Ha valaki nem tudta követni a francia fejleményeket, vagy esetleg, vesztére, a magyar sajtóból tájékozódik, annak egy kis update, mitől lángol (megint) Párizs. Ahogy a sárgamellényesek mozgalma idején sem értette Macron, hogy mennyien és miért élnek létbizonytalanságban, miért lázadnak (bár a Covid-járvány idején átmenetileg megjuhászodott), úgy most sem érti, de nem is akarja megérteni.

Segítsünk neki, hátha olvassa a Mércét!

Macron pár napja fogadta Orbánt. A szakszervezetek is kérték, hogy fogadja őket, de velük nem volt hajlandó találkozni. Miért is fogadná a „reformját” elutasító francia tízmilliók képviselőit a francia elnök, amikor egy ilyen kedves kipcsák pacifistával is cseveghet helyette.

A francia nyugdíjreform, amit a mainstream ellenzéki magyar sajtó (szokás szerint az Economist alapján) szükségesnek mond, arról szól, hogy – megvalósítva a francia jobboldal régi álmát, felemeljék a nyugdíjkorhatárt (64 évre).

A legendás különálló nyugdíjrendszerekhez egyébként (SNCF vasúttársaság stb.) eleve nem mertek hozzányúlni, ezzel 2019-ben egyszer már felsültek, a vasutasokat így ez az egész csak 40 év múlva fogja érinteni.

Nem sok érv szól az emelés mellett.

De azért lássuk: soká élnek a franciák, kevés gyerek születik (bár ez is csak félig igaz: e tekintetben jobban állnak, mint a legtöbb európai ország). Ha folytatódik az elöregedés, pár évtized (nem év, hanem évtized!) múlva talán finanszírozhatatlanná válik a rendszer. A mostani adatok mechanikus kivetítése alapján.

Pro érv még: Macron már a választási kampányában megígérte a nyugdíjreformot. De ezt is könnyű cáfolni. Mert nem ezért választották meg, hanem ennek ellenére (a 2. fordulóba csak Le Pen jutott be rajta kívül).

Kontra:

 70% elutasítja, a lakosság masszívan ellenzi

A közvélemény-kutatások szerint a dolgozók 90%-a, az összes francia 70%-a mond nemet Macron reformjára.

A munkások korán halnak

A munkásokat, dolgozó szegényeket hátrányosan érinti: ők azok, akik korán halnak, eleve nehezebb fizikai munkát végeznek. Bár őket kompenzálná egy mechanizmus, de alig működik; 2017 óta fokozatosan szigorítják a feltételeket (kikerültek például a költöztetők, az építőipari munkások egy része és a fodrászok), annyira, hogy évente összesen 4000 munkavállalót érint, de ez nem elég, mert Macron minisztere szerint valamiért a vegyi anyagoknak tartósan kitett munkavállalók már nem számítanak nehéz munkakörülmények között dolgozónak, semmiképp nem jár nekik korkedvezmény. A franciák egészségben töltött átlagéletkora nőknél 66, férfiaknál 64 év. Dolgozz, menj nyugdíjba, betegeskedj, halj meg! Ez volna a recept?

Jegyezzük fel: a Bajnai Gordon alatt elfogadott szabályok alapján emelte Orbán 65 évre Magyarországon a nyugdíjkorhatárt, pedig a magyarok, különösen a férfiak, még sokkal korábban halnak. Szégyelljük magunkat, hogy ezt hagytuk, ezt IS hagytuk.

Nők

A nőket különösen hátrányosan érinti. Ezt egy módosító indítvánnyal igyekeztek ellensúlyozni, ami a nők számára a gyerekek után járó plusz-százalékokat ad, de korkedvezményt nem; ebben is totál dogmatikusak.

Neolib

Az egész neolib szemlélet, amely az állami kiadások leszorítására irányul, és következetesen a tőkének kedvez a dolgozókkal szemben: tudjuk, hogy katasztrofális következményekkel jár történelmi távlatban. Nemcsak igazságtalan, embertelen, de a (poszt)fasiszták kezére játszik, hiszen rombolja a jóléti államot, ami a kiszolgáltatottság érzetét növeli, a  reményvesztettség érzését kelti mindazokban, akiknek aztán rendre a szélsőjobb kínál hamis biztonságérzetet (vagy ha azt nem: bűnbakot). Tamás Gáspár Miklós írta meg szépen ezt is: „az egalitárius jóléti államok összeomlásának következtében a szolidaritás, a testvériség és az irgalom (együttérzés) fókusza elmozdult. Ha nincs virtuálisan egyenlő állampolgárság, amelynek kivívását minden becsületes liberális demokratának és demokratikus szocialistának célul kellett volna kitűznie, a nagylelkűség szenvedélye sem elégülhet ki.”, marad a vérségi összetartozás. S csak reménykedhetünk benne, hogy francia baloldal, nemes hagyományait követve, egyszerre fog tudni alternatívát kínálni Macronnal és Le Pennel szemben. A szakszervezetek eddig jól vizsgáztak.

Ezt a népellenes nyugdíjreformot tetézi még a Macron-féle gazdagbarát adórendszer: Macron azzal kezdte a ciklusát, hogy részben eltörölte a vagyonadót. Csak egy kicsit kéne megadóztatni a szupergazdagokat vagy a gigaprofitot bezsebelő olajóriást, bőven telne a nyugdíjakra, még nyugdíjemelésre is – de ő nem! Az Oxfam számításai szerint egy csak a milliárdosokra kivetett mindössze 2%-os vagyonadó hosszú távon is egyensúlyban tartaná a nyugdíjkasszát. Ennél is több bevételt hozna, ha Macron nem engedne el évi 15 milliárd euró adót a cégeknek, 16 milliárdot a felső középosztálynak, az évi 100 milliárd eurós adóelkerülésről nem is beszélve.

Munkaalapú társadalom

Macron egy húron pendül Orbánnal ebben is. Pedig teljesen szemellenzős az a gondolkodás, amely adottnak veszi a munka mennyiségét, 19. századi ipari kapitalizmusban gondolkodik, és időben méri a munkát. Miközben a 4-napos munkahétre vonatkozó kísérletek is azt mutatják: a hatékonyságnövekedés, termelékenységnövekedés kompenzálja a munkaidő csökkenését (egyébként pedig egy munkavállaló ma 3-szor termelékenyebb, mint a 60-as években!); de mit nekik tények, ugye, amikor van jó kis ideológia is?! Az automatizálás, a robotizáció forradalma (a mesterséges intelligenciát meg sem említem!), a klímakatasztrófa mind-mind a nemnövekedés, az alapjövedelem, a 4-napos munkahét és az alacsony nyugdíjkorhatár irányába mutat. Mutatna.

Lehet más a világ.

Persze mást nem is lehetett tőle várni, még miniszterként ő volt a szintén hatalmas tiltakozást kiváltó munkatörvénykönyv egyik atyja.

Idősellenes munkaadók

Miközben dogmatikusan próbálják kitolni a korhatárt, a vállalatok, akiknek Macron igyekszik a kedvében járni, de félreismeri őket, ahogyan ők is a tulajdon dolgozóikat. A munkaadók, abból a tévképzetből kiindulva, hogy az idősebb munkavállalók kevésbé hatékonyak, már most is igyekeznek megszabadulni tőlük 55-60 felett, illetve fel sem veszik őket. Szégyenszemre a jobboldali félellenzék módosító javaslata foglalkozott csak ezzel a témával, de a Szenátusban megszavazott kompromisszumos megoldás (a 60 fölöttiek TB-járulékának elengedése) egyszerre költséges, munkaadóbarát (ahelyett, hogy munkavállaló-barát volna), és elégtelen.

Korrupt kormány

A Macron-rezsim romlottságára mi sem jellemzőbb, mint hogy a reformért felelős munkaügyi miniszter, Olivier Dussopt ellen korrupció gyanújával zajlik nyomozás egy 2010-es ügyben (jó, ott legalább van független nyomozóhatóság), miszerint értékes ajándékért cserébe közbeszerzésekhez juttatott egy céget a városban, ahol polgármesterként tevékenykedett. Egyébként Macron egyik legfontosabb embere, az Élysée-palota „főtitkára”, Alexis Kohler ellen is vádat emeltek egy korrupciós ügyben. De az első ciklusára is árnyékot vetettek bizalmi embereinek korrupciós ügyei.

A hatalom öncél

Macronnak semmi ötlete, hogy mihez kezdjen a hatalommal. Így találta ki a nyugdíjreformot. Történjen valami. Fenn kell tartani a cselekvés látszatát. Holott egyensúlyban van, és még évekig egyensúlyban lesz a nyugdíjkassza. Pedig mindeközben bőven volna mit tenni: az egyetemek lerobbantak, hovatovább akkora az orvoshiány, mint nálunk, a zöldfordulatról csak beszélnek, de még várat magára, miközben már télen hatalmas aszály sújtott az országot stb., stb.

Antidemokratikus intézményrendszer

A franciáknak már fel se tűnik, de a mi „50%-ért 2/3” választási rendszerünk kismiska ahhoz képest, ahogy a francia Szenátus működik. Ott többsége van a jobboldalnak (holott a választók kevesebb mint 20%-át képviselik), míg a Mélenchon-féle LFI (a választók 20%-a) nulla, azaz nulla hellyel rendelkezik. A Szenátus simán el is fogadta a törvényt, csak a Nemzetgyűlés nem. Oké, azért azt tegyük hozzá: Franciaországban legalább nem tiltották be a sztrájkot, sőt, az olajfinomítókat is lehet blokkolni.

Nincs parlamenti többsége

Kisebbségi kormányzás zajlik, de ebben a kérdésben Macron számított a jobboldali képviselők szavazataira. Csakhogy a Nemzetgyűlésben végül nem volt meg a többség, hiába paktált le velük. A jobboldal is megosztott, a frakciójuk fele szavazott volna csak Macronékkal, ez nem volt elég. Így került sor a „49.3”-as cikkely bevetésére. Ez alapján, HA egy bizalmatlansági indítvánnyal le nem szavazzák a Borne-kormányt, a törvény elfogadottnak tekintendő. Így magáról a törvényről nem is dönt a Parlament, mégis el lesz fogadva. Ezért kapott most lángra Párizs, újra. És a vidéki nagyvárosok.

Még a saját szakértői sem támogatják

Ezt a nyugdíjreformot csak macronista képviselők és magyar ellenzéki újságírók támogatják. Mindenki más, beleértve nemcsak a népet, hanem a szakértőket is: ellenzi. Ugyanis, ha már, akkor a rugalmas nyugdíjkorhatár és a járulékfizetés időtartamát figyelembe vevő nyugdíjrendszer irányába kellett volna elmozdulni, mondják. Hisz a munkagazdászok látják: bizonyos munkavállalói csoportokat 60 fölött már úgyis kivet magából a munkaerőpiac. Mi értelme 62-63 éves munkanélkülieket termelni?

Reformgőg, ismerős?

Még szerencse, hogy Franciaországban van kemény baloldali ellenzék is (egyelőre egész jól működik az LFI-szocialista-kommunista-zöld szövetség, a NUPES), nem csak Le Penék. Mert ha Macronon múlna, Marine Le Pen követné őt az államfői székben.

Fun fact: a bizalmatlansági indítvány, amit egy centrista képviselő adott be, és nem is teljesen esélytelen az elfogadása (papírforma, hogy nem kap többséget), annak a Charles de Coursonnak a nevén fut, akinek a nagyapja 1940-ben, képviselőként, azon kevesek egyike volt, akik nem szavazták meg Vichyben Pétain marsallnak a teljhatalmat. Egy még távolabbi felmenője, Louis-Michel Lepeletier de Saint-Fargeau, pedig annak idején a nemzetgyűlésben – hegypártiként – XVI. Lajos halálos ítéletét szavazta meg.

Macron a politikai öngyilkosságot már elkövette, így, ha esetleg megszavazzák Charles de Courson bizalmatlansági indítványát, az már csak a kegyelemdöfés lesz.