Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem fogadja el a MOK, hogy Pintér Sándor felülírná az orvosok jövő évi béremelési megállapodását

Ez a cikk több mint 1 éves.

Állománygyűlést tartott a hozzá rendelt ágazatoknak a Belügyminisztérium szerdán, melyen Pintér Sándor mellett részt vett többek közt Orbán Viktor miniszterelnök és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is.

A Népszava információi szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezett miniszteri tájékoztatón csaknem ötszázan hallgathatták meg az egyes területek államtitkárainak bemutatkozását, valamint Pintér Sándor belügyminisztert, aki nem adott sok okot bizakodásra a humánszféra dolgozóinak. Az egészségügyi ágazatot körülbelül hatvanan képviselték, köztük az ágazati háttérintézmények vezetői, az országos intézetek, valamint a centrum kórházak főigazgatói, továbbá a három szakmai – az orvosi, a szakdolgozói- és a gyógyszerészi – kamara elnökei.

A szakmai szervezetek közül előbbi ma közleményben állt ki határozottan a belügyminiszter kijelentésével szemben, miszerint az orvosi bérek jövő évben esedékes további 10 százalékos emelését az intézményvezetők fogják szétosztani teljesítményarányosan, vagyis nem fog mindenkit egyformán érinteni.

Ez ugyanis a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint szembemegy a miniszterelnökkel kötött 2021-2023-ra szóló bérmegállapodással, mely minden orvosnak feltétel nélküli alapbéremelést ígért, és ezt törvény is rögzíti.

„Pintér Sándor miniszter munkaértekezletén komoly felvetésként hangzott el, hogy a béremelés harmadik lépcsőjét megkapja az ágazat, de ez differenciáltan kerül kiosztásra. A MOK nem fogadja el a béremelés menetének megváltoztatását”

– fogalmaz a kamara mai szűkszavú közleményében.

A bérmegállapodás szerint 2021-ben egy kezdő orvos (0–2 év gyakorlati idő) alapbére 481 486 forint, 3–5 év gyakorlati idő után a havi bruttó bér 613 134 ezer forint, 21–25 év munkaviszony után 1 158 975 forint, míg 41 év munkaviszony után 1 666 040 forint lett. Ez 2022. január 1-jétől 0–2 év gyakorlati idővel 619 053 forint, 3–5 éves munkaviszonynál 788 315 forintra, 21–15 év munkaviszonnyal 1 490 087 forintra, míg 41 év után 2 142 051 forintra emelkedett.

2023. január 1-jétől 0–2 év gyakorlati idővel 687 837 forint, 3–5 év munkaviszonynál 875 906 forint, 21–25 év munkaviszonnyal 1 655 653 forint, 41 év munkaviszonnyal pedig 2 380 057 forint havi bruttó bér illeti meg az orvosokat. Ez utóbbi azonban a belügyminiszter mostani kijelentése szerint nem biztos, hogy minden orvos esetében teljesülni fog.

A Népszava informátorai szerint Pintér „az egészségügy humánerőforrás problémáiról alapos tájékozottságról tett bizonyságot” – tisztában van például a szakdolgozók alacsony létszámával -, ugyanakkor a humánszférában legfeljebb annak lehet örülni idén, ha nem lesz elvonás. A belügyminiszter egyértelművé tette azt is, hogy pontosan tudja, a hozzá tartozó területek mindegyikének vannak megoldásra szoruló bérproblémái, ám ezek orvoslásáról szerinte akkor érdemes beszélni, ha már kiderült, van-e mit szétosztani.

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt