A városi növényzet arányának növelése és a meglévő zöldterületek helyreállítása szükséges és jó, azonban az átgondolatlan zöldítés dzsentrifikációs folyamatokat eredményezhet. Az IPCC szerint az úgynevezett zöld dzsentrifikáció előnyben részesíti a gazdag városi lakosokat a városzöldítési projektekben. Amíg a városzöldítés mellé nem társulnak társadalmi és környezeti igazságossági szempontok, addig a piaci viszonyok miatt a magasabb jövedelmű csoportok ki fogják szorítani az egészségesebb és élhetőbb városrészekből az alacsonyabb jövedelmű rétegeket, ami tovább növeli az egyenlőtlenséget és ezeknek az embereknek a kiszolgáltatottságát.

Az EGT-tagországokban átlagban csupán 3% az aránya egy városban a bárki számára nyilvánosan elérhető zöldterületeknek a teljes városi területhez képest. A probléma hazánkra is jellemző, ahol az új, jó minőségű zöldfelületekkel ellátott lakónegyedekben a lakosság leggazdagabb része lakik, míg más, alacsonyabb jövedelmű lakossággal rendelkező városrészekben a zöldfelületek hiánya tapasztalható. Egy magyar kutatás szerint is a környezeti igazságosságnak a várostervezés alapfogalmává kell válnia, figyelembe véve nemcsak a hivatalosan kijelölt nyilvános zöldfelületeket, hanem a városi zöld egyéb (pl. intézményi, magán) formáit is.

A zöld dzsentrifikáció kivédésével azonban úgy növelhetnénk városaink alkalmazkodóképességét a klímaváltozáshoz, hogy párhuzamosan csökkentjük a társadalmi egyenlőtlenséget és növeljük az emberek fizikai és mentális egészségét.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) második munkacsoportjának legutóbbi jelentése rámutatott, hogy a rossz alkalmazkodási lépésekhez (maladaptation) hasonlóan az átgondolatlan, társadalmi szempontokat figyelmen kívül hagyó zöldítés is rejt kockázatokat. Az előbbi folyamat, az éghajlati dzsentrifikáció (climate gentrification) példa a rossz alkalmazkodásra. Ekkor az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás növeli az egyes társadalmi csoportok sérülékenységét.

Éghajlati dzsentrifikáció például, amikor egy árvizeknek kitett területről a magasabb jövedelmű lakosság elvándorol, míg az alacsonyabb jövedelmű lakosságnak erre nincs lehetősége. Az újonnan beköltöző lakosok pedig az árvízkockázat következtében csökkenő ingatlanárak miatt szintén szegényebb rétegekből kerülnek ki. Ezzel szemben a sikeres alkalmazkodási intézkedések is dzsentrifikációhoz vezethetnek, ha egyúttal az ingatlanárak növekedését is okozzák. Ennek mintájára a zöld dzsentrifikáció során egy alsó- vagy középosztályú környék zöldterületi fejlesztését követően az eredeti lakosságot kiszorítják a nagyobb vásárlóerővel rendelkező új lakosok, akik azért érkeznek erre a területre, mert vonzza őket az új parkok és zöldterületek közelsége. Ennek eredményeként a bérleti díjak és a lakásárak jelentősen megemelkedhetnek, így a legkiszolgáltatottabb csoportok nem tudnak megbirkózni az árakkal, és más, kevésbé vonzó, alacsonyabb életminőségű városrészekbe kell költözniük.

A folyamat egyik leghíresebb példája az elhagyott new york-i High Lane vasútvonal, melyet a kétezres években alakítottak közparkká és turistalátványossággá. A becslések szerint évente több mint 5 millió látogatót vonzó városzöldítési kezdeményezés hatására átalakult a környék teljes társadalmi-gazdasági jellege. Sok kisvállalkozás és közepes jövedelmű lakos kénytelen volt elköltözni az emelkedő telekárak miatt (míg az újonnan beköltözők megtapasztalták, milyen egy turistalátványosság mellett lakni vagy dolgozni).

A zöldként (vagy ökoként) emlegetett dzsentrifikációnak nevezett folyamatra megoldást jelenthetnek az olyan zöldítési projektek, melyek célja továbbra is a környezet minőségének és a közegészségügy javítása a környéken, de anélkül, hogy megváltoztatná annak társadalmi-gazdasági jellegét.

Tényleg egészségesebb a város, ha több benne a zöldterület

Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljai között szerepel a városi lakosság zöldterületekhez való egyetemes hozzáférése. A zöldterületek elérése ugyanis számtalan, a jóllétet fokozó, például egészségügyi előnyöket hordoz magában, továbbá fontos szerepet játszik az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásban és a jövőbeni kockázatok mérséklésében.

Az elérhető és jó minőségű városi zöldterületek, mint például a parkok, városi erdők, fákkal szegélyezett utcák, kertek, továbbá a folyópartok és tengerpartok jelentős egészségügyi előnyökkel járnak a helyi közösségek számára. A zöldfelületek javítják a levegő minőségét, csökkentik a zajt, és növelik a biológiai sokféleséget. A zöldterületek a meleg időszakokban mérséklik a hőmérsékletet, és hűvös, árnyékos területeket biztosítanak.

A helyi közösségek használhatják a zöldterületeket testmozgásra és társas interakciókra, valamint kikapcsolódásra.

A zöldfelületek közelsége jelentősen javítja az egészséget azáltal, hogy csökkenti a krónikus betegségek okozta elhalálozást és a krónikus megbetegedések gyakoriságát, javítja a mentális egészséget és a terhességek kimenetelét, valamint csökkenti az elhízást.

Európában látszólag jól állunk zöldterületekkel. 2018-ban a zöld infrastruktúra a 38 EGT-tagország városainak területének átlagosan 42%-át tette ki (Liechtenstein kivételével).

Azonban a bárki számára nyilvánosan elérhető zöldfelületek területe jóval alacsonyabb, mint a városok zöldfelületeinek összterülete: a becslések szerint átlagosan mindössze 3%-a a teljes városterületnek.

A zöldterületeket növeljük, ne a társadalmi egyenlőtlenséget

További zöldterületek létrehozása és a meglévők karbantartása, helyreállítása elengedhetetlen. Azonban ezek a projektek dzsentrifikációs folyamatokat eredményezhetnek, amelyek kizárják a sérülékenyebb társadalmi csoportokhoz tartozó lakosságot. Egy, a Nature Communications-ben megjelent tanulmányban vizsgált 28 európai és észak-amerikai városból 17 esetén a zöldterületek bevonása a várostervezésbe felgyorsította a dzsentrifikációs folyamatokat az ingatlanpiac és a társadalmi-demográfiai viszonyok elemzése alapján.

A tanulmány írói kihangsúlyozták, hogy az eredmények nem azt jelentik, hogy a zöld infrastruktúra negatív, éppen ellenkezőleg, mivel kimutatták, hogy a zöldterületek előnyei emelik meg egyes lakónegyedek értékét.

A probléma az, hogy a zöld várostervezésben nem fektetnek hangsúlyt a környezeti igazságosságra.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy a zöldítési folyamatot olyan közpolitikákkal kell kísérni, amelyek többek között ellenőrzés alatt tartják az ingatlanspekulációt, elősegítik a szociális lakásfejlesztéseket.

Egy hazai kutatás során a debreceni lakosság zöldterület elérését vizsgálták. A vizsgálatban nemcsak a közparkokat, de a magán-zöldterületeket is számításba vették, azaz az erdők, közparkok és kertek mellett az intézményi zöldfelületeket, játszótereket, sportpályákat, természetvédelmi területeket, temetőket, sőt, a közösségi és magánkerteket is. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a lakossági zöldfelületek esetén mind a minőségen, mind a lakosság egyenlő hozzáférésén javítani kell.

Az eredményeik alapján a nagyon jó minőségű zöldterületek összterülete nem éri el a 10 hektárt, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásnak megfelelő 300 m-es távolságon belül csak nagyon kevés embernek (azaz a lakosság 3,14%-ának) biztosított ezeknek a területeknek a könnyű megközelíthetősége.

A környezeti igazságosságot kell fókuszba helyezni a zöldterületek tervezésekor

A zöld dzsentrifikáció csökkentését célzó eszközökről és politikákról készített jelentést a Barcelona Városi Környezeti Igazságosság és Fenntarthatóság Laboratórium (BCNUEJ). A jelentés az EU-ra vonatkozólag a következő ajánlásokat tartalmazza:

• Az alulról építkező és a kiszolgáltatott helyzetben lévő lakosság számára létrejövő közösségi csoportok támogatása a közösségszervezésben és ezen csoportok igényeinek felmérése.
• A zöldítési erőfeszítések során a kiszolgáltatott lakosok igényei kerüljenek a fejlesztők és a piac igényei elé.
• A lakosság által vezérelt formális és informális zöldítési projektek támogatása (például közösség kertek létrehozása).
• A városfejlesztés előtt a lehetséges dzsentrifikációs hatások felmérése és lehetőség szerinti mérséklése.
• A szociális lakhatás és a szociális jóléti szolgáltatások finanszírozásának folytatása és növelése a kormányzat minden szintjén (önkormányzati, állami/tartományi és nemzeti kormányzat).

A fentiekre egyre több városban láthatunk példát, ahol a zöldfelület egyenlőbb biztosítását a várostervezés és a lakhatási politika vezérli. Berlin például a környezeti igazságosság elvét használja a tervezés során, hogy elkerülje a környezeti és társadalmi problémák felhalmozódását bizonyos városrészekben, míg Bécs a zöldfelületekkel kapcsolatos szempontokat beépíti a szociális lakástervezésbe.