Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A záruló nyitás. Tamás Gáspár Miklóstól búcsúznak román barátai

„35 évvel ezelőtt [1978-ban – szerk. megj.] hagytam el Romániát, önkéntelenül, kutyafuttában. Erdélyi magyar, félzsidó, a fasizálódó rezsim célpontja – amelyet manapság „kommunista rendszerként” vetnek meg, az egyik legnevetségesebb állítás, amelyet valaha hallottam –, azokban az évtizedekben eléggé nehéznek találtam volna az ellenség hivatalos nyelvén, románul írni. És nicsak, ezen a nyelven írok egy budapesti asztalnál, és otthon érzem magam benne. Egy elfojtott és megtagadott, elfelejteni próbált idiómából térnek vissza hozzám a szavak. (…)

Ha el is utasítottam a Ceaușescu-korszak ordas sovinizmusát, pusztán azért tettem, mert véletlenül egy olyan kisebbséghez tartoztam, amely szimbolikusan a nép ellenségének szerepét volt hivatott eljátszani, de ez nem hajlamosított az univerzalista magatartás elfogadására, hisz még annak védekező eljárásának (emberi jogok stb.) sem volt egyértelmű politikai nyomatéka (még a politikai egyenlőség eszméjének sem). Hogy az etnikai kísértés teljesen megszűnjön, marxistává kellett válnom. (…)

Az én esetemben a „megközelíthetetlen eszmény” a szülőföldem, Kolozsvár volt, egy elveszett paradicsom (vagy pokol), egy magyar város, amely mentesült a magyar nemzetállam nyomasztóan szűk nemzeti magyarságától, egyszerűen azért, mert Romániában volt, így az etnikai dimenzió – sokak képzeletében – ki volt szakítva a kor kegyetlen politikai banalitásából. Amikor 1989 után néhányszor visszatértem, a valóság felfoghatatlan volt, és az idő múlásának kizökkentése okozta „fájdalom” érzelgősségét el kellett rejtenem. A terméketlen gyengeség és szomorúság állapota fokozatosan megszűnt, amikor az új városban, amely többé már nem volt magyar, találkoztam a fiatal román baloldallal. Akkor (életemben először) az etnikai különbségeknek már nem volt jelentősége. Így még fiatalkorom elfojtott (román) dimenziója is újjászülethetett, a meg nem értett elnyomás és a mesterséges, korlátozott és szentimentális közösségi szolidaritás tapasztalatai által megvetett szerénység, tartózkodás és bűntudat nélkül. Hálás vagyok nektek, hogy megváltoztattatok.”

Tamás Gáspár Miklós: Előszó (részletek). Ford. János Tamás. In Postfascism şi anticomunism [Posztfasizmus és antikommunizmus]. Kolozsvár: Tact, 2014.

Tamás Gáspár Miklóst nem csak a nemzetközi, a magyarországi vagy erdélyi baloldal tartotta nagyra, román elvtársai is szeretettel emlékeznek rá, a barátra, a mentorra és beszélgetőpartnerre. Az alábbiakban a napokban megjelent emlékező írásokból, Facebook-posztokból közlünk rövid válogatást.

Kerekasztalbeszélgetés TGM 70. születésnapja alkalmából. tranzit.ro, Kolozsvár, 2018. december 10. Résztvevők: Tamás Gáspár Miklós, Adorján István, Alex Cistelecan, Joe Grim Feinberg, Andrei State, Szigeti Attila. Moderátor: Dana Domsodi

Costi Rogozanu: Mire jó egy értelmiségi? Tamás volt rá az eleven válasz

Számomra a legnagyobb román értelmiségi magyar volt című írásában Costi Rogozanu arról vall, hogy a volt keleti blokkból két „oxigénpalack” csillapította a szellemi légszomját, ezek egyike Slavoj Žižek, másikuk pedig Tamás Gáspár Miklós volt. TGM 2000-ben írt egy levelet az ÉS-be Levél román barátaimhoz címmel, amelyben a román elnökválasztás második fordulójába bekerülő Nagy-Románia párti jelölt apropóján rávilágított a két világháború közötti jobboldali román értelmiségi gondolkodás (Eliade, Cioran, Blaga, Noica) kritikátlan átvételének következményeire.

(Különben Ştefan Baghiu román költő megemlékező Facebook-posztjában ezt a szerinte „zavarbaejtően aktuális” – levelet úgy emlegeti, mint „amelyre a román szellemi élet nehézfiúi sorban válaszoltak”, és amely nélkül – itt Florin Poenaru antropológust idézve – „mindannyian Eliadét, Pleşut illetve Deleuze-t olvastunk volna egész további életünkben”.

Ovidiu Ţichindeleanu is idéz ebből a levélből, felemlegetve, ami mindkettőjüket összekötötte: „két, másféle száműzetésben élő kolozsvári, akiket összeköt a hazájuk keresése, illetve a romániai közállapotok felett érzett düh.)

„Van a jól ismert, izzadtságszagú kérdés: Mire jó egy értelmiségi? Tamás volt rá az eleven válasz: hogy szeresd közösségedet, népedet, felebarátaidat (ideológiai szempontból avagy sem) anélkül, hogy kollektív bűnösségben legyél cinkos. Légy bátor, hogy magadra haragítsd a közönséged, a családod, kockáztass. Melyik más régiónkbeli entellektüellnek volt ahhoz mersze, hogy két idióta nacionalizmust (etnicizmust – szerk. megj.) is folyamatosan elítéljen, a magyart, de a románt is? (…) A magyarokat az 1848 utáni, katasztrofális következményekkel járó románellenes politikájukra emlékeztette. A románokat pedig nacionalista pillanataikra és a magyar nemzetiségű állampolgáraikkal kötött szerződéseik 1960 utáni elfelejtésére.

Egyik kedvenc idézetem tőle Kelet-[Európa] kétezres évek eleji problémáját veti fel: »A keleti neoliberálisok nem többek öngyűlölő rasszistáknál, akik elfogadják a nyugati rasszisták ítéletét saját népük felett. Fejük tetejére állított rasszisták.«

Rogozanu cikkében azt is felemlegeti, hogy első találkozásuk egy kolozsvári román nyelvű (a magyar baloldali közeg újjá- és a szem megszületésében is szerepet játszó – szerk. megj.) kör eseményén történt, amelyen TGM figyelemmel és kíváncsian viszonyult ezekhez a fiatal román baloldaliakhoz, nem pedig lenézéssel vagy kioktatással: „Ez az ember – aki a legrangosabb nyugati kiadványokban publikál, ott, ahova a nagy román értelmiségiek még álmukban sem merészkedhettek – eljött meglátogatni szegény bukaresti barátait, akik épp küszködtek egy valamelyest szociálisan érzékeny értelmiségi nyelv kialakításával”.

„Nehezen értettem meg, hogy miért viszonyul hozzánk akkora figyelemmel, tucatnyi, értelmiségi ambícióval rendelkező romániai fiatalhoz, miért támogat, olvas, kritizál vagy dicsér minket hihetetlen figyelemmel és odaadással. (…) Tamás az az idősebb barát volt, aki nem nyúlt le, nem csesztetett, nem próbálta úton-útfélen kimutatni, hogy mennyire okos (pedig olyan kultúrszörny volt, amilyet még nem láttam).”

Costi Rogozanu az egyik legjelentősebb baloldali publicista Romániában, szakmájára nézve irodalmár, kritikus. Jelenleg románt tanít egy Vrancea megyei vidéki iskolában. A covid-válság ideje alatt Németországba röptetett romániai vendégmunkásokról szóló angol nyelvű cikke itt olvasható, a dualizmus-kori erdélyi románság osztályviszonyait bemutató ikonikus Rebreanu-regényről, a Ionról[1] írt elemzései itt és itt érhetőek el.

Mihai Lukács: TGM szobája közvetlenül a szakadék fölött volt

Mihai Lukács, rendező és intermédia-művész TGM kolozsvári recepcióját a 2010 utáni baloldal tragikumához köti. Alex Cistelecan fogalmát, a „záruló nyitást” kölcsönvéve Lukács azt hangsúlyozza, hogy a baloldalnak az államszocialista évtizedek utáni, újonnan szerzett legitimitása kizárólag az értelmiségi körökre korlátozódott – a baloldal ez újbóli, tragikus megjelenésének ára pedig az volt, hogy ezzel elvágta minden viszonyulását a történelemhez, legyen szó az elmúlt dolgok materialista megértéséről vagy a jövőre vonatkozó szocialista stratégiáról.

„Mindezt azért is mondom, mert már eszemben volt egy régebbi asztalfiókprojektem, a Szakadék Nagyszálló, egy kolozsvári előadás szakadt értelmiségiekről, kiindulva Lukács György (aki valahol szintén kolozsvári volt, hiszen ebben a városban doktorált még az első világháború előtt) Adorno irányába kilőtt nyilából: vagyis azokról a gondolkodókról, akik egy szakadék szélén álló luxusszállodában laknak, és az ablakaikból elmélkednek a mélységről. TGM számomra szomorú értelmiségi bohócnak tűnt, színes hózentrágereivel és sodort szivaraival vagy mik voltak azok, hogy olyan rettenetesen bűzlöttek. Az ő szobája közvetlenül a szakadék fölött volt. (…)

Vele véget ér egy korszak, lezárul a »záruló nyitás« (ahogy Alex Cistelecan nevezte találóan). Tamás Gáspár Miklós egy olyan történelmi folyamatnak volt az építője, amelyet – akárcsak a kétezres évek a költészetben – még nem dolgoztak fel teljesen, és amelynek hatásai máig tartanak.”

Tamás Gáspár Miklós 2013-ban, Kálvin tér, Milla Márc. 15. Fotó: Molnár B. Béla

Mihai Lukács színházi rendező, intermédia-művész és kulturális menedzser, a Centrul Dialectic alkotói kollektíva tagja. Magyar nyelven elérhető a romák színházi reprezentációjának kérdéséről írt szövege. Egyik legújabb és legizgalmasabb projektje az Arhiva de Sunet [Hangok archívuma] podcast, amelyben a zenei anyag lenyomatán keresztül vizsgálja egy hely – pl. az első évadban Temesvár –, vagy a ‘89-es romániai forradalom társadalmi-politikai kontextusát és kulturális emlékezetét.

Dana Domsodi: Sokan adósak vagyunk neki energiájáért, szenvedélyéért és gondolataiért

Dana Domsodi, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem szociológia tanszékének oktatója így ír a „tranzitos időkről”:

„A maga nemében egyedülálló, régi vágású, a különböző szellemi hagyományokban folyékonyan mozgó értelmiségi volt, és disszidens. Szövetségese és (kritikus) elvtársa számos baloldali projektnek az elmúlt harminc év Romániájában és külföldön; barátja és kutató elméje sok mindennek, ami a tranzit.ro, a CriticAtac és sok más egyéb felületen történt. Sokan adósak vagyunk neki energiájáért, szenvedélyéért és gondolataiért, amelyeket évtizedeken keresztül oly nagylelkűen ajánlott fel nekünk.

Elhunyta egy korszak végét jelenti. Az Orbán-rezsim kérlelhetetlen kritikusa volt, politikai eszmefuttatások éles eszű olvasója, különösen, amikor a magyar kontextus került szóba, minden elképzelhető időmennyiségben.

Az a megtiszteltetés ért, hogy személyesen is ismerhettem mint olyan szerzőt, aki teljesen megváltoztatta az osztály, a politika, a kritika, a kapitalizmus és még sok más fogalomról alkotott képemet. Ha választanom kell, Telling the Truth about Class című szövege (magyarul: Igazság és osztály[2]) továbbra is szükséges ugródeszka marad mindazok számára, akiket érdekel az osztály fogalmának története.

Végül pedig egy fotó TGM-ről, amint a kolozsvári tranzit.ro körével együtt ünnepli 70. születésnapját. Mivel az eseményen a posztfasizmus és a kapitalizmus kérdéséről szóló komoly vita keveredett az ünnepléssel, a végén

megkértem, hogy mondjon egy záróbeszédet az eseményt lezárandó. Dikciója ritmusos volt, türelmes lendületépítése páratlanul felvillanyozó. Miként a gondolatvilága.”

Forrás: Dana Domsodi idézett posztja

Dana Domsodi, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociális Munka Karának adjunktusa. Angol nyelven elérhetőek szövegei a kelet-európaiak migrációját övező brit populista reakciókról, a baudrillard-i jelelmélet politikai gazdaságtan felőli értelmezéséről, illetve a romániai rendszerváltás nemzedékének kapitalista átmenettel kapcsolatos elbeszéléseiről.

Sorin Gog: Keményen dolgozott azon, hogy a baloldali hagyományt tovább örökítse

A BBTE Szociológia Karának oktatói közössége kiemelte, hogy TGM-et szoros szálak fűzik intézményükhöz, ahol több előadást is tartott, legutolsót 2019. június 5-én. Megemlítik továbbá, hogy TGM kolozsvári jelenléte, a köré gyűlő multietnikus közösség jelentősen hozzájárult a magyarok és a románok közti párbeszéd megerősödéséhez.

„A Közép-Kelet Európát egyre hangsúlyosabban fenyegető fasiszta eszmék és gyakorlatok fáradhatatlan kritikája során TGM kivívta a tágabb értelemben vett civil társadalom elismerését. Az elsők között volt, aki bírálta a kapitalista átalakulás okozta rombolást, valamint a régióban gyakorlatba ültetett neoliberális politikákat, amelyek a jóléti állam elsorvadását, hatalmas mértékű társadalmi egyenlőtlenségeket, gazdasági prekarizációt és rasszizmust eredményeztek. Mindkét motívum – az antifasizmus, illetve a politikai gazdaságtan kritikai bírálata központi helyet foglal el munkaközösségünk több tagjának szellemi aktivitásában.”

Tamás Gáspár Miklós egy rabszolgatörvény-ellenes tüntetésen 2018-ban. Fotó: Mérce

Az intézetben oktató Sorin Gog így emlékezik:

„Mondta nekem párszor, hogy hívjam Gazsinak, ahogy nevezték őt a barátai, de nekem ő mindig is Tamás Gáspár Miklós (TGM) maradt – Magyarország és Erdély egyik leginkább lenyűgöző és izgalmas marxistája. Kolozsvári maradt egész életében, bár jó pár évtizede Budapesten élt. Akárhányszor szükségem volt segítségére különböző politikai események szervezésében, mindig szívesen segített. Nagyon érdekelte mindaz, ami a romániai baloldalon történik, és igyekezett népszerűsíteni az itteni közegben megszülető szövegeket és aktivizmust Magyarországon is. (…)

Fantasztikus memóriája volt, és szívesen mesélt Erdély és az itteni magyar baloldali értelmiség 20. század eleji történelméről. Sajnos a rendszerváltás utáni Erdély magyarsága túlnyomórészt jobboldalivá lett, és kevéssé érdekelte a munkásmozgalom története vagy az erdélyi politikai mozgalmakhoz pl. az ausztromarxizmushoz történő hozzájárulása. Tamás keményen dolgozott azon, hogy ezt a hagyományt tovább örökítse, és állandó kapcsolatban állt az itteni magyar és román aktivistákkal. (…)

Nemrég írt, hogy megköszönje az Apáczai Csere Jánosról, a 17. századi, Kolozsváron elhunyt nagy erdélyi tanítóról megemlékező írásomat. Tamás Gáspár Miklós szintén erdélyi tudós volt, és fontos kritikus hang az egész régiónk számára. Halála veszteség mindazoknak, akik a kelet-európai kapitalista átalakulások kiváltotta egyenlőtlenségek, valamint a társadalmi igazságtalanságok ellen küzdenek.”

Sorin Gog a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociális Munka Karának adjunktusa. Kutatási területe a vallásszociológiától az erdélyi iparvidékek történetén át a neoliberalizmus közpolitikáinak elemzéséig terjed. Magyarul illetve angolul elérhetőek szövegei a szekularizáció erdélyi kérdésköréről, illetve a romániai felsőoktatás, különösen pedig a BBTE neoliberális fordulatáról (itt és itt).

Ez a cikk a Mérce és az új szem együttműködésében született meg.

[1] – Liviu Rebreanu: Ion. Ford. Oláh Tibor. Bukarest: Irodalmi Könyvkiadó, 1967.

[2] – Tamás Gáspár Miklós: Antitézis. Ford. Sipos Balázs. Budapest: Pesti Kalligram, 2021. 113-195.

Kiemelt kép: Mérce/Dián Ákos