Nyújts feléje védő kart
Nem muszáj sokat foglalkozni a politikával ahhoz, hogy egy átlagos magyar állampolgár agyát is gyűlölködőre mossa az elképesztően manipulatív kormánypropaganda. Az LMBTQ-csoportok tagjait bűnbakként beállító retorika az elmúlt években a tetőfokára hágott, kezdve a „járványintézkedés” címszó mögé bújó kormányrendelettel a jogi nemváltoztatás lehetőségének betiltásáról, az egyedülállók (és az azonos nemű párok) örökbefogadásának korlátozásán át egészen a „gyermekvédelminek” hazudott, gyomorforgatóan aljas törvényig, folytatva a sort az április 3-i, érvénytelen kérdéseket feltevő népszavazással.
A gyerekek szerepének beemelése a kérdésbe igazi kegyelemdöfés volt. A szexuális kisebbségeket a pedofiliával igyekeznek mindenáron összegubancolni, „LMBTQP -lobbi” és „genderideológia” kifejezésekkel hergelik a kérdésben a jelek szerint nem annyira megosztott magyarokat – sokan nem is tudják, mit jelentenek ezek a szavak, viszont emiatt persze meg is rémülnek is tőlük. Ha nem elég a devianciából, ne feledkezzünk el az aktivisták emlegetéséről sem, akiknek hatására óvodások hada vált nemet.
És bármennyire is abszurd ez a narratíva, rettenetesen jól sikerül, egy ilyen intenzíven homo- és transzfób, szexuális kisebbségeket démonizáló, és nem utolsó sorban patologizáló diskurzus pedig teret ad mindenféle (ál)tudományos megközelítésnek is,
amelyek fókuszában az áll, hogy bármelyik cisz nemi identitástól és heteroszexuális orientációtól való eltérés csak felvett viselkedés eredménye, következésképp megváltoztatható.
A „meleggyógyítással” és „átnevelő táborokkal” kapcsolatban 3 évvel ezelőtt nagy port kavart a HírTV műsora, amelyben ezekről egy zártkörű szakmai konferencián való részvételük kapcsán számoltak be, tudományos tényként kezelve a beavatkozások hatásosságát. Az igazság azonban egészen távol áll ettől.
A reparatív terápia felé vezető út
Az említett konferenciát szervező IFTCC, azaz a The International Federation for Therapeutic and Counselling Choice olyan szakértők és terapeuták szövetsége, akiknek szándékukban áll segíteni – kutatásokon alapuló, állításuk szerint tudományosan megalapozott gyakorlatokkal – azoknak a magukat nem heteroszexuálisként és ciszneműként definiáló embereknek, akik „nem szeretnének homoszexuális életet élni” és „nem akarnak a születési nemüktől eltérni”. Magyarul, (főként) melegeket, leszbikusokat és transzneműeket gyógyítanak – vagy legalábbis azt próbálják.
Persze mindezt a szabad választás köntösébe bújtatják: azt mondják, mindenkinek joga van ahhoz, hogy eldöntse, hogyan élje életét – kiforgatva ezt az LMBTQ közösség tagjai által gyakran használt érvet. Azt állítják, az ok lehet családi, egészségügyi vagy vallásos, de akár annyi is elég, ha csak nem szereti az ember ezt az „életstílust” – mintha valóban egy rossz szokásról lenne szó. Úgy is írják, hogy a vonzalom és viselkedés „nemkívánatos”, mintha tényleg a rendszeres esti nassolást akarná elhagyni az ember.
A heteró emberek le tudnak szokni a heteroszexuális viselkedésükről? Vagy a ciszneműek arról, hogy a születéskor megállapított nemük nem tér el a nemi identitásuktól? Sokszor tapasztaltam, hogy az emberek megmosolyogják ezt a témát, nem veszik komolyan, vagy esetleg elborzadnak rajta pár perc erejéig, hitetlenkedve csóválják a fejüket, odakommentelik egy „melegből heteró lett, kigyógyult” című videó alá értetlenkedve, és kicsit gúnyolódva: hogyan lehetséges, hogy valaki „bedől ennek”, „elhiszi”, „beveszi”, stb. – hiszen nem így működik.
Napirendre térünk az ilyen típusú tartalmak fölött, mert a többség számára pontosan ennyit is jelent. Azt hiszem, mindenkit óvni próbál a saját elméje attól, hogy belegondoljon abba, hogy milyen, ha valaki ténylegesen átesik egy ilyen „gyógyításon”, azaz reparatív terápián, amelyet egyébként szerencsére már számos országban, a teljesség igénye nélkül többek között Németországban, Máltán, Svájcban, Kanadában és most legutóbb Új-Zélandon és Izraelben is betiltottak azok rendkívül káros következményei miatt.
Utóbbi megfogalmazás burkoltan írja le, hogy mennyi traumát és fájdalmat él át az, aki reparatív terápiába kezd, vagy akire ráerőltetik, hogy belekezdjen: egy sor olyan vallási és pszichiátriai beavatkozást, orvosi kezelést, illetve fizikai vagy szóbeli bántalmazást magában foglal ez a módszer, amelynek a célja a szexuális orientáció vagy a nemi identitás megváltoztatása. A repertoár széles: gondolhatunk imádságra (hogy megszabadulj a „meleg gondolataidtól”), ördögűzésre (hiszen az, hogy nem vagy cisznemű, csak egy démon műve lehet), klasszikus kondicionálásra (mondjuk ha azt javasolja egy szakember, hogy maszturbáció közben egy másik nemhez tartozóról fantáziálj), averzív kondicionálásra ( erre példa, hogy azonos neműek közötti szexjelenet nézése előtt hányingert előidéző gyógyszert kapsz), sőt, még arra is gondolhatunk, hogy verbálisan, vagy akár fizikailag bántalmaznak az általad érzett vonzalom vagy a megélt identitásod miatt, és bármilyen sokkoló, az is megtörténhet, hogy szexuális erőszakot követnek el rajtad. Olvasva ezeket, talán már nem olyan könnyű átsiklani adott YouTube-videó felett sem.
Visszatérve az IFTCC-re, még mindig távol tarthatnánk magunkat a reparatív terápia szörnyűségétől úgy, hogy ez egy külföldi szervezet és tudjuk, hogy Magyarország a magyaroké. Viszont az IFTCC éves nemzetközi konferenciáját, amelyet a HírTV is népszerűsíteni próbált, nem első alkalommal tartották nálunk. Az eseményt tényleg nem szokták nagy dobra verni, sőt, mintha egyenesen titkolnák – a Pesti Srácok szerint azért, hogy „nehogy tönkretegyék őket”, úgy beállítva a helyzetet, mintha az LMBTQ-aktivisták üldöznék ezeket a szegény ártatlan szakembereket. Tavaly októberi háromnapos „Created Male and Female: Supporting and Counselling those leaving LGBT Identities and Behaviours” című rendezvényük szombati napján én is részt vettem, két affirmatív szemlélettel dolgozó kollégámmal együtt.
„Gay or happy”
A helyszín a nagyon takaros, kellemesen zöld környezettel rendelkező Várgesztes nevű település Villaparkjában volt, szinte idilli. Mondhatnám, hogy inkognitóban mentünk, de én meglehetősen nehezen illeszkedem be a „tipikusan heteroszexuális nő” konzervatív képébe, illetve, ha ez nem lett volna elég, kicsit odaszúrva a jelentkezési lapon is bejelöltem, hogy egy affirmatív szemlélettel dolgozó csoportból érkezem.
Nem gondoltam volna, hogy ez akkora figyelmet fog kapni, hogy az IFTCC elnöke, Dr. Mike Davidson a reggeli köszöntőjében ki is emeli, hogy örül, hogy itt vagyunk a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ Szekciójából, és hogy alig várja a közös eszmecserét velünk. Azt hiszem, ebben a pillanatban, ahogy a fenyegetettség-érzés hatására automatikusan mélyebbre süllyedtem a székemben, az egész napi hangulatom megpecsételődött: folyamatosan a hátamon éreztem a szúrós tekinteteket, és noha mindenki rettenetesen udvarias volt, és nyájasan eltársalgott velünk is, LMBTQ emberként akkor is mélyen megterhelő volt részt venni a konferencia 8 óráján, még úgy is, hogy tudtam, hogy nem fognak a személyem ellen irányuló megjegyzéseket tenni a pszichológus kollégáim.
2016 óta vagyok a Budapest Pride szervezője, és jó pár éve foglalkozom a felvonulás, illetve a rendezvényeink biztosításával, ami gyakran azt is magában foglalja, hogy konfrontálódnom kell homo- és transzfób szélsőségesekkel és gyűlölködő ellentüntetőkkel. Az ingerküszöbömet a tőlük érkező agresszív becsmérlések és indulatok már olyan szintre emelték, hogy a mindennapi életben jól meg tudjak küzdeni az engem ért atrocitásokkal, azonban arra, amivel a konferencián találkoztam, nem voltam felkészülve. Történetesen azért, mert pontosan az általam megszokottaknak az ellenkezője volt: senki sem vádolt egy meleget sem amiatt, hogy a saját neméhez vonzódik, senki sem szidalmazta az LMBTQ-közösséget; egyszer sem beszéltek tiszteletlenül, rosszindulatúan, nagyon hangsúlyozták, hogy nem ráerőltetésről, rászedésről van szó, és szakszerű terápiát ígértek. Már a délelőtti négy előadás alatt csikorgattam a fogam, miközben hallgattuk a felsorolt pszichológiai vizsgálatok torzított eredményeit azzal kapcsolatban, hogy mennyire hatékony terápiás módszerek vannak a témában (például a reintegrációs terápia, amelyről hangsúlyozták, hogy különbözik a reparatívtól, és amely gyermekkori traumákra és szexuális függőségekre próbál alapozni, azaz, amint helyrehozzák a kliens életében a töréseket, a szexualitása magától át is formálódik).
Mindnek az volt a konklúziója, hogy a szexuális vonzalom nem megváltozhatatlan, hiszen nem is a gének felelősek érte, hanem az ember élete során alakul ki.
Hiába ráztam a fejem végig és nem titkoltam el cseppet sem, milyen állásponton vagyok, engem sem igyekeztek lekapcsolni, de még csak egy helytelenítő nézést sem kaptam. Ekkor már nagyon buzgott bennem az aktivista énem, ezért ebéd után az egyik kollégámmal úgy döntöttünk, beülünk az X-Out-Loud nevű, „exmelegekből” álló csoport „Emerging Former LGBT Voices” című storytelling workshopjára.
„Journey out of homosexuality” – egy ponton elhiszed, hogy lehetséges
Ha mindez a látszat szintjén elfogadó, látszat szintjén ítéletektől mentes manipulatív környezet nem győzött volna meg, hogy tényleg van kiút a homoszexualitásból, a legutolsó cseppként olyan fiatalok toxikus pozitivitással előadott történeteit hallgathattuk, akik állítólagosan „elhagyták az LMBTQ-életstílust”.
Ott ült velünk szemben négy fiatal felnőtt egy kisebb teremben az őszi napfényben, és üres tekintettel, mosolyogva arról beszéltek bő egy órán keresztül, hogy noha mindannyian LMBTQ-közösségekhez tartoztak korábban, egy ideje Jézus követői lettek.
Azt vallják, hogy a homoszexualitás nem betegség, viszont bűn, amelyet le kell küzdeni, ami ellen harcolni kell,
mert csupán egy gonosz erő rontotta meg az embereket, és csak akkor lehetsz igazán szabad, ha megtaláltad magadban Jézust. Ennek hatására rá fogsz jönni, hogy egyértelműen cisznemű és heteroszexuális vagy, tehát nem mondod többé azt, hogy az LMBTQ-közösséghez tartozol. Pont előttünk ült két magyar srác is, akiknek a megszólalásai alapján végeztem egy kis kutatómunkát, így kiderült számomra, hogy itthon többek között a Hit Gyülekezete segít előszeretettel a homoszexualitásból gyógyulni vágyókon.
Az egész nap során ez a 75 perc viselt meg a legjobban. Egyszerre éreztem megdöbbenést és sajnálatot, elsöprő dühöt és végtelen szomorúságot. Sokkos állapotban sétáltam ki a beszélgetés végén a szobából, most is összeszorul a gyomrom, ahogy ezeket a sorokat írom. Azáltal, hogy testközelből láttam ezeket az embereket, figyeltem a mimikájukat és a testbeszédüket, hallgattam a mondataikat, és próbáltam lekövetni az artikulált szavak mögött meghúzódó, átmosott gondolataikat, végtelenül elnyomott érzéseiket, nagyon is valóságos lett a reparatív terápia végletekig leépítő hatása.
De azt hiszem, a legfájóbb mégis az volt, hogy a workshopon ült közöttünk egy holland férfi, aki az elején megszólalt, hogy ő most van először ilyenen és ismerkedik azzal a gondolattal, hogy létezik menekvés. A kiállított négy fiatal a megnyilvánulása után rengetegszer közvetlenül hozzá intézte a jól betanult tanúságtételeinek legmanipulatívabb elemeit. A workshop végén a férfi arca egészen meggyötörtté vált. Mielőtt felállt volna, a kezébe temette az arcát, kicsit sírt, aztán mosolyogva állt fel. Úgy tűnik, ő ott elhitte, hogy ez lehetséges.
Kiút a reparatív terápiából
Az évek során a reparatív terápia hatásmechanizmusát vizsgáló kutatások nagy része kimondta, hogy az intervenciók csak bizonyos ideig érik el a kívánt hatást (azaz csökkentik vagy megszüntetik az alany azonos neműek iránt érzett vonzalmát), ha egyáltalán, de cserébe hosszan tartó szorongást, depressziót, és önpusztító viselkedést okoznak (Taglienti, 2021), öngyilkos gondolatokhoz és szerhasználathoz vezetnek (Taglienti, Turban, Beckwith, Reisner & Keuroghlian, 2018). Láthatóan annyira kockázatosak és olyan mértékben vannak káros következményeik, hogy mindenképpen törvénynek kellene tiltania az alkalmazásukat (Andrade & Redondo, 2022).
Az American Psychological Association 2009-ben publikált beszámolójában az affirmatív, támogató megközelítést javasolja a szakemberek számára,
és szorgalmazza a szexualitással kapcsolatos pontos információk szolgáltatását, a családi és iskolai támogatás növelését, illetve a szexuális kisebbségekbe tartozó fiatalok elutasításának csökkentését fogalmazza meg célként az orientáció megváltoztatására tett kísérletezések helyett.
De nyilván ott van a pszichológus szakma keresztény-konzervatív oldala is, élükön a reparatív terápia atyjával, a néhai Joseph Nicolosi klinikai szakpszichológussal, akik szerint pedig igenis működik. Az ő szemléletük nagyon alattomosan használja fel a nem-cisznemű és nem-heteroszexuális identitás pszichoanalitikus, traumákon alapuló magyarázatát és az abszolút kliens-fókuszú terápiás attitűdöt arra, hogy még észrevétlenebbül belecsalják az amúgy is sérülékeny, esetlegesen bántalmazást, diszkriminációt elszenvedő embereket a reparatív terápiába. Kinek ne lenne valamilyen traumája (főként az LMBTQ emberek között), amelyet ne lehetne bemagyarázni okként? Mennyire reményteljes is az elképzelés, hogy van arra lehetőség, hogy megszűnjön az, ami az életedet elviselhetetlenné teszi, utána pedig totálisan boldog leszel!
A homoszexualitás 1973 óta nem tartozik a mentális betegségek közé, annak BNO-kódját 1990-ben törölték. Ha ez utóbbi évszámot is vesszük, azóta 32 év telt el. Az American Psychiatric Association 1998-ban először, aztán 2018-ban újra kijelentette, hogy ellenzi a reparatív terápia mindennemű formáját. Vannak, akiket nem kényszerítenek az ilyen beavatkozásokra, hanem kvázi maguktól lépnek erre az útra. Bár nincs közvetlen felelőse ennek a tendenciának, a társadalomtól elszenvedett homo- és transzfóbia, illetve esetenként ennek internalizálása nyomós indokoknak tekinthetők. Ha nem fogadnak el, hogyan fogadhatod el saját magadat?
Hivatkozások
Andrade, G. & Campo Redondo, M. (2022). Is conversion therapy ethical? A renewed discussion in the context of legal efforts to ban it. Ethics, Medicine and Public Health, 20
American Psychological Association. (2009). Report of the Task Force on Appropriate Therapeutic Responses to Sexual Orientation. American Psychological Association, Washington DC.
Taglienti, J. (2021). Therapists Behind Bars: Criminalizing Gay-to-Straight Conversion Therapy. Family Court Review, 59(1), 185-199.
Turban, J. L., Beckwith, N., Reisner, S., & Keuroghlian, A. S. (2018). 4.10 Exposure to Conversion Therapy for Gender Identity is Associated With Poor Adult Mental Health Outcomes Among Transgender People in the US. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 57(10), S208.
