145 éve látta meg a napvilágot az 1918 előtti magyarországi és a nemzetközi feminista mozgalom méltánytalanul elfelejtett alakja, Schwimmer Rózsa. Emlékét az államszocializmus még a Horthy-korszaknál is mélyebbre ásta, a nő- és békemozgalomban betöltött kulcsszerepének újrafelfedezésére az 1990-es évekig kellett várni. Nevét még ma is kevesen ismerik annak ellenére, hogy számos tekintetben maradandót alkotott: az első magyarországi feminista folyóirat szerkesztése mellett neki köszönhető, hogy 1913-ban Budapesten rendeztek nemzetközi nőkongresszust, ahova a világ szinte minden tájáról érkeztek delegáltak, e mellett ő volt a világ első (akkreditációval ugyan nem rendelkező) női követe, akit kis híján Nobel-békedíjjal is kitüntettek.

Schwimmer Rózsa 1877. szeptember 11-én született egy vallását nem gyakorló fővárosi zsidó családban. Az édesapa vállalkozásának bukása után a szülők Rózsával és két fiatalabb testvérével Temesvárra költöztek. A helyét eleinte nehezen találó, öngyilkos hajlamokkal küzdő fiatal nő a temesvári iskolai éveket követően az 1890-es évek közepén ismét Budapesten lelt otthonra.

Kenyerét kezdetben nevelőnőként kereste, majd egy szerelmi csalódást követően a hivatalnoknői pálya felé fordult.

Ekkor ismerkedett meg azon nőtársaival, akikkel új alapokra helyezték a magyarországi nőmozgalmat, elsőként az 1896-ban életre hívott és 1919-ig működő Nőtisztviselők Országos Egyesületének (NOE), majd az 1904-től 1949-ig fennálló Feministák Egyesületének (FE) keretein belül.

1911-ben kötött házasságot Bédy Béla újságíróval, ám a kapcsolat csak két évig tartott. A frigy felbomlásának okairól csak találgathatunk, ezek között lehetett Schwimmer lobbanékony természete, esetleg ekkorra egyre sűrűbbé váló külföldi utazásai is.

Karrierépítés a nőmozgalom szolgálatában

Schwimmer és NOE-, valamint FE-beli társnői nevéhez nem kisebb teljesítmény köthető, mint a modern nőmozgalom életre hívása és innovatív eszméinek terjesztése Budapesten, majd a vidéki városokban. Közülük még Glücklich Vilma emelkedett ki, aki az FE ügyes-bajos dolgainak koordinálása mellett nemzetközi karrierépítésében is támogatta Schwimmert.

Újságírói vénájának, hihetetlen motivációjának és kiváló nyelvérzékének köszönhetően már az 1900-as évek kezdetén rangos külföldi lapok közölték cikkeit, s ezeket kihasználva került baráti kapcsolatba többek között a holland, illetve az egyesült államokbeli nőszervezetek vezetőivel. Tudatos nemzetközi karrierépítésének eredményeiből a NOE, és főként a FE profitált rengeteget. Innovatív meglátásaira még a nemzetközi választójogi nőmozgalom egyik legfontosabb szervezete, az International Woman Suffrage Alliance vezetői is nyitottnak bizonyultak: az ő kezdeményezésére készült el a csoport jelvénye és kitűzője, s ő indítványozta hivatalos, angol nyelvű értesítőjüknek publikálását is.

Az 1905–1907 közti évek Schwimmer számára a NOE és a FE által közösen, A Nő és a Társadalom címen publikált periodika alapítása körüli teendők mellett nyugat- és észak-európai előadókörutakkal, nőkongresszusok látogatásával teltek. 1907 és 1913 között a lap szerkesztői feladatait is ellátta, ugyanakkor korántsem volt mindig jelen az egyes számok előkészítése során. A fontos döntések meghozatalában Glücklichre hagyatkozott, akivel napi rendszerességgel váltott levelekben tartotta a kapcsolatot.

Bizonyosan Schwimmer kapcsolati hálójának köszönhető, hogy az IWSA hetedik kongresszusának 1913-ban Budapest adhatott otthont.

Az esemény, amely a magyarországi progresszív feminista mozgalom a nyugati szervezetek mellé történő felzárkózását erősítette meg, tartós reflektorfényt hozott számára, ugyanis ekkor választották az IWSA egyik vezetőjévé (sajtótitkárává). A tisztséget 1914 januárjától töltötte be Londonban, ami azonban nem gátolta abban, hogy nyomon kövesse Budapesten maradt társnőinek munkáját.

Londonba költözését követően Schwimmer A Nő és a Társadalmat váltó periodika, A Nő szerkesztési feladatait gróf Teleki Sándornénak – a FE arisztokrata származású, s parlamenti képviselő férje révén az egyesület akaratát a magyar politikai életben érvényesíteni igyekvő választmányi tagjának –, illetve egy másik választmányi tagnak, Pogány Paulának adta át. Ő maga a felelős szerkesztő posztját őrizte meg.

Békemozgalom és politikai szerepvállalás

Az első világháború kirobbanásának hatására Schwimmer pacifista eszméi a korábbiaknál is sokkal fontosabbá váltak számára. A mozgósítást követően azonnal feladta IWSA-beli tisztségét, s minden európai és tengerentúli kapcsolatát igyekezett latba vetni a mielőbbi békekötés érdekében.

A Henry Ford amerikai milliárdos által finanszírozott kezdeményezések mellett számos országban tárgyalt az IWSA, valamint 1917/1918 folyamán Károlyi Mihály képviseletében. Eredményeiről, vagyis inkább azok elmaradásáról meleg hangú, szeretetteljes levelekben számolt be otthon maradt FE-beli társnőinek. Így tett 1915. december 4-én is, amikor a Henry Ford támogatásával útnak indult békehajó (Ford Peace Ship, vagyis az Oscar II) kifutott New York kikötőjéből, fedélzetén az amerikai elit tagjaival és Schwimmerrel, illetve akkor, amikor a békemisszió pár hónappal később teljes kudarcba fulladt. Schwimmer ezt követően hazatért Magyarországra, ahol átvette A Nő szerkesztésének feladatait.

A háború lezárása után Schwimmert a Károlyi-kormány Magyarország svájci követévé nevezte ki, ezzel a világ első – akkreditációt ugyan nem szerző – női követévé vált.

Megbízását 1918/1919 fordulóján Svájcban teljesítette, azonban nőként kiváló kapcsolatrendszere ellenére sem váltotta be Károlyi Mihály hozzá fűzött reményeit. Végül 1918 utolsó napjaiban saját maga döntött a lemondásáról. A meglehetősen rövidre sikerült berni kitérő – ahonnan Schwimmer a Tanácsköztársaság kikiáltása előtti napokban tért vissza Budapestre – egész későbbi életére árnyékot vetett. Mivel magyarországi karrierjei teljes mértékben ellehetetlenült, 1920 januárjában a család egy barátjának segítségével, Kovács Ilona néven jutott el Bécsbe, ahova rövid idő elteltével húga, Franciska is követte.

Emigráció

1921 első felét a Schwimmer testvérek még bécsi emigrációban töltötték, majd Rotterdamon keresztül szeptember első napjaiban léphettek az USA földjére a New York-i Ellis Island ellenőrző állomásán keresztül, amelyet a dél- és kelet-európai bevándorlók fogadására és szűrésére állítottak fel. Utazásukat, USA-beli letelepedésüket az ismert békemozgalmi aktivista, Lola Maverick Lloyd támogatta, aki 1944-es haláláig kisebb-nagyobb összegeket folyósított számukra. Pacifista nézeteik miatt Franciskával nem kaphattak amerikai állampolgárságot, irataikban életük végéig a „stateless” (állampolgárság nélküli) bejegyzés szerepelt. Kvázi hontalanként élték tehát mindennapjaikat, abban a tudatban, hogy többé nem látják Magyarországot.

Mivel sokan régi és „új” hazájában is bolsevik kémet láttak Schwimmerben, nehéz volt számára a beilleszkedés. A testvérek először Chicagóban, majd New York-ban telepedtek le, ahol a Lloyd család támogatása mellett Schwimmer cikkeinek és előadásainak honoráriumaiból, valamint Franciska zongoraóráiból tartották fenn magukat. Rózsa nő- és békemozgalmi tevékenységét ekkor sem hanyagolta el: magyarországi kolléganői és a nyugat-európai nőmozgalom vezetői mellett továbbra is viszonylag szoros kapcsolatban állt Carrie Chapman Catt-tel, valamint azon elnökökkel, akik az IWSA elnöki székében őt követték.

Levelezőpartnerei közt nem csupán nőmozgalmi aktivistákat, hanem olyan politikusokat és közéleti személyiségeket találunk, mint Herbert Hoover, Kéthly Anna, Lenin, Winston Churchill, Thomas Mann, Kodály Zoltán vagy Ady Endre. Mellettük Sztálinnal, Karl Liebknechttel vagy a Charlie Chaplinnel és Albert Einsteinnel is váltott egy-egy levelet. Közeli kapcsolatban állt Margaret Sanger, amerikai aktivistával, aki a fogamzásgátló eszközök népszerűsítése mellett a korszakban egyedülálló módon szexedukációval foglalkozott. A svájci fiaskó után haláláig levelezett Károlyi Mihállyal és feleségével is. Mindezek mellett kiterjedt kapcsolatokat ápolt a New Yorkba és az USA egyéb államaiba emigrált magyarokkal.

Schwimmer életében az 1921-es év után az 1927-es is fordulópontnak számít. Utóbbi azért értelmezhető korszakhatárként, mert ekkor hunyt el Glücklich, aki évtizedeken át legközelebbi magyarországi munkatársnője, sőt bizalmasa volt. Minden nehézség és a második világháború közeledtével Magyarországról érkező egyre rosszabb hírek ellenére az amerikai emigrációban is rendkívül energikus maradt.

Kiterjedt publikációs és békemozgalmi tevékenységet folytatott: rengeteg folyóiratcikke mellett ránk maradtak az USA-ban tartott előadásainak szövegei is. Írt hosszabb munkákat a házasságról, de jegyzett gyermekkönyvet is.

Egyéni tragédiája nem az emigrációs létben, hanem sokkal inkább abban keresendő, hogy az utókor láthatóan szinte teljesen megfeledkezett róla. Még úgy is, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy ez ne következzen be: egyesült államokbeli élete szinte minden percét pontosan dokumentálta először magyar, majd angol nyelven. New York-ban őrzött hagyatékában megtalálhatók továbbá számlái, bevásárlólistái, az olvasmányairól, a ki- és bejövő postájáról vagy a telefonbeszélgetéseiről vezetett feljegyzései, sőt még azt is megtudhatjuk, hogy cukorbetegsége miatt milyen diétát követett – általában inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel. Önreflektív készségeiről árulkodnak félévente / néhány havonta vezetett jegyzetei a fizikai és mentális egészségi állapotáról.

Utolsó, sokatmondó naplófeljegyzése a következő volt:

„Sokkal hasznosabb lenne, ha a cikket írnám [az egészségi állapotomról vezetett feljegyzések helyett]. Mindenki olvas cikkeket, de ezeket senki nem fogja…”

Hosszabb kórházi kezelés után 1948. augusztus 3-án, cukorbetegsége szövődményei miatt hunyt el a New York-i Mount Sinai Hospitalban. Ebben az évben a Nobel-békedíjat, amelyre halála előtt jelölték, nem osztották ki.