Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Betiltották és feloszlatták a palesztinpárti tüntetést Berlinben

Ez a cikk több mint 1 éves.

A berlini rendőrség múlt hét csütörtökön közölte, hogy öt palesztinpárti tüntetést tiltott be a német fővárosban. Palesztin csoportok a Nakbaról emlékeztek volna meg a hétvégén, amely az 1948. május 15-i dátumról emlékezik meg, amikor 800 ezer palesztinnek kellett elhagynia otthonát.

A berlini hatóságok arra hivatkozva tiltották meg a tüntetést, hogy lázító, antiszemita szólamok és erőszakos cselekmények várhatók. A tüntetés betiltását a bíróság is helybenhagyta, egy korábbi tüntetésen történt antiszemita incidensekre hivatkozva.

Egy tüntetés mégis lezajlott Berlinben vasárnap, amelyen kb. 170 embert tartóztattak le. A helyszínen tartózkodók beszámolói szerint letartóztattak mindenkit, aki palesztin zászlót lengetett, „Szabad Palesztinát!” követelt vagy keffijét (palesztin sálat) viselt.

Letartóztatták a Progresszív Internacionálé kollégáját, Pawel Wargant is, aki Twitter-oldalán arról számolt be, hogy „egyike voltam annak a 20-30 embernek, akiket a rohamrendőrök két órán keresztül a napon tartottak csoportkép készítése miatt”.

Pawel Wargan így ír az eseményről:

„Egy idős hölgy virágot dobott az ablakából. Egy esküvői menet örvendeztetett meg minket, ahogy elhaladt. A járókelők palackozott vizet vittek a rendőrkordonon túlra. De egyetlen fehér német sem jelent meg, hogy támogassa a palesztin elvtársakat, amikor tegnap a rohamrendőrök körözték őket. […] Miközben a rendőrségi furgonhoz vittek, a zsaru megpróbált rávenni, hogy gyanúba keverjem magam egy mélyen leleplező kérdéssel: „Ön Európából származik. Miért tiltakozik Palesztináért? Milyen kapcsolat van itt?” Nem is tudta, hogy saját népe felett mond ítéletet.”

Május 11-i hír, hogy Dzsenín városában meggyilkolták az Al Jazeera megszállt palesztin területen dolgozó veterán riporterét, Sirín Abu Aklét, miközben épp egy menekülttáboron való rajtaütésről tudósított. Az Al Jazeera és a palesztin hatóságok szerint egyértelműen izraeli katonák ölték meg. A tévé közleménye szerint a megszálló izraeli erők „hidegvérrel lemészárolták” munkatársukat, miközben újságírói munkáját végezte, amivel megsértették a nemzetközi jogot és normákat. Pár nappal később vizsgálatot rendelt el az izraeli közbiztonsági miniszter és az országos rendőrfőkapitány, miután pénteken a jeruzsálemi rendőrség gumibotokkal és villanógránátokkal esett neki a héten feltehetőleg izraeli mesterlövészek által meggyilkolt Sirín Abu Akle temetési menetének.

Címlapkép: Montecruz Foto