Hogy a Fidesz és a városvezetés ne okozzon visszavonhatatlan károkat Debrecennek és az országnak, február 9-én, azaz ma 16:30-kor a Debreceniek az akkumulátorgyár ellen illetve a Szabad a Hang csapata mintegy kétszáz tüntető kíséretében petíciót adott át a városi önkormányzat jegyzőjének, aki harminc napon belüli választ ígért. A petícióátadás egy hosszabb tiltakozási sorozat újabb állomása: korábban 11 ezer levelet küldtek a beruházással egyet nem értő állampolgárok Papp László debreceni polgármesternek, hogy „a külföldi multik helyett a helyi lakosok érdekeit képviselje, és akadályozza meg az akkumulátorgyár épülését”. A mostani petícióátadást (amellyel párhuzamosan a tiltakozók aláírásokat is terveznek gyűjteni) az váltotta ki, hogy a polgármester figyelmen kívül hagyta a neki postázott leveleket.

Az átadást követően a tiltakozók átvonultak a régi városháza elől a Csapó utca elejére, ahol az LMP szervezett tüntetést az akkumulátorgyár ellen; a környezet, az ivóvíz és az energia védelmében.

Erősen kezdett Jármi Péter hajdú-bihari LMP-elnök, aki az unokáktól kölcsönkapott föld közhelyének elsütése mellett úgy pengette a kínaiellenes rasszizmus húrjait, hogy a másik tipikus ellenzéki tévképzet, a Fidesz-kormány lekommunistázása emellett már fel se tűnt senkinek.

Jármi a továbbiakban felkonferálóként is működött, így hívta színpadra Kozma Évát, aki a tüntetés legjobban mozgósító beszédét mondta el. Kozma mint „mikepércsi aggódó édesanya” felsorolta azokat a hazugságokat és rágalmakat, amelyekkel azóta szembesült, hogy egy, az akkumulátorgyár elleni népszavazást támogató civil csoport tagjaként kezdett el tevékenykedni. Hogy a polgármester anomáliának bélyegezte a tiltakozók csoportját, miközben a termálvizeket ipari vízzé nyilvánítani, hatástanulmányokat eltüntetni, csernozjom talajokra gyárakat telepíteni, a gyár vízigényét nem létező, szürkevizet felhasználó technológiával megoldani a valódi anomália.

Közvetlenül Kozma beszéde után fogytak el az előre bekészített petíciós ívek, Jármi QR-kódos kitöltést javasolt, majd színpadra hívta Keresztes László Lórántot, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnökét. Keresztes, noha szintén kijátszotta az idegen tőke vs. magyar emberek kártyát, beszédének voltak erős pontjai is: a távollevő polgármester, főispán, a beruházó cég képviselőinek „üdvözlése”, de azt is hangsúlyozta, hogy a gyár nem lesz képes beváltani a hozzá fűzött reményeket.

A paksi atomerőmű egyharmada tudja kielégíteni azt az energiaigényt, amire szüksége lenne az akkugyárnak, illetve nem is a helyi munkaerőnek jelent majd lehetőséget; az már csak hab a tortán, hogy az adójuk nagy részét sem az országnak fizetik.

Jármi hozzátette, hogy a kormány 320 milliárd forinttal támogatja a „kínai” gyárat, amiből le lehetne szigetelni az összes debreceni ingatlant, és ez valóban munkahelyeket teremtene. Horváth Nándor László, a Debreceniek az akkumulátorgyár ellen csoport tagja megidézte a francia forradalmat kirobbantó nőket („rosszul jár, aki az édesanyáknál húzza ki a gyufát”), majd felszólította a jelenlevőket, hogy döntsék el, vezetőket, vagy uralkodókat szeretnének?

A felszólalók sorát Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke zárta, aki zöld politikushoz illően egy jól ismert fideszes szlogen újrahasznosításával („Nem leszünk akkumulátorgyarmat!”) kezdett, majd felhívta a figyelmet arra, hogy az érvényes környezetvédelmi szabályozások szerint a gyártó kötelessége minden, gyárában létrehozott akkumulátort visszavenni, ami Magyarországot használtakkumulátor-temetővé teheti. Schmuck ugyanakkor a tüntetés fontos eredményeként emelte ki, hogy a kormány már nem tudja „sunyiban, az éj leple alatt” felhúzni ezeket a gyárakat, mert „mi ott leszünk, hogy megakadályozzuk”.

A debreceni akkumulátorgyár ügyébe a kormány teljes mellszélességgel beleállt. A mai kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy a társadalmi ellenállás sem lehet akadálya a gyár megépülésének. A kormányinfó a rasszista, etnicista indulatok felkorbácsolására is alkalmasnak bizonyult, Gulyás „megnyugtatásul” azt is kijelentette, hogy a gyárban csak magyar (beleértve a Romániából érkezőket) munkások fognak majd dolgozni.

A gyárépítési tervek ugyanakkor intenzív ellenállásba ütköznek. Korábban hazaárulózták már a hajdú-bihari főispánt, népszavazásokat követeltek. A tiltakozó akciók során rendre elhangzik, hogy egy ilyen gyár telepítése az ott lakók számára környezeti katasztrófával ér fel (és a beruházásközeli Mikepércs lakóit ez kiemelten érintené), főképp, ha az a gyár a napjainkban kincsnek számító termőföldekre épül. És ahogy a gödi példa is mutatja, Magyarország kormányának semmi sem elég drága ahhoz, hogy az ország gazdaságát alárendelje a tőkeérdekeknek,  teljesen függetlenül attól, hogy az hazai vagy nemzetközi.