Inkei Péter, az ellenzéki összefogás kulturális szakpolitikai vezetője fejtette ki az ellenzék –  nem egészen másfél oldalas – kulturális programját a Késelés Villával című beszélgetőest-sorozat kedd esti alkalmán a Nyitott Műhelyben. Az est házigazdái, Csete Soma és Vida Kamilla arra kérték az egykori helyettes államtitkárt (1996-99), hogy vázolja fel az ellenzék kulturális ajánlatát a főleg fiatal írókból és irodalmárokból álló közönségnek – de a közönség legnagyobb bánatára nem volt mit felvázolni. A beszélgetésről hangfelvétel is készült, itt hallgatható meg.

Inkei Péter a beszélgetés elején leszögezte, hogy az ellenzék programja hatpárti egyeztetés eredménye, így még folyamatos kidolgozás alatt áll, és igazán csak a választások után fog kikristályosodni, mit is akar az összefogott ellenzék csinálni, nehéz konkrétumokat mondania. Az általános célkitűzésről azért beszámolt:

„Eleve elnézést kérek a hasonlat miatt, arcátlanság szinte, de hasonló helyzetben vagyunk mint Zelenszkij. Az ő programja is arról szól, hogy először meg kell szabadítania az országát az agressziótól. Nekünk nem előre kell tekintenünk – az ugye nem a mi programunk, hogy előre megyünk –, hanem egy aknamentesítést, akadálymentesítést kell végigcsinálnunk.”

A háborús hasonlat után Inkei Péter hosszasan, de különösebb konkrétumok nélkül ecsetelte, hogy a Fidesz kormányzás alatt miképp alakult ki egy feudális, a lojalitásra és a hűbéri viszonyokra alapuló kulturális finanszírozási rendszer. Megemlítette az egyetemek alapítványosítását, és beszélt a Magyar Kultúráért Alapítvány megalapításáról, ahol a kuratóriumi tagok, élükön Demeter Szilárddal, hatalmas vagyonok felett rendelkeznek, ráadásul az alapítvány finanszírozását kétharmados törvények védik. De később kitért a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a Petőfi Irodalmi Múzeum működésére is.

A házigazdák egy ponton túl, megelégelve a jelenlévők által nagyjából ismert viszonyok bemutatását, igyekeztek rávenni vendégüket, hogy mondjon valamit arról is, mindezt hogyan tervezik megváltoztatni, miben lesz más, akár jobb, az ellenzék kultúrpolitikája. Inkei Péter a kérdésekre válaszolva rámutatott, hogy a kulcsszó a „restauráció”.

„A polgári demokrácia szokásait kell visszavezetni és újratanulni, a feudalizmusból a polgári demokrácia felé kell, most nem előre, hanem visszalépni.”

Azt viszont még nem döntötték el, hogy a fennálló, Fidesz által létrehozott struktúrával mit kezdjenek, hogyan is kéne haladni – előre, hátra, felfelé, sréhen stb. – a feudalizmusból abba a polgári demokráciába, ami Inkei szerint egykor hazánkban honos volt.

Nem tudják, hogy képesek-e vagy egyáltalán le akarják-e cserélni a Fidesz által létrehozott intézményeket, vagy akarnak-e újakat alapítani helyettük/mellettük.

Inkei Péter szerint mindezt a majdani kulturális miniszter (akiről leszögezte, hogy nem ő lesz az) és az eljövendő társadalmi párbeszéd dönti el. Kérdés, hogy vajon egy országgyűlési választás nem számít-e össztársadalmi párbeszédnek, nem kellett volna ezeket a kérdéseket mostanra tisztázni?

Úgy tűnik, a leendő kulturális miniszter személye nagy súllyal esik latba majd az ellenzéki kultúrpolitikában, Inkei Péter ugyan neveket nem mondott, de azt megosztotta a közönséggel, hogy mik az ideális miniszter jellemzői:

„Akit én el tudok képzelni, az nem nagyon öreg, nem is nagyon fiatal, és hát nem mulya, de nem is nagyon akaratos.”

Ezen a ponton a közönség elkeseredettsége kínos nevetésbe fordult. Az est egyik házigazdája, Csete Soma hangot is adott a közös csalódottságnak:

„Akkor igazából fogalmatok sincs arról, hogy mit akartok csinálni a Fidesz által létrehozott intézményrendszerrel.”

Inkei Péter Csete megállapítására válaszolva elmondta, hogy neki személyesen nagyon is vannak elképzelései, de közös álláspont nem alakult ki. Már csak azért sem – vallotta be ekkor az ellenzék kulturális szakpolitikai vezetője – mert a pártok kis érdeklődést mutatnak a kulturális programalkotás iránt.

„Nincsenek meg azok a határozott karakterek, akik kultúrpolitikai törekvésekkel állnának elő. Egyedül egyvalaki van, aki rendelkezik koherens állásponttal: Hiller István.”

Inkei Péter szerint azért hiányoznak az ellenzéki politikából a markáns, akár a saját pártjuk értékrendje alapján kidolgozott kultúrpolitikai álláspontot képviselő aktorok, mert ez a terület eleve nem érdekli a politikusokat, Inkei szerint az európai politikában mindenhol így van ez. Egy politikus számára nagyobb kifutást, vonzóbb terepet jelentenek más területek, és emiatt neki is – újfent – csalódnia kellett.

„Korábban, máshol mindig azt láttam, hogy óriási a nyomulás az olyan területek felé, ahol pénz van – a közlekedés, a fegyverkezés, még akár klímapolitika felé is. A kulturális politikára pedig tényleg csak a reszli marad, (…) ugyanezt a jelenséget látom most is.”

Mindezek tisztázása után a házigazdák már kevesebb lelkesedéssel kérdezték a programalkotót, a továbbiakban leginkább Inkei Péter személyes elképzelései rajzolódtak ki. Aki alapvetően úgy látja, hogy az állam kulturális költésénének mértéke megfelelő, az elosztás módja rossz, az, ahogy az „övéiket” jutalmazza, másokat pedig kiszorítani igyekszik a fideszes kormányzat. Azt viszont eleve a kis nyelvi piac adottságának látja, hogy csak kevesek számára elérhető az lehetőség, hogy a művészetükből megéljenek.

A magyarországi művelődési házakról elmondta, hogy örül neki, hogy fennmaradt ez a hálózat a rendszerváltás után a mai napig, de ő általában az önkormányzatok és a kisközösségek szerepét erősítené a kultúraszervezésben. A kultúratámogatási rendszert pedig átalakítaná, hogy akár több éves (jelenleg a legtöbb kulturális pályázat egy évre szól), kiszámítható finanszírozást is tudjon biztosítani, így tervezhetőbb környezetet teremtve a kultúratermelésnek.

A beszélgetés végén a közönségnek is volt lehetősége kérdéseket feltenni, a legtöbben nem voltak elragadtatva.

„Ami az est kérdése volt, hogy mi az ellenzék kulturális ajánlata, arra megkaptuk az impotens választ: nincsen. (…) Hát majd meglátjuk, megbeszéljük két év múlva stb. Ezeket a diskurzusukat nem mostanáig kellett volna lefolytatni, akár bevonva a művészeket? Én azt érzem pályakezdőként, hogy nem vagyok megszólítva”

– mondta el a mikrofonba az egyik résztvevő.

Válaszul a közönségből egy másik felszólaló rámutatott arra, hogy a kulturális terepen mozgó fiatalok sem álltak oda a pártok mellé, így nem csoda, hogy nincsenek a kultúra iránt elkötelezett emberek a politikai szervezetekben. Inkei Péter ezzel egyetértve arra buzdította a hallgatóságot, hogy merjenek részt venni az ellenzéki politika alakításában. Ekkor azonban az est másik házigazdája, Vida Kamilla is megelégelte vendégük szereplését:

„De épp az volt az egyik kérdésem, hogy hogyan lesz megteremtve annak a lehetősége, hogy a pályakezdő szerzők közvetlen kapcsolatba kerüljenek akár a kulturális minisztériummal, akár a döntéshozókkal. Szerintem mindenki készen áll arra, hogy a saját igényeit, tapasztalatait, gondolatait megossza. (…) Az állam jelenleg nem biztosítja azokat a csatornákat, ahol szakmai párbeszédet lehetne folytatni. Az állam felelőssége, hogy létrehozza, nyitva tartsa ezeket a csatornákat, a motiváció a szakma részéről láthatólag megvan.”

Inkei Péter végezetül elmondta, hogy épp azzal az üzenettel érkezett ma, hogy nyitott, nyilvános a döntéshozatal lesz a jövőben,

„még akkor is, ha önmagában ez a mondat csak egy lehetőség ígérete.”