„Az első állítás az, hogy az ársapkákat azért léptettük életbe, mert volt egy nagyon erős ársokk, ami érte a gazdaságot, főképp az év elején, illetve a háborúval egyre nagyobb lett. Ezt az ársokkot akartuk kivédeni. Az ársapkák megfelelő eszközök, jó eszközök, hogy ha ezek az ársokkok átmenetiek. Ha tartósak, nem jó eszközök. Azt gondolom személy szerint, hogy az ársapkák betöltötték a szerepüket, az átmenetiséget, tehát hogy egyszerre ne essen rá mindenkire ez a hatalmas ársokk, azt megakadályoztuk, ugyanakkor ezeknek a fenntarthatósága egyre nehezebbé válik, ahogy haladunk előre, és ezek az ársokkok tartósnak bizonyulnak, egyre drágábbá válnak, adott esetben azok részére, akik ezt megfizetik.”

– Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter az Inforádióban.

A miniszter azt is kifejtette, hogy jelenleg az állam, a kiskereskedők, a MOL és a bankok fizetik az egyes ársapkák költségeit, továbbá hogy előbb-utóbb ki kell őket vezetni, hogy az „ügyfelek” (értsd: a lakosság) a piaci árakkal találkozzon, mikor megvásárol valamit.

Vagyis, ha valami tartósan drágul és sokba kerül egy gazdasági szereplőnek, akkor inkább szabadítsuk rá az árakat a fogyasztókra?

Ezt is lehet persze mondani, csak minimum ellentmondásos a kormány választások előtt és után egyaránt hangoztatott mantrájától, miszerint megvédik a családokat a fogyasztói árak elszállásától. Ami egyébként nem sikerült azért teljes mértékben – hisz nem csak az árstoppal védett élelmiszerek drágultak. Igaz, aki akart és tudott, otthon is megsüthette a kenyerét, és akkor nem érzékelte a péktermékek drágulását, a rászoruló családok pedig rászokhattak a javarészt árstopos termékekből készülő hortobágyi palacsintára, stb.

Amit a miniszternek érdemes lenne mérlegelnie, hogy az ársapkák fenntartása vagy megszüntetése mely szereplő számára nagyobb teher? A fogyasztók vagy a szolgáltatók számára? Avagy: a kormány politikája kiknek az érdekeit preferálja? Elmerengett-e a miniszter az ársapkák megszüntetésének hatásairól? Mint maga is mondta, az árak emelkedése sokkszerűen hatott volna az ársapkák bevezetésekor. Az azóta eltelt fél évben az érintett termékek piaci ára még a februárihoz képest is olyan szinten szállt el, amire akkor kevesen mertek volna nagy összegben fogadni, ergo: az ársapkák kivezetésével a sokk még nagyobb lesz. Főképp, hogy a bérek messze nem követték az árak emelkedését.

Nagy Márton ezen persze vélhetően nem aggódik, tekintve hogy épp ő maga beszélt korábban arról, hogy a bérek visszafogásával lehetne enyhíteni az infláción. Ami amellett hogy hülyeség, súlyosan antiszociális is, kivált ilyen válságos időszakban.

Az árstopok kivezetésének egyébként lenne társadalmilag igazságosabb és kevésbé kártékony módja. Mégpedig ha kompenzálnák a társadalom rászoruló rétegeit: hisz az, hogy rászorultságtól szinttől függetlenül mindenki számára kompenzálják a megélhetési költségeket, kiváltképp az üzemanyag és a közművek esetében,  igazságtalan támogatási formákhoz, perverz újraelosztáshoz vezet.

Ezzel szemben az ársapkák kivezetésével párhuzamosan a kormány számos lépést tehetne a megélhetési válság leküzdésére:

• A megélhetési szint fölé emelhetnék a családi pótlék összegét. Támogathatnák az alacsony jövedelmű és vagyonú háztartásokat a megélhetésük biztosítása végett. (Ha nagyon rendszabályozni akarják az embereket, akár élelmiszerjegyekkel).
• Indíthatnának nagyszabású szociális bérlakásprogramot.
• Hirdethetnének nagyszabású lakossági energetikai korszerűsítési programot – az alacsony keresetűek energiafogyasztásának támogatása mellett.
• Bevezethetnének progresszív jövedelemadót.
• Radikálisan kibővíthetnék és államilag finanszírozhatnák a szociális közétkeztetési rendszert.
• Radikálisan emelhetnék az állami- és közfoglalkoztatottak, valamint az állami vállalatoknál dolgozók béreit.
• Emelhetnék a nyugdíjakat.

A fenti megoldásokat lehet külön és együtt is alkalmazni, az ötletszerűen összeállított lista pedig messze nem teljes, számos dolgot lehetne felsorolni, amivel a kormány kompenzálhatná az ársapkák kivezetésével még nehezebb helyzetbe kerülő, már most, sőt, a válság előtt is nagyon kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások százezreit.

De a kormány az elmúlt évek tapasztalatai alapján a fenti lépéseket aligha fogja megtenni. Hisz gazdaságfilozófiája szerint az „ügyfeleknek” szembesülniük kell a piaci árakkal, nincs ingyenebéd – legalábbis kormányzati pénz nem jut rá a multinacionális és hazai nagyvállalatokra kiszórt milliárdok, a Vodafone megvásárlása és a jómódú felső középosztályra szabott „családtámogatások rendszere” mellett.