Múlt héten jelent meg az abortusz szigorítását célzó kormányrendelet, melynek értelmében csak akkor végezhető terhességmegszakítás, ha a nő rendelkezik olyan orvosi lelettel, amely rögzíti, hogy „egyértelműen azonosítható módon” megmutatták neki „a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt” – vagyis meghallgattatták vele a magzat szívhangját. A rendelet futótűzként terjedt a médiában, és bár sokan kritizálták a dokumentumot, többen kiálltak a nők reprodukciós jogát súlyosan korlátozó intézkedés mellett.

Annak ellenére, hogy a jogszabály többek között orvosszakmailag is botrányosan aggályos, a Magyar Orvosi Kamara támogatását fejezte ki a szigorítással kapcsolatban, emellett publicisták is hangot adtak elégedettségüknek a rendelet kihirdetését követően. Érvelésükben olyan erősen moralizáló, sőt, képmutató hangnemet ütöttek meg, amely teljesen figyelmen kívül hagyja az anyák emberhez méltó bánásmódját, a nők reprodukciós szabadságát, valamint a kormány által üldözött szexuális prevenció lehetőségét.

Akkor hol marad a Kamara etikai kódexe, amikor várandós nőket aláznak meg?

A Magyar Orvosi Kamara Etikai Bizottságának elnöke, Böszörményi-Nagy Géza a napokban úgy nyilatkozott a rendeletről, hogy a MOK mind a beteg érdekében, mind pedig etikai szempontból támogatja a módosítást.

„Az élet az etikai kódexünkben megfogalmazottak szerint a fogantatástól kezdődik. Tehát a magzati élet már élet, amit nekünk, orvosoknak védenünk kell. Így mi mindenképpen amellett vagyunk, hogy az orvosnak kötelessége a terhesség megtartása érdekében érvelni.”

Az érvelés azonban nem egyenlő a megalázással és a nő hibáztatásával, rengeteg abortuszra kényszerülő páciens mégis ezt tapasztalja, nemcsak a kórházakban, de a társadalom részéről egyaránt. 

Az egészségügyben ráadásul azok a nők is számtalanszor megaláztatásban részesülnek, akik szeretnék megtartani születendő gyermeküket. Ezeknek a kismamáknak a babájuk születését sokszor embertelen körülmények között kell megélniük, és évekkel később is élénken emlékeznek a traumákra. Bár az orvosi etikai kódexnek része a beteg emberi méltóságának és jogainak tisztelete is, mégis számtalan beszámolót hallunk a szülészeteken tapasztalható szívszorító állapotokról, ahol sem a kisbabák, sem pedig az anyák jogait és méltóságát nem tartják szem előtt. A Kamara most hirtelen mégis etikai érvekkel indokolná a szívhang meghallgatásának szükségességét az abortusz elvégzéséhez. A jogvédők szerint ez viszont nem is vezetne kevesebb terhességmegszakításhoz, csak még több megaláztatásban részesítené a várandós nőket. A Másállapotot a Szülészetben nőmozgalom évek óta küzd az anyák nagyobb megbecsüléséért és a szülészeti ellátás javításáért, ám úgy látják, az elmúlt évek eseményei jelentősen szűkítették a nők mozgásterét.

A szülészeti ellátás drasztikus átalakításába (választott orvosnál szülés és paraszolvencia eltörlése) nem vonták be a nőket mint legfőbb érintetteket, és a változtatást nem előzte meg az ellátás egységesítése, ezáltal a nők, családok és egészségügyi dolgozók kiszolgáltatottsága egyre nőtt, miközben a lehetőségeik csökkentek. Ezt a tendenciát erősítheti az abortusz szigorítása is. Az orvosi kamara tehát képmutató módon érvel etikai alapon, mikor egyetértését fejezi ki a szívhang megváltoztatásáról szóló rendelettel kapcsolatban.

Ha a szakmát valóban érdekelné, mi áll az etikai kódexben, úgy minden eszközzel segítenék a várandós nőket, hogy a szülés ne egy traumatizáló élmény legyen Magyarországon.

Ezzel majd jól megleckéztetjük a felelőtlen, szexuálisan aktív nőket

A megalázó bánásmód nem csak az egészségügy sajátossága, a társadalmi közvélekedés is a nőket hibáztatja az abortusz miatt. Petrás Boglárka, a Patent egyesület szakértője szerint a jobboldali narratíva azzal vádolja a terhességmegszakításra kényszerülő nőket, hogy felelőtlenek és nem vállalják a következményeket, mintha büntetésként el kellene viselniük azt, hogy ki kell hordaniuk egy terhességet azért, mert szexelni mertek. Amellett, hogy az abortusz (attól függetlenül, hogy valaki ellenzi vagy támogatja) a mai napig egy nagyon erős stigma a társadalomban, egyes publicisták csak még inkább ráerősítenek erre az attitűdre. Puzsér Róbert például egyenesen azzal érvel, hogy nem is kellene traumamentesen elérhetővé tenni a nőknek a beavatkozást.

Szerinte ,,a fájdalom, amelyet az abortuszt kérő nő az elvetésre szánt magzat szívhangjának hallatán érez, egyszer majd a fogamzásgátláshoz tartozó felelősségvállalás érzelmi fedezetévé válhat”. 

Ez a hozzáállás még a jobboldali konzervatív életvédő álláspontnál is továbbmegy, kifejezetten büntető nevelésként fogja fel az abortusszal járó testi és lelki szenvedést. Pedig ahogy arra a Patent egyesület is felhívta a figyelmet, a nőket már így is elég sok szükségtelen megrázkódtatásnak teszik ki, ha meg akarják szakítani a nem kívánt terhességet. A kormány 2012-ben betiltotta a műtétnél sokkal kíméletesebb abortusztabletta forgalmazását, a megelőző konzultációkon rendszeresen megszégyenítik és megpróbálják lebeszélni a terhességmegszakításra váró nőket, a műtét során a méhszáj tágítását gyógyszer helyett fájdalmas módon, mechanikai eszközökkel végzik; és mindeközben folyamatos az abortusz- és nőellenes hangulatkeltés. Az új rendelet pedig tökéletesen beleilleszkedik a feminista szervezet által lopakodó szigornak nevezett jelenségbe, amely során a döntéshozók olyan szabályozásokat hoznak, hogy a nők minél inkább büntetésként éljék meg az abortuszt.

Akiket a rendszer cserben hagyott

Ha a csak az Átlátszó által összesített KSH statisztikákat nézzük, az adatokból egyértelművé válik, hogy legtöbbször a kiszolgáltatottabb rétegek szorulnak rá a művi beavatkozásra. 2020-ban 23 901 abortuszt végeztek Magyarországon a KSH adatai szerint, melyekből az is kiderül, hogy 1000 főre vetítve ötször annyi kamasz esett át terhességmegszakításon, mint amennyi 40-49 éves. A legtöbb terhességmegszakítást továbbra is a fiatalabb nők, a 20–24 éves korosztály végezteti el, de a 25–29 évesek körében is magas az arány. Az abortuszt az iskolázottság is befolyásolja: az összes beavatkozás közül a nők 50,45 százaléka csak általános iskolai végzettséggel rendelkezik, de a középiskolát befejezettek aránya (22,51 százalék) is magas. Ezeknek a rétegeknek sokszor még csak lehetősége sincs arra, hogy a terhesség megelőzésével és az abortusszal kapcsolatban tájékozódjanak, valamint sokak számára egyes fogamzásgátló módszerek is elérhetetlenek.

Ráadásul a magyar oktatási rendszer következetesen szorítja ki a szexuális felvilágosítást az iskolákból, mindenféle LMBTQ-propagandának bélyegezve azokat, így a fiatalok még csak tudomást sem szereznek azokról az alapvető információkról, amelyekkel megelőzhetőek lennének a nem kívánt terhességek.

Ez a fontos alapvetés Puzsér Róbertnek is leesik cikke végén, mikor úgy fogalmaz, ,,ha Magyarország kormánya tényleg annyira aggódna a magzati életekért, ahogy álságosan demonstrálja azt, akkor átfogó kampányt folytatna a nem kívánt terhesség elkerülésének hatékony módjairól, akkor ingyenessé és minden nő számára könnyen hozzáférhetővé tenné a fogamzásgátló tablettákat.” Ám ha a szerző csak minimálisan is tájékozódott volna a demográfiai adatokról, akkor nem kezdte volna okfejtését azzal, hogy olyan nőket hibáztat egy kényszerszerű döntés miatt, akiknek legtöbbször nem adatik meg, hogy megfelelő felvilágosítást vagy segítséget kapjanak. A büntetésként keretezés és a hibáztatás olyan mérgező légkört teremtenek a társadalom egészére nézve, amely csak azt erősíti a beavatkozáson átesett vagy azt fontolgató nőkben, hogy ők a felelősek azért, amiért a rendszer cserben hagyta őket.