Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Madocsa nem eladó!” – az újrapróbálkozó kavicsbánya elutasítását kérte a Kormányhivataltól a madocsai önkormányzat

Ez a cikk több mint 1 éves.

A lakosságnak címzett levélben számolt be róla a madocsai önkormányzat, hogy új néven ismét újraindította kavicsbánya nyitási tervét a településen a BET-KAVICS Kft. A képviselőtestületi közleményben Madocsa vezetése úgy fogalmaz, a cég projektjének csupán a neve változott, „a mögöttes tartalom nem”.

Ezért miután a Tolna Megyei Kormányhivatal megkereste a község önkormányzatát, hogy nyilatkozatot nyújtson be annak engedélyeztetési eljárásával kapcsolatban, Madocsa képviselőtestülete december 19-én azt eljutatta hozzájuk. Ennek lényegi tartalma az önkormányzat beszámolója szerint az, hogy

„bánya és a hozzá kapcsolódó létesítmények szinte valamennyi, a vonatkozó jogszabályok által is vizsgálni rendelt vonatkozásban jelentős és káros hatással lenne az érintett terület természeti, környezeti, táji és kulturális értékeire, a terület lakosságára, ezért a környezetvédelmi engedély iránti kérelem elutasítását kérjük.”

Közleményükben megjegyzik azt is, hogy korábban mind a község lakossága, mind pedig annak vezetése egyértelműen állást foglalt az ügyben: nem engednek a nyomásnak, nem szeretnének bányát látni a falu határain belül.

„Madocsa nem eladó!”

-fogalmaznak.

Amint arról beszámoltunk, 2018-ban a település lakosságának elsöprő többsége úgy szavazott hogy ne épülhessen meg se az akkor aktuálisan tervezet, se más kavicsbánya a településen. Két évvel később, 2020-ban azonban kiderült, hogy ismét előkészítés alá került egy, a a paksi erőmű építését kiszolgáló kavicsbánya engedélyeztetése.

2018-ban egy darabig úgy tűnt, hogy a lakosság akarata és az érvényes helyi népszavazás eredménye ellenére mégiscsak van rá esély, hogy megvalósul a bánya, végül 2019. elején visszalépett a beruházó Bet-Bau Kft. a beruházástól, így elhárulni látszott a veszély. 2020-ban azonban szinte ugyanaz a cég, más néven, BET-KAVICS Kft.-ként adott be kérelmet műszaki jóváhagyásra ugyanarra a bányára.

Madocsa Pakstól tíz kilométerre fekszik, ezért terveznek évek óta kavicsbányát nyitni a településen, így ugyanis nem kellene messziről szállítani az új atomerőművi blokkok építésénél felhasználandó nyersanyagot, vagyis vélhetően a költségek alacsonyabbak lennének, mint egy másik bányából vételezett anyag esetén.

A befektető pedig a bányanyitással biztos és kiszámítható állami megrendeléshez juthatna, a helyi lakosok azonban hallani sem akarnak róla, többek között azért, mert csökkentené a talajvíz szintjét, valamint olyan termőterületeket is érintene, melyeken a falusiak gazdálkodnak.

„Többségük bérbe adja. Így összesen 17 gazdaságban dolgozó 40 embernek jelent kenyeret a föld. Vannak közöttük őstermelők, egyéni vállalkozók, családi gazdaságok és társas vállalkozás is. Meg tudnak élni a földből, különösen, ha máshol is van birtokuk”

– nyilatkozta 2018. júniusi cikkünk szerint Laposa János agronómus a földhasználókról a Szabad Földnek (a Szabad Föld cikke azóta sajnos elérhetetlenné vált).

Akkor a faluban kiemelkedő volt az érdeklődés a népszavazás iránt: a kiírásához szükséges 316 aláírás helyett majdnem 1200 jött össze, végül a lakosság 75%-a ment el szavazni, és 95% szavazott a kavicsbánya ellen, így az elméletileg nem épülhet meg.

A beruházás ráadásul nemcsak a gazdálkodókra, a természetre is veszélyt jelent: ahogy 2018. decemberi cikkünkben is megírtuk, a bánya engedélye a szavazás ellenére tovább folytatódott, további tiltakozások közepette.

A 81 oldalas környezetédelmi engedélyben több szakértő, illetve szakhatóság is állásfoglalást tett, amelyek között vannak egészen komolynak tűnő kifogások is:

Madocsa jegyzője nyilatkozatában leszögezi, hogy a lakosság népszavazás keretében határozottan döntött a teljes községre vonatkozó bányászati tilalom előírásáról.

„Az önkormányzat területrendezési és fejlesztési céljai a bányanyitás következtében lehetetlenné válnának a bánya működésének romboló és zavaró hatása miatt.”

– írja.

A jegyző ír még továbbá a szintén helyi rendelettel védett szlavón tölgyesről, amely vízigényessége miatt veszélybe kerülne a talajvízcsökkenés, illetve a szárazság miatt elterjedő mezőgazdasági gyomnövények terjeszkedése miatt. A területet ráadásul nem csak rendelet védi, de a Natura2000 hálózat része is.

„A Duna szabályozása során csökkenő talajvízszint máris nagy mértékben károsította a tölgyest. A terület fenntartása érdekében semmilyen további veszélyeztető tényező nem megengedhető.”

– írja a jegyző.

A védett tölgyes ráadásul otthont ad egy fokozottan védett réti sas párnak is, melynek a fészke is a tervezett bányatelek hatásterületén található.

„Madocsa területén nem él másik réti sas. Így, ha ez a pár elköltözne, a környék legnagyobb természeti értékétől fosztaná meg a bánya Madocsát. A falu lakossága tiszteletben tartja a védő zónáját, odafigyelnek, hogy ne zavarják, betartják a rájuk vonatkozó szabályokat évtizedek óta.”

– írja attól tartva, hogy a zajterhelés elüldözné a védett madarakat.

Emellett a leendő bányatelken még régészeti lelőhelyek is találhatók, amelyeket mindenképpen érintetlenül kellene hagyni az építkezés során.

Az önkormányzat teljes közleménye:

Tisztelt Madocsaiak!

Ahogy a lakosság előtt is ismeretes, a BET-KAVICS Kft. újraindította azon tervét, mely szerint Madocsán bányát szeretne létesíteni. Csak a tervük neve változott („Madocsa I. — átmeneti törmelékes nyersanyagok”), a mögöttes tartalom nem.

A Tolna Megyei Kormányhivatal megkereste Madocsa Község Önkormányzatát, mely megkeresésben lehetőséget adott az Önkormányzatnak arra, hogy nyilatkozatot nyújtson be az eljárással kapcsolatban. Az Önkormányzat 2022. december 19-én nyilatkozatát eljuttatta a Kormányhivatalhoz, a nyilatkozat lényegi tartalma a következő:

a bánya és a hozzá kapcsolódó létesítmények szinte valamennyi, a vonatkozó jogszabályok által is vizsgálni rendelt vonatkozásban jelentős és káros hatással lenne az érintett terület természeti, környezeti, táji és kulturális értékeire, a terület lakosságára, ezért a környezetvédelmi engedély iránti kérelem elutasítását kérjük.

Mind Önök, a madocsai polgárok, mind mi, az Önök által megválasztott Képviselő-testület úgy döntött korábban, hogy nem enged a nyomásnak, és nem szeretne bányát látni szép falunk határain belül. Továbbra is ez a szándékunk, Madocsa bányamentes település kell, hogy maradjon. Kérem ezért a Tisztelt Lakosságot, Hogy a továbbiakban is maradjon erős, és tartsunk ki közösen ezen szándékunk mellett.

Madocsa nem eladó!

Madocsa, 2022. december 19.

Tisztelettel, Madocsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Címlapkép: pixabay.com