Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Bizarr érzés volt, amikor hosszú fametsző ollóval kezdték el leszedni a Jámbor-plakátokat tőlem 20 méterre”

Körülbelül 1,5 évvel ezelőtt csatlakoztam a Szabad Budapesthez, amit 1 héttel később már Szikra Mozgalomnak hívtak. Főleg azért csatlakoztam, mert egy olyan politikai szervezetet kerestem, amely hozzám hasonló elveket vall. Előtte utcai aktivizmust nem nagyon csináltam, szóróztam pár hétig tinédzserként, de az nem hagyott bennem mély nyomot.

Csatlakozásom után egyből bele is vetettem magamat a kampánymunkába, és határozottan érdekes, szinte szürreális élmény volt az értékrendemmel megegyező, politikai gondolkodásomnak megfelelő politikai munkát végezni – hogy ilyet is lehet. Az, hogy egy általam is támogatott ügy mellett gyűjtök aláírásokat, vagy folytatok diskurzust akár velem egyet nem értő emberekkel az utcán, meghatározó élmény volt.

Épp ez a lényeg: itt a kampánymunka mögött van politikai állítás. Jámbor András kampányának egyik legkülönlegesebb eleme, hogy Andrásnak tényleg van egy határozott értékrendje.

A választókerületében a megígért Diákváros kárára tervezett Fudan egyetem megépítését például lehetett volna csak a sima „anti-Orbán” és „Kelet-Nyugat” kérdésként tematizálni. Ehelyett az ellentüntetés és a kampánya középpontjába a lakhatási válság került. Az, hogy az egyre csak felfelé ívelő albérletárak miatt a Diákváros és a hasonló kollégium- és bérlakásépítések elengedhetetlenek.

Shakkour Aram (jobbra), Jámbor András aktivista. Forrás: Szikra

Egy kopogtatás során sokféle ügy merül fel. Józsefvárosnak 1-1 utcájából külön szociológiai tanulmány készülhetne, annyira sokszínű, sokféle ember lakja. Nem véletlen, hogy a Fidesz itt is főleg azzal a megosztó politikával operál, amellyel országosan. A helyi problémák közé tartozik például a hajléktalanellátás összeomlása, a túl sok, egy kerületbe koncentrálódó szociális intézmény, a lakhatási válság. Sok-sok utca van, ahol ma is hasonlóan nyomorúságosak a körülmények, mint 12 éve.

Ezek azok a valós problémák, melyekre Jámbor András programja uszítás helyett szolidáris válaszokat ad.

Éppen ezért egy kopogtatásnál nem ritka, hogy az amúgy ellenzékkel nem szimpatizáló vagy egyenesen fideszes lakó is érdeklődve meghallgatja, mit mondok, kérdez, akár rezonál is az elhangzottakra.

Ilyenkor felmerülhet az, hogy mi vajon a Fidesz „ügye”. Amikor a kampányidőszak elkezdődött, egyből letarolták a választókerületet az elégedetten vigyorgó Sára Botond-arcok, és ezzel együtt a Fidesz propagandáját is feltekerték. Miközben úgy érzem, a lejárató anyagaik összességében inkább kontraproduktívak, mégis csillapítják a feléjük húzó szavazók lemorzsolódását, igyekeznek őket buborékba zárni Jámbi lejáratásával. Tudják, hogy ha egy helyi lakos véletlenül meghallgatja, mit akar András, a végén még szimpatikus lenne neki, amit hall.

Furcsa azzal találkozni, hogy a szavazópolgár teljesen egyetértett azokkal a célokkal, amelyekkel Jámbor házal, és alapvetően érezni lehetett az elégedetlenségét a kormánypárttal, mégis az uszító propaganda hatásán – például a gyermekvédelminek hazudott népszavazás vagy a háború kapcsán tolt „baloldal = háború” retorika bűvkörén – nehéz volt áttörni. Néha azonban még ez is sikerült.

Az ilyen aljas politizálás ellenében lennének kulcsfontosságúak a választási viták. A Budapest 6-os választókerület jelöltségéért éles harc volt az előválasztáson, ahol Jámbor András magabiztos győzelméhez nemcsak jó kommunikációs stratégiája, hanem sok-sok aktivistája is hozzájárult, akik a választókerület utolsó házába is elmentek kopogtatni érte. A kopogtatók pedig felhívhatták a szavazók figyelmét a Partizán által szervezett vitára. Így a választók tényleg megismerhették a jelölteket.

A választást megelőző napokban a Szikra mozgalom aktivistái vezetnek naplót a Mércén. A Jámbor András – 2019 őszéig lapunk főszerkesztője –Józsefváros-Ferencváros körzetében folyó kampányát segítő mozgalom aktivistái arról írnak, miért döntöttek úgy, hogy részt vesznek a választási kampányban, és milyen véleményekkel és élethelyzetekkel találkoznak a választókerületben kampányolva?

Az biztos, hogy messze vagyunk az ideális politikai közélettől, erre mutat rá a hihetetlen mértékű plakátrongálás is a kerületben. Az aktivistáink nemcsak kopogtatnak, pultoznak vagy call centereznek, hanem plakátokat is ragasztanak ki az utcai jelenlét növelésének érdekében. Ellenfelünknek ez nem tetszik. A szisztematikus, fizetett munkásokkal elvégeztetett plakátrongálás még egy dolog, de a kampány utolsó hetében már egyenesen lelopják és eltüntetik őket.

Elképesztően bizar érzés volt, amikor hajnali fél 2-kor kaptuk a fülest, hogy újabb adag plakátunkat rongálhatják éppen a Keleti környékén, és odafele, a vigyorgó Sára Botond arcokkal körbevett Pápa téren ellenfelünk emberei hosszú fametsző ollóval kezdték el leszedni a Jámbor-plakátokat tőlem úgy 20 méterre. Visszataszító, hogy minden egyes sarkon, újságban, Facebook-feeden túlsúlyban vannak, de mégis

külön akciócsoportokat és járőröző aktivistákat igényel plakátjaink megvédése, mert az ellenfél ezt a kevés demokratikus minimumot sem akarja tiszteletben tartani.

Az elmúlt 1 évben megtapasztaltam, mit jelent aktivistának lenni: tüntetésszervezéstől népszavazásig, aláírásgyűjtésen át kopogtatásig.

Láttam azt, hogy ez mennyi áldozatot követel meg rengeteg embertől, akiknek az ereje már régen elsöpörte volna ezt a rendszert, ha nem lejtene a pálya.

Mindenki, aki részt vett az előválasztás megszervezésében – általában ingyen –, azért tette, hogy egy kicsivel normálisabb országban élhessünk, és 4 év múlva Jámbor András és 105 másik jelölt kampánya szakpolitikáról és a világképükről, tehát „ügyekről” szóljon, ne a plakát- és propagandaháborúról. Én nemcsak politikusokra fogok szavazni az ellenzék listájával és jelöltjeivel, hanem arre a sok-sok emberre, akik lehetővé tették, hogy Jámbor Andrásnak, de akár Márki-Zay Péternek, és velük együtt mindenkinek az országban legyen esélye a Fidesz kihívására.

Kiemelt kép: Szikra