Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Jövő évtől 3 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhatnak az ellenzéki frakciók

Ez a cikk több mint 1 éves.

A Demokratikus Koalíció havi 20 millió forint helyett 9 milliót, a Momentum, a Jobbik és az MSZP 18 millió helyett csak 7,6 milliót költhet, a Párbeszéd 16 milliós havi bevétele 6 millióra, az LMP szintén 16 milliós kerete pedig 5,7 millióra apad – számolt be róla Kocsis Máté egy háttérbeszélgetésen, írja a Népszava.

Január elsejétől lép életbe, a fideszes Kocsis Máté és a KDNP-s Simicskó István által benyújtott és nyáron elfogadott törvénymódosítás, mely szerint jövő évtől lényegesen kevesebb pénzből gazdálkodhatnak a pártok országgyűlési frakciói.

Az új szabályok értelmében az ellenzéki frakcióknak 3 milliárd forinttal, a kormánypárti képviselőcsoportoknak 2 milliárddal kevesebb jut majd a mostani parlamenti ciklusban.

Kocsis azzal indokolta a döntést, hogy szerinte az eddigi rendelkezések alapján egy ellenzéki képviselő jóval többe kerülne az államnak, mint egy kormánypárti politikus.

A Népszava megkeresésére a Momentum sajtóosztálya arról számolt be, hogy a frakció forrásai  havi 12 millió 944 ezer 600 forinttal csökkennek január elsejétől, amely éves szinten 155 millió 335 ezer 200 forintot jelent.

A MSZP sunyi és aljas módszernek nevezte a megvonásokat, szerintük ez nyílt támadás a parlamentáris demokrácia ellen: a Fidesz fel akarja számolni az ellenzéki pártokat, ezért elveszi azt a pénzt, amiből azok működhetnének.

A Párbeszéd vesztesége évi 162 millió 180 ezer 480 forint. A párt szerint „már nincs olyan eleme a Fidesz működésének, amely a legcsekélyebb mértékben is összhangban lenne a demokratikus berendezkedéssel és működéssel.” Hozzátették, amikor azonban az „aljas, hazug, korrupt Fidesz-kormány” magyar családokat dönt romba, akkor nem az a kérdés, hogy egy párt miként menedzseli az elvonást.

Az LMP előrebocsátotta, hogy pártjukat érzékenyen érintik az elvonások. A párt biztos abban: az intézkedés pusztán arról szól, hogy a várható válság idején a Fidesz csökkentse az ellenzék mozgásterét. Az LMP ugyanakkor – hasonlóan a Párbeszédhez – azt gondolja, hogy a kormány elhibázott válságkezelése miatt a magyar családok most jóval nagyobb kihívásokkal küzdenek, mint az ellenzéki pártok.

A Jobbik arról tájékoztatta a Népszavát, hogy  a párt az újabb megszorításhoz igazította tevékenységét, viszont az elvonások nem maradhatnak következmények nélkül.„A frakciónál szükséges létszámcsökkentéseket rossz szívvel, de megtettük”- nyilatkozták.

A Fidesznek ezzel szemben nem jelent akkora problémát saját frakciója költségvetésének csökkenése, hiszen politikai gépezetét számtalan egyéb forrásból finanszírozhatja, központi, kormányzati, vagy közalapítványi forrásokból, vagy éppen a kormány-közeli oligarchák pénzügyi támogatásából.

Címlapkép: MTI/Kovács Attila