Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Lengyel és ukrán LMBT-szervezetek közösen vonultak fel a Varsói Egyenlőség Menetén

„Azoknak az embereknek, akik készen állnak rá, hogy meghaljanak a hazáért, azt hiszem, joguk van rá, hogy egyenlőek legyenek, hogy például köthessenek szabadon házasságot”

mondta szombaton, a varsói Pride felvonulás kapcsán Temur Levcsuk, ukrán LMBT-aktivista Kijevben, aki személyesen a hadköteles korú férfiakra vonatkozó kiutazási korlátozás miatt nem lehetett jelen a lengyelországi rendezvényen.

A Varsói Egyenlőség Menetén idén is több ezren vettek részt hétvégén. A menet célja a jogegyenlőség elismertetése mellett idén az ukrajnai béke volt, a szervezők szerint a szabadság és az egyenlőség védelme a legfontosabb a háború árnyékában.

„A keleti határainkon túl háború folyik, ezért a felvonulás rendkívüli lesz, mert a kijevi Egyenlőség Menete követ minket. Üdvözöljük kijevi barátainkat. Dicsőség Ukrajnának!”

– mondta Rafał Trzaskowski, Varsó ellenzéki polgármestere nyitóbeszédében.

Lenny Emson a KyivPride-tól már korábban bejelentette, hogy az ukrán LMBT- szervezetek 300 tagja idén felvonul a varsói lengyel-ukrán Egyenlőségi Meneten. Hangsúlyozta, hogy az ukránok hálásak a lengyeleknek, hogy társszervezői a felvonulásnak.

– Nem lesznek LMBT-jogok, ha nem lesz szabad Ukrajna – hangsúlyozta Lenny Emson. Hangsúlyozta, fájdalmas, hogy Kijevben nem tudtak felvonulni, mert a törvény – a jelenlegi ukrajnai helyzet miatt – nem teszi lehetővé a felvonulást.

Paulina Piechna-Więckiewicz az „Önkéntes Esélyegyenlőség” Alapítványtól  azt mondta, hogy ma mindannyian szolidárisak az ukránokkal. Azt is hangsúlyozta, hogy „megtiszteltetés”, hogy a KyivPride-dal közösen szervezhettek egyenlőségi felvonulást.

Varsó mellett több lengyel városban, így Krakkóban és Łódź-ban is felvonultak az egyenlőségért menetelők.

Korábban már mi is megírtuk, hogy itthon a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, Novák Előd bejelentette, idén is sikerült lefoglalniuk a Budapest Pride előtt a korábban rendszeresen használt helyszínt, az Andrássy utat, vagyis ott biztosan nem lehet majd megtartani a rendezvényt. A felvonulás szervezői már korábban közölték, hogy idén július 23-án tartják meg Pride-ot, a helyszín lefoglalására, a gyülekezési törvény szerint április 23-án 0 órától volt lehetőség, és ekkor a homofób párt gyorsabban lecsapott a lehetőségre.

A magyarországi LMBT-közösség egyik legfontosabb eseményének számító felvonulást szervező Budapest Pride a Mi Hazánk szabotázs-akciójára válaszul kijelentette, hogy nemcsak megtartják a felvonulást, de azt is ígérték, hogy az idei esemény nagyobb lesz, mint az előző volt, több programmal jelentkeznek, mint eddig bármikor és a felvonulás még „a Karmelitából, a Holdról, és még a Szíriuszról” is látszani fog.

A Budapest Pride idei útvonala a pesti rakparton húzódik majd.

(Onet, Reuters, Mérce)