Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ungár Varga Juditnak: a jövőnk vagy zöld lesz, vagy nem lesz

Ez a cikk több mint 1 éves.

Varga Judit parlamenti felszólalásában arról beszélt, hogy Európában sokan álomvilágban éltek, mikor azt gondolták, hogy már csak a zöld jövő tervezgetése az egyetlen feladatunk – írja Facebook-oldalán Ungár Péter az LMP frakcióvezetője. A politikus szerint Varga Judittal a véleménykülönbségük az, hogy szerintük a zöld jövő nem opcionális. Ungár az igazságügy miniszter tegnapi parlamenti felszólalása apropóján tett közzé bejegyzést, Varga úgy fogalmazott:

„Országunk viharos történelme megtanította nekünk, hogy Európa politikai erdejében csak azok a fák nem törnek ki vagy hasadnak meg még a legvadabb ellenszélben sem, amelyek mélyre eresztik gyökereiket. Migráció, világjárvány és háború – az elmúlt évek eseményei bizonyították, hogy a történelemnek koránt sincs vége. Azok, akik hátradőltek, befejezettnek hitték a világ folyását, most nagy bajban vannak, hiszen nem tudnak alkalmazkodni a folyamatosan alakuló világrendhez. Egyesek elhitték, hogy már csak zöldkorszakokat fogunk például élni. Erre bekopog a háború az ablakon, a tél közeleg, az atomerőművek pedig sok helyen Európában már zárva vannak. A zöld jövő tervezgetése helyett most a kapkodás, a meggondolatlanság uralkodik sok meghasonult nyugati demokráciában.”

Ungár a fentiekkel kapcsolatban úgy fogalmaz, a Varga Judit által felsorolt globális problémák, a migráció, a világjárvány, a világban dúló háborúk, mind a fenntarthatatlan neoliberális gazdasági rendszer következményei. Hozzáteszi, a klímaváltozás és az ökológiai válság ugyanannak a neoliberális világrendnek a következményei, mint a miniszter asszony által említett problémák.

„A jövőnk tisztelt Varga Judit vagy zöld lesz, vagy nem lesz. Ez ilyen egyszerű”

írja a zöldpolitikus, aki szerint véget kell vetnünk a nagyvállalatok által uralt szabadkereskedelemre épülő gazdasági rend egyeduralmának, és Európa energiabiztonságát úgy kell megvédenünk, energiafüggetlenségünket úgy kell megvalósítanunk, hogy a megújuló energiaforrásokra alapozzuk energiapolitikánkat. Hozzáteszi:

Orosz vagy amerikai földgázzal, orosz vagy kanadai olajjal, orosz uránnal csak tovább fokozzuk országunk kiszolgáltatottságát és az ökológiai válságot.

Ungár tudja, hogy ez nem megy egyik percről a másikra, de minimálisan elvárják a magyar kormánytól, hogy a zöldpolitika támadása helyett egy reális tervet mutasson be a valódi zöld átálláshoz, így azt, hogy ne támogassa a környezetszennyező nagyvállalatokat, a szabadkereskedelmi egyezményeket.

Megemlíti a napokban megjelent tudományos kutatást is, ami szerint 2026-ra akár a kritikus 1,5 fokos felmelegedést is elérhetjük, aminek beláthatatlan következményei lesznek – így a migrációs nyomás, az élelmiszerválság is drámaibbá válhat a jelenleginél.

A Qubit írta meg éppen tegnap, hogy az Egyesült Királyság nemzeti meteorológiai szolgálata, a Met Office legújabb becslése szerint már 48 százalék az esélye annak, hogy 2026-ra átlépjük a globális felmelegedés egyik legfontosabb küszöbét, vagyis 1,5 Celsius-fok felé emelkedik a felmelegedés mértéke az iparosodás előtti állapothoz képest.

Amint arról mi is beszámoltunk, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) jelentése szerint már eddig is széleskörű és veszélyes változásokat okozott a természetben és embermilliárdokat is fenyeget az éghajlatváltozás.

Így Amerikában pusztító viharok, Európában pedig gyilkos hőhullámokra lehet számítani az elkövetkezendő években.

A hőhullámok során Kelet-Európában 1,5 és 3 fok közötti emelkedés mellett akár kétszer-háromszor annyian veszíthetik életüket. Emellett az erdőtüzek is nagyobb valószínűséggel alakulnak majd ki, a szén elraktározására alkalmas fákat és a biodiverzitást pusztítva tovább, súlyosbítva a helyzetet.

Ungár Péter teljes posztja:

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi