Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Liz Truss az Egyesült Királyság új miniszterelnöke

Ez a cikk több mint 1 éves.

Andrew Stephenson, a brit Konzervatív Párt elnöke délután 13:30-kor bejelentette, hogy a konzervatívok pártvezetőjének, egyben

az Egyesült Királyság miniszterelnökének Liz Truss eddigi külügyminisztert választották.

Truss 81 326, míg a másik konzervatív jelölt, Rishi Sunak 60 399 szavazatot kapott.

Liz Truss hat éven belül a negyedik beiktatott miniszterelnök lesz, miután holnap hivatalosan is kinevezi őt a királynő.

Johnson végjátéka

A választásra azután került sor, hogy Boris Johnson július 7-én lemondott a miniszterelnöki pozíciójáról.

A döntéséhez az vezetett el, hogy a nyár elején 27 közeli munkatársa és a kormánya 5 tagja tudatta a távozási szándékát. Ők azzal indokolták a lemondásukat, hogy megrendült a bizalmuk Johnsonban.

A Konzervatív Párt kifejezetten rosszul szerepelt a legutóbbi önkormányzati választáson, amelyen országosan 399 képviselői helyet veszítettek. A kormány bírálói szerint a Johnson-kabinetnek sem az elszabaduló élelmiszerárakat, sem a válság egyéb hatásait nem sikerült orvosolnia. Emellett tanácstalannak látszott az Európai Unióval folytatott tárgyalások során, s nem tűnt úgy, hogy Észak-Írországgal vagy az elszakadni kívánó Skóciával kapcsolatban lenne határozott álláspontja.

Boris Johnson

Boris Johnson lemondása után – amely azzal járt, hogy az utódja kiválasztásáig ügyvivő miniszterelnök maradt, tehát ténylegesen ma távozik – a Konzervatív Párt új vezetőt és miniszterelnököt kezdett el keresni.

A többfordulós választási küzdelem múlt pénteken ért véget. A Konzervatív Párt mintegy 160 ezer tagja a két megmaradt jelölt, Liz Truss külügyminiszter és Rishi Sunak egykori pénzügyminiszter közül választhatott. A vetélkedésük eredményét pedig ma hozták nyilvánosságra.

A majd egy hónapja tartó kampány igen harsány volt, s nem volt mentes a személyeskedéstől sem. A felek közt a legnagyobb feszültséget az okozta, hogy míg Truss adócsökkentéssel kampányolt, a volt pénzügyminiszter nézetei szerint mindez csak az infláció további elharapózásához vezetne.

Abban azonban egyetértettek, hogy mindkettejük példaképe Margaret Thatcher egykori miniszterelnök, akinek a neve egybeforrott a neoliberális politikával.

Ki az a Liz Truss?

Kivált Truss tűnt Thatcher epigonjának. Az Egyesült Királyság új miniszterelnöke – aki külön programot nem írt, így csak a megnyilatkozásaira hagyatkozhatunk  – meglehetősen szegényellenes politikát folytathat.

Egy konzervatív képviselő egyenesen annak a véleményének adott hangot, hogy Truss kormánya „az elmúlt 100 év legjobboldalibb” kormánya lesz.

Liz Truss Indiában. (Fotó: UK Goverment / Flickr)

A Guardian szerint Truss fontolóra vette az energiaszámlák befagyasztását az idei télen, aminek a költsége állítólag elérné a 100 milliárd fontot.

A társadalombiztosítási politikájáról kérdezve Truss azt mondta, hogy „igazságos”, hogy az általa tervezett adócsökkentés a legmagasabb jövedelműeknek 250-szer nagyobb hasznot hozna, mint a legszegényebbeknek, és azt állította, hogy helytelen minden gazdaságpolitikát az „újraelosztás szemszögéből” szemlélni.

Truss ellenzi a szárazföldi szélerőműveket, és a mezőgazdasági területeken lévő naperőműveket a modern Nagy-Britannia „egyik leglehangolóbb látványának” nevezte. Ehelyett inkább 130 újabb fúrási engedélyt adna gáz- ás olajcégeknek az Északi-tengeren. Azonban az Egyesült Királyság által vállalt klímacélokat is megtartaná, bár kérdéses, hogyan sikerülne a palagáz kietermelését és a klímasemlegességet egybebékítenie.

Az új miniszterelnök ragaszkodik ahhoz, hogy 30 milliárd font értékű adócsökkentést hajtson végre. A nézete szerint csak a vállalatokat segítő adócsökkentés vezethez el ahhoz, hogy az ország talpra álljon.

A koronavírus-járvány megtépázta egészségügyön úgy segítene, hogy a nyugdíjba vonult orvosokat visszacsábítaná a kórházakba.

Liz Truss a győzelmi beszédében arról szólt, hogy a kampány során konzervatívként mutatkozott meg, s hogy eszerint is fog kormányozni. Elmondta: „Bátor tervet fogok kidolgozni az adócsökkentésre és a gazdaság növekedésére. Meg fogom oldani az energiaválságot, foglalkozni fogok az emberek energiaszámláival, de foglalkozni fogok az energiaellátással kapcsolatos hosszú távú problémákkal is.”

Legközelebb 2024-ben tartanak parlamenti választásokat az Egyesült Királyságban.

(Guardian, The Independent, Politico)