Rég nem látott tömeg gyűlt össze szerdán a Kossuth téren: a szervezők szerint közel 40 ezren álltak ki az oktatás jövőjéért. Az április óta tartó ellenzéki letargiát és gyászt azok a tanárok, diákok, szülők és szimpatizánsok törték meg, akik képesek voltak újult erővel fellépni azzal a hatalommal szemben, amely a tanárok kirúgásával mostanra már nem csak fenyegetőzik. Annyira megtelt velük az ország főtere tegnap, amennyire hosszú idők óta csak a kormánypárti Békemeneteken szokott – de ezúttal nem álltak résztvevőket utaztató buszok hosszú sorokban a Ferenciek tere és a Blaha között.

Habár a teljes társadalmi szolidaritás vagy az általános sztrájk, sőt forradalom (?) még várat magára, és a tüntetés maga is inkább apolitikusnak tekinthető koncertezésbe fulladt, aki kint volt szerdán, a saját szemével láthatta,

mi volt ennek a tüntetésnek a valódi ereje: ezúttal a résztvevők gerincét nem a megszokott ellenzéki törzsközönség adta.

Helyettük vagy inkább mellettük, azok a diákok jöttek el, sőt szervezték meg nemcsak a tüntetést, de a tegnapi és az elmúlt hetek legizgalmasabb kiállásait is, akik már az Orbán-rendszerben nőttek fel. Akik nem visszakívánkoznak a 2010 előtti időkbe, hanem arra keresik lázasan a választ, hogy milyen lesz az ez utáni korszak, amelyet sajátjuknak tekinthetnek végre.

Ha voltak a tegnapi, sőt a tavasz óta tartó oktatásügyi kiállásoknak autentikus szereplői a tanárokon, tanárszakos hallgatókon túl, akkor azok ők voltak: a diákok, akik úgy döntöttek, nem hagyják tovább, hogy velük zsarolják tanáraikat. Tavaly tavasszal, amikor a márciusi pedagógussztrájk alkalmával először vonultak utcára, végre erővel telt skandálást hallhattunk egy tüntetésen:

„Fizessétek ki a tanárainkat!” – követelték és követelik azóta is a diákok.

Ez a szolidaritási tüntetés volt az azóta kirívóan aktív Diákok a Tanárokért csoport első komoly akciója Gajzágó József, a csoportot eredetileg életre hívó végzős diák szerint. Gajzágó József a Szent István Gimnázium diákja, vele és iskolatársával, Mihalics Lilivel beszélgettünk. Mindketten a mára mozgalommá váló diákcsoport elnökségének tagjai.

„Azt remélem, hogy mire én nyugdíjba megyek, rendbe jönnek a dolgok”

A márciusi kiállás után a diákok attól tették függővé a folytatást, hogy látszik-e változás a közoktatásban. „Gyorsan kiderült, hogy a felálló kormányzat sem akar változást” – meséle Gajzágó József. A mozgalom mára öt fős elnökséggel, felvételi kampánnyal és bázisdemokratikus döntéshozatali mechanizmusokkal működik – csak így tudják biztosítani, hogy hosszú távon fenntartható, Budapest és a gimnáziumok világán túlra is eljutó diákközösség jöhessen létre.

Márpedig hosszú távra terveznek: Mihalics Lili oktatásfejlesztést szeretne tanulni az egyetemen is. Rámutatott, hogy egy oktatási rendszer rendbehozása nem egy vagy két, sokkal inkább húszéves feladat. Személyesen abban reménykedik, hogy mire ő nyugdíjba megy, már egy valóban szabad, demokratikus szellemben megszervezett oktatási rendszer lesz Magyarországon, tisztességesen megfizetett tanárokkal.

Mozgalmukat az a gondolat hívta életre, hogy diákként kitüntetett helyzetben vannak: megmutathatják a tanáraiknak és a társadalomnak, hogy ők, a leginkább érintettek is változást akarnak.

„Reményt adunk a felnőtteknek. Ezt nem én mondom, hanem ők, kicsit zavarba is jöttem, amikor olvastam” – mondta el Gajzágó József.

Mihalics szerint a tanárok és a diákok egymásra vannak utalva, „a mi kiállásunk a tanároktól függ, az övék meg a miénktől”. Céljuk, hogy a szakszervezetek által beindított „ellenállási láncreakciót” tartósan felerősítsék. Emiatt kezdtek alaposabb mozgalomépítésbe a márciusi tüntetés megszervezése után.

Kezdetben budapesti gimnáziumok diákközösségei fogtak össze ismeretségi alapon, ám azt az alapítók is hamar belátták, hogy nem lesz elegendő csak ebben a körben mozgósítani. Nyílt jelentkezési ívet hoztak létre, hogy vidéki városokból, kisvárosokból is tudjanak hozzájuk csatlakozni a diákok. Több mint 200-an jelentkeztek hozzájuk, jelenleg a folyamatos akciózás mellett az ő bevonásuk a legfontosabb feladat. Ha valóban sikerül egy kétszáz főt meghaladó, aktív közösséget létrehozni, azzal ők lesznek az egyik legnagyobb önszerveződő politikai csoport Magyarországon.

„Sok az új jelentkező agglomerációból, de még több vidéki városokból” – mondta el nekünk Gajzágó József.

Mihalics Lili úgy látja, minden jelentkezőt meg kell becsülni, hisz nem kevés bátorság kell a csatlakozáshoz.

Alapvetően hierarchikus, tekintély alapon szerveződő iskolarendszerben nevelkedik fel ez a generáció Mihalics szerint, „mélyen belénk van nevelve a félelem a retorziótól”.

Épp ezért a tagságlista titkos, és az is marad, valamint a csatlakozóktól nem várják el a nyilvános szereplést.

„Kiállás helyet beletörődnek, és húzzák tovább az igát”

A diákok szerint az eddigi kiállások azért nem voltak hatékonyak, mert nem tudtak elég embert megmozgatni. Csak úgy, mint diáktársaik, a magyar társadalom egésze is fél, és sokan már nem hisznek a változásban szerintük.

„Emiatt hívják tüntikézésnék a megmozdulásokat, nem hisznek abban, hogy így lehet célt érni. De szerintem igen, csak többen kéne erőszakmentesen kiállni” – értékeli a helyzetet Mihalics Lili.

Ehhez viszont meg kell győzni újra a társadalmat az önszerveződés erejéről. Szerintük nem a kalapból előhúzott új ellenállási módokra van szükség – habár úgy látják, kísérletezni mindig van tér –, sokkal inkább a már kipróbált eszközökre mint a virrasztás, az élőlánc, a hagyományos és gördülő sztrájk, valamint a polgári engedetlenség radikálisabb használatára.

„Szerintem a polgári engedetlenség lehetne a legerősebb eszköz, csak következetesen végig kéne csinálni a végletekig. Mindenkit nem tudnak kirúgni” – teszi hozzá Gajzágó József.

A siker szerintük az egységen múlik. Úgy látják, a tanárszakszervezetek nagyon jó munkát végeznek, de még mindig nem elég egységes a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. További csoportok bevonását is elengedhetetlennek tartják.

„Nagyon nehéz az együttműködést elérni, minden egyes csoportnak megvannak a saját gondolatai. Közös stratégia nélkül viszont nem lehet egy nagyobb tömeget megszervezni. Márpedig valóban közös stratégia még nincs” – mutat rá Mihalics Lili.

Épp ezért kezdeményeztek többek között ők egyeztető fórumot a szülők, a szakszervezetek és a diákok között.

De a közös stratégiaalkotásba a diákok a többi szakszervezet által képviselt csoportot is bevonnák, az oktatás ügye a diákok szerint is összefonódik az egészségügy, a tömegközlekedés és tágabban az egész társadalom kihívásaival.

„Abszolút elképzelhető a keresztakciózás, ebben a mi csoportunk teljesen egységes” – nyilatkozta Gajzágó József.

Természetesen mindezt az egységet egymaguk nem tudják megteremteni, elsődleges céljuk, hogy saját közösségük számára fenntartható mozgalmat hozzanak létre.

„A mostani elnökség az érettségiig tervez, de a szervezet célja, hogy mindig kineveljen magából egy következő generációt. A következő két évre már látjuk nagyjából a folytatást.”