Az energiaátmenet már a COVID-járvány előtt is lassú volt, azonban a Visegrádi Négyek és benne Magyarország váltása európai összehasonlításban is még lassabb. Hazánk a rezsicsökkentés politikájával gyakorlatilag elvesztegetett egy teljes évtizedet: nem kezdődött el érdemben a rendkívül energiapazarló lakásállomány felújítása, miközben a lakosság hozzáállását is úgy alakította, hogy a spórolás fölöslegesnek volt beállítva.

A Nemzeti Energia- és Klímaterv alapján a kormány akkor sem kíván jelentősen költeni a szükséges energiahatékonysági beruházásokra, ha hozzájutna az EU helyreállítási alapjának forrásaihoz, az átmenetet a piacra és a lakosságra bízná. Paradox módon Magyarország elsősorban az energiaszegény társadalmi rétegek biomasszaégetésével volt képes csupán teljesíteni a korábbi években az uniós megújulóenergia-célokat, amit a KSH módszertani váltása és visszamenőleges adatkorrigálása is segített. A mostani tűzifa-rendelet komoly kockázata, hogy az energiaszegény háztartások tartósan tűzifa-csapdában ragadnak, ami tovább lassítja az energiaátmenetet, növeli a légszennyezést, roncsolhatja az erdei ökoszisztémákat, hosszú időre konzerválva a fenntarthatatlanságot, végső soron tehát az egész országnak károkat okozva.

A 2022. február 24-én kezdődött orosz-ukrán háború nem várt kihívások elé állította az Európai Uniót. A jól ismert energia-trilemma pillérei átrendeződtek, előtérbe került az energiabiztonság és háttérbe szorult a környezeti fenntarthatóság, sőt, sok tekintetben már az árak is másodlagosak, elsődleges cél az ellátásbiztonság lett (vagyis, hogy egyáltalán legyen energia).

Az Európai Bizottság – kevesebb, mint negyedév alatt – 2022 májusában benyújtotta az Európai Parlament számára a REPowerEU tervet. Ez nem kevesebbet tűz ki célul, mint az orosz energiafüggőség drasztikus csökkentését és a zöld energiaátmenet felgyorsítását. Mit is jelent ez? Összefoglalva: az energiahatékonyság javítását, energiamegtakarítást, a megújulók energiaforrások részarányának növelését és a beszerzési források diverzifikációját.

Az egész EU-ban lassú az energiaátmenet, de Magyarországon még lassabb

Tulajdonképpen azok a célkitűzések jelennek meg újra – még hangsúlyosabb formában – amelyek már évtizedek óta az energetikai diskurzusok alapját képezik. A terv nagyon ambiciózus, különösen az energiaátmenet gyorsítása tekintetében. Fontos tudni, hogy az energiaátmenetek végigkísérték az emberiség történetét, és sokszor évtizedeket öleltek fel.

A mostani, ún. „zöld energiaátmenet” (vagyis áttérés a fosszilis energiaforrásokról a megújuló energiaforrásokra) is megfelelő szakpolitikával, célzott támogatásokkal alakítható, akár még gyorsítható is. Ugyanakkor ez már a háborút megelőző békeidőkben se sikerült. Több tanulmány foglalkozik az energiaátmenet folyamatának mérésével és értékelésével, rangsorok készítésével (lásd a cikk végi irodalomjegyzéket). Ezek az eredmények azt mutatják, hogy

már a COVID-19 járvány kitörését megelőzően is lassú volt az Európai Unió előrehaladása az energiaátmenet tekintetében, kisebb elmozdulások azonosíthatóak csak.

Komoly területi különbségek jelennek meg nemcsak a tagállamok között, hanem a tagállamokon belül is az egyes régiók között. Hazánk energiaátmeneti indexe sajnos európai összehasonlításban kifejezetten gyenge.

Az energetikai és klímacélok integrálása a különböző szakpolitikákba nélkülözhetetlen. Egészen más intézkedések, eszközök és támogatások vezetnek eredményre a háztartási szektorban, mint a közlekedésben vagy az iparban.

A „rezsicsökkentéssel” gyakorlatilag elvesztegettünk itthon egy évtizedet

Fontos tehát az ágazatokat elkülönülten vizsgálni. A szektoronkénti végső energiafelhasználást tekintve még mindig azt látjuk, hogy – hasonlóan a Visegrádi Négyek többi országához – Magyarországon mind a mai napig a háztartási szektor (34%) a legjelentősebb, ezt követi a közlekedés és az ipar (25-25%).

Az sem újdonság, hogy a 4,4 milliós lakásállomány kétharmada energetikailag elavult, a szektor energiamegtakarítási potenciálja 40-50% (vagyis az itt felhasznált energia nagyjából felére csökkenthető lenne). Ugyanakkor a 2020-ban elfogadott Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) a lakossági épületek helyett a középületek felújítását helyezi a fókuszba, egyértelművé téve azt, hogy a háztartások, még a helyreállítási alaphoz (RRF) való hozzáférés esetén sem számíthatnak komoly épületenergetikai korszerűsítést támogató programokra.

Vagyis a kormányzat a lakosságot magára hagyva, piaci alapon tervezi a szektor energiafelhasználásának jelentős csökkenését 2030-ig.

A helyzeten a közel egy évtizedig velünk lévő rezsicsökkentési program se sokat segített. Az olcsó energia ígérete nem ösztönözte az embereket az energiamegtakarításra, és visszafogta az energiahatékonysági beruházásokat, jóvátehetetlen károkat okozva. Ezt az elvesztegetett évtizedet nem lehet néhány hónap alatt bepótolni. A helyzetet súlyosbítja, hogy az emberek gondolkodását is meg kell változtatni, hiszen a kormányzati kommunikáció éveken át „bűnként” tekintett az energiamegtakarításra, ha valaki megkérdőjelezte a rendszer fenntarthatóságát, holott szakmai szempontból világos volt annak fenntarthatatlansága.

Paradoxon: a szegények tűzifaégetésével teljesülnek a magyar megújulós célok

Mire is lenne szükség? Egyértelműen a lakóépületek energiahatékonyságának javítására, tudatosabb energiafelhasználásra és a megújuló energiaforrások részarányának növelésére. Ez utóbbi esetében azonban kiemelt figyelmet kell fordítani a háztartási energiamixre, és előnyben kell részesíteni a modern megújuló energiaforrásokat a hagyományos tűzifával szemben.

A jelenlegi háztartási megújulós energiamix se közép-, se hosszú távon nem fenntartható. A Visegrádi Négyek országai kivétel nélkül az ún. tűzifa-csapdában ragadtak.

Az elsődleges szilárd biomassza (ez nagyrészt tűzifát jelent) részaránya a háztartási végső energiafelhasználás tekintetében mindenhol meghaladja a 20%-ot. Magyarországon a tűzifafelhasználás több, mint 90%-a fűtési céllal történik, legnagyobb részét a legszegényebbek égetik el, de a középosztály is komoly felhasználóként jelenik meg (még a hatodik jövedelmi tized esetében is az energetikai kiadások egyötödét fordították szilárd tüzelőanyagokra 2018-ban) Kijelenthető, hogy a tűzifa (illetve más szilárd tüzelőanyagok, mint a szén, lignit, koksz) a szegények tüzelőanyaga.

Ugyanakkor a szilárd biomassza (és így a tűzifa) nélkül hazánk nem lett volna képes teljesíteni a 2020-as megújulós energiacélt.

Ezt segítette elő az a 2017-es módszertani változtatás, mely során a Központi Statisztikai Hivatal átalakította a lakossági tűzifafelhasználásra vonatkozó adatgyűjtést és visszamenőleg korrigálta az adatokat. Így történhetett az meg, hogy egyik napról a másikra például a 2013. évi megújuló energiafelhasználás 49 PJ-ról 102 PJ-ra nőtt (az országos végső energiafelhasználás pedig 641 PJ-ról 681 PJ-ra ugyanebben az évben).

Komoly ellentmondás tehát, hogy hazánkban a nagymértékű tűzifa-felhasználással éppen az energiaszegénységben élők járulnak hozzá a legnagyobb mértékben a nemzeti megújulós célkitűzések teljesítéséhez.

Kívánatos lenne a kitörés ebből a tűzifa-csapdából a lakossági energiamix átalakítása révén, és az elmozdulás a hagyományos tűzifától a modernebb és tisztább megújuló energiaforrások felé.

Tűzifa-csapdába szorulhatnak a szegények, ha nem kapnak segítséget

Mi történt eddig? Biztatóak az eddig elért eredmények a lakossági energiaátmenetben? Ha az energiaátmenet sebességét vizsgáljuk a háztartási szektorban (leszűkítve az elemzést a Visegrádi Négyekre) akkor a folyamat lassulása még szembetűnőbb.

Magyarországon ez egyértelműen a rezsicsökkentés egyik negatív következménye, ugyanakkor a háztartási szektorban amúgy se várható el a gyors átmenet. Egyik legfőbb oka a tüzelőanyag-halmozásban keresendő.

Az energialétra-elmélet szerint a háztartási szektorban az energiaátmenet egy lineáris és egyirányú folyamat, mely során a háztartások a növekvő jövedelem és humán jólét eredményeként felújítják ingatlanjaikat, elvégzik a szükséges szigetelést, ablakcserét, korszerűsítik a fűtési rendszereket, melynek eredményeként javul az épületek energiahatékonysága. A korábbi, jóval szennyezőbb energiahordozókról áttérnek a tisztább, modernebb megoldásokra. Az energialétrán való felfelé mozdulással a jólét is nő.

De az elmélet feltételezi, hogy a háztartások egy tevékenységhez egyféle energiahordozót használnak (például csak és kizárólag gázt használ egy háztartás fűtésre), és így az áttérés végleges: ha egy háztartás a tűzifa helyett átáll például a földgázra, akkor már soha nem lép vissza a létrán és kizárt a különböző energiahordozók párhuzamos használata. Ugyanakkor az elmélet nem veszi figyelembe, hogy a háztartások az árak, jövedelmek és egyéb preferenciáik változásának függvényében könnyen váltogathatják a különböző energiahordozókat, fel-le lépegetve a létra fokán.

Sok esetben maguk a fűtési berendezések is lehetővé teszik többféle energiahordozó párhuzamos használatát (vegyestüzelésű kazán, szén és fa) és ezzel eljutunk a tüzelőanyag-halmozás elméletéhez. Eszerint a háztartások csak részben térnek át másfajta, tisztább energiahordozóra megtartva a régebbi, szennyezőbb forrásokat.

Vagyis nem várható, hogy a háztartások teljesen feladják az alacsonyabb színvonalú energiahordozókat, az egyik napról a másikra történő tüzelőanyag-váltás csak igen ritkán következik be.

Sokkal valószínűbb a különböző energiahordozók párhuzamos használata, mely azonban lassítja az energiaátmenetet. A Visegrádi Négyek országaiban is pont ez látható, igazolva a lakossági tüzelőanyag-halmozás elméletét. Eszerint a háztartások fűtését tekintve nem garantálható a tűzifa eltűnése.

Komoly kockázata van annak, hogy – különösen az energiaszegény háztartások – egy ún. tűzifa-csapdában ragadnak.

A tűzifa-rendelettel belakatolhatjuk a fenntarthatatlanságot

Azokban a tagállamokban, ahol a magánépületek jelentős része alacsony energiahatékonyságú, magas a fosszilis energiaforrások, valamint a hagyományos biomassza részaránya a háztartások fűtési célú energiafelhasználásában, alacsony a jólét és az elkölthető jövedelem szintje, ott az energiaátmenet támogatásában hangsúlyos szerepet kell, hogy kapjanak az energiaszegénység és a tűzifa-csapda elkerülését célzó intézkedések.

A 2022. év fordulópontot jelent a hazai lakossági energiaátmenet szempontjából. Az energiaárak 2021-ben megkezdődött emelkedése, az orosz invázió, az erre válaszul kivetett szankciók eredményeként a rezsicsökkentési program – korábbi formájában – fenntarthatatlanná vált.

Most az energiaátmenet felgyorsítására lenne szükség, de ezt különösen nehezítik a folyamatosan jelen lévő ellátási gondok, a szakember- és forráshiány, a stratégiai gondolkodás hiánya, illetve a piacon tapasztalható áremelkedés.

A lakossági energiaátmenet egyik prioritása kell(ene), hogy legyen a kitörés a tűzifa-csapdából.

A tűzifa-rendelet (287/2022. (VIII. 4.) Korm. rendelet) csak a helyzet súlyosbodását eredményezi. Habár kevesebb mint két héten belül megjelent az új miniszteri utasítás, ez inkább csak tompítja a rendeletet, valódi irányváltást nem jelent. A növekvő tűzifa-felhasználással a légszennyezettségi adatok romlására is fel kell készülni, illetve olyan hosszú távú következményekre, mint a környezet degradációja és a biodiverzitás csökkenése. A másik oldalon számítani lehet a folyó fizetési mérlegre gyakorolt pozitív hatásra, miszerint az így kiváltott orosz földgázért nem kell eurómilliárdokat fizetni, a tűzifa értékesítéséből származó bevételek pedig helyben maradnak. De ezzel a csapda bezárul, hosszú időre konzerválva a jelenlegi fenntarthatatlan állapotot.