Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Neonácik és antifasiszták demonstráltak, egy német újságírót bántalmaztak a kitörés évfordulóján

Ez a cikk több mint 1 éves.

Az előző évekhez hasonlóan idén is több neonáci/egyéb szélsőjobboldali csoport igyekezett megemlékezést tartani az 1945-ös kitörés évfordulóján. A kitörés során a Budapestet erőddé változtató, majd szovjet hadifogságba esni nem óhajtó Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-tábornok maradék csapataival megpróbált áttörni az ostromgyűrűn, és csatlakozni a nyugat-magyarországi német főerőkhöz. Az esemény jelentős helyen szerepel a szélsőjobboldali kánonban.

Az évről-évre megrendezett, és egyre nagyobb ellenszenvvel és nemzetközi antifasiszta ellendemonstrációkkal kísért „becsület napi” megemlékezésekről a Mérce és társoldalunk, a Tett is rendszeresen beszámol.

A rendezvényt idén is a neonácik és a hatóságok közötti bejelentési csiki-csuki előzte meg, melynek során (immár szokásosan) a rendőrség igyekezett tiltani a fasiszta irányú rendezvényeket, a neonácik viszont annyira akarták, hogy megvalósuljon, hogy egyesek még zsidó áldozatokra megemlékező antifasisztáknak is megpróbálták kiadni magukat, csak sikerüljön a dolog.

A „megemlékezők” egészen február 11-ig több eseményt is megpróbáltak elfogadtatni a rendőrséggel, de ezeket rendre elutasították.

Február 10-én a szélsőjobboldali Hatvannégy Vármegye sajtóközleményben arról számolt be, hogy egy 40 év körüli férfit ismeretlenek csoportosan megtámadtak és súlyosan bántalmaztak. Az esetről videó is készült, a rendőrség felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság miatt nyomoz.

A felvételt közlők szerint a paprikaspray-vel és viperákkal támadók neonácikra vadászó német antifák voltak. Az esettel kapcsolatban tudósítónk szerint egy nőt előállítottak a szombati antifasiszta tüntetésről a rendőrök.

A szombati nap eseményei nem a neonácikkal, hanem az Európai Balpárt hazánkba látogató elnökével, Walter Baierral kezdődtek, aki a nyilasok által 1944/45-ben legyilkoltakra emlékeztető Duna-parti emlékműnél rótta le kegyeletét, és tartott nemzetközi sajtótájékoztatót.


Ezen elmondta, pártja nevében üdvözli a magyar antifasisztákat, és szolidaritásáról biztosította a hazai náciellenes mozgalmat, és élesen tiltakozott többek közt a jelenleg is zajló ukrajnai háború miatt is.

Kegyeleti megemlékezést tartott az Európai Balpárt a nyilaskeresztesek által a 1944-45-ben legyilkolt zsidó nő- és gyermekáldozatok emlékművénél. Fotó: Fazekas Lázár Benjámin / Mérce.

Valamivel 12 után után a Budai Várban folytatódtak az események, itt a különböző országokból és Magyarországról összegyűlt antifasiszták tartottak demonstrációt a nácik masírozásai ellen.

Antifasiszta tüntetés a neonáci »Becsület napja« ellen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Az antifasiszta aktivistákat, csakúgy, mint később a neonácikat, a rendőrség szigorúan ellenőrizte, több esetben történt motozás is. Tudósítóink információi szerint egy német újságírót ismeretlen neonácik bántalmaztak a Normafa környékén.

A bécsi kapunál antifasiszta tüntetőket motoznak és igazoltatnak, akik a neonáci »Becsület napja« ellen tüntetnek. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Rendőrök az antifasiszta ellentüntetésen, a neonáci »Becsület napján« . Fotó: Dián Ákos / Mérce.

„Se hősi, se tiszta, a magyar nem fasiszta.” Antifasiszta tüntetés a neonáci »Becsület napja« ellen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

A Bécsi kapunál feltűnt a cigány zászló és a kurd Népvédelmi Egységek zászlaja is, de rengeteg vörös zászlót is látni lehetett.

Antifasiszta tüntetés a neonáci »Becsület napja« ellen. Fotó: Dián Ákos / Mérce.

Antifasiszta tüntetés a neonáci »Becsület napja« ellen. Fotó: Kiss Soma Ábrahám / Mérce.

A bőrfejűeket is elkerítették egy ponton:

Rendőrök kerítenek be neonácikat az antifasiszta ellentüntetésen a neonáci »Becsület napja« ellen. Fotó: Dián Ákos / Mérce.

Valamivel 4 óra után az antifasiszta tüntetők levonultak a Bécsi kapu térről, utánuk pedig a rendőrség teljesen lezárta a területet.

Antifasiszta tüntetőket motoznak és igazoltatnak, akik a neonáci »Becsület napja« ellen tüntetnek. Fotó: Dián Ákos / Mérce.

Rendőrök és kalandtúrázók a Várban. Kép: Dián Ákos/Mérce.

 

Rendőrök igazoltatnak résztvevőket a „becsületnapi” Kitörés-túrán. Fotó: Dián Ákos / Mérce.

Tudósítóink szerint négy óra után egy csoport antifasiszta és egy neonáci csapat feszült egymásnak a Halászbástyánál, a szélsőjobboldaliak különböző tárgyakat hajigáltak az ellentüntetők felé. Sérültekről nem tudni.

Rendőrök a „becsületnapi” Kitörés-túrán. Fotó: Dián Ákos / Mérce.

Címlapkép: Rendőrök igazoltatnak résztvevőket a „becsületnapi” Kitörés-túrán Fotó: Dián Ákos / Mérce