Ukrajnában a háború ürügyén felgyorsult a munkajog már korábban megindult liberalizálása, vagyis a munkásságot védő jogi keretek lebontása, ami alapvetően a munkáltatók érdekeit szolgálja, derül ki az OpenDemocracy összeállításából.

A parlament hétfői és keddi ülésein a honatyák legalizálták a nulla órás szerződéseket és a munkásság akár 70 százalékát megfoszthatják a munkatörvényben garantált jogaiktól. A módosításokat korábban élesen kritizálta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, valamint európai és ukrajnai szakszervezetek.

Utóbbi értelmében a kis- és középvállalkozások munkásaira a továbbiakban nem vonatkozna a munkatörvény, és a javaslat szerint kollektív szerződés helyett valamennyi dolgozónak egyéni megállapodást kell kötnie a munkáltatóval. Megszüntetik továbbá a szakszervezetek leépítésekkel szembeni vétójogát.

Jól jellemzi a kormányzó – Volodimir Zelenszkij elnök korábbi nagysikerű komédiasorozata után elnevezett – „Nép szolgája” párt tőkepárti hozzáállását a törvény indoklása. Eszerint

„a foglalkoztatás extrém túlszabályozása ellentmond az önszabályozó piac elvének és a modern állomány-igazgatásnak.”

A kormánypárt kritizálja továbbá, hogy a munkajogi törvények bürokratikus akadályokat gördítenek a munkavállalók „önmegvalósítása” és a a munkáltatók közötti verseny elé.

Érdemes megjegyezni, hogy a fentihez hasonló kritikák és mottók elsősorban a munkások jogainak a csorbítását indokolják. A munkajogi törvényeket ugyanis épp azért találták ki, mert (ha az elmélet nem lenne elég) az elmúlt néhány száz év tapasztalata azt mutatja, hogy szigorú szabályozás híján a munkáltatók úgy zsákmányolják ki a munkásságot, ahogy nem szégyellik. Nem azért mert gonoszak lennének, hanem mert ilyen a rendszer logikája.

Az elmúlt évtizedekben azonban a nyugati – elsősorban angolszász – országokban a liberalizáció, piacosítás jelszava alatt rohamtempóban építették le a munkajogot, amit a kontinentális Európában valamivel kevésbé, a posztszocialista blokk országaiban annál radikálisabban követtek a szabályozások lazításai.

Az elmúlt évtizedek alapján az is világossá vált, hogy a munkajogi- és piacliberalizációs gyakorlat propagandájával szemben az ehhez hasonló reformokból a társadalom nagy része nem, csupán a tőke profitál. Míg a piacosító ideológia szerint a liberalizáció nagyobb szabadságot biztosít a munkásoknak és a profitráta növekedése leszivárog az alsóbb társadalmi rétegekhez is, a valóságban csak kiszolgáltatottabbá válnak a dolgozók, a munkájukkal megtermelt értéktöbblet pedig a termelőeszközök tulajdonosainál csapódik le.

Az Ukrajnai Szakszervezeti Föderáció emiatt arra kéri Zelenszkij elnököt, hogy éljen vétójogával, és ne írja alá a munkajogot zárójelbe tévő törvényt.

Hogy sikerrel járnának erősen kétséges, az elnök ugyanis eddig is ismert volt piacpárti politikájáról.

A fentiekkel szemben Danyilo Hetmancev, a költségvetési bizottság elnöke kifejtette, hogy

„ezekre a törvényjavaslatokra vár az üzleti világ, törvényjavaslatokra, melyek megvédik a vállalkozók érdekeit. És a munkásokét is, mellesleg. (…) Egy munkásnak képesnek kell lennie, hogy maga szabályozza a viszonyát a munkáltatóval. Az állam nélkül. (…) Így működik, mikor egy állam szabad, európai és piacpárti. Máskülönben az ország egyik lábával egy EU-ba tartó expresszvonaton fog utazni, a másikkal pedig egy szovjetkorin a másik irányba.”

A politikus mondataiból a kelet-európai komprádor burzsoázia tipikus szólamai csengnek vissza, kivált hogy mondanivalóját a „nyugatos” berendezkedéssel kívánja legitimálni, építve a „Nyugatot” körüllengő kelet-európai mítoszokra. Figyelmen kívül hagyva hogy az életszínvonalbeli különbségek elsősorban az egyes országok tőkés világrendszerben elfoglalt pozíciójából fakadnak, és a társadalom jelentős részének az életszínvonalára a centrumországokban is negatív hatással van a fejlettség fokmérőjeként aposztrofált gazdasági berendezkedés.

Natalija Lomonoszova, a Cedos ukrajnai elemzőintézet munkatársa kiemelte, hogy a háború miatti, idén várhatóan 45 százalék körüli gazdasági visszaesés és amiatt hogy az embereknek el kell hagyniuk a lakhelyüket, jelentősen romlik a munkavállalók alkupozíciója, amit a cégek és a törvényhozás gátlástalanul ki is használ.

Georgij Szandul munkajogász pedig arra hívja fel a figyelmet hogy a tőke és a politikusok lehetőségként használják az ország megszállását a munkajog megnyirbálására többek között a különleges körülményekre hivatkozva.

A munkások jogait súlyosan csorbító reformok nem most pattantak ki a döntéshozók fejéből. Lomonoszova arra is emlékeztet, hogy a kormány már a háború előtt igyekezett lazítani a munkajogi szabályozásokon, nem utolsó sorban a külföldi működőtőke bevonzása érdekében – ebben a tavalyi cikkben pedig például a brit kormány ezirányú befolyásolását ismerteti az OpenDemocracy.

A Zelenszkij-kormány pedig már 2020-21 óta dolgozik a szabályok fellazításán. Ez korábban többek között a szakszervezetek által szervezett tüntetéseken és tiltakozásokon bukott meg – ami ma, a hadiállapot idején elképzelhetetlen lenne. Jelenleg Lomonoszova szerint Ukrajna kormánya épp a háborús állapotokra hivatkozik, mikor neoliberalizálja az országot, beleértve a munkajogot és a jóléti szolgáltatásokat. Holott a közvélemény-kutatások évről évre kimutatják, hogy az ukrajnai társadalom erősen szociáldemokrata beállítottságú, beleértve a jóléti szolgáltatások támogatását.

A nullaórás szerződések esetében a szakszervezetek nem fordultak vétóért az elnökhöz. Az ilyen szerződések értelmében a munkáltató heti minimum nulla órában foglalkoztatja a munkást, és havi 32 órát minimum dolgoztatnia kell – vagyis jószerével csak akkor hívja be, mikor éppen igény mutatkozik a munkára. Ezáltal a dolgozók jóval bizonytalanabb helyzetbe kerülnek, mint hagyományos munkaviszony esetén: gyakorlatilag folyamatosan rendelkezésre kell állniuk, ellenben nincs biztosítva számukra a megélhetésük. Egy cégnél mindazonáltal nem haladhatja meg a dolgozók tíz százalékát a nullaórás szerződéssel foglalkoztatottak száma.

Miközben a kormányzat szerint ez számos munkás jelenlegi helyzetét rendezheti, Vitalij Dugyin munkajogász szerint a nullaórás szerződésekkel a cégek büntethetik is a „renitens”, vagyis szervezkedő, szakszervezeti tag, vagy egyéb módon „kellemetlen” munkásokat. Ráadásul lehetőség van a közszférában is alkalmazni.

„Ez egy katasztrofális lépés a prekarizáció felé, ami megkérdőjelezi a háborútól sújtott ukránok alapvető jogát a megélhetéshez”

– véli a munkajogász.

A munkajogi reformot számos európai, uniós szakszervezet kritizálta, ahogy Andor László, az Európai Bizottság korábbi foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa is. Andor szerint

„az ukrajnai törvényalkotóknak jobban kell érteniük, mi a különbség a kontinentális európai modell és ezen, nagyon prekárius munkaerőpiac felé vezető lépések között. Nem hallgatják meg eléggé az ukrajnai szakszervezeteket. Ez alapvető lenne az Európai Unióban.”

Andor véleményének ugyanakkor némiképp ellentmond, hogy az EU tagja például Magyarország is. Magyarország kormánya pedig az elmúlt 12 évben (és a korábbi kormányok a korábbi években) módszeresen építették le a munkajogokat, emiatt pedig nem részesültek semmilyen komolyabb szankcióban az Unió részéről. Hovatovább a korábbi magyarországi munkajogi reformok jelentős haszonélvezői az EU centrumának nagyvállalatai, melyek vélhetően Ukrajnában is meg fogják találni a számításaikat a meglazított munkajogi szabályozások mellett.

Noha a kormánypárti képviselők Ukrajnában azt mondják, a munkajogot zárójelbe tevő törvény átmeneti hatályú lesz – aminek némiképp ellentmondanak Hetmancev szavai, az ellenzék nem bízik ebben. Mihajlo Volinyec, a Baktyivscsina párt képviselője szerint

„világos hogy később senki sem fogja tudni visszafordítani ezt a helyzetet. A munkajogi szabályozás többé nem lesz érvényes, a kollektív szerződéseket eltörlik, és még azok a mechanizmusok sem fognak működni, melyek ma érvényben vannak. Arcátlan megsértése ez a munka területén a nemzetközi normáknak és sztenderdeknek.”

Ez a cikk nagyban az OpenDemocracy riportja alapján készült.