Egyre egyértelműbb lépéseket tesz Recep Tayyip Erdoğan török elnök egy észak-szíriai kurdok elleni újabb katonai hadművelet felé. Erdoğan szerdán pártja, az AKP képviselői előtt gyakorlatilag bejelentette, hogy megindítja az általa már korábban belengetett hadműveleteket Tel Rifaat és Manbidzs városai irányába.
A török elnök múlt hét hétfőn már fenyegetőzött azzal, hogy meg fogja indítani a támadást, amelyre szerinte a „terroristák elleni harc miatt” van szükség. Most hétfőn újabb lépésként Vlagyimir Putyinnal is egyeztetett a tervezett katonai invázióról telefonon.
Ez utóbbira azért is lehet szüksége, mert bár az ukrajnai háború miatt egyre több orosz erőt vonnak ki Szíriából, a Moszkvával szövetséges Aszad-rezsim támogatására továbbra is tartózkodnak orosz katonák a térségben.
2016 augusztusa óta Törökország három katonai műveletet indított az ISIS és az YPG ellen Észak-Szíriában, ahol Oroszország, a szíriai rezsim és az Egyesült Államok is állomásoztat katonai erőket. Törökország az YPG-t a több ország által terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), a Törökországban csaknem négy évtizede a kurdok autonóm jogaiért küzdő fegyveres csoport egyik ágának, és így léte fenyegetésének tekinti.
A háromból kettő, a 2018 márciusi és a 2019 október hadműveletek széleskörű felháborodást váltottak ki világszerte, utóbbi ellen Magyarországon is jelentős tüntetéseket tartottak.
Az erdoğani külpolitikai álom, azaz a 30 kilométeres „bizonsági zóna” létrehozása Észak-Szíriában eddig nem valósult meg, ám az annak érdekében indított offenzívák után a térség ellenőrzését végző, Törökország meghosszabbított kezeként működő helyi, gyakran szélsőséges iszlamista milíciák rendre szabályos etnikai tisztogatásba kezdtek, terroruralmuk során szexrabszolgának adják el kurd nők és lányok százait, de napirenden vannak a helyi lakosok ellen elkövetett az emberrablások, és utcai gyilkosságok is. Az elűzött kurd lakosság helyére gyakran Törökországba menekült szunni arabokat telepítenek le, erőszakosan megváltoztatva ezzel a térség demográfiáját.
Tóth Csaba Tibor Mércére írt elemzésében nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy a svéd és finn NATO-csatlakozás vétójának felfüggesztéséért cserébe Erdoğan komoly emberi jogi aggodalmakra okot adó kompromisszumokat zsarolhat ki a nezetközi közösségből. Tóth szerint Ankara
„aktív közreműködést (politikai, jogi, diplomáciai védelmet, az üldözöttek kiszolgáltatását és a britek vagy franciák esetében fegyverszállítást – vár el háborús bűneihez az Európai Uniótól, amiért cserébe maguk a törökök is aktívan asszisztálnak a menekültek csónakjait megállító vagy esetleg azokat veszni hagyó emberi jogi bűncselekményekhez, amelyeket számos EU-tagállam kormánya követett el a Földközi-tengeren.
Sokan gondolják azt, hogy Törökország vétója az északi államok csatlakozása ellen egyszerű kollaboráció Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, az „illiberális tengely” működése. Sokkal fontosabb elem azonban a történetben, hogy Törökország belső, politikai elnyomását szolgálja ismét remekül a NATO-tagság.
Ezt látjuk most Finnország és Svédország esetében is. Mindenkit sokkoltak és felháborítottak az oroszok által elkövetett ukrajnai népirtás egyre inkább nyilvánosságra kerülő képei. Azonban nem engedhetjük azt, hogy Bucsát tucatnyi másik Bucsa (például Nusaybin – 2015) kitakarására használják fel egyes rezsimek.”
