Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Győr polgármestere szerint egy német akkumulátorgyár kevésbé káros, mint egy keleti

Dézsi Csaba András Győr polgármestere szerdán a GyőrPlusz Rádió reggeli műsorában adott interjút, ahol beszélt a győrszentiváni lakosok aláírásgyűjtéséről a település szomszédságába tervezett ipari park bővítése ellen, illetve kifejtette véleményét arról, hogy szerinte egy német akkumulátorgyár kevesebb okot adna az aggodalomra a lakosoknak, mint egy keleti , írja az úgytudjuk.hu.

Az interjúban megemlíti, hogy a lakosok által összegyűjtött 5585 aláírást „komolyan kell venni”, majd pár perccel később már azt fejtegette, hogy nem érti, miért születtek ezek az aláírások, illetve, hogy mindez a „kis pártok” és a földtulajdonosok felesleges hangulatkeltése.

A pártok hergelésével kapcsolatos kijelentése már csak azért is furcsa, mert a helyi civilek külön kérték az ellenzéki pártokat, hogy maradjanak ki az aláírásgyűjtésből.

Azt is is elmondta, hogy ő is aggódna, ha valami „bűzös dolgot” akarnának a szomszédságába építeni, de szerinte az ipari park bővítése és egy akkumulátorgyár építése akkor is lehetséges lenne, ha sima ipari besorolást kapna a terület.

A 10 milliárd forintos, 350 hektáros bővítéssel és a győrszentiváni lakosok aggodalmaival kapcsolatban augusztus nyolcadikán tett közzé egy bejegyzést a polgármester Facebook-oldalán, ahol igyekezett eloszlatni az esetleges kételyeket a beruházás kapcsán.

„Sajnos az a főépítészi fejléccel, aláírás nélküli, köröztetett anyag tényleg azt sugallja, mintha erre a területre minimum egy „bűzbomba gyárat szeretne a város telepíteni, amit aztán fel is robbant.” Ennyire azért nem vészes a helyzet, hiszen ma már szerintem ez elképzelhetetlen, hogy olyan technológia kerüljön lakott terület közelébe, ami veszélyes lenne a lakókra”

– olvashatjuk bejegyzésében.

Ezen állítását azért az idő már többször megcáfolta, elég csupán egy fél pillantást vetni Gödre vagy Komáromra – utóbbiról Dézsi is beszélt – és a gyárak okozta problémákra, hogy egyértelmű példákat találjunk a polgármester állításának ellenkezőjére.

Dézsi szerdai interjújában ki is tért a keleti gyárakra, és szerinte egy német gyár nyilvánvalóan más minőséget képvisel, mint egy kínai vagy koreai.

Azt még nem tudni, hogy milyen gyár érkezne a tervezett ipari parkba, de Pintér-Péntek Imre, az Ipari Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke egy korábbi interjúban emlegetett egy tervezett akkumulátorgyárat, mikor az Audi tervezett beruházásairól beszélt a térségben:

„Tárgyalások folynak a Volkswagen konszernnel egy akkumulátorgyár létesítéséről is Győr környékén”.

Dézsi sem beszélt konkrétumokról, de így már érthetőbb lenne, miért preferálja a polgármester a nyugati környezetpusztító nagytőkét a keletivel szemben.

A helyzet külön érdekessége, hogy Dézsi említett Facebook-posztjában kiemeli, hogy minden, az ipari parkra pályázó céget a győri egyetem fog felülvizsgálni, aminek egyik karát maga az Audi alapította, aminek az anyavállalata a Volkswagen.

Emiatt sokakban felmerülhet a gyanú, annak ellenére, hogy az egyetemen elhivatott és felkészült szakemberek dolgoznak, hogy egy esetleges Volkswagen pályázat felülvizsgálása esetén is ugyanúgy járnának el majd, mint bármely másik cégnél?