Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tamás Gáspár Miklósra emlékezünk hétfő délután 4-kor

Ez a cikk több mint 1 éves.

A Fiumei úti sírkertben tart megemlékezést a tegnap elhunyt Tamás Gáspár Miklósra barátainak, tanítványainak és tisztelőinek köre hétfő délután 4 órakor. A filozófusra egy-egy szál virággal, vagy mécsessel lehet majd megemlékezni.

Ahogy a szervezők írják a Facebook-on létrehozott eseményben, Tamás Gáspár Miklós halálával az egyik utolsó, az általános emberi felszabadulásért küzdő, kiemelkedő nagyságú értelmiségit veszítettünk el.

Az emlékezők a Munkásmozgalmi Pantheonnál gyülekeznek majd.

Tamás Gáspár Miklós egyszerre volt az 1968-as érzületek hordozója, a letűnt munkásmozgalom kései gyermeke, a kolozsvári református közösség fia, kisebbségi érzelmek közvetítője, a rendszerváltás örököse, hajlíthatatlan demokrata, beskatulyázhatatlan baloldali, és mindvégig és elsősorban: az igazság szeretetének kérlelhetetlen gondolkodója.

TGM lapunk elődjére, a Kettős Mérce blogra 2015-ben publikált először, majd rendszeresen jelentkezett írásokkal a blog, később a merce.hu felületén. 70. születésnapján kiemelkedő, magyarul nehezen elérhető írásának gyűjteményével jelentkeztünk. Utolsó, életében megjelent nagyszabású írását, az Öt tanács a hazának c. esszéjét december végén közöltük a Mércén.

Kiemelt kép: Fotó: B. Molnár Béla