő nevek vették körbe, mint például Polányi Károly, Lukács György és Szabó Ervin. A múlt században a jobb és baloldali kormányok próbálták pozitívan vagy negatívan integrálni az ideológiájukba a kör történetét, de a lényeget és a valóságot mindig kifelejtették vagy elferdítették, esetleg meghamisították.

A tények, folyamatok objektív bemutatását Csunderlik Péter végzi el helyettük, méghozzá a szakirodalom és történelmi munkához képest nagyon olvasmányos és könnyű stílusban, az újfajta történelemszemléletet alkalmazva, tehát „alulról” vizsgálva a folyamatokat, az egyének szemszögéből, a Galilei Kör mindennapjait és gyakorlati működését bemutatva, a nagypolitikát és a száraz évszámokat mellőzve.

A történelmi kontextus

A szerző az első 50 oldalban azt a gazdasági és politikai környezetet vázolja fel, amiben a Galilei Kör 1908-ban megszületett. Nagyon fontos, ahogyan beágyazza a történelembe az egyesületet, hogy azt ne csak önmagában állóként mutassa be (ne „lógjon a levegőben”), hiszen csak így érthető meg igazán, miért alapították meg, mik és miért éppen azok voltak a témáik és céljaik.

A Galilei Kör nem önmagától és önmagából jött létre. Belső válasz volt egy külső válságra. Nevezetesen arra, hogy a brit hegemónia általi tőkefelhalmozási ciklus válságba került. Az 1867-es Kiegyezés után a Dualizmus korában rengeteg nyugati hitelt kaptunk és fellendült az ország gazdasága, életszínvonala. Ez a felívelő szakasz a századfordulóra teljesen kifulladt, lelassult, és sok addig elnyomott belső konfliktus tört a felszínre. Mindennek tudjuk, később mi lesz a következménye, ami majd a Galilei Körre is nagy hatással lesz.

A Dualizmus kori gazdasági fejlődésnek sok hozadéka volt. Ilyen például az úgynevezett polgárosodás, tehát a tőkések, tulajdonosok és vagyonosok számának növekedése.

Azonban minden gazdasági fellendüléshez dialektikusan munka is kell, ahhoz pedig munkások kellenek, akik előállítják az értéket és munkájukkal táplálják a tőkét.

Tehát az ipari munkásosztály létszáma is rohamosan növekedett, számuk körülbelül egymillió főre emelkedett, ez 1910 körül már a kereső népesség 11 százalékát jelentette.

Politikai súlyuk azonban nem nőtt gazdasági súlyukkal párhuzamosan, a politika ekkoriban elitista volt, a népesség csupán 6%-a szólhatott bele a közügyekbe, a polgárok pedig a vagyon, az adózás mértéke és az iskolázottság szerint válhattak választópolgárrá, amire természetesen a dolgozóknak csekély esélyük volt.

A munkásokat a Magyar Szociáldemokrata Párt képviselte, ami egyedülálló módon Európában nem juthattak be a parlamentbe, bázisukat a munkás és a szakszervezeti mozgalomban szervezett dolgozók képezték és radikális utcai megmozdulásokat hajtottak végre. Ezért is robbant ki a választójogi kérdés.

Emellett azonban ne feledkezzünk meg az agrárproletárokról sem, akik a gazdasági válság miatt tömegével hagyták el az országot, szálltak hajóra az Egyesült Államok felé, az ő számuk ekkoriban körülbelül a népesség felét tette ki, de nekik sem volt beleszólásuk az ország dolgaiba. A hatalmas földkoncentráció sem segítette őket körülményeik javulásában, sőt, ezért is zajlott sok vita a Galilei Körben a földkérdésről, ami égető volt már a századforduló után, hiszen a felső 1% birtokolta a földek 55%-át.

Ugyanakkor nagy probléma volt az is, hogy az alsóbb rétegek a Dualizmus éveiben aluliskolázottak voltak, magas volt az írástudatlanság aránya, a matematikai ismeretek hiánya. Ez ma már nehezebben elképzelhető, de ezekben az időkben még kezdetleges állapotban volt a népoktatás intézménye, továbbtanulni és ismereteiket elmélyíteni jellemzően a polgári értelmiségi származású tanulóknak volt lehetőségük.

Ez a helyzet később fontossá válik a Galilei Kör számára is, hiszen tudatlan, műveletlen munkások nem vívhatják meg az osztályharcot és nem ragadhatják meg a hatalmat – nem szabadíthatják fel önmagukat.

Kulturális forradalom

A századforduló Magyarországa intellektuálisan pezsgő és intenzív volt. A 19. század uralkodó eszméi ekkortájt hódítottak csak igazán teret hazánkban – gondolok itt a darwinizmusra és a szociáldarwinizmusra, a materializmusra és a történelmi materializmusra, az ateizmusra, a szociológiára, a marxizmusra, a szocializmusra, az antiklerikalizmusra és így tovább.

A Galilei Kör azért jött létre, hogy tagjai tanuljanak és tanítsanak, szabadon gondolkozzanak, hogy Magyarországot a haladás útjára tereljék. Elvetettek mindenféle vallási dogmatizmust, a konzervatív oktatást is erősen kritizálták, hiszen az egyház szerepe még jelentős volt benne (ez akár napjainkban is releváns lehetne).

A materializmus nevében hirdették a legújabb tudományos felfedezéseket, fizikai, kémiai, biológiai és természettudományos téren, tehát egyáltalán nem lehet tevékenységüket csupán úgy látni, mint akik csupán a marxizmust és a szocializmust népszerűsítették, hiszen ennél jóval többről volt szó. Mindez későbbi kiadványaik címeiben is megmutatkozik.

De ezt bizonyítja az a tény is, hogy a Galilei Kör tagságának nagy része olyan egyetemi hallgatókból rekrutálódott, mint például joghallgatók, orvostanhallgatók, mérnökök és műegyetemi hallgatók, gyógyszerészhallgatók vagy kereskedelmi főiskolai diákok. Mindez mai szemmel nézve különösen érdekes, hiszen – meglátásom szerint – ma már más profilú egyének csatlakoznak hasonló kezdeményezésekhez.

A társadalomtudomány módszereit is úttörő módon alkalmazni kezdték ekkortájt itthon, hogy felmérjék a társadalom anyagi valóságát. Egyik ilyen kutatásuk, A budapesti diáknyomor című statisztikájuk képletesen szólva „falhoz vágta” az embereket, hiszen egy olyan jelenséget mutattak be realista módon, ami nem igazán jelent meg korábban széles társadalmi csoportok előtt; elfedve maradt a polgári szemek elől.

A Galilei Körnek komoly kiadói munkássága volt, a Galilei Kör könyvtára című sorozat 12 kiadványt élt meg, egyenként 1000 majd később 3000 példányban nyomtatva, ennek volt a része a már fentebb említett szociológiai kutatás.

Első kiadványuk Harkányi Ede 30 oldalas Tudomány és katholicizmus című műve volt, az utolsó pedig Eduard Bernstein Ami a marxizmusban maradandó című munkája, amit a Galilei Körben tartott előadásaik alapján adtak ki.

Egy másik sorozat is elindult Galilei Füzetek címen, amit diákkönyvtárnak szántak, hogy a „tudományok eredményeit népszerű formában és olcsó füzetekben” terjesszék, a diákok anyagi igényeihez igazítva (158. o.). A középiskolai oktatás hiányosságaira szerettek volna rámutatni és ellensúlyozni azokat, bemutatni, hogy a tananyagból a darwinizmus és a történelmi materializmus és sok egyéb felfedezés és filozófia teljesen kimarad.

E tananyag megítélésük szerint szürke és egysíkú volt, ezért az új felfedezések összefoglalásait nyújtották a füzetekben. Emellett azt remélték, hogy ezáltal becsatornázhatják a középiskolásokat a Galilei Körbe.

„Ezzel a középfokú oktatást, a nagy klerikális területet, melyet mostanában semmiféle kísérlettel se lehetett átszántani, jól megmunkálhatjuk” – remélték. A sorozat tervezésekor szempont volt, hogy a sárga színű fűzött kötetek olyan világnézeti, természettudományi vagy társadalomtudományi problémákról szóljanak, amelyeknek magyarországi recepciója vagy teljesen hiányos, vagy az erről szóló magyar nyelvű kiadványok olyannyira drágák, hogy „nagyobb rétegek számára hozzáférhetetlenek”.

A Galilei Füzetek közt elsőként Fazekas Sándornak és Székely Artúrnak A történelmi materializmusról, Kende Zsigmondnak A származástan mai állásáról és Rubin Lászlónak A vallás keletkezéséről írt munkái jelentek meg több ezer példányban. Az „olcsóságával” és „problémainak megválasztásával” „hézagpótló” volt. (159. o.)

Oktatói tevékenység

A Galilei Kör oktatói tevékenysége mai szemmel nézve elképesztő volt. Számos hazai és nemzetközi napilapra, hetilapra, újságra volt előfizetésük, amikből gyorsan és kiválóan lehettet tájékozódni a világ eseményeiről az Anker közi klubhelyiség asztaláról – de emellett könyvtárat is fenntartottak. Számos híres hazai és külföldi oktatót hívtak meg előadásokat tartani.

Praktikus, a mindennapi élet megértéséhez és az abban való boldoguláshoz szükséges tanokat osztottak meg, közvetítettek széles rétegeknek. A középiskolásoknak például nyári szemináriumokat és vitaesteket tartottak, akik így már akár 14 éves koruktól csatlakoztak a körhöz és invitálták társaikat is.

Pályaválasztási tanácsadási tevékenységet is folytattak, sok diákot felkarolt a Kör, sokan nagy karriert futottak be, akik e szervezet nélkül talán elkallódtak volna.

Előadás előadást követett a legkülönbözőbb témákban, ezek már-már „eseménnyé” fejlődtek, és nemcsak az értelmiségiek érdeklődtek irántuk, hanem munkások is látogatták őket. Az előadó teremben gyakran plusz helyet kellett csinálni a 300 fős hallgatóságnak, egyes visszaemlékezések akár 1000 főt is említenek.

Az előadások elemi igényre reagáltak, hiszen alapvető ismeretek átadása hiányzott a magyar közoktatásból és a mindennapjaikat élő emberek gondolatvilágából a 18–19. század tudományos és filozófiai eredményeiről. Ezt szerették volna kompenzálni a tudásátadással a galileisták.

A szemináriumokon olyan témákat tárgyaltak, mint például a „Társadalom és iskola” vagy „A nemi kérdésről”, na meg persze „Marx gazdasági tanait”. A szociológiai szemináriumokon például az emberi társadalom és a gazdaság fejlődéséről tanulhattak a diákok, majd a tőkés termelés és munkásmozgalmak következtek, amit az állam és a család kérdése zárt (188. o.)

Természettudományi, kultúrpolitikai, filozófiai, művészeti előadásokat is rendeztek, az oktatói tevékenység szinte önálló életre kelt és már-már önképző körré vált, ami minden aktuális témát lefedett.

Nem csak az egyetemeket és középiskolákat bírálták. Rámutattak arra is, hogy a népiskolákban csak olcsó munkaerőt képeznek, az oktatás fejlesztése nem érdeke az uralkodó osztályoknak, ezért ezt is kompenzálni próbálták.

Munkásoktatás

„Nincsen munka, amely a Galilei Kör ifjúságának szabadgondolkozó és diákmivoltát tömörebben fejezné ki, mint a munkások oktatása”

– vallották a galileisták. A munkásoktatást stratégiai fontosságúnak tartották, mivel a vidéki agitáción, tehát a könyvtárak szervezésén és a röpiratok terjesztésén kívül ebben látták lehetőségét szervezetük növelésére, hogy az túlnőjön a „magyar demokrácia csenevész növényét” „ápoló” „négy-ötezer lateineren”. (203. o.)

A már létező munkásoktatással foglalkozó intézményekről így írtak:

„A munkásgimnáziumok, szabadliceumok és az Erzsébet-Népakadémia pedig nem tudnak eleven kapcsolatot teremteni a munkássággal. Oka ennek a munkásság mindenképpen érthető és megokolt bizalmatlansága. Ezek az intézmények ugyanis ép oly exponensei az uralkodó társadalmi osztály ideológiájának, akár az iskolák. Ugyanazt a tudományt tanítják, mint az iskolák.”

A galileisták nem vették félvállról a munkát, akár messzire elhagyva a Nagykörutat a szakszervezetekkel együttműködve házhoz mentek és egyenesen a munkásotthonokban tartották munkástanfolyamaikat.

Az oktatás két síkon mozgott:

1. Az általános műveltség (írás, olvasás számolás);
2. Tudományos szemináriumok és előadások (szociológia, társadalomtudományok, társadalomelmélet)

Az első évben 475 (!) foglalkozást tartottak az „újpesti munkásotthontól a Vas- és Fémmunkások Szakszervezeti Egyletéig”, szerveztek múzeum- és kiállításlátogatásokat, a munkásgyerekeknek mesedélutánt csináltak, munkásmatinék is voltak, például Zola-matiné.

„Világnézeti szemináriumokból 16-ot tartottak az első félévben, valamint 13 természettudományi foglalkozást, 9 technikait, 18 orvostudományit, 3 jogit, 2 közgazdaságit, 15 szociológiait, 6 történelmit, 7 művészetit. A szemináriumi foglalkozásokra hetente négyszer került sor […] Egy-egy szemináriumon az átlagos hallgatóság 15-20 fő volt.” (206. o.)

Volt olyan galileista, aki például este 6 és 9 között magyarázta az energiamegmaradás törvényét és a termodinamikai tételeket, később oktatni is hívták az Istvántelki Főműhely középiskola-pótló tanfolyamára is – ez akkoriban a legfontosabb vasúti gépjárműjavító műhely volt –, ahol „nagy hallgatósága” volt: „munkások, fiatalok és felnőttek egyaránt”.

Nekik főképpen matematikát kellett tanítani. Egy másik munkásoktató így számolt be: „illedelmesen megköszönték az órákat, akár Marx gazdasági tanairól, akár Ady-versekről szóltak” és az előadást „mindig hálás taps jutalmazta”. Egy másik galileista, Szántó Rezső a szabók és cipészek szakszervezetében tartott helyesírás- és számtani foglalkozást, benyomásai szintén pozitívak voltak:

„Nagy lelkesedéssel végeztem ezt a munkát” – írja –, „megható lelkesedéssel” tanultak az „egész napi fáradságos robot után” a munkások és munkásnők is. „Milyen öröm volt, amikor a tanfolyamot befejezve ismerték a négy alapműveletet, vagy helyesen tudtak írni.” (208. o.)

Sokan találtak otthonra a munkások között, az előadások után maradtak még velük és jókat beszélgettek, vitáztak, szórakoztak köreikben.

Konklúzió

A Galilei Körnek még számos más tevékenysége is volt, amit Csunderlik Péter felkészültséggel és alaposággal mutat be, hatalmas korabeli forrásanyagot idézve rájuk támaszkodva, ezáltal is még emberközelibbé és átélhetőbbé téve egy ilyen szervezet működését.

Recenziómban főként a Kör kulturális és oktatási tevékenységeire összpontosítottam, ezzel szerettem volna felkelteni az olvasók érdeklődését a könyv és a téma iránt, hiszen ahogy egyes helyeken meg is jegyeztem zárójelben, sok a Galilei Körrel kapcsolatos téma még ma, több mint 100 év után is aktuális, legyen szó az egyház befolyásáról és terjeszkedéséről az oktatási intézményekben vagy a középiskolák és egyetemek elégtelen oktatási színvonaláról, a haza és haladás gondolatának különválásáról (amit a könyvben és itt még jobban kifejt az író) vagy a kultúrharcról.

„A tanár érettségin záró kérdésnek azt kérdezte, milyen pénzük volt a latinoknak? Az élet pedig kezdőkérdésnek azt, hogy van-e elég pénzed a tanulásra?”

– Rubin László sorait mintha napjainkban írták volna, pedig már 112 évesek.

A Galilei Körre kezdetként, kiindulópontként, modellként tekintsünk, ötletként, gondolatként, az ideológiákat figyelmen kívül hagyva. A Galilei Körben pont azt tartom szépnek és jónak, hogy e fiatalok levetkőzték polgári értelmiségi szerepüket, és elkezdték felkarolni és tanítani a dolgozó osztályokat, kikerülve az intézményeket, egyfajta civil, hibrid, félig politikai, félig oktatási szervezetként.

Ezt napjainkra professzionálisabban átültetve e kezdeményezések ma is egy új baloldali kulturális hegemóniának az alapkövei, első bástyái lehetnének, a pártpolitika alatt, de az önkéntes szervezetek felett az ország minden pontján, tevékenységüket kiterjesztve akár olyan 100 éve még nem létező modern vívmányokra, mint a számítógép-használat tanítása vagy realista dokumentumfilm készítés.

Megismertethetnék és felkelthetnék a diákok érdeklődését olyan dolgok iránt is, mint a kritikai társadalomtudományok, a művészet vagy a dráma, a politika, a médiatermékek (sulirádió, diákújság, ifjúsági filmek) létrehozása vagy akár személyes pályaválasztási tanácsadást is nyújthatnának.

E tevékenység ellentarthatnának a globálisan szerveződő kulturális kapitalizmus főáramú ideológiájának és egy alternatív, „értelmes” időtöltést ajánlhatna fel a fiataloknak, akik így felismerhetnék osztályhelyzetüket és precízen elemezhetnék az őket körülvevő történeti világot és annak törvényeit, mozgatórugóit. Ezáltal talán kevésbé szenvednének depresszív hedonizmusban, magányban vagy alkoholizmusban, elidegenedésben, kicsapongásokban.

Felszabadulásuk, önfelszabadításuk, „emancipációjuk” után pedig már bármi megtörténhet. Egy ilyen szerveződés egyáltalán nem lenne példa nélküli a magyar történelemben, bőven van mire alapozni a Galilei Körön kívül is. Gondoljunk csak a Népi Kollégiumok Országos Szövetségére (NÉKOSZ), amely lakhatást is biztosított például a munkás és paraszt származású diákoknak.

Ez szintén releváns lehet, hiszen különböző társadalmi helyzetű diákok egymás társaságában tölthetnek időt, akár új jővőbeli lehetséges perspektívákat kinyitva egymás szeme előtt.

Gondoljunk csak bele, micsoda intellektuális és szellemi megújulást és pezsgést hozna, ha az eddig strukturálisan elnyomott munkásszármazású gyerekek is becsatlakozhatnának az értelmiségi körökbe és diskurzusokba, teljesen új és más szemléletet hozva, pusztán a már megélt élettapasztalataik miatt!

De ne csak az ifjúságról legyen szó, felnőtt dolgozókat, szakmunkásokat is be lehetne vonni!

Bár azóta sokat fejlődött az oktatás, ne legyenek illúzióink, manapság is sokan vannak, a kor technikai és gazdasági fejlettségéhez képest túl sokan, akik nem tudnak számolni vagy a nevüket leírni. Akik pedig szerencsésebbek és gimnáziumba vagy egyetemre járhatnak, azoknak teljesen haszontalan és alkalmatlan száraz tényadatokkal frontálisan tömik tele a fejét hatalmas pályakezdési eladósodás fejében, a színvonalat egyre alacsonyabban tartva a rezsim és a globális munkamegosztásban betöltött pozíciónk miatt.

Az értelmiség, és a magasan képzett, nagy kulturális tőkével rendelkező, „nyugatias” rétegek csak háborognak és befelé fordulnak, védik a globális lejtmenet válságában elbizonytalanodott pozícióikat, a népet lekezelő, a dolgozó embereket lenéző antipopulista retorikát használnak, ahelyett, hogy szövetséget kötnének a magyar munkásosztállyal és felkarolnák őket, oktatnák őket, pénzt, energiát, időt nem sajnálva.

Ha megismernék őket, talán rájönnének, hogy

„Eredetileg egy teherhordó sokkal kevésbé különbözik egy filozófustól, mint a komondor az agártól. A munkamegosztás az, amely szakadékot hozott létre kettejük között.”

Mindenekelőtt mielőtt cselekednénk, Misetics Bálint pontos kordiagnózisát vegyük figyelembe:

„A probléma részben nyelvi: nem csak arról van szó, hogy a baloldal olyan fontos fogalmai, mint a »szocializmus«, »szükségletek szerinti elosztás«, »elidegenedés« vagy »osztályharc«, ma leginkább csak arra alkalmasak (teljesen érthető módon), hogy használóit megbélyegezzék vagy nevetségessé tegyék, hanem arról az általánosabb nehézségről, hogy éppen azok rendelkeznek legkevésbé a radikális társadalomelmélet befogadásához szükséges kiváltságokkal, akiknek az érdekeivel elvben leginkább egybeesik annak üzenete és szándéka.”

Csináljatok Galilei Köröket!